Magyar Lego katalógus 1999-ből

Hétvégén, ugye elmaradt a szokásos Lego katalógus rovat, úgyhogy ezt most pótolom. A mai versenyző egy kicsit későbbi, 1999-es katalógus, ami elég sok szempontból érdekes. Mondhatni vízválasztó a Lego történetében.  

Ugye ekkor a Lego már kezdett válságban lenni, egy csomó régi témát megszüntettek, vagy átalakítottak és több új, később sikertelen témát is elindítottak. Látható, hogy a sikertelenség ellenére még 99-ben is volt Scala, Primo, ugyanakkor nem volt már Pirates vagy Western. A Castle-ből is Ninjás téma lett már ekkor. De ugyanakkor nem csak rossz dolgok születtek ám ekkor sem. Ekkor indult újtára például az a máig tartó páratlan sikertörténet, amit Lego Star Wars-nak hívunk. De nekem mondjuk az Adventurers és a Rock Raiders is tetszik.

A pénteki, általatok igen kedvelt Lego bukásokat felsoroló cikkemből (ITT OLVASHATOD) is látható itt egy-két szereplő.... 

Én ekkoriban már nagy voltam és bőven nem legóztam, szóval ezeknél a készleteknél személyes érintettségem már nincs. Valakinek viszont lehet, hogy pont ez az év jelenti az "arany gyerekkorát" ezért mindenképpen érdemes átfutni. :) 

image001_2.jpg

image002_1.jpg

image003_1.jpg

image004_1.jpg

image005_1.jpg

image006_1.jpg

image007_1.jpg

image008_1.jpg

image009_1.jpg

image010_1.jpg

image011_1.jpg

image012_1.jpg

image013_1.jpg

image014_1.jpg

image015_1.jpg

image016_1.jpg

image017_1.jpg

image018_1.jpg

image019_1.jpg

image020_1.jpg

image021_1.jpg

image022_1.jpg

image023_1.jpg

image024_1.jpg

image025_1.jpg

image026_1.jpg

image027_1.jpg

image028_1.jpg

image029_1.jpg

image030_1.jpg

image031_1.jpg

image032_1.jpg

image033_1.jpg

image034_1.jpg

image035_1.jpg

image036_1.jpg

image037_1.jpg

image038_1.jpg

image039_1.jpg

image040_1.jpg

image041_1.jpg

image042_1.jpg

image043_1.jpg

image044_1.jpg

image045_1.jpg

image046_1.jpg

image047_1.jpg

image048_1.jpg

image049_1.jpg

image050_1.jpg

image051_1.jpg

image052_1.jpg

image053_1.jpg

image054_1.jpg

image055.jpg

image056.jpg

image057.jpg

image058.jpg

image059.jpg

image060.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1213953524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.05.15. 21:49:52

A PRIMO-t én nagyon sajnálom továbbra is. Tök jó dolgok vannak benne a legkisebbeknek.

Az első licensz alapján gyártott készletek nem is a Star Warsból érkeztek, hanem a Duplo Micimackó cuccai voltak? Nahát.

Belville és Scala, ezeket miért futtatták párhuzamosan? Így utólag tök feleslegesnek érzem. Csak az egyiket kellett volna futtatni.

Nem túl megnyerőek sem a városos sem a kastélyos cuccok . A kalandozók viszont nagyon is.

A rovaros űrtémával meg az a baj, hogy csak a nagyobb készletek hasonlítanak bárminemű ízeltlábúra, a picik épp csak érintőlegesen. Az sem világos, hogy ezek most ízeltlábúnak kinéző űrjárművek, vagy tényleg űrrovarok, vagy mindkettő, vagy egyik sem? A középen lévő "Méhraj" készlet az hogyan is hasonlít bárminemű méhre?

A hósikló és az endori robogók a már lecsengőben lévő gyerekkori LEGO-s érám utolsó mementói voltak. A LEGO ezután 10 évre eltűnt az életemből.

A Technic alkatrészhasználata ezekkel a csövekkel nagyon furcsán hat a lyukacsos gerendás korszak után.
A Technic Slizerekből meg idővel szépen, hogy kinőtte magát a Bionicle!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.15. 23:20:16

@Anak: A belville és a Scala nem ugyanaz a termékvonal azért. A scala rendes baba a Belville meg lego, gondolom több fronton is le akarták fogni a lányos szegmenst.

Igen a rovaros space az hasonlóan konfúz nekem is.

_z_ 2018.05.16. 08:13:40

Na ez az a katalogus, aminek mar a cimlapjara sem emlekszem... 17 evesen mar mas jobban lekötött.
A Primo tenyleg nagyon jo, kar erte...
Little Forest Frends nekem abszolut ujdonsag. Gondolom ez sem volt hosszu eletü tema.
A Belville csak szerintem szinte ugyan az, mint most a Friends? Lehet tudni, hogy az elöbbi mennyire volt sikeres? Mert a Friends most elegge hasit tudtommal, rendszeres a hiany karacsonykor (egyebkent joggal, nagyon jo keszleteik vannak).
City jarmüvek kinezete melyponton. Borzaszto az osszes, elen a parti ürseg hajojaval...
A Sapce Center resz nekem tetszik (csak azt a 6453-at nem kellett volna, nagyon raalltak erre a kabintetöre).
A nindzsas (mert akkor igy irtuk/mondzuk :)) nekem tetszik, bar az epületeken dolgozhattak volna meg, nekem azoknal sem a szinek, sem a formak nem jönnek be. Ebben a temaban egyedül csaszar palotaja tetszik, bar az is kicsit tul nyulank.
Az Adventures tenyleg nagyon kiraly! Valami ilyet most is eltudnek kepzelni. Valahol mar beszeltünk is erröl: passzol a korszak (leghajo, gözmozdony, ketfedelü, kezdetleges auto), meg a tema is (felfedezös/regeszes/Indiana Jonesos), siman el tudnam kepzelni nem csak Egyiptomban, hanem Del-Amerikaban (Aztek/Maja/Inka templomok dzsungellel), Himalajaban (imamalmok, serpak, jetik), Kinaban (Nagy Fal, agyaghadsereg, sarkanyszobrok), India (Taj Mahal, Vörös Eröd, elefantok, turbanok) meg elkepzelt regi civilizaciokkal (Atlantisz, üreges Föld, valami az Anktartiszon), söt, valami Elveszett Vilagos, dinos dolog is mehetne bele! Mondjuk a penztarcamnak jobb enelkül :).
Amennyire tetszik a felfedezös, annyira nem az ürrovaros. Igazatok van tenyleg zagyva, összevissza, fenetudjamiez.
Szeretem a Star Warst is, a Legot is, de a kettöt nem keverem, epp eleg dragak külön-külön is :). De azert jo tudni, hogy ekkor Indult a lavina.
Competiton, Slizer = borzalom.
Latom, a Technik is ekkoriban kezdett atalakulni az ujfajta elemekkel. En ezekkel mar nem talalkoztam, annyira nem is tetszenek, mint a regiek.
Ja, es köszi, megint jo volt nezegetni!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.16. 16:12:56

@_z_: Hát a belville azért nem ugyanaz mint a friends pont most irta vki az egyik fb csoportban h szerinte a friends nagyon jó a belville meg katasztrófa :D Én ezt nem tudom megitélni.

A little forest friends nem volt hosszú életű és nem is számitjá igazából önálló témának.

A Space center nekem is tetszik, a city itt szerintem sem volt túl megnyerő.

A rovarok megitélése felemás van aki nagyon kedveli de többségében idegennek hatott. Nekem is ilyen kicsit.

Az adventurers szerintem is nagyon állat. Abszolut egyetértek azzal amit irtál :)

_z_ 2018.05.16. 16:33:28

@Tota12: Nem ugyan az, de hasonlit. Az, hogy a Belville rossz a Friendshez kepest, nehez egyertelmuen megitelni majdnem 20 ev tavlatabol. Az akkori city sem olyan, mint a mostani...
Jut eszembe, Fabulandrol nem tervezel irni? Szerintem imadnivalo volt!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.16. 17:00:34

@_z_: Én is birtam a Fabulandot. Lehet h egyszer videó lesz mert van nekem egy pár csak egy pár alkatrészt kell hozzájuk beszerezni

Anak 2018.05.16. 18:13:42

@_z_: Dehát amiket felsoroltál az Adventurers sorozat mind meg is csinálta az első Desert névre hallgató altéma után. 1999 után volt Dino Island dínókkal, Orient Expediton elefánttal, jetivel és Jungle altéma is indián romokkal.
brickset.com/sets/theme-Adventurers

_z_ 2018.05.16. 19:07:46

@Anak: Koszi, ezt nem tudtam. Nekem a Lego kb. 1998-2011 kozotti korszaka teljesen kimaradt. Mondjuk ettol meg rakereshettem volna.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.16. 20:47:27

A Scala és az Insectoids számomra új, de nem túl vonzó egyik se, nem kár értük.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.17. 08:13:21

@Online Távmunkás: Hát az insectoids olyan hogy van aki szereti illetve vannak olyan pontjai amik nem rosszak. De valóban alapból kicsit legóidegen

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása