Karácsony előtti játékkörkép - 2.rész- Az akciófigurák

Karácsony előtti játékkörképem 2. epizódjához érkeztünk. Az előző részben a kisautó szegmenst veséztem ki. Az első részt ITT OLVASHATOD 

2. rész - Az akciófigurák

Nyilván ez a terület a hozzám leginkább közelálló, így ezt tudom kivesézni a leginkább. Próbáltam végigvenni a legfontosabb csoportokat, amelyeket figyelni szoktam. Elképzelhető, hogy valamit kihagytam, de észrevételeiteket természetesen kommentben megtehetitek. Lássuk, most így karácsony előtt, milyen akciófigurák kaphatóak. :)

Star Wars

A boltokba megérkeztek VIII. Star Wars részhez kapcsolódó Last Jedi figurák és egyéb kiegészítők. A legtöbb üzletben a 3,75” –es figurák 2700-4500 Ft-os áron mozognak, amelynek a felső szegmense elég borsosnak tűnik. Bár kezdek megenyhülni a Last Jedi figurák iránt, de azt azért fenntartom, hogy 4000 Ft-ot semmiképpen nem érnek. Maguk a figurák jónak mondhatók, bár az üzletekben a kevésbé izgalmas karakterek szoktak többségben lenni. De persze az is lehet, hogy a gyerekeknek meg pont ezek az izgalmasak ki tudja. :) Nekem annyi a meglátásom még, hogy a figurák kicsit vékony dongájúnak tűnnek nekem, de ezt okozhatja a kisebb csomagolás okozta optikai csalódás is. Kevés helyen, de azért lehet kapni belőlük a dupla packokat valamint az egyéb járműveket és kiegészítőket (pl Probe droid, A-Wing) ám ezeket a boltok extrém módon felárazták. Ezeket most nem éri meg megvenni, lesznek még sokkal olcsóbbak is. Ellenben a Rogue One filmhez kapcsolódó figurák maradék készleteit most akciózták le sok helyen, így ezeket most eléggé megéri megvenni. A dupla pakkok is jó áron kaphatóak ebből és így rögtön két figurát is meg tud az ember szerezni. A Rogue One mellett előkerültek a raktárak mélyéről a Force Awakens-es beragadt készletek is, de néhol egészen nevetséges áron. Persze Star Warsos figurából vannak még nagyobb méretűek (30-45cm), illetve hero masherek is. Ezek nekem nem tetszenek igazán, de a nagyobb méretű rohamosztagosokból, Kylo Renekből és Death Trooperekből látok azért fogyást. Bizonyos játéküzletekben kapni a 40. évfordulós 6 inches illetve a Black Series figurákat is, de ezek elég ritkák és túlságosan felárazták őket. Ezeknek a célközönsége is eleve inkább a felnőtt gyűjtői réteg.

 

Én személy szerint úgy látom, hogy Star Wars ide vagy oda, manapság már nem pörögnek úgy a gyerekek a figurákra, mint az én koromban. Láttam 1-1 kosárban ezeket a játékokat, de sajnos nagyon kevéssé fogynak a készletek. Mivel ez a Rogue One figuráknál is így volt ezért sok üzlet eleve nem is nagyon rendelt a Last Jedi játékokból.

 

Saját tipp: Rogue One figurából is van Kylo Ren, így ha a gyerkőc esetleg azt akarná karácsonyra, akkor így olcsóbban meg lehet úszni. Viszont Hero mashert semmi pénzért nem vennék a gyerekemnek, bármennyire is olcsóak néha…..maximum, ha nagyon rosszul viselkedett.

 

DC

A nagyobb üzletekben leginkább a gyerekeknek szánt Justice league vonallal és a nagyobb méretű kb 30cm-es DC karakteres sorozattal találkoztam. A JL-es figurák meglehetősen egyszerűnek és sematikusnak tűntek nekem, de ez végülis nem is baj, ha a kisebb gyerekek a célközönség. Az áruk valamivel 3000 Ft felett van, ami közepesnek mondható. A nagyobb figurák közül láttam 1-2 karaktert, ami egészen jól nézett ki, de azért továbbra sem érzem magaménak ezt a méretet. A filmekhez kapcsolódó DC figurákkal nagyon ritkán találkoztam csak, de egy pár játékboltban lehet még kapni a Batman vs Superman filmhez kapcsolódó játékokat. Ezeknek a kidolgozása elég jónak tűnt nekem, bár az 5000 Ft környéki áruk egy kicsit magas volt.

 

Marvel

Még megtalálhatók a polcon az Age of Ultron-hoz és a Civil War-hoz kapcsolódó figurák, ám ez már csak a maradék beragadt készlet. Ezek közül egyet sem láttam, ami igazán tetszett volna. Meglehetősen egyszerű, fapados és ahhoz képest drága figurák voltak. Ebben az évben kevesebb Marvelhez köthető figurát láttam a polcokon és mostanában is leginkább az új Pókember filmhez kapcsolódó figurákkal találkoztam. Ezek meglehetősen közepesnek tűntek nekem és csak egy egy karaktet lehetett kapni az üzletekben (Pl a Keselyűt, ami annyira nem is volt rossz). Az új Thor filmhez kapcsolódó figurát egyáltalán nem láttam a boltokban. Természetesen a Marvel karakterekből is látni nagy méretű, 30cm-es figurákat és Hero Mashereket is a Star Wars figurákhoz teljesen hasonlóan. Ezekkel továbbra sem vagyok kibékülve. Marvel vonalról leginkább a Legends vonal teszik, amit viszont csak néhány játékboltban lehet eléggé esetlegesen kapni. Ezeknek az ára is borsos, de legalább szuperül néznek ki.

 

 

Saját tipp: Bár én nagy Marvel kedvelő, képregénybubus ember vagyok, de én most csak akkor vennék a gyereknek Marvel figurát, ha nagyon muszáj. Gyűjtési célból viszont egyértelműen a Legends szériát ajánlanám.

Strech Armstrong

A Hasbro nemrégiben feltámasztotta, vagy ha úgy tetszik felfrissítette ezt a klasszikus Kennertől „örökölt” játékvonalat. Lényegében egy nagyobb méretű izompacsirta figuráról van szó, aminek gumiszerű végtagjait lehet húzni, nyűni, nyújtani. Nagyon érdekes játék és tényleg jó volt látni, hogy újra előszedték. Elég sok üzletben láttam belőle és lelkes gyerekeket is láttam, akik a szüleiknek mutogatták őket. Ilyesmit elég ritkán látok már játékfiguráknál. Létezik belőle sima és DC comics tematikájú is…pl Batman vagy Flash. A figura kétféle méretben kapható. A „mini” méretűeket láttam főleg a boltokban, ezek 4000 Ft körül voltak árusítva és 7 inches. Ezen kívül létezik belőle „originál” azaz az egykori Kenneres Strech Armstrongal egyező méretű is, viszont az körülbelül 9000 Ft-ba kerül.

 

Saját tipp: Ennél a játéknál nem kell félni attól, hogy a gyerek eltöri vagy elrontja. Úgyhogy vadabb gyermekek részére is ajánlom. Én leginkább DC tematikájút vennék.

 

Playmobil

Egy igazi, önálló arculattal rendelkező, klasszikus márka. Nagy tisztelője vagyok a Playmobil-nak bár gyűjteni nem gyűjtöm őket. Év közben meglehetősen kevés helyen (főleg a hiperekben kevés helyen) találkoztam velük, ám így karácsony előtt elég nagy készletet rendeltek be. Rengeteg féle alapkészletük van…..tündéres, city life, lovagos, country és még ezerféle tematika mentén kaphatók készletek. Ráadásul ők is ráléptek a licensz halmozás útjára, így Szellemirtók-os és Így neveld a sárkányod-os szettek is kaphatóak. Nem annyira kreatívak mint a Lego és nem is annyira változatos, ám ezekkel is remekül lehet játszani. Az áruk természetesen változatos. A kisebb figurák (amiből szintén millió féle van) és készletek már pár ezer forintért megvásárolhatók, de az igazán nagy készletek azért méregdrágák. Cserébe a Playmobil tartós, minőségi és egyedi játék, ami ugyan nem olyan menő, mint a Lego, de bizonyos szempontból jobban is el lehet velük játszani.

 

Saját tipp: A Ghostbusters-es Playmobil készletek elképesztően jól néznek ki. Az Ecto 1, a Firehouse és a Habcsókemberes készlet is nagyon tetszik. Magamnak biztos ilyet vennék. De gyerekeknek optimális lehet egy vár vagy egyéb épület, plusz egy két kisebb kiegészítő. Tényleg nincs olyan tematika, amire ne lenne a Playmobil-nak megfelelő vonala.

 

Transformers

Végülis a Transformers nem klasszikus akciófigura, inkább önálló játékkategória, de végül is be lehet sorolni őket ide is. Ebben az évben valahogy kevesebb Transformers játékkal találkoztam a polcokon, mint korábban. Általában csak egy-két féle robot árválkodott a polcokon és azok is jelentősen túlárazva. Talán most karácsony előtt egy kicsit bővült a választék, de még mindig sokkal kevesebb kapható belőlük, mint korábban. Ezeknek még az akciós áruk sem igazán kedvező. Az egészen mini mérettől az óriásiakig kaphatóak, de a választék meglehetősen korlátozott és nincsenek is nagyon szem előtt az üzletekben. Több kiadás is jelen van párhuzamosan. A Robots in Disguise sorozat jellemzően inkább a kisebb gyerekeknek lehet jó. Kevésbé kidolgozottak és színesebbek mivel egy rajzfilmhez kötődnek. A Titans Return sorozat viszont nekem (nem vagyok Trafo szakértő, de azért kedvelem őket főleg a G1-eseket) eléggé tetszik. Jónak tűnik a kidolgozottság és a színek is kellemesebbek. Az ár mindkét sorozat esetében jellemzően a méret függvénye. A legkisebbek 1500 Ft-ról indulnak a legnagyobbak pedig…nos hát tizenezres tételek.

 

 

Saját tipp: Én biztosan Titans Return-t vennék, ha vennék.

 

TMNT

Én kedvelem a Tini Nindzsa Teknőcöket. Sosem voltam nagy rajongó, de mindig kedveltem őket. Pár évvel ezelőtt elég sokat láttam belőlük a játékpolcokon, ám ez mostanra már kevésbé van így. Lehet velük találkozni, de a nagyobb boltokban kevésbé. A kapható sorozat a Nickelodeonos rajzfilmhez kapcsolódik, így a külső megjelenésük is rajzfilm szerű. A figurák ránézésre rendben vannak és 3000 Ft körüli áruk is egész tűrhetőnek tűnik.

Sajnos G.I.Joe figurákat semelyik üzletben nem lehet kapni....de lehet hogy nem is baj. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9913487005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása