A Batman akciófigurák története - 4.rész

A Kenner Dark Knight Collection figurái 

Az előző Batmanes cikkben ott hagytuk abba, hogy mivel a Toybiz-be Marvel közeli emberek vásárolták be magukat, ezért nem maradhatott tovább náluk a DC játékok készítési joga. Állítólag a jogokra több tőkeerős jelentkező is volt, sőt még a Mattel-t is rebesgették az esélyesek között, de ezt a Hasbro nyilvánvalóan nem hagyhatott annyiban. Úgyhogy a zsebükbe nyúltak és visszaszerezték, a frissen megszerzett leányvállalatuknak, a Kenner-nek a DC játékfigurák jogait. Ezzel elkezdődött egy jó tíz éves történet, ami a Batman játékok területén egy páratlanul gazdag időszak volt.

90kenner2_zpsd177760a.jpg

A mai cikkben az első „visszatérő” Kenner Batman figuravonalat a Dark Knight Collection-t fogom kivesézni.

Még javában tartott az első Batman film körüli „Bat mania” és a Toybiz játékai még bőven a polcokon voltak, amikor a Kenner szakemberei már elkezdtek dolgozni ezeken a játékokon. A koncepció elég egyszerű volt….mivel a Toybiz meglehetősen kevés játékot dobott a piacra közvetlenül a Batman filmhez, ezért a Kenner arra koncentrált, hogy ezt a hiányt pótolja. Tehát további számos, a Batman filmhez tartozó, de a filmben nem feltétlenül látott figurát állítottak elő. Ezzel elkezdődött a „millió Batman figura korszaka”, amikoris mindenféle színű, küllemű, fegyverzetű Batman figurák tömegét dobták a piacra éveken keresztül, már-már követhetetlen mennyiségben. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy megint mindössze két karaktert… Batmant és Jokert valósították meg, de azt legalább sokféle változatban.

A játékvonal a Dark Knight Collection nevet kapta és meglehetősen hamar, már 1990 végén sikerült kiadni. A figurák jellege nem tért el jelentősen a Toybiz Batman figuráitól, ám minőségben, kidolgozottságban és a kiegészítőkben messze felülmúlták azokat. Ugyanúgy 5”-es méretben készültek és 5 ponton lehetett őket mozgatni. A festésük is kiváló volt és több, általában összetett kiegészítőt adtak melléjük. Természetesen járműveket és egyéb kiegészítő termékeket is piacra dobtak a figurák mellé, de a playset most kivételesen elmaradt (eredetileg terveztek playsetet, de átcsúszott a következő játékvonalra a kiadása).  A járművek területén viszont egyáltalán nem fogták vissza magukat az alkotók. Egészen sok és kiváló járgányt dobtak a piacra.

91ken8_zps01719ece.jpg

Noha a figurák minősége egészen jó volt, azért azt meg kell említeni, hogy a sculptokat többször is felhasználták. Gyakorlatilag a kiadott Batman variációk java része teljesen ugyanaz a figura, csak a festésben látszanak különbségek. Esélyes, hogy az előállítási idő viszonylagos rövidsége miatt alakult ez így, de nyilván az is benne van, hogy a Kenner azért nagy újrahasznosító művész volt.

91ken3_zps90b46bbe.jpg

A csomagolás egyértelműen mutatja, hogy a figurák a Batman filmhez készültek, noha a játékvonal neve mégis új volt. A karton tetején egy hangsúlyos, Michael Keaton féle Batman fej látszik (Jokeren persze a Nicholson féle Joker fej), mellette a klasszikus Batman logó és csak nagyon kis betűvel volt odaírva, hogy Dark Knight Collection. Erre valószínüleg azért volt szükség, hogy a vásárlók ne zavarodjanak össze. A karakter képe csak nagyon piciben látszik a bliszter felett. A relatíve nagyméretű bliszter jobb oldalán foglal helyet a figura, bal oldalt pedig az általában nagyobbacska kiegészítők. A hátoldalon pár képet láthatunk a többi kapható játékról (nem csak a figurákról) a felső részen pedig egy rövid, pár képes „használati útmutató” látszik a kiegészítőkhöz. A karton és a bliszter minősége is abszolút rendben van. A Deluxe figurák ablakos dobozban kerültek forgalomba. Ezen egy egészen tűrhető karakter grafika látható.

batmantecshield-front_1.jpg

batmanblastshield-crimemaster-back.jpg

batmancrimeattack-back.jpg

A gyűjtők manapság egészen kedvelik ezeket a figurákat. Maradt fenn belőlük bőségesen és az áruk sem olyan veszedelmes. Én úgy saccolom, hogy ezek a játékok már talán megfordulhattak hazánkban is, ám sajnos én konkrétan nem emlékszem rájuk. Mindenesetre ha valamelyikőtök igen, akkor légyszi írja meg kommentben.

A játékvonal az idő rövidsége miatt (hamarosan érkezett az új Batman film) nem túl bőséges, de ezt a sorozatot kezdettől átvezető játékvonalnak szánták. Két hullámban összesen tizenhárom figurát ( 3 ezek közül deluxe)  és kilenc járművet adtak ki. A deluxe figurák rendszerint egy nagyobb, összetettebb kiegészítőt tartalmaztak a figura mellett.  Azt hozzá kell tenni, hogy amikor a Kenner először mutatta be a játékokat a Pre-Toy Fair katalógusában, akkor az egy csomó olyan játékot is tartalmazott, amelyet végülis ebben a vonalban nem adtak ki, némelyik átcsúszott a következő kiadásra. Ilyen a Batcave playset és több jármű is például a Jokermobile.

91ken5_zps667342f5.jpg

És akkor lássuk a játékokat részletesen

Figurák 1. hullám (1990 vége)

Batman (Crime Attack)  - Nevezzük őt a standard, alap Batmannek. Fekete ruha és normális Batman megjelenés jellemzi. Kiegészítőnek egy spring loaded rocket launchert és egy batarangot kapott.

crimeattack.jpg

batmancrimeattack-front.jpg

Batman (Iron Winch) – Ez a szürke-kék „klasszikus” Batman ruhát idézi. A sculpt-ja ugyanaz, mint az előzőnek. Egy batarang kilövőt kapott kiegészítőnek.

batmanironwinch-front.jpg

iwbatman11_zpsc52567af.jpg

Batman (Shadow wing) – Ő szintén fekete Batman, de kimerevíthető köpenyt kapott, ha a figura lábát összenyomták, akkor a karok oldalt felpattantak és „kicsapták” a köpenyt „sikló” üzemmódba.

shadow.jpg

batmanshadowwing-front.jpg

Batman (Tec Shield) – Aranyszínű Batman. Két változata is van. Ezeknél a kiegészítő fogantyújának a színe más, ha minden igaz. A kiegészítő egyébként egy Flight pack.

tecshield.jpg

batmantecshield-front.jpg

Batman (Wall scaler) – Kék árnyalatú Batman figura, egy falmászó hátizsákkal.

wsbats12_zps0674be8b.jpg

batmanwallscaler-front.jpg

Bruce Wayne – A figuravonal talán legjobb darabja. Egy sima „polgári” Bruce figura, ami a kiegészítői segítségével pillanatok alatt Batmanné változtatható. Van hozzá ruha, kesztyű és egy adó-vevő szerűség is.

brucewayne.jpg

brucewayne-front.jpg

Crime Master Deluxe figurák

Batman (Blast Shield) – Grafitszürke- fekete Batman figura egy nagyméretű harci pajzzsal. Egy rugós kilövőt is tartalmaz, amivel két lövedéket lehet egyszerre elsütni.

blastbat20_zpsfda82e6a.jpg

batmanblastshield-crimemaster-front.jpg

Batman (Claw climber)- Metál-bordó Batman, ami mellé egy nagyméretű, denevérszárny formájú, karmokkal ellátott falmászó hátizsákot adtak. Egészen jól néz ki.

the-dark-knight-collection-claw-climber-batman-dc.jpg

batmanclawclimber-crimemaster-front.jpg

Batman (Night Glider) – Batman egy siklórepülős hátizsákkal. Egy kihúzható-visszahúzható kampó is van rajta.  Egészen jól néz ki.

batmannightglider-crimemaster-front.jpg

Joker (Sky escape) – Hát ha azt nézem, hogy ennek a Nicholson féle Joker-re kellene hasonlítania, akkor ez a figura nem sikerült túl jól. De ha ettől egy kicsit elvonatkoztatok, önmagában kicsit ilyen Romero féle Joker-nek elmegy. Meglehetősen csiricsáré színvilága van, ami még Joker-től is túlzás. Egy helikopteres hátizsákot és egy pisztolyt kapott kiegészítőnek. A figura hideg hatására bőrszínt vált, Joker arca a fehérből bőrszínűvé változik. Ez mondjuk egy egészen ötletes tulajdonság.

jokerskyescape1.jpg

jokerskyescape-front.jpg

Figurák 2. hullám (1991 közepe-vége)

Batman (Powerwing) – A már többször elsütött fekete Batman itt egy vészmanó-szerű röpdeszkát kapott egy rugós kampó kilövővel. Jó látni, hogy a Batman vonalat illetően a Kenner már itt, ilyen korán túlzásokba esett.

powerwing-batman-from-the-dark-knight-collection-1990-by-kenner.jpg

Batman (Thunder Whip) – Na ennek a Batman-nek a karja kicsit más, mint a többinek, viszont a kiegészítője egészen röhejes. Egy batarang végű ostort kapott….ami merev….és egy nagy, propeller szerű fegyvert. Talán ez a változat volt a legfeleslegesebb az összes közül. Hjajh…és még mi lesz velem a Mindörökké Batman-nél, ha már ezen kiakadok?

thunderwhip.jpg

batmanthunderwhip-front.jpg

Joker (Knock out) – No ez a Joker egy hangyányit talán jobban sikerült, mint az előző, de a teste sajnos nincs arányban a fejével és a fej itt sem sikerült túl jól. A színhasználat az egy fokkal jobb, mint az előzőnél. Boxkesztyűs bazookát és egy Bang zászlós pisztolyt kapott kiegészítő gyanánt….ami klasszik.

kojoker.jpg

jokerknockout-front.jpg

Járművek (mindegyik a második hullámban került kiadásra)

Batcopter – Hmm, mit is lehet mondani erről. Rendben van. Úgy néz ki, ahogyan ki kell néznie. Az elején egy kilőhető madzagos kampó van, ami visszahúzható.

batcopter-loose1.jpg

batcopter-front.jpg

Batjet – No ez egy érdekes járgány. Egyszerre repülő és búvárhajó. A szárnyai behúzhatóak és persze kilövővel is rendelkezik. Nekem eléggé tetszik.

maxresdefault_1_4.jpg

batjet-front.jpg

Batcycle – Hasonlít a Toybiz féle Batcycle-re, de azért lényegesen el is tér attól. Egészen rendben van külsőleg. Természetesen ő is kapott rugós kilövőt.

batcycle-front_1.jpg

batcycle-loose1.jpg

Batmobile – Az igazi klasszikus, filmes Batmobile. Ez szerintem nagyon jól sikerült, jobban, mint a Toybiz féle. Tárolókból előbukkanó géppuskák...forgó hajtómű csóva...kinyitható pilótafülke és kilőhető rakéta a kocsi elején. Hát mi kell még? 

batmobile-front_1.jpg

batmobile-loose1.jpg

Batwing – Ez is eléggé hasonlít a Toybiz féle Batwing-re, de végülis ugyanarról mintázták őket, úgyhogy ez nem annyira meglepő. Viszont ezt három járműnek is lehet használni. Lehet siklórepülőként is alkalmazni illetve utcai versenyautóvá is átalakítható. Érdekes koncepció.

batman_batplane.jpg

batwing-front_1.jpg

Bola Bullet – Egy kisebb aranyszínű közúti sikló, ami ugyan nem túl nagy, de egy eléggé érdekes fegyverzettel van ellátva. Van rajta ugyanis egy rugós kilövő, aminek a lövedéke egy mazódzaggal van összekötve a másik oldalon található „bolával”. Tehát kilövés esetén mind a kettő kirepül és „rátekeredik” az áldozatra.

maxresdefault_21.jpg

bolabullet-front.jpg

Strikewing – Egy kisebb Batman repülő, aminek mozgathatóak a szárnyai és van egy szkenner része, amit a sofőr fejére lehet húzni. A G.I.Joe Destro's Despoilerre emlékeztet.

s-l1600_25.jpg

strikewing-front.jpg

Skyblade– Gyakorlatilag egy Batwing, aminek a közepe kilőhető és akkor egy ilyen mini helikopter szerűséggel mehet tovább a bőregér. A kopter propellere a G.I.Joe Battle Coptereire emlékeztet ( kb. egy időben keletkeztek).

 skyblade-front.jpg

Joker Cycle – Egészen másmilyen, mint a Toybiz féle Joker Cycle. Ez inkább elnyújtott, chopper szerű. Az elején lévő Joker maszkot ki lehet lőni.

jokercycle1_1.jpg

jokercycle-front_1.jpg

Kiegészítő termékek

Crossbow Assault Weapon – Egy kézre húzható Batman nyílpuska. Nagyon menő.

 51bbw2q-2kl.jpg

Batarang Blaster – Egy pisztoly, amivel egy batarangot lehet kilőni.

 s-l1600_1_11.jpg

Sonic Neutralizer Weapon – Egy Batman puska, ami leginkább a Star Wars Stormtrooper Blasterére emlékeztet. Erős a gyanúm, hogy a Kenner az 1978-as Stormtrooper Blastert alakította át egy kicsit, ezen játék előállítása során.

 1_5176c1f2f2835cb95e6c685ff5602ec6.jpg

Crime Control Set – Ebben aztán van minden, ami egy kis Batman-nek kellhet. Pisztoly, öv, mindenféle menőnek tűnő kütyükkel, adó-vevő és távcső is.

ccset39_zps9cd8b127.jpg

ccset53_zps5b91c017.jpg

A Kenner Dark Knight collection Batman játékai egy visszatérő, átvezető szerepet töltöttek be a Batman játékok történetében. A Kenner ezzel hidalta át a Toybiz Batman filmhez készült játékai és a Batman Returns közötti időszakot. A játékok sikeresek voltak és ma is keresettek. Ugyan vannak benne jelentős túlzások, főleg a kiegészítők terén, ám meg tudom érteni, hogy miért kedvelik a Batman játék gyűjtők. A következő részünkben a Kenner Batman Returns játékait fogjuk megvizsgálni.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4413848094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.04.26. 11:43:40

az a filmes batman autó ma is kéne!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása