A Lego Castle története 3.rész - Az utolsó felvonás

Folytassuk akkor a Lego Castle történetét, a harmadik, záró epizóddal. Mivel ez az időszak már gyakorlatilag napjainkig nyúlik, ezért a mai cikknek nyilván nem lesz olyan erős retró faktora, mint az előző kettőnek, ám a történet teljessége érdekében ezt is át kell tekinteni.

Az első rész : KATT IDE

A második rész: KATT IDE

7029-1.jpg

Először is….ígértem egy kis kitekintést is a Lego cég ekkori helyzetéről és a konszolidációról. Azt, hogy pontosan miért voltak szószban, az előző részben egészen részletesen taglaltam.

A Lego éppen nehéz időket élt meg a 2000-es évek elején, erősen veszteségesek voltak, úgyhogy szükséges volt a cég konszolidációja. Az újraszervezést Jørgen Vig Knudstorp, az új CEO hajtotta végre, akit az alapító unokája (és az előző CEO) Kjeld Christiansen választott ki a feladatra. Jorgen lett az első olyan vezetője a Lego-nak, aki nem a Christiansen család tagja. Az új vezető számos konstruktív intézkedést vezetett be, amely végül azt eredményezte, hogy a cég ismét nyereségesbe fordult át. (ettől függetlenül nem egy szép ember)

lego-press-meeting-billund-ceo-jorgen-vig-knudstorp-2016-zusammengebaut-andres-lehmann-945x630.jpg

A fontos intézkedések pár tőmondatban:  

-Elkezdték a gyártást kiszervezni alacsonyabb munkaerőköltségű országokba,

-Eladták a kiegészítő termékek gyártási jogait. A ruhák, órák és egyebek gyártását mostmár nem ők végezték. A veszteségtermelés helyett így, pusztán a licenszdíjakból folyamatosan kerestek.

-Átalakították a kiadások rendjét. Több kiadási hullámban kezdték el kiadni a készleteket, így mindig van valami Lego újdonság a polcokon.

-Számos, kevésbé sikeres játékirányt beszüntettek (a témák kb 30%-át) és elkezdtek sokkal inkább a franchise-okhoz (filmek, sorozatok, rajzfilmek) készleteket gyártani. Ez volt talán a legkifizetődőbb és a mai napig kiható döntés, mert irtózatosan sok pénzt keres a cég ezekkel a készletekkel. Az ilyen szetteknek ugyanis jóval szélesebb a célközönsége, mint a pusztán gyerekeknek tervezett játékoknak.

-Jobban egységesítették a felhasznált elemeket. Kevesebb speciális elemet adtak a készletekhez, ugyanakkor egyre több normál elemből épült fel egy egy készlet.

-Elkezdték jobban kiépíteni a „második pillérüket”, míg más játékok támaszkodhattak képregényekre, animációs sorozatokra, addig a Lego-nak a Bionicle –ig nem volt ilyen „másik lába”. Ezután számos sorozatot készítettek, amelyek egyediek voltak és megfeleltek a kor gyermeki ízlésének. A sorozatokhoz persze a kapcsolódó témák is megjelentek, így a játékok és az animációs sorozatok egymás népszerűségét erősítették. Chima, Ninjago, Bionicle Friends…, mindegyik sikeres lett a maga nemében. Aztán később már saját filmeket is gyártottak, szintén rengeteg kapcsolódó készlettel.

-Csökkentették a munkavállalók létszámát (persze azóta már a sokszorosára bővültek), ésszerűsítették a szervezeti felépítést és a pazarló, hivalkodó dolgok helyett a takarékosabb megoldásokra váltottak át ( Irodák, autók stb.)

-Elkezdték erőteljesebben kutatni, hogy a célközönség pontosan milyen igényekkel is rendelkezik. Azt akarták elérni, hogy a Lego újra „menő” játéknak számítson a gyerekek körében.

-Ezekkel párhuzamosan a digitális világban is egyre erőteljesebben volt jelen a cég.

Ezen intézkedések együttes hatására a Lego kilábalt a bajból, majd soha nem látott magasságokba tört fel. Manapság az egyik legsikeresebb, legtöbb pénzt hozó hagyományos játék….ugyanakkor trendi és divatos is mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Persze néha kicsit húzzuk a szánkat, hogy milyen készletek készülnek manapság, de az igazság az, hogy még mindig messze az egyik legnormálisabb játék a jelenlegi palettáról. 2017-ben a Lego volt a világ legnagyobb játékgyártója és mintegy 19000 alkalmazottal rendelkeztek.

highres_lego-house-birds-eye.jpg

Na és akkor most kapcsolódjunk vissza a Castle világába…..a felsorolt dolgok, bizonyos részei természetesen érintették a Castle témát is. A történeti áttekintést ott hagytuk abba, hogy 2002-2003 során a Castle téma éppen csipkerózsika álmát aludta és abból csak 2004-ben ébredt fel. Ekkor indították útjára a Knights Kingdom sorozatot, mégpedig eléggé új hangnemben. Ennek a második Knights Kingdomnak nem volt sok köze az elsőhöz. Teljesen új karakterek jelentek meg és a sorozat kapott egy videójátékos illetve egy képregényes kapcsolódást. A történet egy kitalált középkori királyságban Morciában játszódott, ahol a pozitív hősöknek Vladeket a gonosz lovagot kellett megállítaniuk. A normál készletek mellett megjelentek a Bionicle alapjaira épülő építhető figurák is. Ezek kisebb, 40-50 db-os elemszámmal bírtak és általában műanyag hengerben („konzervdobozban”) árusították őket. A 2004-es évet főként ezek a figurák uralták, mintegy 12 ilyen figurát jelentettek meg.  Néhány készletben gyűjthető és egy társasjátékban felhasználható kártyákat is lehetett találni.

002.jpg

41a0qaf4pel_ac_ul320_sr252_320.jpg

8790-1.jpg

A 12 építhető figura mellett csak 7 normál készlet jelent meg az évben. A normál készletek, természetesen főleg középkori jellegű épületek voltak, ám merőben mások, mint a korábbi Castle épületek.  A készletekben most is számos új elem jelent meg, újfajta kardokat kaptak a lovagok, megújultak a pajzsok és a sisakok is fejlődtek. Ha engem kérdez valaki, ezek az új kardok borzalmasak voltak. A 2004-es készletek közül érdemes megemlíteni a 8780 Citadel of Oran-t, ami egy egészen nagy, ám meglehetősen egyszerűnek tűnő, 442 darabos erődítmény

8780-1.jpg

8780-1_used_000.JPG

A 8800 Vladek Siege Engine-t, ami egy teljesen jó kis 192 darabos ostromgép

8800-1_used_000.JPG

8800-1.jpg

és a  8779 Grand Tournamentet, ami egy lovagi tornát ábrázoló 312 darabos kis készlet. Külön érdekesek a kerekeken guruló lovak….

8779.jpg

8779_1_used_000.jpg

Az év legnagyobb készlete pedig a 8781 Castle of Morcia volt. Ez a Knights Kingdom képzeletbeli királyságának a központja. Ez egy nagyobbnak tűnő, 672 darabos kastély, ám az elemhasználata miatt mégis túlontúl egyszerűnek, sematikusnak hat. A készlethez 8 minifigura járt köztük a főgonosz Vladek, Mátyás kir…akarom mondani King Matthias, mindenféle csiricsáré UV színű, ninja szerű lovagok és persze egy csontváz is.

8781-1.jpg

8781.jpg

8781_1.jpg

cas256.png

cas261.png

cas262.png

A következő 2005-ös évben folytatták ezt a megkezdett irányvonalat és elég sokrétű kínálatot dobtak a piacra. Először is 8 újabb, normális készletet, aztán további 6 építhető figurát és 3 polybages kis készletet is. Ezen kívül a Legonak volt egy promóciós megállapodása a Nestlével, így 6 féle, egészen pici, pár alkatrészből összeépíthető figurákkal árulták, ebben az időben Európában a Nestlé gabonapelyheket.

4941-1.jpg

5994-1.jpg

A készletek jellegében tehát semmi nem változott, ezek csak nyomokban emlékeztettek a valódi Castle készletekre, ám ebben az évben megjelent a rövid, ám annál jobb Vikings téma is, amiben viszont igazán remek és realisztikus Castle-re emlékeztető készleteket láthattunk. A Vikings-et majd egyszer külön cikkben fogom tárgyalni, úgyhogy most nem megyek bele jobban, de annyit megemlítek, hogy számos korábbi Castle elemet ebben a témában is felhasználtak.

9_5.jpg

Az építhető figurák némiképpen robosztusabbak lettek. Én igaziból ezekről sem jót sem rosszat nem akarok mondani. Mindenki tudja, hogy hogyan érzek az építhető figurákkal kapcsolatban.

8791-1.jpg

8791.jpg

A normál készletek közül érdemes megemlíteni a 8876 Scorpion Cave készletet, ami egy egészen impozáns 280 darabos fekete torony. Ez egészen tetszik.

8876.jpg

8876_1.jpg

A 142 darabos 8802 Dark Fortress Landing épületet, ami a kicsi elemszám ellenére egészen pofás.

8802-1.jpg

8802-1.png

Kapott végre a pozitív oldal is egy ostromgépet a 8875 King’s Siege Tower személyében

8875.jpg

8875_1_used_005.JPG

és persze Vladek is megkapta a maga kastélyát. A 8877 Vladek's Dark Fortress a legnagyobb és kétségkívül a legszebb készlet az egész Knights Kingdom érából. 983 darabból áll, 9 minifigurát adtak mellé és egy egészen nagy, gyönyörű fekete várkastély. Lóvontatású katapult járt mellé továbbá gyönyörű tépett, gonosz hatású zászlók. Az egyetlen gondom csak az vele, hogy nem "záródik" az épület teljesen, ahogyan a a régebbi kastélyok. 

8877-1.jpg

8877.jpg

ef52616b-27be-4eb1-890e-83c7928818c4.jpg

A 2006-os év jelentette a Knights Kingdom II végét. Még kiadtak 6 építhető figurát és 5 normál készletet, de már érezhetően a vége felé járt az altéma. A 2006-os építhető figurák különlegessége, az volt, hogy némely esetben a figura mellé egy összeépíthető kiegészítő elemet is adtak, például a 8702 Lord Vladek mellé egy méretarányos, katapult szerűséget. A másik ilyen a 8701 King Jayko készlet volt.

8701-1.jpg

8702-1.jpg

A normál készletekben is voltak érdekesek. Például a 8823 Mistlands Tower, ami egy 431 darabos, toronyszerű építmény volt. emellett egy hadigépet is tartalmazott és nagyon érdekes rajta a pókháló elem.

8823-1.jpg

8823-1.png

cas295.png

cas296.png

De kiadtak egy kisebb, hidat ábrázoló készletet is, ami a 8822 Gargoyle Bridge nevet viselte és volt egy lecsapódó óriási bárd része, ami egészen tetszik.

52498_8822_1_used_000.jpg

8822-1.jpg

És persze most is volt egy nagybb kastély is. a 10176 Kings Castle, viszont ez egy korábbi készletnek, a 6090 Royal King’s Castle-nek volt a Lego Exkluzív újrakiadása (tehát csak a hivatalos Lego Shop-okban és a Lego oldalán lehetett csak megrendelni). Tehát ez a kastély nem a Knights Kingdom II témához, hanem az első Knights Kingdom-hoz kötődött.

10176-1.jpg

10176-1.png

10176-1_used_000.JPG

2007-ben aztán a Knights Kingdom témát leváltották és immáron végre hivatalosan is a Castle feliratot nyomták a dobozokra. Ezidáig ugyanis egyetlen Castle témájú készleten sem szerepelt ez a felirat témamegjelölésként.

castle2007-logo.png

Annak ellenére, hogy a vonalat Castle-nek nevezték el, az irányvonal nem tért vissza a 80-as évekbeli gyökerekhez. Ugyan az épületek és a készletek témái hasonlóak voltak, ám a lovagok (most Crown Knight-nak hívják őket) itt mindenféle trollokkal, sárkányokkal és egyéb fantázialényekkel néztek szembe. Ezért is szokta a köznyelv ezt az időszakot „fantasy” érának nevezni. Kicsit olyan mintha a Gyűrűk Ura megihlette volna a Lego alkotóit és valószínűleg nem is csak apró ihletésről volt szó…. A figurák néhol meglehetősen elrugaszkodtak az eredeti megszokott Castle jellegtől, ám a készletek között vannak nagyon ötletesek és tetszetősek. Ezek már érezhetően a Lego felledülős időszakában keletkeztek és annak ellenére, hogy egy klasszikus témában készültek, mégis frissnek, modernnek, újszerűnek hatnak. Természetesen most is számos újfajta elemet, sisakot, pajzsot és figurafestést vezettek be. A bemutatkozás évében 8 normál méretű Castle készletet dobtak a piacra.

A 7029 Skeleton Ship Attack egy kisebb vízi várkaput ábrázol, amelyet egy elképesztően szép csontvázhajó ostromol. 628 elemből áll és 7 minifigura járt hozzá, amiből 4 csontvázharcos.

7029-1_1.jpg

7029.JPG

7029.jpg

cas346.png

A 7036 Dwarf’s Mine egy törp épületet ábrázoló készlet, amiben a törpöket trollok és orkok ostromolják. Ez sem rossz.

7036-1.jpg

7036_main.jpg

s-l1600_26.jpg

A 7092 Skeleton’s Prison Carriage egy szintén baromi jó cucc…egy csontvázas szekér. Ennek annyira horror jellege van, hogy simán elmenne Monster Fighters készletnek is.

7092-1.jpg

7092-1_used_000.JPG

cas327.png

A 7093 Skeleton Tower egy koponya formájú torony, ami olyan mintha az Indiana Jones 2. részéből lépett volna ki. Ez is egészen jó és egy szép nagy sárkány is járt hozzá.

7093-1.jpg

7093-1_used_000.JPG

De a 2007-es Castle készletek csúcspontja persze megintcsak egy kastély volt, mégpedig a 7094 King’s Castle Siege. Ez egy egészen jól sikerült vár, ami 973 elemből és 10 minifigurából állt. Ehhez is járt sárkány, amin egy csontvázharcos „lovagolt” illetve lovagok és csontvázharcosok is voltak a dobozban. Elfogadnám na.

7094.jpg

7094_001.jpg

7094_box.jpg

cas331.png

cas332.png

A Fantasy-s Castle bevezetése viszonylag sikeres volt. Ugyan a klasszikus Castle hívei talán kevésbé kedvelik, ám ezek a készletek egyáltalán nem fogytak rosszul. Úgyhogy egyértelmű volt, hogy a következő évben is folytatják a témát. 2008-ban 5 egészen pici és 5 normál méretű készlet látott napvilágot továbbá egy Castle témájú adventi naptár és 3 ún. Battle Pack. Ezek a battle packok nem olyanok voltak, mint manapság a Lego Star Wars Battle Packjai. Itt egy kartonon bliszerben általában 5 minifigura tartozott egy ilyen csomagba.

5618-1.jpg

7979-1.jpg

852272-1.jpg

A normál készletek között olyanok láttak napvilágot, mint a 7038 Troll Assault Wagon, ami egy troll vontatású ork harci gépezet.

7038-1.jpg

7038-1_used_000.JPG

A 7041 Troll Battle Wheel, ami nekem már egy kicsit sok….picit túlságosan elrugaszkodott a még „normális” fantasy jellegtől is…szerintem

7041-1.jpg

7041-1.png

és a 7048 Troll Warship, ami viszont egy egészen jól sikerült, kissé viking jellegű troll hajó. Ez 493 elemből és 9 minifigurából állt. Nekem ez a készlet mindigis tetszett és tervezem, hogy egyszer be is fogom szerezni.

 

7048-1.jpg

7048.jpg

7048_1.jpg

2009-ben is tovább folytatódott a fantasy Castle és további 4 nagyszerű készletet és 2 battle packot tettek hozzá az eddigiekhez. A 4 normál készletből 2 egészen nagyra sikeredett. A kisebb készletek közül való a 7079 Drawbridge Defense, ami megintcsak egy megerődített hidat ábrázol. Külön kiemelném a csontvázlovon lovagoló kaszás figurát, ami zseniális. Ez a reaper figura csak ebben és egy battle packban volt beszerezhető.

7079-1_1.jpg

7079_1.jpg

rea.jpg

7079.png

A 7097 Troll’s Mountain Fortress a gonosz trollok hegyi erődjét ábrázolja. A készlet 844 darabból áll és 10 minifigurát tartalmaz, közte két eltérő színű troll figurát. Nagyon aprólékos, kidolgozott, sok pici részletet tartalmazó készlet.  

7097-1.jpg

7097-1_used_000.JPG

7097.jpg

De még ennél is nagyobb volt a 10193 Medieval Market Village. 1601 darabból és 11 minifigurából állt és ez kevéssé kapcsolódott a többi, fantasy jellegű készlethez, ám mindenképpen dicséretes, hogy újra egy olyan szettet adtak ki, amely a középkornak nem a hadászati részéhez, hanem a hétköznapi civil élethez kapcsolódik. A germán jellegű épületek és a civil lakók mellett számos háziállat figurát is tartalmazott.

10193-1.jpg

10193.jpg

10193_1.jpg

A következő évben megint átnevezték a témát és a jellegen is változtattak. Visszatértek a fantasy világából a hagyományosabb lovagi témákhoz, mégpedig XV. századi európai stílusban. A régi-új téma a szimpla Kingdoms nevet kapta és a 2010-es készletek immáron ilyen névvel jöttek ki. Újra csak emberek álltak szemben egymással. Két teljesen hagyományos királyság az Oroszlán királyság (nemröhögni) és a Sárkány királyság rivalizált. Persze a sárkányos készletek most is sötétebb alkotóelemekből álltak, az oroszlánosok pedig hagyományos szürkés megjelenéssel operáltak. Igyekeztek most a középkori élet minden területéről készleteket kiadni, nem csak a hagyományos hadi jellegűeket (úgy látszik bejöhetett a medieval market). A téma első évében 5 normál, 2 egészen pici és 2 polybages készlet érkezett továbbá 2 battle pack és 1 Kingdoms adventi naptár is megjelent.

30061-1.jpg

7952-0000-xx-23-1.jpg

A 7949 Prison Carriage Rescue egy tradicionálisabb szekeret ábrázol.

001_7.jpg

7949-1.jpg

A 7947 Prison Tower Rescue pedig egy abszolút hagyományos lovagi témát….lányszöktetést egy toronyból.

7947.jpg

7947_1.jpg

cas442.png

Na de ez az év sem telhetett el újabb várkastély nélkül. A 7946 King’s Castle 933 darabból állt és 8 minifigurát tartalmazott. Abszolút realisztikus megjelenéssel bír…engem egy kicsit a Schenk féle magyar playmobile kastélyokra emlékeztet a piros cserepes tornyaival. Nem néz ki rosszul, de engem valahogy kevéssé hoz lázba. Semmi igazán meglepő vagy emlékezetes dolog nincs ebben a kastélyban. Legalábbis külsőleg.

7946-1.jpg

7946.jpg

7946_7.jpg

A következő évben újabb 4 normál méretű készlet gazdagította a Kingdoms vonalat, de azért az látszik, hogy nem lehetett a váltás túl sikeres, mert ezzel gyakorlatilag annyi is volt az egésznek. A 6918 Blacksmith Attack készlet egy kisebb kovácsműhelyt tartalmazott. Nagyon régóta nem adott ki a Lego kovácsműhelyet árbázoló készletet.

6918-1.jpg

6918_alt1.jpg

cas492.png

7189 Mill Village Road pedig egy abszolút átlagos középkori falut ábrázolt szélmalommal és háziállatokkal. Ez egy eléggé „civil” készlet volt, de azért a hat minifigurából három mégiscsak katona. 663 darabból állt ez az egészen aranyos kis szett.

7189-1.jpg

7189_alt1.jpg

cas490.png

A 7188 King’s Carriage Ambush készletben pedig újra egy hagyományos királyi hintót adtak ki.   

7188-1_1.jpg

7188_alt1.jpg

A Kingdoms időszak lezárásaként 2012-ben még kiadtak egy exkluzív utolsó, de hatalmas készletet a 10223 Kingdoms Joust-ot. Ez az 1575 alkatrészből álló hatalmas szett most kivételesen nem egy várat, hanem egy autentikus lovagi tornát ábrázol. Van itt királyi pódium…vár részlet… harcoló lovagok és őrposzt is. Egészen tetszetős cucc. 9 minifigura járt hozzá köztük persze király, hercegnő meg minden, ami kell egy lovagi tornához.

10223-1.jpg

10223.jpg

10223_back_001.jpg

cas486.png

cas504.png

Ebben az évben jelentek meg a Gyűrűk ura Lego készletek is. A Gyűrűk ura eléggé hasonlatos a Castle témához, ezért nyilván a tervezők elemek és megoldások szintjén táplálkoztak a korábbi Castle dolgokból. Akár tekinthetném a LOTR és a Hobbit készleteket is a Castle részének, ám mivel ezek franchise –os szettek, nem saját ötletből születtek, ezért ezeket most nem fogom belevenni a mai cikkbe.

9474-1.jpg

És ekkor elérkeztünk a Lego Castle utolsó villanásáig. 2013-ban egy nagyon rövid időre újra visszatértek a Kingdoms helyett a Castle elnevezésre. Megtartották a Kingdoms két királyságát, ám visszahozták a fantasy elemeket a készletekbe, bár sokkal mérsékeltebben. Öt normál méretű készletet, egy adventi naptárat és a következő év elején 2  battle packot adtak ki. Ez már tényleg a Castle hattyúdala volt. A készletek közül ki lehet emelni a 70403 Dragon Mountain-t, ami egy 376 darabos szett ami, egy vörös sárkányból, egy katapultból és egy közepes méretű épületdarabból épül fel.

70403-1.jpg

70403_alt1.jpg

A 70401 Gold Getaway-t, ami egy abszolút tradícionális szekér készlet volt.

70401-1.jpg

70401_alt1.jpg

És persze a szokásos várat…..az utolsó várat, ami a 70404 King’s Castle nevet viselte. Bár ugye ezt a nevet többször is elsütötték, de azért itt egy teljesen új várról van szó, bár a külseje egyáltalán nem hat újként. 998 darabból állt és 7 minifigurát tartalmazott. Szerintem sajnos csak egy teljesen átlagos kastélyra sikeredett ez a szett.

 

70404.jpg

70404_alt1.jpg

70404-1.jpg

Úgyhogy ezzel 2014-ben a Castle, mintegy bő 40 éves történetének pillanatnyilag vége szakadt. A 2016-os évben még mondjuk hozzá lehetett jutni egy klasszikus kicsi Castle cucchoz, de ez csak egy Lego exkluzív ajándék volt és a 80-as évek beli Castle témát idézte fel.

5004419-1.jpg

A Castle helyét a palettán átvette a Nexo Knights, ami ugyan bizonyos motívumokban hasonlít a Castle-re, ám az UV színhasználat és a modern eszközök (autók, robotok) használata miatt én (és más sem) ezt a témát nem sorolom a Castle készletek táborába.

lego-nexo-knights-70357-knighton-kastely.jpg

Köszönöm, hogy végigolvastátok a 3 részes giga cikksorozatomat. Igyekeztem minden lényeges dolgot érinteni valamennyire, ám sajnos mivel minden apró részletbe nem lehet belemenni egy ilyen hosszú írásban ezért kimaradhattak kisebb dolgok. Ha ilyet találtok akkor bocsi.

A következő héten egy másik Lego téma történetébe fogok belekezdeni, hogy melyikbe azt döntsétek el ti. Írjátok meg kommentben (Facebook vagy blog komment), hogy az általam megadott 5 témából, melyiket szeretnétek olvasni. A kommenteket vezetni fogom, és amelyikre a legtöbb voks érkezik, arról fogok írni. Szavazni mondjuk Április 25.-e éjfélig lehet.

Az 5 lehetséges téma pedig legyen mondjuk:

  • Pirates
  • Space
  • Western
  • Monster Fighters
  • Vikings

Kövessétek továbbra is a Játékok a Polcról-t.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5113852370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezneménvagyok 2018.04.22. 15:21:53

Castle (és Kingdom) rajongóként már a Knights Kingdom II-t sem igazán tudom megbocsátani a Legonak, de a Nexo Knights-szal végleg kiverték nálam a biztosítékot. És félek, hogy igazad lesz ebben a hattyúdal-dologban :-(

Pedig nagy kár, mert egy-egy Medieval Market Village vagy Mill Village Road készlet bontott állapotban is igen keresett áru még ma is (a kecske csak ebben az utóbbi készletben volt kapható, az ára már csillagászati). De lehet, hogy már csak a felnőtt "gyerekek" között ilyen népszerű, a tízéveseknek meg a Nexo jön be inkább... Rohadék marketing :-(

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.22. 15:24:22

@ezneménvagyok: Őszinte leszek én nem tudom megitélni hogy a Nexo mennyire népszerű a mai gyerekek körében. Nem nagyon láttam a boltokban olyan gyereket aki azokat nézegette volna, inkább a Ninjagot meg a Star Warst.

ezneménvagyok 2018.04.22. 15:25:55

(Ja, és ha szavazás, akkor renitens leszek, és LOTR. Valóban kapcsolódik ehhez a témához, és annak köszönhetjük a legszebb lego-kardokat. És az új, szebb lófigurákat is.)

ezneménvagyok 2018.04.22. 15:27:04

@Tota12: Legyen igazad, akkor még van remény. De a középkor témát sok cég ejtette mostanában (Schleich, stb.) Félek, ez nem véletlen...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.22. 15:29:51

@ezneménvagyok: Arra nem lehet :D Az majd csak soká soká fog sorra kerülni :) Elsősorban a régebbiekre koncentrálok ( + a Monster de az csak azért mert lesznek róluk videók). Nem is érdemes a LOTR -re szavazni mert a többi témára más sok szavazat van :)

ezneménvagyok 2018.04.22. 15:34:36

@Tota12: Jóvanna, akkor Pirates. Duzzogva :-)

Anak 2018.04.22. 20:20:30

Én Space-t kérnék!
Én sosem voltam igazán nagy castle gyűjtő, de amikor megjelentek a Kingdoms vonal készletei nagyon megtetszettek, gondoltam összegyűjtöm a témát. Be is szereztem minden készletet, de aztán jött a hír hogy érkeznek A gyűrűk ura készletek és jórészt eladtam mindet. Egyfelől azért, mert akkortájt kicsit pénzszűkében voltam, másrészt nem volt helyem összeépítve tárolni őket, harmadsorban pedig a lotr készleteket nagyon vártam.
Azóta sem tudtam eldönteni, hogy vajon jó döntés volt-e az eladásuk? A mai napig fáj a hiányuk, pedighát nem is játszottam velük. A 2013-as vonalat már mellőztem. A lotrban pedig kezdetben még meg volt a potenciál, aztán valahogy unalmassá vált.

_z_ 2018.04.23. 09:23:23

Szines kardok (raadasul hatrafele görbülö keresztvassal, ami igy nem ved, ellenben a markolatot sem lehet rendesen töle megfogni...)? Mi a f...? Koktelcseresznebe valo ez, nem Legoba!Az a kemeny, hogy ha valaszthatnek, hogy Knights Kingdom II, vagy egyaltalan ne legyen semmilyen Castle, akkor inkabb az utobbi... Borzalmas idöszak volt.
A Fantasy era nekem tetszik, bar a csillamlos müanyag (egyes sisakok pl.) nekem elegge gagyi hatasu, es az orias figurakert (pl. trollok) sem vagyok oda. Ez utobbiak ekkor jelentek meg elöször, vagy volt korabban is? A hajok nagyon tetszenek, több Castle keszletben is lehetett volna nagy hajo!
Ezutan jött az egyik kedvenc korszakom! Medieval Market nagyon kene :)! A 7946-nek tenyleg elegge Playmobilos a torony teteje a megtört lejtessel. 6918 volt az elsö lego keszlet, ami felnöttkent megvettem csak magamnak jatszani (mert a 7946, a 7189 es a 10223 befekteteskent pihennek lefoliazva, bar remelem leszek egyszer olyan gazdag, hogy lelkiismeretfurdalas nelkül feltephessem az összes dobozt :))!
Mindent egybevetve, nekem a Castle volt a kedvenc Lego vonalam, es baromira sajnalom, hogy a Gyürük ura (bar önmagaban nezve ez meg tetszett is), meg a Nexoknights kiszoritotta. Remelem visszater!
Ami az 5 masik temat illet: en elsöre a Space-t kernem, az is fajo ürt (erted, ürt :/) hagyott maga utan, es az is egy nagy multu tema. Aztan Pirates, Western, Vikings, es Monster Fighters (ez tudom, hogy Neked kedvenced, de en nem kötödöm hozza) az en sorrendem. De a sorrend igazabol mindegy, csak jöjjön mind :)!

_z_ 2018.04.23. 09:29:40

@Anak: En pont a LOTR miat vettem egy csomo keszletet elrakni, mert ereztem, hogy egy darabig nem lesz Castle, es remeltem, hogy kilö az aruk (plane, hogy egy jo parat kiarusitason vettem, gondolom kellett a polchely Frodoeknak :)).
@Tota12: Az en gyerekeim is inkabb ezeket nezegetik. Bar azert tegyük ehhez hozza, hogy ha nem City, akkor mas klasszikus Lego mar nincs is, es a ott se kard, se lezer, szoval fiugyerekeknel hatranyal indul.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 10:43:32

@_z_: azok a szines kardok tényleg borzasztóak.

Nekem is elmegy a fantasy éra. Szerintem ekkor jelentek meg illetve bizonyos részei lehettek már a Harry Potterben is , ennek nem néztem utána.

Igen a castle hajók nekem is bejönnek.

Én is remélem hogy egyszer visszatér. Felőlem lehet akár fantasy éra is csak legyen :)

_z_ 2018.04.23. 12:24:09

@Tota12: Megneztem, tenyleg volt a Harry Potterben 2002-ben nagy figura, ami raadasul meg borzalmasabb, mint ezek a trollok (4712-1). Kicsit kelletlenül teszem hozza, hogy a nagy figurak bejövetele, lehet, hogy a Castle sarkanyokkal kezdödött...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.04.23. 16:24:49

Én is a space-re szavaznék, hiánypótló mű lenne.

Anak 2018.04.23. 22:28:03

A space már csak azért is volna jó kivesézendő témának, mert majdhogynem teljesen hasonló utat járt be hasonló idő alatt mint a Castle, mígnem teljesen kiszorította a Star Wars és csak jópár évente bukkan fel párkészletes egyéves témakörként.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 22:46:47

@Anak: Lesz space mindenképpen és most is ez a téma vezet egy kicsivel

Majer Tamás 2024.02.12. 17:05:55

Már régi cikk, de azért megírom, hátha hasznos:

"És persze most is volt egy nagybb kastély is. a 10176 Kings Castle, viszont ez egy korábbi készletnek, a 6090 Royal King’s Castle-nek volt a Lego Exkluzív újrakiadása (tehát csak a hivatalos Lego Shop-okban és a Lego oldalán lehetett csak megrendelni). Tehát ez a kastély nem a Knights Kingdom II témához, hanem az első Knights Kingdom-hoz kötődött."

Itt két tárgyi tévedés is van. Az általad említett 6090-es Royal Knight's Castle nem az első Knights Kingdom altémának volt a vára, hanem még a régebbi Royal Knights altémában jött ki annó (1995-ben).
Illetve a készlet nem újrakiadása volt sem ennek, sem pedig az első Knights Kingdom altéma során kiadott 6091-es King Leo's Castle-nek, hanem teljesen új vár volt - csak látványában idézi meg némiképp az egykori 6090-es Royal Knight's Castle-t.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása