A Lego Pirates története 1.rész - A "klasszikus" Pirates

Jöjjön akkor a következő, Lego témák történetét bemutató cikkem. Remélem már vártátok. :)

6285-1.jpg

Nos a kiírt szavazáson végül döntetlen született…. azt kérdeztem meg tőletek, hogy melyik téma legyen a következő, amelyet a Castle után áttekintek és a Pirates illetve a Space téma végzett az élen 13-13 szavazattal. Utánuk némiképp lemaradva a Western futott be 7 szavazattal, a Vikings és a Monster Fighters pedig 1-1 szavazatot kapott, de ez várható is volt. Döntetlen esetén nyilván nekem kell döntenem, úgyhogy ma a Pirates következik, mégpedig a téma hőskora. 

Az előző Castle részeket ITT, ITT és ITT OLVASHATOD

A kalózós téma nem annyira régi és beagyazott, mint a múltkori Castle. Sokkal kevesebb előzménye van és sokkal kevesebb készletből is áll. Így ez két részben is áttekinthető lesz, nem kell három részre szabdalnom az írást az emészthetőség kedvéért. A Pirates téma 1989-ben jelent meg a Lego palettáján és nem voltak kifejezetten előzményei. Hajókat, sőt régi hajókat ábrázoló szetteket is adtak ki korábban (Pl USS Constellation), ám ezek nem hozhatóak összefüggésbe a kalózokkal. Én valahogy úgy látom, hogy a Lego megpróbálta 70-es évek végétől kezdve a gyerekeket érdeklő, de nem túl erőszakos főbb témákat behozni (középkori lovagok , űrhajózás, vonatok stb. ), majd amikor ez jól sült el, egyre több hasonló témát hoztak be, a meglévőek modernizálásával egy időben. A modernizálásra majd jó példa lesz a Space a következő ilyen cikkemben, de végülis a Castle is ilyen volt. A 80-as évek végén, 90-es évek elején aztán a Lego megnézte, hogy milyen témák lehetnek még, amelyek úgymond klasszikusak, kedvelik őket a gyerekek, ugyanakkor annyira nem vészesen erőszakosak. Így találták ki, hogy a kalózok tematikája is megfelelő lehet, hiszen azért akkoriban a gyerekek nagy része még például olvasta a Kincses Szigetet és hasonló könyveket. Bár biztos nem függ össze a Legoval, de ekkoriban más területeken is jelen volt a kalózos téma, pl Sid Meier Pirates című számítógépes játéka is igen népszerű volt ebben az időben. 1989-es bemutatásakor aztán a Pirates lett az első új téma a 78-as klasszikus témák ( Space, Castle, Town) bevezetése óta.

A téma a klasszikus, 18.századi, főként a karibi térségben tevékenykedő kalózokra koncentrált. Az egyik oldalon mindig a kalózok álltak, a másik oldal összetétele viszont változott. Hol az őslakosok hol pedig valamilyen „királyi” katonák álltak a kalózokkal szemben. Az hogy két szembenálló frakció van, korábban már a Castle-nél is jól működött.  1989 és 1997 között majdnem minden évben adtak ki a témában készletet, utána pedig már csak időszakosan.

A téma számos újdonságot hozott a Lego történelmébe. Ezek a készletek tartalmaztak először lőfegyvereket illetve olyan minifigura arcokat, amelyek nem a hagyományos mosolygó Lego emberke fejjel rendelkeztek. A figurák arcfestése itt lett változatos… szemfedővel, szakállal és egyéb arcszőrzetekkel ellátott figurákat is kiadtak. A nagy méretű vitorláshajók is ezzel a témával kerültek be a Lego életébe ( a USS Constellation az inkább egy hajómodellt és nem egy rendes hajót ábrázolt). És ezeken kívül is persze számos új elemet, kiegészítőt és állatot is köszönhetünk a témának.

s-l1600_29.jpg

A Lego Pirates nálunk is kapható volt és tudomásom szerint nagyon népszerű volt itthon is. A nagyobb áruházakban (pl Centrum) egészen biztosan lehetett őket kapni illetve, mivel a 90-es évek elején már volt Budapesten kifejezetten Lego márkabolt is, ezért kijelenthető, hogy a téma itthon is általánosan elérhető volt, gyakorlatilag a kezdetétől fogva. Több Lego cikkem alatt is megosztottátok már velem a Pirates-hez köthető személyes élményeiteket. Ezek nagy számából és jellegéből én úgy ítélem meg, hogy egy igen nagy hatású Lego téma volt ez, ami sok sok embernek határozta meg a gyerekkorát illetve a gyerekkori vágyait.  A téma ma is rendkívül népszerű, nagyon sok Lego gyűjtő foglalkozik a témával hazánkban is.

p1000860.jpg

Az 1989-es bevezetéskor összesen 10 ilyen témájú készlet vált elérhetővé. Ezek közül 5 volt egészen picike, 5 pedig normál. A bevezetéskor megjelentettek egy kalózos figura pakkot is, ami mellé egy 36 oldalas képregény a „Golden Medallion” járt. Ez a képregény igyekezett valamiféle háttértörténetet kreálni a karaktereknek illetve növelni próbálta a téma népszerűségét. Később, összesen 8 hangoskönv is megjelent kazettán, illetve képeskönyvek, amelyek továbbvitték a képregényben megkezdett történetet.  

lego-pirates-pirates-comic-6255_1.jpg

kepeskonyv_1.jpg

comic_1.jpg

A bevezetéstől kezdve a 90-es évek közepéig a Pirates volt az egyik legnépszerűbb Lego téma. Óriási sikert  és nyilván hatalmas bevételt hozott a gyártónak.

Az első időkben a kalózok az Imperial Solider-ekkel álltak szemben. Ezek képviselték volna a „jó” oldalt a történetben, bár nem tudom, hogy hány gyerek játszott velük így. Ez az oldal aztán változott az évek során, az Imperial Soldierekből Imperial Guardok lettek, majd a végén már angol katonák helyett spanyolok álltak szemben a kalózokkal. A kalózok viszont nem igazán változtak az évek során, bár náluk is több, egymásszal szövetséges csapat volt 1-1 kapitány vezetésével. A jelképük végig a hagyományos „Jolly Roger” zászló volt, azaz a koponya a keresztbe tett lábszárcsontokkal.  Érdekes, hogy ugyanazokat a figurákat, viszonylag sok készletben elsütötték, ez a Pirates-nél jóval szembetűnőbb, mint a Castle-nél.

pirate.png

soldiers.png

guard.png

islander.png

pirates.png

És akkor most lássuk évenként, ahogyan már megszokhattátok tőlem.

Az 1989-es kisebb készletek közül talán a 6257 Castaway Raft a legérdekesebb. Ez egy tök jó kis fatutaj, ami mellé 3 egészen jó kis kalóz minifigurát és egy cápát adtak. A cápa ekkor jelent meg először. Ebben az évben két készletben is szerepelt. Ez a készlet volt amúgy az első Lego tutaj.

6257-1.jpg

6257-1_used_000.JPG

2547c01-olddkgrayx1x1_large.jpg

A tipikus minifigurákkal, kiadtak egy kis minifigura csomagot is 6251 Pirate minifigures névvel. Ebben 3 kalóz, két katona, egy kincsesláda és egy papagáj volt megszerezhető.

6251-1.jpg

A 6265 Sabre Island egy szigeten található kis tornyos épületet ábrázol, amelyet az Imperial Soldier-ek  használnak. 3 minifigura, 1 csónak és 1 ágyú is megtalálható a készletben.

6265-1.jpg

6265.JPG

A 6270 Forbidden Island egy szigetre épült kalóztanyát ábrázol. Kicsit hasonlít a felépítése a Forestman-es Castle készletekéhez. A készlet 3 kalóz, 1 katona minifigurát tartalmazott, ezen kívül ágyút (olyat ami lőni is tudott), cápát, papagájt és majmot is. A majom figura is ekkor jelent meg, egyszerre több készletben is. Ez az állatka a kalózkapitány Captain Redbeard háziállata volt a történet szerint. A készlet 176 elemből állt.

6270-1.jpg

6270.jpg

Ha már a kalózok kaptak kalóztanyát, nyilván a katonáknak is kellett egy főhadiszállás. Ez lett a 6276 Eldorado Fortress, ami egy elképesztően jól sikerült, szigetre épült kis erőd. Annyira nem is kicsi, hiszen 506 alkatrészből áll és 8 minifigurát adtak mellé. A figurák is egészen jók és Redbeard kapitány mellett megtalálható köztük, Governor Broadside figurája is, aki a történet szerint annak a területnek a kormányzója, ahol ezek a kalózok a kincset keresik. A készlet olyan ágyúkat is tartalmazott, amelyekkel lőni lehetett.

6276-1.jpg

6276-_1.jpg

6276.JPG

És hát a Pirates-ről mindenkinek általában ugyanaz jut az eszébe….a szép nagy vitorláshajó készletek. Egyértelműen ezek a Pirates csúcspontjai és bár a nem hajó jellegű készletek között is vannak persze szépek, de azért mégiscsak ezek a téma „zászlóshajói”. Rögtön az első évben két nagyon szép hajót is kiadtak. A 6274 Caribean Clipper a kisebbik, ennek a rendes törzskönyvezett neve egyébként Sea Hawk volt, de Caribean Clipper néven adták ki. Ez a kormányzó hajója, tehát a katonák oldalához készült. 378 darabból áll és 4 minifigurát tartalmaz köztük persze a kormányzót. Bár nem túl nagy méretű, de azért takaros. Elfogadnám ezt is.

6274-1.jpg

6274.jpg

6274_1.jpg

De méginkább a 6285 Black Seas Barracudát, ami az egyik legszebb hajó, amit kiadtak a Pirates érában. Ez Redbeard kalózhajója, 909 elemből áll és 8 minifigurát adtak hozzá, köztük persze a kapitányt és többféle kalózt is. Van hozzá csónak, 4 ágyú és persze egy majom is. Korának talán legkívántabb készlete volt. Szép, karcsú hajóformája van és a vitorlái is szépek. Egyszerűen egyben van az egész. Dupla akkora a mérete, mint a Caribean Clippernek és a Skull’s Eye Scooner megjelenéséig ez is volt a legnagyobb hajó.

6285-1_1.jpg

6285-.jpg

62855.jpg

A sikeres első eresztés után a Lego egy kicsit ráült a sikerre. 90-ben nem adtak ki új készletet és 91-ben is csak 5 újdonsággal jelentkeztek, amiből 3 volt a pici és mindösszesen csak 2 a normál méretű készlet. A kisebbek közül a 6259 Broadside’s Brig lehet az érdekes. Ez egy kicsi, 68 elemből álló stilizált erőd volt, amely még egy kis börtöncellát is tartalmazott. 2 katona, 1 kalóz és 1 papagáj volt még a szett része.

6259-1.jpg

628.jpg

A 6267 Lagoon Lock-up  pedig olyan mintha az előző, kicsit nagyobb testvére lenne. Ez is egy kisebb erőd, de ez már 193 alkatrészből áll és 5 figurát illetve egy csónakot is tartalmaz.

6267-1.jpg

6267.jpg

A 6273 Rock Island Refuge szett volt a legnagyobb kalózos készlet ebben az évben. Ez egy 381 darabból álló kalóztanya, ami egy szigeten található. 7 figura, függőhíd, csónak, tutaj, ágyú, majom, papagáj….ebben minden volt ami csak kellett. Az építmény közepén még egy kincses barlang is található. Egészen jó kis készlet.

6273-1.jpg

6273.JPG

6273_7.jpg

1992-ben aztán folytatódott a Pirates aranykora. 2 polybages kiszerelésű, 3 kicsi és 4 normál méretű készlet került kiadásra. A kisebbek között megint a csónakok, tutajok domináltak, némi kisebb szigetes körítéssel. A pozitív oldal külleme is megváltozott. Az Imperial Soldierek helyett most az Imperial Guardokkal álltak szemben a kalózok. Az Imperial Guardok ugyanúgy angol katonák voltak, de a kékes egyenruha helyett nekik piros festésű volt. A zászlójuk is megváltozott, a kék fehér négy részre osztott lobogó helyett, nekik piros fehér sávos volt, keresztbe tett ágyúkkal. A kalózok jellege változatlan maradt, de köztük is jelentek meg újabb figurák.

1492-1.jpg

6247-1.jpg

A 72 darabos 6258 Smuggler’s Shanty egy kisebb szigetdarabot ábrázol, ahol persze egy kincsesláda is megtalálható. Van hozzá csónak, cápa és 3 minifigura.

6258-1.jpg

6258.jpg

A 6261 Raft Riders egy újabb tutaj készlet volt. Teljesen más stílusú, mint a korábbiak. 3 figura és 1 cápa is járt a 81 darabos készlethez. Ez a típusú halálfejes vitorla csak ebben a készletben volt elérhető és egyáltalán ez volt az egyetlen vitorlás tutaj, amit kiadtak a Pirates érában.

6261-1_used_000.JPG

6261.jpg

Az év két csúcspontja szokás szerint egy hajó és egy nagyobb erőd voltak.  A 6271 Imperial Flagship-et szerintem senkinek sem kell bemutatni. Ez az Imperial Guardok zászlóshajója és Sea Lion a becsületes neve. Ugyan az elemszáma mindössze 317 és csak 4 figurát adtak hozzá, de egy nagyon csinos hajóról beszélünk. A figurák között ott volt Woodward admirális is, aki a sztori szerint az Imperial Guardok vezetője. A szép nagy emblémákkal ellátott vitorlák is gyönyörűek és csak ebben a szettben használták fel őket.

6271-1.jpg

6271-1_used_000_1.JPG

6271.jpg

A másik készlet a 608 darabos 6277 Imperial Trading Post volt. Ez megint egy szigetekre épült erőd szerűség volt, épületekkel, mólóval, ágyúval, daruval, egy csónakkal és egy kisebb kereskedő hajóval. Egészen tetszetős és korához képest részletes készlet.  Ez a legnagyobb Imperial Guardok-hoz köthető cucc és mintegy 9 figura járt mellé.

6277.jpg

6277_1.jpg

6277_2.jpg

Az 1993-as esztendőben is folytatódott a Pirates sikere. 3 kicsi és 3 normál készlet jelent meg és ezek között egy igazán nagy klasszikus is.  A kisebb készletek között volt egy ágyús (1970 Pirates Gun Cart) és egy nagyon pici kincsesládás is. (6237 Pirate Plunder)

1970-1.jpg

6237-1.jpg

Kijött megint egy kisebb épület, a 6266 Cannon Cove, ami egyfajta ágyús lőállás. 106 elemből és 3 figurából áll.

6266.jpg

6266-1.jpg

Ebben az évben két kalózhajót is kiadtak. A kisebbik, a 178 darabból álló 6268 Renegade Runner volt, amihez 4 minifigurát adtak és egy meglehetősen leegyszerűsített, de pofás hajó képét mutatja. Ez a téma egyetlen nagyobb hajója, aminek nincs kormánykereke és kabinja.

6268.jpg

6268.JPG

A nagy pedig nos….a személyes kedvencem. A 6286 Skull’s Eye Schooner talán az egész Pirates téma csúcspontja. 912 darabból áll és szerintem a legszebb kalózhajó, amit a Lego valaha is kiadott. Természetesen elég nagy, így felfért a legnagyobb hajókról szóló toplistáimra is. (EZT ITT OLVASHATOD) Sőt 2010-ig ez volt a Legnagyobb Lego hajó.   9 figurát adtak mellé (ami mind kalóz), meg persze majmot, cápát, csónakot, 4 ágyút és mindent, ami kell. Ez lett a kalózok új zászlóshajója, ami leváltotta a Black Seas Barracudát. Bár schooner-nek hívják, de igazából nem teljesen olyan a hajó alakja.  Ez az etalon na…

6286_1.jpg

6286-1_used_000_1.JPG

6286_2.jpg

6286_9.jpg

1994-től kezdve változtatások kezdődtek a Pirates háza táján. Ugyan a téma nagyon népszerű volt, de szükség volt némi változtatásra, hogy ne ismételjék önmagukat a szettek. Ugyanis a kalózos téma nagyon jó, de viszonylag egy szűk mezsgye, ami behatárolja a készletek lehetőségeit. Éppen ezért a sztorit átrepítették félig meddig a karibi térségből a polinéz szigetvilágba és behoztak egy új oldalt, a szigetlakókat a történetbe. Ez némiképpen kibővítette a kiadható szettek lehetőségeit. A kalózok nagyjából változatlanok maradtak, de még az Imperial Guardokat se vezették ki, bár egyre kevesebbet használták őket. 

A 94-es évben csak 3 normál méretű készletet adtak ki, kisméretűből ellenben 9-et. Ezek közül 4 viszont limitált volt és csak Amerikában volt elérhető. Ezek többnyite egy figurából és egy nagyon pici épületdarabból álltak.

6246-1.jpg

6236-1.jpg

1872-1.jpg

1733-1.jpg

A 6256 Islander Catamaran egy teljesen új típusú, polinéz hajó. Ez 63 elemből áll  

6256-1.jpg

6256-1_used_000.JPG

A normál méretű készletek közül, mindegyiket a szigetlakós vagyis Islanders-es altéma uralta. A 6262 King Kakuha’s Throne, ahogy a nevében is benne van egy szoborral ellátott épületdarabot tartalmaz, amely alatt az őslakosok királyának trónja található. Emellett a kalózok csónakja is megtalálható a készletben. 146 elemből áll és 5 minifigurát tartalmaz, amelyből 3 őslakos (köztük a király), 2 pedig kalóz.

6262-1.jpg

6262-1_used_000.JPG

A 6264 Forbidden Cove a szigetlakók erődje. Két csónak mellett egy egészen szép, szoborral ellátott épületdarabot tartalmaz, amelynek a tetején egy őrtorony látható. 214 elemből áll és 4 minifigurát tartalmaz. A készlet érdekessége, hogy itt jelent meg a krokodil, illetve hogy az épület tetején lévő "korona" itt másmilyen mint a többi készletben. 

6264-1.jpg

6264-1_used_000.JPG

6264.jpg

Az év legnagyobb kalózos készlete a 428 darabból álló 6278 Enchanted Island volt. Ebből egy trópusi szigetet lehetett összerakni, annak minden lehetséges részével. Van itt ősi szobor, két csónak, épület, függőhíd, pálmafák és ebben a készletben is megtalálható a krokodil. 7 minifigurát adtak készlethez és ebből 5 volt őslakos. A szett alapjai elég ritkák, alig használták fel őket más készletekben, de ezen kívül is számos ritka alkatrészt tartalmaz a készlet.

6278-1.jpg

6278-1_used_000.JPG

6278.jpg

6278_1.jpg

Az erős váltás folytatódott az 1995-ös évben is. Az Islanders téma kevésbé volt népszerű, mint a korábbi rendes kalózos dolgok, ezért ebben az évben csak 4 hagyományosabb készlet látott napvilágot.

A 1788 Treasure Chest egy limitált kis 108 darabos készlet volt, amelyet csak Amerikában dobtak a piacra.

1788-1.jpg

1788.png

A 6254 Rocky Reef, megint egy kis 103 darabos kincses szigetdarab volt, de most egy csontváz is befért a papagáj mellé.

6254-1.jpg

6254.jpg

A 6263 Imperial Outpost megint egy kicsit visszahozta az Imperial Guardokat a történetbe. Ez megintcsak egy kisebb, 216 darabos katonai erőd, ami nagyjából a szokásos dolgokat tartalmazza, mint csónak, ágyú, zászló, börtöncella, pálmafa.

6263-1.jpg

6263.JPG

Az év legnagyobb és legpofásabb készlete pedig a 6279 Skull Island volt, ami egy nagy, koponya formájú kaput tartalmazó kalóz erőd volt. 6 minifigura járt hozzá és egy egészen jó kis szett, nekem legalábbis ez a koponya formájú épületrész nagyon bejön.

6279-1.jpg

6279-1_used_000.JPG

Az 1996-os évben aztán megint egy komolyabb változtatást eszközölt a Lego. Az Imperial Guardokat felváltotta az Armada, tehát az angol katonák helyett immáron a spanyol haderő testesítette meg a pozitív oldalt a történetben.

pirates.png

8 új készletet mutattak be, ezek közül 4 volt kisebb 4 pedig normál méretű. A kisebbek közül a 6232 Skeleton Crew lehet érdekes a sisakos csontváz figura miatt, illetve a 6244 Armada Sentry, ami egy nagyon pici kis épület.

6232-1.jpg

6232.JPG

6244-1.jpg

6244.JPG

A normál készletek egészen jóra sikerültek. A 6248 Volcano Island-ben megint elsütötték a koponya formájú épületet és a 119 elembe még egy kicsi tutaj is belefért.

6248-1.jpg

6248-1.png

6248.JPG

Volt egy nagybb szigetes készlet is. A 6296 Shipwreck Island 216 darabos volt és a kisebb épület mellett egy kalózos árbócot is tartalmazott. A nevéből ítélve, itt egy kicsi szigeten egy kalózhajó maradványaiból lett kiépítve némi infrastruktúra, de az is lehet, hogy ez egy elsüllyedt hajót akar szimbolizálni. Erre nem jöttem rá egyértelműen. 4 figura járt hozzá, amiből az egyik egy csontváz volt.  

6296-1.jpg

6296-1_used_000.JPG

A 6280 Armada Flagship egy kisebb méretű, 284 elemből álló egészen új külsejű hajó volt. Nyilván az új oldal zászlóshajója volt ez, aminek egyébként Santa Cruz volt a rendes neve. Kék-fehér csíkos, spanyolos címerrel ellátott vitorlái vannak és 3 figura tartozott hozzá, köztük Captain Valiant, a hajó kapitánya.

6280-1.jpg

6280-1_used_000.JPG

6280.jpg

A másik hajó a 6289 Red Beard Runner volt. A 703 darabos, 7 minifigurát tartalmazó kalózhajó egy kicsit másmilyen volt , mint az idáig megszokottak. Cakkozott, szürke-fehér vitorlái voltak, amelyek jóval magasabban helyezkedtek el, mint a korábbi hajókon illetve az elülső árbócot mozgatni is lehetett. Itt jelent meg az új típusú kalóz zászló is. A hajó hátsó része, amely egy koponyát formáz, elképesztően mutatós. Ez volt Captain Redbeard hajója, ezért nyilván ő is megtalálható volt a figurák között. Természetesen ez volt az év legnagyobb készlete.

6289-1.jpg

6289-1_used_000.JPG

6289.jpg

6289_1.JPG

Az 1997-es évben 1 kisebb figura pakkot és 3 normál készletet dobtak a piacra. Itt már kezdett lecsengeni a téma, és nem is teljesített már annyira jól, noha azért még mindig nem volt vészes a helyzet.

6204-1.jpg

A 6249 Pirates Ambush  megintcsak egy kisebb, 156 darabos kalóz erőd. Viszont ilyen fa épület hatású erőd ezeddig még nem készült. A hálós rész leoldható volt a hídról, így azzal csapdába lehetett ejteni a gyanútlan csónakot. 3 minifigura járt a készlethez és egy krokodil.

6249-1.jpg

6249-1.png

6249.JPG

A 6250 Cross Bone Clipper egy kisebb, 154 darabból álló, ám meglehetősen új hatású kalózhajó volt. A vitorlája szép, piros fehér csíkos és csak ebben a szettben szerepelt. A hajótest az eddigiektől nagyon eltérő és kifejezetten furcsa, hogy zöldes színű. Bár a nevében klipper, de nem igazán hasonlít a felépítése egy valódi klipperre. A kormánylapát belülről mozgatható. 3 minifigurát adtak hozzá.

 

6250-1.jpg

6250.jpg

6250.JPG

A 6281 Pirates Perilous Pitfall volt az év legnagyobb készlete. Megintcsak egy trópusi szigetről beszélünk, amelynek természetes képződményei mellett, kalózos építmények, felemelhető függőhíd, csónak és egy kalózhajó maradványai láthatóak. Végülis ez is pofás kis cucc. Az biztosan nagyon jól mutatna, ha az összes ilyen jellegű készletet egybeépítené valaki. 6 minifigura járt a készlethez, amiből 3 volt kalóz, 2 Armada katona, 1 pedig csontváz.

6281-1.jpg

6281.jpg

6281_1.jpg

Ez után a közönség általános megdöbbenésére a Pirates témát abbahagyták. Noha 1994 óta a téma iránti érdeklődés fokozatosan csökkent, ám más témákhoz képest, ez még mindig sokkal jobban teljesített. Érdekes, hogy a Western-t is ekkor szüntették be, így valószínű, hogy a Pirates is a Lego általános téma modernizálási törekvéseinek esett áldozatul. Az is közrejátszhatott, hogy a téma elég kevéssé tudott megújulni, a korlátozott terep miatt. Így a nagy hajós csúcspontok után, lényegében már csak önmagát ismételte a dolog a kis szigetes, kis hajós, kis erődös készletekkel.

1997 után évekig nem adtak ki ilyen témájú készletet. A visszatérést és a jelenkori kalózos dolgokat viszont, majd csak a következő részben fogom kivesézni.

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett…jelezd valamilyen formában.

Tóth Balázs

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr213877818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flashpointer2 2018.04.29. 18:16:26

Kar hogy most nincs hivatalosan elerheto keszlet mert most kezdett erdekelni, remelem jovore jon par szett a jubileumra.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.30. 01:04:04

@flashpointer2: Hát nem hiszem. Attól függ hogy a Karib tenger kalózait folytatják-e. De nem hiszem hogy mostanában rendes pirates téma lenne majd. esetleg 1-1 hajó ilyen gyűjtői cuccnak mondjuk Creator alatt...de más nem hiszem

Szabip 2018.04.30. 01:41:42

A kék katonák bár nem hivatalosan a francia nemzetet erősítették, erről amúgy a nagy kék vitorla árulkodik a "francia liliom szimbólumok" továbbá a francia hadseregben volt elterjedt a kék zubbony.
A pirosak egyértelműen az angolok, a HMS Lion már önmagában beszédes.
A Lego ezeket hivatalosan sose ismerte el.

A hajók nagyobb része galleont formáz (6285, 6286, 6289, 6274, 6280) Legelterjedtebb hajótípus volt a 16-18 században.
A keskenyebb hajótestből készült hajók jellemzően sloopok (6271, 6268)
A 6250 pedig egy ósdi kogge és ez az a Lego szett aminek a beszerzése szinte lehetetlen, csak az USA-ban adták ki, így a használtakat is ott kell keresni, darabokból sem lehet az EU ban összevásárolni, a törzse és a vitorlája nincs az EU-ban eladó...
A 10210 Imperial Flagship, egy érdekes hajó, sokan fregattnak hiszik, de nem az, inkább egy galleon az is, bár már abból is kilóg.

A klipper nevet vélhetően a jó hangzás miatt kapta az a pár hajó, a klipperekhez az égegyadta világon semmi közük nem volt.

A Lion pedig "HMS Lion" volt hivatalosan a külföldi újságokban.

M_Ali 2018.04.30. 11:40:49

Ezt jó volt végigolvasni, imádtam gyerekkoromban ezt a témát, sok meg is volt, jókat lehetett játszani vele, hol az őslakók, hol a katonák, hol a kalózok oldalán.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.30. 12:13:08

@M_Ali: Igen az számomra is egyértelmű volt hogy ysokaknál nem a katonák voltak a jófiuk :D

Anak 2018.04.30. 20:06:43

A 6261-es tutajt a nagymamámtól kaptam meg, aki Törökországból hozta egy ilyen csencselős buszos kirándulás alkalmával.

_z_ 2018.05.02. 09:13:22

Megint nagyon jo lett, köszi! Ezt a temat is nagyon szerettem, bar azert joval kevesebb ilyen keszeltem van, mint Castle, meg akkoriban mar attertem a technikre, ugyhogy a csak a kek kabatos erabol van keszlet (meg egy kis bennszülött).

_z_ 2018.05.02. 09:33:41

Atyaeg! Miutan elolvastam a cikket, gyorsan rakerestem hasznalt hajokra neten, es talaltam egy 10210-et, bontottan, de hianytalanul, összerakasi utmutatoval (dobozt nem irtak hozza, de nem is annyira lenyeges), atszamitva 28e Ft-ert... Brickset szerint bontottan kb. 416€ az erteke... Telefonon mar le is beszeltem az eladoval :).
Azert remelem nem atvagas, mert kicsit tul jol hangzik!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.02. 09:41:53

@_z_: ha jofogás akkor nagyon vigyázz ott elég sok a csaló

_z_ 2018.05.02. 09:48:58

@Tota12: Nem az, willhaben.at, sok cuccot vettem mar itt, ismerösök is, soha nem futottunk meg csaloba. Az eladonak van sok mas cucca is, es szemelyesen is el lehetett volna hozni. Nem leszek nyugodt, amig meg nem jön a csomag, altalaban tartom magam ahhoz a szabalyhoz, hogy ha valami tul jol hangzik, akkor nem igaz, de most megkockaztatom. Majd jelentkezem az eredmennyel :).

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.02. 09:54:02

@_z_: Jaaa oké az más. Oké mindenképp ird majd le hogy hogy sikerült :)

_z_ 2018.05.02. 09:59:51

@Tota12: Az eladonak van meg Star Wars gyüjtemenye is, ha erdekel valakit :).

_z_ 2018.05.08. 11:29:17

@Tota12: Na megjött. És bebizonyosodott a "ha túl szép, akkor nem igaz". Ez egy Lepin másolat. Egyébként nagyon jól meg van csinálva, jó darabig észre sem vettem, csak az volt gyanús, hogy néhány alkatrész ici-picit mintha lötyögős lenne, amúgy tényleg majdnem tökéletes másolat. De akkor sem Lego... Csalódott vagyok. De legalább a gyerekek jól jártak, nyugodtan játszhatnak vele.
Amúgy még csak csalást sem kiálthatok, mert nem emlékszem pontosan a hirdetésre, lehet, hogy bele sem volt írva, hogy Lego, és miután lebeszéltem a dolgot már el is tűnt a netről.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.08. 14:34:02

@_z_: Sajnálom....én nagon gyűlölöm a koppints legót. Nincs még egy téma szerintem (na jo 1-1 még akad) amivel annyira ki lehet hozni a sodromból mint a lepinnel. És amikor sokan kérdezik tőlem hogy hát de mért mi a baj a lepinnel? akkor szivesen megmutatnám ezt a kommentet....hogy például ez....

Egyébként én úgy tudom h régieket nem klónoztak. De ez ugye nem annyira régi sajnos :S

_z_ 2018.05.08. 14:52:08

@Tota12: En is utalom ezt, elvbol nem vettem ilyet sosem, es ezutan sem fogok. De ez mar itt van, eladni nem tudom mennyiert tudnam, es a ket gyerek elegge raporgott... Igy mar valoszinuleg megmarad (*), de boldogitani engem nem fog.

* Ezt meg nem dontottem el, lehet jobban jarok, ha buktaval tovabbadom (mert en ugy nem hirdetnem meg, hogy nem teszem egyertelmuve a dolgot), aztan a maradekbol kapnak valamit a gyerekek... De vegul is az is alternativa, hogy marad, aztan lesz olyan jatek, amit nem feltek majd egy vendeggyerektol sem

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.08. 16:54:40

@_z_: Mást nem nagyon tudsz vele csinálni

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2020.04.06. 20:05:37

Hű, anno sejtelmem sem volt, hogy voltak ilyen konkvisztádor legók is a Pirates szettben! Nagyon vageszek! Én amúgy anno külön kezeltem a "katonákat", ahogy mi hívtuk: a piroskabátosak voltak az angolok, a kékek a franciák, és nálunk bizony egymással is háborúban álltak, miközben a kalózok mentek elrabolni az indián kincseket.
:)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása