A leginkább hiányzó Lego Star Wars minifigurák

A napokban olvastam egy szavazást az egyik külföldi Lego-s oldalon, amelyben arra voltak kíváncsiak a szerzők, hogy az olvasók szerint melyik Star Wars karakter hiányzik a legjobban a minifigurák világából. Nos tény ami tény, ugyan a Lego immáron több mint 900 különböző minifigurát adott ki, ám mégis elég sok olyan fontosnak mondható Star Wars karakter van, akiből egyetlen kiadás sem létezik, míg más karakterekből akár tucatnyi fajta látott már napvilágot. Ebben a cikkben megpróbálom összeszedni, hogy szerintem melyek és miért hiányoznak, illetve hogy milyen szettben tudnám elképzelni őket. Minden karakternél szerepel a karakter képe és 1-2 kép a lehetséges minifigura kinézetről vagy CUSTOM figurákról. Ezt azért hangsúlyozom ki nehogy valaki úgy gondolja, hogy mégis léteznek ezek hivatalos Lego formában. 

Természetesen arra is kíváncsi vagyok, hogy szerintetek, melyek hiányoznak a leginkább és hogy milyen szettben képzelnétek el őket. 

Annyit kérnék csak, hogy kinai és egyéb koppincs figuráktól viszont légyszives kíméljetek meg. Így is magas a vérnyomásom. :)

 

Wat Tambor

A szeparatista Technó Únió vezetője, egy rendkívül kreatív, izgalmas karakter. Érdekes, hogy miért nem adták ki, hiszen a karakter szerepelt a Lego Star Wars III Clone Wars című rajzfilmben. Tehát voltaképpen animáció formájában már megcsinálták Lego figurának. Szerintem bármilyen szeparatista droidos témához adható lenne és biztosan dobna a szett értékesítésén is. A szeparatista témák, amúgy is kezdenek el-el maradozni a Lego kínálatából.

Saját tipp: Corporate Tank Droid + Wat Tambor + B1 Droid + 1 klón

wattamborfull.jpg

wat_tambor.png

Bail Organa

A kulcsember….az egész lázadás mozgatórugója, mégsem adták semmihez, pedig számtalan lehetőség kínálkozna. Ő is szerepelt a fentebb említett Lego animációs filmben. Ugyan a karakter külseje nem túl izgalmas, ám megfelelő környezetben mégis elég jól festhetne. Mondjuk egy olyan Tantive IV kiadáson, ami Rebels tematikájú lenne. Bail…Ashoka…egy gombafejű Rebel Solider meg még esetleg egy droid vagy más karakter….és kész is egy remek felhozatal. Én úgy vélem, hogy ez a karakter már nagyon megérdemelne egy Lego figurát (meg akár egy TV sorozatot is).

Saját tipp: Tantive IV + Bail Organa + Ashoka Tano (felnőtt változat) + Rebel Solider + Öreg Rex

bail-organa-432x243.jpeg

legobailorgana.png

Zuckuss

Boba Fett van?...van…. 4-Lom van? van…. Dengar?.... hát az több is van….IG-88? Az is….Bossk?....kettő is. Hát ki az akkor aki hiányzik az ikonikus fejvadászos jelenetből? Igen…Zuckuss. Már csak azért is meg kéne csinálni, mert ő az egyetlen aki hiányzik, de a karakter ezen kívül is nagyon jól néz ki. Rendkívül egyedi külsejű fejvadász és oké, hogy Legoban azért meg van kötve az alkotók keze, de véleményem szerint remek figurát lehetne belőle kihozni. Mondjuk, egy olyan készletben lehetne kiadni, ami a fejvadász felsorakozós jelenetet ábrázolja, ha már az UCS Super Star Destroyer készletbe nem került bele.

Saját tipp: Szupercsillagromboló parancsnoki híd + Vader + Bossk+Ig-88+ Zuckuss + 4-Lom + Boba Fett + Dengar

zuckuss.png

48e16081c7e527dc75d4892f26b477aff6980257_hq.jpg

s-l1000_3.jpg

Seventh Sister

Több Rebels-es inkvizítort is figura formába öntöttek már, de a hetedik nővért ezidáig sajnos nem. Ugyan a sorozatban már nem él, de ettől még simán kiadhatnák egy kisebb készletben vagy Battle Packban. Mivel a karakter más gyártók figuráiban elég jól néz ki ezért úgy gondolom, hogy Lego formában is megállná a helyét.

Saját tipp: Sith templom jelenet + Seventh Sister + öreg Darth Maul + Ezra

seventh_sister.png

seve.jpg

Ponda Baba / Dr. Evazan

Ez a kettő mindig együtt jár. :) Teljesen érthetetlen a számomra, hogy ezidáig három Cantina szettet adtak ki, de ez a két csillagközi betyár egyikbe se fért be. Pedig tényleg ikonikus a jelenetsor amiben szerepelnek. Evazant kicsit nehezebb lenne megcsinálni, de Ponda Babából remek figurát lehetne készíteni. Nagy kár, hogy kimaradtak a mostani Cantina szettből.

Saját tipp: Bármilyen Cantina szett + Dr.Evazan + Ponda Baba + Luke + Ben Kenobi

20151223star-wars-gonoszok17.jpg

lq8v1uv0id601.png

Edrio

Erős véleménnyel vagyok erről a karakterről. Szerintem nem csináltak nála frankóbban kinéző idegen karaktert az elmúlt 35 évben. Nem csak hogy egyedi , hanem hiteles a kinézete ( úgy értem hihető, hogy így néz ki egy idegen lény) és remek a hangja is. Nos a Rogue One-ban és a Rebelsben szerepelt csak és nem is túl sokat, viszont szerintem valamilyen formában mégis pótolni kéne, mert szerintem remek figurát lehetne belőle készíteni. Egy szép egyedi fejjel és egy frankó puskával nagyon keresett figura lenne. Kétféle szettben tudnám elképzelni. Vagy egy Rogue One-os lázadó Battle Packban vagy egy UCS U-Wingben. Ugye ez utóbbit vezette Edrio a Rebels mostani évadában.

Saját tipp: Saw’s Rebels Battle Pack – Valami kis sikló + Saw + Edrio + Random Rebel Solider + Bodhi

vagy UCS U-Wing + Saw + Edrio

edrio-two-tubes_big_6.jpg

31088283784_1bec2c23dc_b.jpg

Nien Numb

Az ellenállás sonkaszájú hőse, aki segédkezett Landonak az Endori csatában. Aztán az új filmekben is feltűnt, úgyhogy mostmár elkerülhetetlen lenne, hogy valami figurát csináljanak neki. Nem mondom, hogy csak miatta megvennék egy szettet, de azért illene szegényt valamibe bepaszírozni. Sajnos a közelmúltban több olyan készletet is kiadtak, amihez adhatták volna, így nem valószínű, hogy a közeljövőben megcsinálnák.

Saját tipp : Endor Battle Millenium Falcon + Nien Numb + General Lando + 2 Rebel Solider vagy

Resistance X-Wing + Nien Numb + Droid

nien_nunb_002.jpg

ni.jpg

Saw Gerrera

A lánglelkű lázadó vezér elég sok Star Wars produktumban feltűnt már. Fiatalon a Clone Warsban, idősebb kivitelben, többször a Rebelsben és persze a Rogue One-ban. Mégsem készült belőle egyszer sem Lego figura, pedig elég impozánsan meg lehetne csinálni. Rogue One vagy Rebels tematikájú készletben is ki lehetne adni. Bár tudom…a Rogue One mostmár nem olyan fontos a Legonak, de azért én még reménykedek benne, hogy pár készletet hozzátűznek a meglévő kínálathoz. Ugyanabban ajánlanám , mint Edriot.

Saját tipp: Saw’s Rebels Battle Pack – Valami kis sikló + Saw + Edrio + Random Rebel Solider + Bodhi

vagy UCS U-Wing + Saw + Edrio

 576c5fc82f9963aa999337636cceea3ed4687a91.jpg

33968823755_e6161915aa_b.jpg

Galen Erso

Ha már Rogue One… hát a Halálcsillag fegyverzetének atyját szintén ki kellene adni valahogy. Ez nehezebb ügy, mert egyrészt nem túl menő karakter, másrészt csak statikus jelenetekben szerepelt a vásznon (semmi jármű stb.). Viszont ez utóbbi nem sokszor akadályozta idáig a Legót, úgyhogy igazán kreálhatnának neki valami kisebb készletet.

Saját tipp: Galen Erso elszámoltatása jelenet + Galen + Krennic + random tudós + Death Trooper

mads-mikkelsen-in-rogue-one.jpeg

2018-02-14_102554.jpg

Mother Talzin

Tudom hogy sokan nem így vannak ezzel, de én imádtam, hogy a Clone Warsba behozták az erő egyéb aspektusait is. A Dathomiri boszorkányok mágiája feldobta a sorozatot és a főboszi Talzin anya egy nagyon jól sikerült, sokat szereplő karakterré nőtte ki magát. Lego figura természetesen nem készült belőle és nehéz is lenne készletet kitalálni neki, ám nem lehetetlen. A Clone Wars téma már kevésbé fontos a Legonak, de azért 1-1 esetben még mindig adnak ki ilyen témájú készletet, úgyhogy találhatnának neki valamit. Nagyon jó kis figurát lehetne belőle csinálni.

Saját tipp: Rebirth of Darth Maul jelenet + Darth Maul + Savage Opress + Talzin anya + Random dathomiri boszorkány

vagy Queen Julia kiszabadítása jelenet + Talzin anya + Mace Windu + Queen Julia + Jar Jar Bings

mothertalzinhs-swe.jpg

15239691112_a3b27fe9b9_b.jpg

No és szerintetek kik hiányoznak? 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1413667850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.02.15. 19:13:59

Örülök, hogy említetted Edrio Two Tubes-t, valóban iszonyat kúl karakter.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.02.15. 19:23:27

@Anak: Sőt... pár hét múlva videóban is be fogom mutatni a Rogue One figurák között :)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.02.15. 19:54:16

@Anak: psszt! titok... :D érkezik igen már a postán van

Anak 2018.02.15. 20:24:35

Tyű, ezt nem nagyon láttam magyar forgalmazásban (vagy csak nem jó helyen kerestem), külföldről jön?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.02.15. 20:39:52

@Anak: Igen. Usánkából :) Én is ugy tudom hogy nem volt itthon forgalomban. Meg lesz még 1-2 ilyen Rogue One figura még a jövö heti videoban is

Anak 2018.02.15. 20:51:21

Na azt majd akkor megnézem.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1413) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1495) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1491) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1153) régi játékok (1127) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1181) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (872) vintagejátékok (992) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (981) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása