Pankrátor a G.I.Joe-k között avagy a Sgt.Slaughter figura története

Igaziból vele kellett volna kezdenem a híresebb G.I.Joe figurákat bemutató sorozatomat, mert mind a Rocky, mind a Frigde figura végülis ennek a figurának köszönheti a létrejöttét.

20160513_article_sgtslaughteractionfigure--9d07aec42bf5b3250eaa50452307dff7-800.jpg

Sgt. Slaughter (magyar fordításban Hentes őrmester), született Robert Remus , egy igen híres pakrátor, aki a WWF aranykorában volt, az egyik legkarakteresebb ilyen sportoló. Eredetileg is katonaember volt, mégpedig a tengerészgyalogosoknál szolgált hat évet kiképző őrmesterként. A katonai karrierje után pankrátornak állt és először kisebb szervezeteknél, majd 1980-tól kezdve a WWF-nél tevékenykedett. Itt is megmaradt a katonai, kiképző őrmesteres imidzse és egy igen karakteres színfoltja volt a WWF-nek. Mondhatjuk, hogy Hulk Hogan mellett az egyik leghíresebb és legkedveltebb pankrátor lett ő a 80-as években.  A fickó nem volt éppen visszafogott…. én kissé bohócnak nevezném, aki igencsak túltolta a katonai jelleget, de mint tudjuk a pankráció azért valamennyire az ilyen túltolásokról is szól.

 

A Hasbronál ezidőtájt felmerült, hogy egy teljesen valós emberről mintázott G.I.Joe figurát is kellene készteni. Túl voltak az első pár éven és a márka egyre népszerűbb lett. Idáig is adtak ki mail in offereket, de az 1985-ös évi mail in-be valami különlegeset szerettek volna alkotni.

Azt nem találtam meg, hogy miért pont Remust választották alanynak, lehet, hogy mások is voltak a kalapban, ezt nem tudom. Mindenesetre a Hasbro felvette a kapcsolatot Remus-al az ügynökén keresztül, majd elhívták őket Pawtucketbe a Hasbro főhadiszállására. Slaughter örült a megkeresésnek és tetszett neki, hogy majd ő lehet az első és egyetlen igazi személyről mintázott G.I.Joe karakter. Mielőtt elmentek volna azt mondta a Hasbro embereinek „Nagyra becsülöm, hogy behívtatok és beszélgettünk….de én vagyok az igazi G.I.Joe! „ Ezt valószínüleg poénnak szánta, de teremben néma csend lett. Aztán Slaughter beszállt a terepmintás, amerikai zászlókkal kidekorált Cadillac limuzinjába és hazament. A Hasbro érezte, hogy a fickóban óriási lehetőség rejlik ezért szinte azonnal felhívták Slaughtert és hamar meg is egyeztek a feltételekről.

bigsgtslaughter.jpg

A WWF nem örült a hírnek. Közölték Remus-al, hogy nem csinálhatja meg a dolgot, mert ők más játékgyártóval működnek együtt ( LJN) és ez ütközne a szerződésükkel. De Vince McMahon (a WWF vezére) azt javasolta Remusnak, hogy ha ennyire meg szeretné a G.I.Joe figurát csinálni, akkor menjen el a WWF-től és aztán majd ha úgy van visszatérhet, mert mindig lesz a szervezetnél egy hely a számára. Remus, így is tett és így 1985-ben kiadhatták az első Sgt. Slaughter figurát a G.I.Joe berkein belül. Slaughternek nagyon tetszett az eredmény. Még a kiadás előtt kapott a figurából mintadarabot is, hogy rábólintson. Tetszett neki, hogy a figura nagyon kicsi, mégis sokkal jobban mozgatható, mint a többi figura. És a saját képmásának a megvalósításával is nagyon elégedett volt. Innentől szívügyének tekintette a G.I.Joe-t.

78774.jpg

Slaughterből nem csak egy figurát készítettek, hanem gyakorlatilag az egész karaktert egy az egyben implementálták a G.I.Joe világába, így hamarosan a Sunbow-os rajzfilm 2. évadjában, majd a képregényben is megjelent a karakter. A rajzfilmben Slaughter saját magát szinkronizálta, így hallhattuk csodálatosan reszelős, már már elmebeteg hanglejtését is. A karaktert imádták a gyerekek, úgyhogy hamarosan az egész G.I.Joe márka arca Sgt. Slaughter lett. Nagyon tetszett az embereknek, hogy ő egy igazi G.I.Joe, hús vér ember, akit  akár láthatnak is….. és láthatták is hiszen ebben az időben Remus kvázi celeb volt, aki nagyon sok rendezvényen jelent meg ( és remklámozta a G.I.Joe-t).  Megjelent Monster Truck-os rendezvényektől kezdve a Super Mario TV show-ig mindenben, sőt még egy lemezt is kiadtak a "dalaival" (na ez az amire rá fogok keresni mindjárt :D ) Egy időben az összes G.I.Joe TV reklámban is ő mondta a szöveg egy részét, de ezen kívül is rengeteg termék készült a képmásával a tusfürdőtől a farsangi jelmezen át a harci övig mindenféle. A karakter igen fontos szerepet kapott az 1987-es G.I.Joe The Movie egész estés rajzfilmben is, ebben már már főszereplő volt az őrmester. 

Érdekes, hogy a karaktert a Sunbow éra után sem hagyták parlagon. Az Operation Dragonfire című, első DIC-es miniszériában gyakorlatilag főszereplő lett, majd a DIC-es G.I.Joe sorozat első évadában szintén sokat szerepelt, noha figurát utoljára 1989-ben adtak ki belőle. Érdekes, hogy ezekben már nem kiképző őrmesteri minőségben szerepelt, hanem egyfajta G.I.Joe vezetőként jelent meg.  1990-ben aztán véget ért az együttműködés. Slaughter visszatért a WWF-be és mivel a WWF figurákat immáron a Hasbro készítette, gond nélkül kiadhattak belőle WWF figurát is. Remus azóta is egy híres, kvázi pankrációs celeb, aki gyakran szerepel TV műsorokban, de volt a WWE szakkommentátora is.

4bd4f8b0a9491b585ae0e62baca5095d.jpg

Na és a történet összefoglalása után, lássuk akkor a konkrét figurákat.

Az első verzió egy mail in offer keretein belül készült el. Bár 85-ben adták ki, később egészen 1987-ig, majd egy rövid ideig 1989-ben is küldtek ki belőle a résztvevőknek. Öt Sgt. Slaughter „proofot” kellett összeszedni a figurákból és kaptál értük egy certificate-et amit némi postaköltséggel együtt kellett a Hasbronak megküldeni és akkor postázták a figurát. Érdekes, hogy volt még egy akció is, amelyben szombatonként, ha felhívtad Sgt. Slaughtert a megadott számon (emeltdíjas) és ő elárulta a titkos kódot (1986), akkor elég volt 4 proof is a figurához.  Az offert rendes TV reklámmal is megtolták és elég népszerű lett az akció.

2671448_orig.jpg

2708323.jpg

4533039_orig.jpg

Maga a figura nem lett rossz, bár az USA feliratú trikó kicsit túlzás, de semmiképp sem karakteridegen. A fej remek lett, teljesen jól hozza a karaktert. A testalkat eléggé izmos, de nem eltúlzottan, nemkicsit izmosabbnak is mutatja a figura Slaughtert, mint amilyen a valóságban volt. A Hasbro egy kis kartondobozban küldte ki a bezacskózott figurát, amiben a figura, a filecard és egy sétapálca (vagy marshall bot vagy nem is tudom minek nevezzem) kapott helyet. A figurából kétféle variáns is létezik. A csizmára festett jel a leginkább eltérő. Elég sokat kiküldtek a figurákból, úgyhogy nem annyira ritka ez a mail in mint a Steel Brigade, de azért szép árat szoktak kérni érte.

78777.jpg

8705271_orig.jpg

slaughtervariations.jpg

Mivel az első kiadás hatalmas siker volt, ezért nagyon hamar, már 1986-ban érkezett a második kiadás. Ebben Slaughtert egy jármű, a Triple-T tank (Tag Team Terminator Tank) mellé csomagolva lehetett megszerezni. A rajzfilmben ez a jármű volt Slaughter járgánya, úgyhogy hamar nagyon népszerű termék lett és jól is sikerült. Mondhatjuk azt is hogy ikonikus jármű lett.

3163378-1986_gijoe_triple_t_complete_with_sgt_slaughter.jpg

gi-joe-sgt-slaughter-with-triple-t.jpg

Maga a figura az első verzió némiképpen átfestett változata volt. Minden eleme megegyezik a két figurának, de minden elemét át is festették. A nadrágját például álcamintásra, amely elég sokféleképpen sikerült. Ennek következményeként, többféle Sgt. Slaughter v2 változat is van.

78955.jpg

Kiegészítőnek megintcsak egy sétapálcát kapott. Remek figura ez is. Cardosként is kiadták Argentínában SGTO Slaughter néven. Ezzel a kinézettel jelent meg a karakter a G.I.Joe The Movie-ban is és a következő évben, a filmhez kapcsolódóan jelent meg az első, nevével fémjelzett sub team is, a Slaughters Renegades. Viszont ilyen kiadásban nem adták ki a figurát.

arg-sgtslaughter.jpg

Nem váratott sokáig magára a figura harmadik kiadása sem. 1988-ban egy merőben új küllemmel adták ki újra az őrmestert. A Warthog AIFV jármű sofőrjeként lehetett megszerezni. Ez a jármű is remekül sikerült, igazi varacskos disznó volt.

gijoe---1988---warthog-aifv---sgt-slaughter--loose--p-image-340701-grande.jpg

A figura külleme gyökeresen megváltozott. Kapott egy barnás alapszínt és a figura minden eleme teljesen új lett. A fejből is újat terveztek és immáron levehető volt a kalapja. Ez a kalap volt az egyetlen kiegészítő, amit a figurához adtak. Remek kiadás ez is és sokkal kevésbé elterjedt, mint az előző.

78840.jpg

Az utolsó Sgt. Slaughter figurát 1989-ben adták ki. Ekkor ment az Operation Dragonfire mini rajzfilmsorozat és ezzel összefüggésben az Őrmester kapott egy új, saját küllemmel bíró Sub teamet, a Slaughters Marauderst.

marauder.jpg

Itt ugye a Sub teamben kiadott figurák egységes arculatot kaptak, így Slaughtert is kiadták ilyen uv zöld , barnás álcamintával is. Ez volt az első normál single cardosként kiadott Slaughter, ha az argentínt nem számoljuk. Nem a v3-asból indultak ki, hanem ez is egy v1-es átfestés. Ez a kiadás is rendben van. Az álcamintás nadrág mellé egy kék festésű trikót kapott. Kiegészítőnek most is egy sétapálcát kapott. Ez volt az utolsó ARAH érán belül kiadott Slaughter. Később modern verzióban sem készült belőle túl sok új kiadás.

 6191921_orig.jpg

letoltes_10.jpg

A véleményem szerint Sgt.Slaughter egy meglehetősen alap Joe karakter. Mindenképpen különleges színfoltja a G.I.Joe történelmének. Én bírom az összes kiadását.

slaughtercomp1_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr613703642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása