A Kenner játékgyár története 1. rész

Ebben a cikksorozatban azoknak a játékgyáraknak a rövid történetét fogom ismertetni, akiknek köszönhetjük gyerekkorunk kedvenc játékait.... Kenner, Tyco, Mattel, Playmates....ismerős márkák a játékcsomagolásokról. Lássuk mi a sztorijuk. 

A Kenner Products története 1. rész Az alapítástól a csúcsig

A Kenner Products-ot 1947-ben (más források szerint 46-ban) alapította Joseph Steiner, Philip Steiner és Albert Steiner, akik testvérek voltak, illetve Albert fia Robert. A cég a Cincinnati Szappangyár leányvállalataként jött létre és eredetileg ízesített italokat illetve szappan adalékokat akart gyártani a Cincinnati Szappangyár részére (ahol mindhárman dolgoztak, sőt Albert résztulajdonos is volt). Ahogy szokás mondani….a testvérek egyike sem volt egy hülyegyerek. Joseph például a Harvardon végzett közgazdász volt, aki korábban a Külügyminisztériumban is dolgozott. De hazatért, mert a testvéreivel együtt akart dolgozni. Az új cég a Kenner nevet kapta, annak az utcának a nevéről, ahol az a Cincinnati Soap irodaépület állt, ahol a testvérek dolgoztak. Érdekes, hogy sok helyen azt írják, hogy a Kennert a Kenner streeten alapították, de ez nem igaz. A testvéreknek akkor volt itt az irodája, amikor még a Cincinnati Soapnál dolgoztak, de ezt az éületet 45-ben elöntötte az árvíz, így a Kennert már a Sycamore streeten alapították. A Kenner streeti épület is a cégé lett végül, ezt a 80-as évekig raktárnak használták.  

Philip Steiner

Joseph Steiner

Albert Steiner

1947-ben Albertet megszállta az ihlet. Egy kisfiút látott az utcán buborékokat fújni, egy pálcával és ezen az ötleten elindulva összeállt a fejében egy buborékfújó pisztoly játék gondolata. A Cincinnati Soap ez időben termékpalettát szeretett volna bővíteni, így a testvérek el akarták adni az ötletet a gyárnak. A Cincinnati Soap új tulajdonosa, a Procter and Gamble (akiknek korábban Albert adta el a céget) viszont nem kért a dologból, így ennek a játéknak a megvalósítása a Kenner-re maradt. A pisztoly fémből készült és akkora siker lett, hogy 1949-ig egymillió példányt adtak el belőle. A játék továbbfejlesztett verzióit (pl Bub-L-rocket) a hatvanas évek közepéig árusították. Ettől kezdve a Kenner csak a játékokra koncentrált.

A következő siker az 1957-ben bemutatott Girdel and Panel építőjáték volt. Ezt először 1965-ig, majd 1974-79-ig árusították nagy sikerrel. A cég igyekezett minden területen pionírként viselkedni. A Kenner volt például az első játékcég amelyik TV reklámot készíttetett és szintén ők voltak az elsők, akik gyerekeknek szóló TV műsort szponzoráltak (Captain Kangaroo Show).

1959-ben bemutatták az újabb sikeres játékukat a Give-a-Show projektort, amit leginkább a nálunk ismert diavetítőhöz tudnék hasonlítani. Mintegy húsz évig gyártották a különféle változatait és számos licenszelt diasor készült hozzájuk Dr.Who-tól elkezdve, Popeye-en át a Donald kacsásig mindenféle.  A cég egyre jobban és jobban teljesített.

1962-ben alkotta meg a cég marketingcsapata a klasszikus Kenner kabalafigurát a „Gooney Bird”-öt illetve az „it’s Kenner. It’s fun jelmondatot, amelyek amerikában klasszikusnak számítanak. A Gooney bird reklámokhoz használt bábját Jim Henson készítette, akik később a figurát a Szezám utcában is felhasználta. A figura 1974-ig volt a Kenner jelképe.

1963-ban megnyitották New York-i bemutatótermüket, ahol bemutatták a következő rendkívül sikeres játékukat, az Easy Bake Oven-t. Ha jól értelmezem, ez egy ténylegesen működő játéksütő volt, ami gyakorlatilag egyetlen mai biztonsági követelménynek sem felelne meg, de akkoriban nagyon népszerű játék volt a kislányok körében. Két 100 Wattos villanyégő sütötte meg a belerakott alapanyagokat.Több millió példányt adtak el belőle a 1972-ig. (később a Hasbro újraélesztette a koncepciót).

1964-ben alkottak egy érdekes játékpuskát, amivel egy fal mögül is lehetett célozni (Gun that shoots around the corner), 65-ben a Spirograph nevű rajzoló készletet, 67-ben pedig a Close n’play nevű játék lemezjátszót. Ezek a játékok amerikában igazi klasszikusnak számiítanak de a spirográf egy nálunk is ismert fogalom a mai napig.

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb, élelmiszeripari óriáscége a General Mills, leányvállalata a General Mills Fun Group Inc. (GMFGI) 1967-ben felvásárolta a Kenner productsot. ( Ez a GMFGI ismerős lehet a vintage Star Wars figura gyűjtőknek… ) A Steiner testvérek nagyjából 1971-ig maradtak még a cégnél majd visszavonultak, a következő évben Robert is kiszállt az üzletből.

1968-ban a GMFGI megvette a Parker Brothers társasjátékgyártót is. Így ez a nagy múltú játékcég is a Kennerrel azonos cégcsoportba került.

1970-ben a GMFGI az általuk korábban felvásárolt Play Doh játékmárkát a Kenner alá helyezte át. Innentől kezdve a Kenner gyártotta a Play Doh gyurmákat és az ezekkel kapcsolatos más termékeket. A GMFGI egy másik fontos lépést is meglépett, mert elhívták a Mattelnél problémákba ütköző zseniális marketingest Bernie Loomist, hogy vegye át a Kenner irányítását. Bernie Loomis élettörténetét IDE KATTINTVA OLVASHATOD . A GMFGI azt szerette volna Bernie-vel elérni, hogy a tisztességes másodvonalas játékgyártók sorából, emelje fel a Kennert a legnagyobbak közé, ahogyan azt a Mattelnél csinálták.

Bernie úgy gondolta, hogy a játékok mellé kellenek olyan produktumok, amelyek egymás eladásait segítik. Így ha van egy játék, akkor ahhoz kell rajzfilm és/vagy képregény is. Így aki az egyik terméket megszereti, megveszi majd a másikat is. Ezt még a Mattel, Hot Wheels játékainál (és a hozzájuk készített rajzfilmnél) találta ki. A másik, amire Bernie rájött, hogy licenszelt tartalmakra is szükség van. Ha van egy népszerű rajzfilm, film, vagy TV sorozat, akkor annak a népszerűségét meglovagolva a hozzájuk készült játékok is remek eladásokat fognak produkálni, Ma ezt nehéz elképzelni, de korábban arra, hogy egy TV műsorhoz játék készüljön, alig volt példa. 

1973-ban piacra dobták a Baby Alive nevű babájukat, amely az év legmagasabb példányszámban eladott babája lett. Óriási siker volt. 

1975-ben a cég átlépte a 100 millió dolláros értékesítési határt ezzel lassacskán tényleg a legnagyobb játékgyártók mögé sorakozott fel. Ebben az évben a Kenner beszivárgott az akciófigurák területére is. Korábban főleg aktív játékokat készítettek, de a G.I.Joe majd a Mego szuperhősös figurák sikere arra ösztönözte a Kenner-t, hogy csináljanak saját akciófigurákat is. Az első ilyen a Hat millió dolláros ember lett végül, amely egy TV sorozat alapján készült. Bernie megszerezte a licenszet és a Kenner figurákat, járműveket és playseteket is készített a szereplőkből. Ez a TV sorozat egészen 1978-ig ment sikeresen és spin offja is készült Bionic Woman néven, amelyhez a Kenner szintén gyártott akció figurákat. Értékesítési szempontból a Six Million Dollar man játékok nagyon sikeresek voltak és ez arra ösztönözte Bernie-t, hogy még több filmhez vagy TV sorozathoz tartozó licenszet szerezzen meg.

76-ban a Kenner átköltözött egy új, nagy irodaházba a Vine Streetre. Ugyanebben az évben mutatták be a másik akciófigura próbálkozásukat a Strech Armstrongot, amely egy tetszőlegesen húzható, nyúzható, gumiszerű figura volt. Számtalan változatban gyártották egészen a 90-es évekig. Napjainkban a Hasbro újra gyártja. Ez is szépen hozott a Kenner konyhájára. 

1977-ben egy bizonyos George Lucas, elkészítette a filmtörténet egyik legnagyobb szabású filmjét, amelyhez természetesen játékokat is szeretett volna készíttetni. Eredetileg George a Mego játékgyárral szeretett volna szerződni, akiknek a szuperhősös figuráit nagyon kedvelte, de a Mego nem akart a Star Warshoz játékokat gyártani. Hasonlóan elhajtotta Geroge-ot a Hasbro és a Mattel is, akik nem bíztak abban, hogy a film sikeres lesz. Úgy gondolták, hogy mire elkészítik a filmhez a játékokat, addigra a filmre már senki nem fog emlékezni. Geroge Lucas így kötött ki - muszájból - a Kenner Productsnál, ahol a dörzsölt Bernie Loomis egyből lecsapott a Star Wars játékok készítési jogára. No nem azért mert látta, hogy a sikeres lesz a dolog vagy ilyesmi. Egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ha bejön a dolog, akkor lehet a vonalból egy új "Hat millió dolláros ember" és jó sok pénzt kereshet majd a cég vele. Nem is tudta mekkora szerencséje lett ezzel. 

Amikor 77 áprilisában megvették a jogokat, még nem volt a Kennernek semmije. A filmet az alkalmazottak megnézték egy zárt vetítésen és ugyan látták, hogy a dolog hatalmasat fog ütni, de mégis egy óvatos, komótos tervezetet dolgoztak ki a játékokat illetően. Az első évben puzzle, társasjáték és pár apróság...aztán 1-1,5 év múlva pár akciófigura. Ez a múlt játékiparának tempója volt de hamarosan minden tervet felülírt a bemutató. A Star Wars bemutatása óriási őrültetet hozott aminek következtében az egész idáigi tervezetet dobhatta a Kenner a kukába. Belátták, hogy azonnal kellenek az akciófigurák, mert azzal óriásit kaszálhatnak. Céldátumnak a karácsonyt jelölték meg....addigra kellett a figuráknak a boltokba kerülnie. Csakhogy ahhoz, hogy karácsonyra rendeljenek a boltok figurát, már augusztusban be kell nekik mutatni a termékeket és már májusban jártunk. Gyakorlatilag semmi esély nem volt arra, hogy időben elkészüljenek a munkával, de rohamtempóban nekiláttak. A figurák új mérete 3,75 "" inch lett, ami a legenda szerint úgy keletkezett, hogy amikor egy értekezleten arról vitatkoztak, hogy mekkorák legyenek a Star Wars figurák, Bernie felmutatta a mutató és a hüvelykujját és azt mondta "ekkorák legyenek". Az alkalmazottak lemérték a két ujja által meghatározott rést és az lett a hivatalos új méret. Ez a két ujj az egész akciófigura piacot megreformálta. 

Bár a tervezők rohamtempóban dolgoztak, de mégis lehetetlen volt, hogy a figurák karácsonyra a boltokba kerüljenek. Mégis hogy, a hullámot meg tudják lovagolni, ki kellett találni egy megoldást arra, hogy mégiscsak jelen legyenek a boltokban a 77-es karácsonyi szezonban. A megoldást Ed Schifman Design manager szállította,  ő találta ki az Early Bird Certification Package-et. Ez voltaképpen egy üres, Star Warsos doboz volt, amely egy karton figura standet tartalmazott, amire majd a figurákat fel lehet állítani és egy certificartiont, amelyet ha beküldtek, a Kenner garantálta, hogy 1978 első félévében kiküldik az első Star Wars figurákat postán. A dolog kockázatos volt, de bejött. Rengeteget értékesítettek a csomagból, mert akkora volt az előzetes igény a játékokra.

Az első 12 figura gyártásba került 77 végén és ezek repítették fel a Kennert a játékgyárak első vonalába. A Star Wars figurák aztán meghatározták és elindították az akció figurák új aranykorát. 

1977 decemberében 82 éves korában elhunyt Albert Steiner, a Kenner alapítója és szellemi atyja.  

Innen folytatjuk holnap a második résszel, amelyben a cég csúcspontjától a végnapokig fogunk eljutni. 

 

Tóth Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr8313572101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (293) lego katalogus (295) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása