A Kenner játékgyár története 1. rész

Ebben a cikksorozatban azoknak a játékgyáraknak a rövid történetét fogom ismertetni, akiknek köszönhetjük gyerekkorunk kedvenc játékait.... Kenner, Tyco, Mattel, Playmates....ismerős márkák a játékcsomagolásokról. Lássuk mi a sztorijuk. 

A Kenner Products története 1. rész Az alapítástól a csúcsig

A Kenner Products-ot 1947-ben (más források szerint 46-ban) alapította Joseph Steiner, Philip Steiner és Albert Steiner, akik testvérek voltak, illetve Albert fia Robert. A cég a Cincinnati Szappangyár leányvállalataként jött létre és eredetileg ízesített italokat illetve szappan adalékokat akart gyártani a Cincinnati Szappangyár részére (ahol mindhárman dolgoztak, sőt Albert résztulajdonos is volt). Ahogy szokás mondani….a testvérek egyike sem volt egy hülyegyerek. Joseph például a Harvardon végzett közgazdász volt, aki korábban a Külügyminisztériumban is dolgozott. De hazatért, mert a testvéreivel együtt akart dolgozni. Az új cég a Kenner nevet kapta, annak az utcának a nevéről, ahol az a Cincinnati Soap irodaépület állt, ahol a testvérek dolgoztak. Érdekes, hogy sok helyen azt írják, hogy a Kennert a Kenner streeten alapították, de ez nem igaz. A testvéreknek akkor volt itt az irodája, amikor még a Cincinnati Soapnál dolgoztak, de ezt az éületet 45-ben elöntötte az árvíz, így a Kennert már a Sycamore streeten alapították. A Kenner streeti épület is a cégé lett végül, ezt a 80-as évekig raktárnak használták.  

Philip Steiner

Joseph Steiner

Albert Steiner

1947-ben Albertet megszállta az ihlet. Egy kisfiút látott az utcán buborékokat fújni, egy pálcával és ezen az ötleten elindulva összeállt a fejében egy buborékfújó pisztoly játék gondolata. A Cincinnati Soap ez időben termékpalettát szeretett volna bővíteni, így a testvérek el akarták adni az ötletet a gyárnak. A Cincinnati Soap új tulajdonosa, a Procter and Gamble (akiknek korábban Albert adta el a céget) viszont nem kért a dologból, így ennek a játéknak a megvalósítása a Kenner-re maradt. A pisztoly fémből készült és akkora siker lett, hogy 1949-ig egymillió példányt adtak el belőle. A játék továbbfejlesztett verzióit (pl Bub-L-rocket) a hatvanas évek közepéig árusították. Ettől kezdve a Kenner csak a játékokra koncentrált.

A következő siker az 1957-ben bemutatott Girdel and Panel építőjáték volt. Ezt először 1965-ig, majd 1974-79-ig árusították nagy sikerrel. A cég igyekezett minden területen pionírként viselkedni. A Kenner volt például az első játékcég amelyik TV reklámot készíttetett és szintén ők voltak az elsők, akik gyerekeknek szóló TV műsort szponzoráltak (Captain Kangaroo Show).

1959-ben bemutatták az újabb sikeres játékukat a Give-a-Show projektort, amit leginkább a nálunk ismert diavetítőhöz tudnék hasonlítani. Mintegy húsz évig gyártották a különféle változatait és számos licenszelt diasor készült hozzájuk Dr.Who-tól elkezdve, Popeye-en át a Donald kacsásig mindenféle.  A cég egyre jobban és jobban teljesített.

1962-ben alkotta meg a cég marketingcsapata a klasszikus Kenner kabalafigurát a „Gooney Bird”-öt illetve az „it’s Kenner. It’s fun jelmondatot, amelyek amerikában klasszikusnak számítanak. A Gooney bird reklámokhoz használt bábját Jim Henson készítette, akik később a figurát a Szezám utcában is felhasználta. A figura 1974-ig volt a Kenner jelképe.

1963-ban megnyitották New York-i bemutatótermüket, ahol bemutatták a következő rendkívül sikeres játékukat, az Easy Bake Oven-t. Ha jól értelmezem, ez egy ténylegesen működő játéksütő volt, ami gyakorlatilag egyetlen mai biztonsági követelménynek sem felelne meg, de akkoriban nagyon népszerű játék volt a kislányok körében. Két 100 Wattos villanyégő sütötte meg a belerakott alapanyagokat.Több millió példányt adtak el belőle a 1972-ig. (később a Hasbro újraélesztette a koncepciót).

1964-ben alkottak egy érdekes játékpuskát, amivel egy fal mögül is lehetett célozni (Gun that shoots around the corner), 65-ben a Spirograph nevű rajzoló készletet, 67-ben pedig a Close n’play nevű játék lemezjátszót. Ezek a játékok amerikában igazi klasszikusnak számiítanak de a spirográf egy nálunk is ismert fogalom a mai napig.

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb, élelmiszeripari óriáscége a General Mills, leányvállalata a General Mills Fun Group Inc. (GMFGI) 1967-ben felvásárolta a Kenner productsot. ( Ez a GMFGI ismerős lehet a vintage Star Wars figura gyűjtőknek… ) A Steiner testvérek nagyjából 1971-ig maradtak még a cégnél majd visszavonultak, a következő évben Robert is kiszállt az üzletből.

1968-ban a GMFGI megvette a Parker Brothers társasjátékgyártót is. Így ez a nagy múltú játékcég is a Kennerrel azonos cégcsoportba került.

1970-ben a GMFGI az általuk korábban felvásárolt Play Doh játékmárkát a Kenner alá helyezte át. Innentől kezdve a Kenner gyártotta a Play Doh gyurmákat és az ezekkel kapcsolatos más termékeket. A GMFGI egy másik fontos lépést is meglépett, mert elhívták a Mattelnél problémákba ütköző zseniális marketingest Bernie Loomist, hogy vegye át a Kenner irányítását. Bernie Loomis élettörténetét IDE KATTINTVA OLVASHATOD . A GMFGI azt szerette volna Bernie-vel elérni, hogy a tisztességes másodvonalas játékgyártók sorából, emelje fel a Kennert a legnagyobbak közé, ahogyan azt a Mattelnél csinálták.

Bernie úgy gondolta, hogy a játékok mellé kellenek olyan produktumok, amelyek egymás eladásait segítik. Így ha van egy játék, akkor ahhoz kell rajzfilm és/vagy képregény is. Így aki az egyik terméket megszereti, megveszi majd a másikat is. Ezt még a Mattel, Hot Wheels játékainál (és a hozzájuk készített rajzfilmnél) találta ki. A másik, amire Bernie rájött, hogy licenszelt tartalmakra is szükség van. Ha van egy népszerű rajzfilm, film, vagy TV sorozat, akkor annak a népszerűségét meglovagolva a hozzájuk készült játékok is remek eladásokat fognak produkálni, Ma ezt nehéz elképzelni, de korábban arra, hogy egy TV műsorhoz játék készüljön, alig volt példa. 

1973-ban piacra dobták a Baby Alive nevű babájukat, amely az év legmagasabb példányszámban eladott babája lett. Óriási siker volt. 

1975-ben a cég átlépte a 100 millió dolláros értékesítési határt ezzel lassacskán tényleg a legnagyobb játékgyártók mögé sorakozott fel. Ebben az évben a Kenner beszivárgott az akciófigurák területére is. Korábban főleg aktív játékokat készítettek, de a G.I.Joe majd a Mego szuperhősös figurák sikere arra ösztönözte a Kenner-t, hogy csináljanak saját akciófigurákat is. Az első ilyen a Hat millió dolláros ember lett végül, amely egy TV sorozat alapján készült. Bernie megszerezte a licenszet és a Kenner figurákat, járműveket és playseteket is készített a szereplőkből. Ez a TV sorozat egészen 1978-ig ment sikeresen és spin offja is készült Bionic Woman néven, amelyhez a Kenner szintén gyártott akció figurákat. Értékesítési szempontból a Six Million Dollar man játékok nagyon sikeresek voltak és ez arra ösztönözte Bernie-t, hogy még több filmhez vagy TV sorozathoz tartozó licenszet szerezzen meg.

76-ban a Kenner átköltözött egy új, nagy irodaházba a Vine Streetre. Ugyanebben az évben mutatták be a másik akciófigura próbálkozásukat a Strech Armstrongot, amely egy tetszőlegesen húzható, nyúzható, gumiszerű figura volt. Számtalan változatban gyártották egészen a 90-es évekig. Napjainkban a Hasbro újra gyártja. Ez is szépen hozott a Kenner konyhájára. 

1977-ben egy bizonyos George Lucas, elkészítette a filmtörténet egyik legnagyobb szabású filmjét, amelyhez természetesen játékokat is szeretett volna készíttetni. Eredetileg George a Mego játékgyárral szeretett volna szerződni, akiknek a szuperhősös figuráit nagyon kedvelte, de a Mego nem akart a Star Warshoz játékokat gyártani. Hasonlóan elhajtotta Geroge-ot a Hasbro és a Mattel is, akik nem bíztak abban, hogy a film sikeres lesz. Úgy gondolták, hogy mire elkészítik a filmhez a játékokat, addigra a filmre már senki nem fog emlékezni. Geroge Lucas így kötött ki - muszájból - a Kenner Productsnál, ahol a dörzsölt Bernie Loomis egyből lecsapott a Star Wars játékok készítési jogára. No nem azért mert látta, hogy a sikeres lesz a dolog vagy ilyesmi. Egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ha bejön a dolog, akkor lehet a vonalból egy új "Hat millió dolláros ember" és jó sok pénzt kereshet majd a cég vele. Nem is tudta mekkora szerencséje lett ezzel. 

Amikor 77 áprilisában megvették a jogokat, még nem volt a Kennernek semmije. A filmet az alkalmazottak megnézték egy zárt vetítésen és ugyan látták, hogy a dolog hatalmasat fog ütni, de mégis egy óvatos, komótos tervezetet dolgoztak ki a játékokat illetően. Az első évben puzzle, társasjáték és pár apróság...aztán 1-1,5 év múlva pár akciófigura. Ez a múlt játékiparának tempója volt de hamarosan minden tervet felülírt a bemutató. A Star Wars bemutatása óriási őrültetet hozott aminek következtében az egész idáigi tervezetet dobhatta a Kenner a kukába. Belátták, hogy azonnal kellenek az akciófigurák, mert azzal óriásit kaszálhatnak. Céldátumnak a karácsonyt jelölték meg....addigra kellett a figuráknak a boltokba kerülnie. Csakhogy ahhoz, hogy karácsonyra rendeljenek a boltok figurát, már augusztusban be kell nekik mutatni a termékeket és már májusban jártunk. Gyakorlatilag semmi esély nem volt arra, hogy időben elkészüljenek a munkával, de rohamtempóban nekiláttak. A figurák új mérete 3,75 "" inch lett, ami a legenda szerint úgy keletkezett, hogy amikor egy értekezleten arról vitatkoztak, hogy mekkorák legyenek a Star Wars figurák, Bernie felmutatta a mutató és a hüvelykujját és azt mondta "ekkorák legyenek". Az alkalmazottak lemérték a két ujja által meghatározott rést és az lett a hivatalos új méret. Ez a két ujj az egész akciófigura piacot megreformálta. 

Bár a tervezők rohamtempóban dolgoztak, de mégis lehetetlen volt, hogy a figurák karácsonyra a boltokba kerüljenek. Mégis hogy, a hullámot meg tudják lovagolni, ki kellett találni egy megoldást arra, hogy mégiscsak jelen legyenek a boltokban a 77-es karácsonyi szezonban. A megoldást Ed Schifman Design manager szállította,  ő találta ki az Early Bird Certification Package-et. Ez voltaképpen egy üres, Star Warsos doboz volt, amely egy karton figura standet tartalmazott, amire majd a figurákat fel lehet állítani és egy certificartiont, amelyet ha beküldtek, a Kenner garantálta, hogy 1978 első félévében kiküldik az első Star Wars figurákat postán. A dolog kockázatos volt, de bejött. Rengeteget értékesítettek a csomagból, mert akkora volt az előzetes igény a játékokra.

Az első 12 figura gyártásba került 77 végén és ezek repítették fel a Kennert a játékgyárak első vonalába. A Star Wars figurák aztán meghatározták és elindították az akció figurák új aranykorát. 

1977 decemberében 82 éves korában elhunyt Albert Steiner, a Kenner alapítója és szellemi atyja.  

Innen folytatjuk holnap a második résszel, amelyben a cég csúcspontjától a végnapokig fogunk eljutni. 

 

Tóth Balázs

A bejegyzés trackback címe:

http://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4213572101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (2) a-team (1) actionforce (57) action pack (1) aliens (3) archiv (11) archivum (11) at-dp walker (1) at-st walker (1) bat (1) batman (8) batman animated (1) batman reklám (3) bburrago (1) board games (1) bravestar (1) buildable figures (1) carrera (1) cops (1) dc comics (1) dc figures (1) dél korea (1) dél korea gijoe (1) double dragon (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) epic continues (1) érdekesség (84) értékes játékok (1) exclusive (1) fekete péter (1) funskool (2) g.i.joe (83) ghostbusters (3) gijoe (83) gijoe eu (3) gijoe figurák (80) gijoe india (2) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe tiger force (1) gijoe train (1) gi joe (86) gi joe jármű (22) gi joe járművek (19) gi joe kártya (1) gi joe rajzfilm (3) gi joe riport (5) gi joe történelem (74) gi joe tv (11) gi joe vehicles (19) gyűjtemény (1) hansolo (2) hasbro (94) hasbro játékok (95) heman (1) he man (2) hotwheels (6) hotwheels autok (4) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) instagram (1) (2) játék (172) játékbolt (6) játékgyárak története (1) játékipar nagyjai (2) játékok (172) játékreklám (16) játék lelőhely (4) játék reklám (13) játék riport (6) játék tv riport (6) játszóház (1) jcpenney (1) jurassicpark (1) karácsony (6) karácsonyi játék (6) kártya (3) katalógus (3) kenner (58) kennertoys (54) kenner figurák (55) kenner története (1) kevésbé ismert játékvonalak (2) kisautó (7) kisautók (8) ko (6) köszönöm (2) közlemény (1) ko játék (6) ko toys (6) ko transformers (2) kre-o (1) kreo (2) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (1) legértékesebb (6) legértékesebb he man (1) lego (30) legostarwars (12) lego 2018 (10) lego at-st (3) lego buildable (7) lego cantina (1) lego figures (11) lego ideas (1) lego reklám (1) lego star wars (27) lego star wars 2018 (10) lelőhely (2) m.a.s.k. (1) majorette (1) malakili (1) marvel (3) marvel figurák (2) mask (3) matchbox (9) mattel (2) mb (1) merchandise (5) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (9) mortal (3) mortal kombat (3) mortal kombat figurák (2) nagyok (1) nemzetközi (5) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (1) obi van (1) obi van interceptor (1) palitoy (1) parker (1) playmobil (1) playsets (2) playstation (2) policeacademy (2) police academy (2) potf (6) power of the force (5) predator (1) prototipus (7) prototype (7) rajzfilm (5) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) régi játék (142) régi játékok (138) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (8) rendőrakadémia (1) returnofthejedi (16) rogue one (1) saber rider (1) sandspeeder (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) silverhawks (1) sky commanders (1) spider man (3) starwars (79) starwarsfigures (63) starwarsjármű (3) starwarstoys (75) star wars (85) star wars érdekesség (26) star wars fekete péter (1) star wars figurák (57) star wars jármű (2) star wars kártya (1) star wars katalógus (1) star wars ko (4) star wars potf (12) star wars prototipus (12) star wars prototype (12) star wars reklám (5) star wars riport (2) star wars rogue one (4) star wars tv (6) star wars vehicles (4) star wars walker (3) strech armstrong (2) street fighter (2) street fighter figurák (2) superman (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) társasjáték (1) tiger force (1) tini nindzsa teknöcök (3) tmnt (3) top10 (12) történelem (105) transformers (16) transformers g1 (15) transfrmers (13) tv reklám (2) tv riport (8) tyco (1) tyco figura (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (1) vicces (14) vintage (28) vintagejátékok (135) vintagestarwars (46) vintagestarwarstoys (43) vintagetoys (126) vintage gi joe (77) vintage lego (1) vintage star wars (41) vintage transformers (10) visionaries (1) x men (3) Címkefelhő