G.I.Joe járművek, amelyek valós járműveken alapulnak

A G.I.Joe járművek nagyon sokszor abszolút reálisnak tűntek. Ismerős formák, fegyverek köszöntek vissza róluk és teljesen egyértelmű, hogy nagyon sokszor valódi járművek inspirálták a készítőket. 

Ezt több Hasbro dolgozó, köztük Ron Rudat is megerősítette, sőt még a hadseregnél is látogatást tehettek, ahol olyan fegyvereket is megmutattak nekik, amelyek akkor még nem igazán voltak nyilvánosak. 

Az inspirációnak és a párhuzamoknak többféle szintjét kell megkülönböztetni....

- Vannak az olyan járművek, amelyek egy valós jármű majdnem 100%-os lemásolásával születtek. Ezeknél az inspiráció forrása egyértelmű. 

- Vannak olyanok, amelynél hivatalos helyről megerősítették már, hogy mi volt a forrás. 

- Vannak olyanok is, amelyeknél nincs megerősítés, de erős bizonyítékok állnak rendelkezésre (vizuális egyezések), úgyhogy mindenki elfogadja az inspiráció forrását. 

- És vannak olyanok, amelyeket spekulációk, belemagyarázások, és viták ölelnek körbe. Ezekből igyekeztem keveset betenni a listába, hiszen vagy nincs egyetértés a gyűjtők között az inspiráció forrását illetően vagy csak számomra nagyon erőltetett párhuzamokat fedeztek fel az erre szakosodott gyűjtők. Azért egyet egyet mégis beletettem.

Fontos leszögezni, hogy csak az 1982-1994 közötti vintage, ARAH járművekről lesz szó. De természetesen a modern Joek esetében is számos egyértelmű párhuzamot lehet felfedezni valós járművekkel.

Lássuk is akkor a járgányokat..... 

Warthog / FMC Corporation AAV-7A1

Bár a Warthogon kicsit változtattak, azért az inspiráció egyértelmű. 

Cobra Rattler / A-10 Thunderbolt 

Bár történt a gépen jópár módosítás, azért a párhuzam több mint egyértelmű. Szinte teljes egyezés és természetesen hivatalosan is meg van erősítve.

 

XP-14 Skystriker / F-14 Tomcat

Ez majdnem 100%-os másolat. Még a nevet is megtartották jóformán. 

 

Mauler / HSTV-L 

Ő kicsit kevésbé ismert párhuzam. A HSTV tank tudtommal nem került gyártásba, de a hasonlóság egyértelmű. 

VAMP / Lamborghini Cheetah,  XR311 

Bár sokat változtattak a kinézeten, de elvileg a VAMP dzsipet az amerikai XR311 járművön alapuló, Lamborghini Cheetah terepjáró ihlette. 

 

Dragonfly / Bell AH-1 Cobra 

Itt megint egy szinte 1:1- beni másolásról beszélünk bár apróságokon azért változtattak a Hasbronál. 

 

Cobra Liquidator / Saab 35 

Teljesen egyértelmű a párhuzam számomra, bár azért változtattak a gép alakján és pilótafülkéjén egy keveset. 

Storm Eagle / YF-23 

Azóta már rendszeresítették a gépet F-22 Raptor néven, de ekkoriban még csak prototípusként létezett. Viszont eléggé közismert gép volt, nekem is megvolt Heller makettben. 

X-16 Ghoststriker / F-16 

Itt is szinte teljesen lemásolták az F-16-ost és a nevét is majdnem meghagyták. 

Hammer / HMMWW 

Szintén egyértelmű az ihletforrás csak kissé felturbózták a Joe járgányt. 

 

Cobra Raven/ Lockheed SR-71 / D-21 drone

Szintén egyértelmű a Raven esete. Az akkoriban rendkívül népszerű SR-71-es csúcsgép formáját ültették át Cobra jármű formába. A drone ötlete sem egyedi, hiszen az SR-71eshez létezett egy a hátáról leváló D-21 elnevezésű drón  is. Egyes gyűjtők a kitalált MIG-31-Firefox gépről is beszélnek, mint ihletforrás, de én ezzel nem értek egyet, bár a szögletesebb forma kétségtelenül elgondolkodtató.

 

Awe Striker / DPV buggy (Chenowth fav)

Bár ez a jármű akkor még csak prototípus volt , de erősen valószínű, hogy ez ihlette az Awe Strikert. A neten fellelhető egy videó, amiben egy távirányítású változattal is kísérleteztek és az a verzió kísértetiesen hasonlít az AWE-hoz. 

MMS / MIM-23 Hawk

Itt is kétségtelen az egyezés, csak a rakéták kicsit kerekebbek.

Mountain Howitzer / US M101A1 Howitzer

Bár ez kb. bármelyik tarack lehetne de, elvileg ezen alapul a Joe-k ütege. 

X-19 / F-19 

Bár erről lesz majd külön cikk is és a legutóbbi G.I.Joe-s videóban már elmeséltem a sztorit. Az X-19 a hivatalosan nem létező F-19-es repülőgép azon formáján alapul, amelyet a Testors makettgyártó álmodott meg.

Killer WHALE / The Griffon 470TD

Ez eléggé egyértelműnek tűnik, még akkoris, ha sokmindent megváltoztattak. Bár ezeket a gépeket többféle kialakításban is gyártották. 

Thunderclap/ Atomic Annie 

A Thunderclap tüzérségi üteg részét az Atomic Annie-nek nevezett M65 "atomágyú" ihlette.

J.U.M.P / Bell Labs Rocketbelt(Jetpack)

Teljesen nyilvánvaló hogy ez a kísérleti jetpack inspirálta az alkotókat. De akkoriban ez divatos téma volt, több filmben, könyvben, rajzfilmben is feltűntek jet packok. 

 

Na és innentől érkeztünk el a rázósabb terepre.... ezekre kevesebb bizonyíték áll rendelkezésre és sok közöttük a kissé erőltetett spekuláció. Úgyhogy kéretik fenntartásokkal kezelni ezeket. 

Bridge Layer / Arjun BLT, UDES 21

Ez a jármű egészen biztosan valós alapokkal rendelkezik, de kicsit olyan mintha több elemből lenne összegyúrva. Leginkább a BLT-re hasonlít de az UDES páncélossal is sok hasonlóságot mutat. Nincsen közmegegyezés abban, hogy pontosan melyik volt a fő alap. 

Swampsmasher / Landmaster

Maga a jármű kitalált, viszont az érdekes kerekeket eléggé biztos, hogy a Landmaster járműről vették. Ez igen valószínű szerintem is. 

Crusader vagy Defiant / Lockheed Martins Venture star design

A kissé futurisztikus Joe űrhajót a Lockheed Martin cég egyik űrhajó tervéből alkothatták meg. Az űrhajó viszont későbbi mint a Joe gép így vagy egy korábbi koncepcióból ihlették a Joe járgányt vagy nincs is közük egymáshoz. Én hajlok rá, hogy ennek a gépnek igazából nem volt valós alapja csak később lett egy hasonló concept art.  

 

 

Thunder Machine / Pontiac Trans Am 

A thunder machine kinézetét és főleg az orrát a Pontiac Trans Am autó ihlette.Hajlok rá, hogy ez tényleg így van. 

Maggot / UDES XX20 

Ebben nincs egyetértés a gyűjtők között de a legvalószínűbb hogy az UDES xx20 formája és megoldásai ihlették a Maggotot. A felépítés miatt én hajlok rá, hogy ez tényleg így volt. 

APC / Sisu Auto XA-180

Itt szintén nincs egyetértés. Egyesek a BTR járműveket gondolják az alapnak, de még vagy féltucat típust gondolnak a Joe APC ihletforrásának. A Keresztmetszet miatt én a Sisu mellett tenném le a voksom 

RAM / Honda cv 450 Hawk

Elméletileg kifejezetten ez a motor lett megvalósítva. Gyakorlatilag én nem látom őket annyira hasonlónak, a kerekeket kivéve. 

 

Chameleon/ Wetbike Tomcat 

Zartan jet ski szerű kis járművét, ha minden igaz ez a wetbike inspirálta. Hivatalos megerősítés mindenesetre nincs rá és szerintem maximum az ötletet meríthették innen, a formát semmiképp. 

Polar Battle Bear / Raider Snowmobiles

Elvileg az ötletet ezekből a 70-es évekbeli hójárókból merítették. Elképzelhetőnek tartom. Vannak hasonlóságok. 

MOBAT Tank / Mbt 70, japán Typ 74, M-60 

Talán ennél a tanknál van a legtöbb spekuláció, hogy mi is volt az ihletforrás. Véleményem szerint ez egy teljesen általános tank formájú tank, de ha már választani kellene akkor én az MBT-70-re tenném a voksom.

 

X-30 Conquest / X-29 , Su-47

Itt csak a szárny alakját másolták le de mivel rengeteg ilyen jellegű repülőkoncepció született abban az időben ezért nehéz lenne megmondani, hogy pontosan melyik volt az ihletforrás. Mindenesetre a többség az X-29-est gondolja a donornak bár egyesek belekeverik még a képbe a Su-47-est is. 

 

Firebat / X-13 , Pulse Litestar 

A Firebat alkalmazási módját szinte egyértelműen az X-13-asról mintázták a készítők. A gép formáját tekintve viszont nincsenek egyértelmű bizonyítékok. Sokan úgy gondolják, hogy a Pulse Litestar "autócikli" hathatott az alkotókra. 

Sky Storm / Sikorsky S-72 

A Sky Storm furcsa meghajtásának ötletét a Sikorsky cég S-72 -es hibrid repülő/helikopterétől kölcsönözték. Szerintem ez tényleg így lehetett persze csak a meghajtást illetően.

 

Tomahawk / CH-47 Chinook, Eurocopter Super Puma. 

Mindannyiunk egyik kedvenc helikopterét ha minden igaz két valós típus összegyúrásából hozták létre. A két hajtómű és az alak a Chinooktól, a helikopter eleje a Super Pumától származhat. Szerintem ebben lehet valami. A Chinook párhuzamban mindenképp.

Equalizer / 2K22 Tunguzka, Gepard

Ez a jármű örök vita tárgya, gyakorlatilag mindenki olyan páncélost lát bele, amilyet épp szeretne. Szerintem ez inkább általános járműnek készülhetett és nincs neki konkrét valós alapja. Több járműre is igencsak hasonlít.

FLAK / Német FLAK 88 

Sokan úgy gondolják, hogy ez az üteg a német klasszikus 88-ason alapul de szerintem, ez egy meglehetősen erőltetett párhuzam. Ilyen erővel bármin alapulhatna. 

FLAGG / Nimitz hajóosztály 

A végére hagytam, az egyik leginkább spekulatív járgányt. Sokan úgy gondolják, hogy a Flagg valós hajóról készült, de hogy konkrétan melyikről abban nincs közmegegyezés. A hivatalos infók szerint ez egy Nimitz osztályú, de kitalált hordozó. Sokan viszont úgy gondolják, hogy a Nimitz osztálynál sokkal jobban hasonlít az Essex osztályú hajókra, különösen az Intrepidre... Megint mások úgy gondolják, hogy a WASP osztályról mintázták a hajót. Egy a biztos....a hajót illetően, jó sok sztori és érdekesség van, amelyeket hamarosan az érdekességek rovatban megosztok majd. 

 

A gyűjtők számos párhuzamot véltek felfedezni valós járművek és a HISS, Moray illetve a Fang járművek között is, de ezek annyira megalapozatlannak tűntek nekem, hogy inkább nem is tettem rá a listára. 

remélem tetszett az írás. Szép napot. 

Tóth Balázs

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3913195278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pötty1 2017.11.06. 16:56:50

Csak két pontosításom lenne. Az F-22 nem a képeken látható gép. Az a győztes lett, míg amiből a játék is vette az alapot az F-23-as volt. Sokak szerint valójában jobb gép volt, csak az akkori vezetésnek túl futurisztikus.
Az anyahajó pedig tuti nem angol vagy helikopter hordozóról lett mintázva, azoknak ugyanis egyenes a fedélzetük, ennek pedig (ahogy az usa hordozóknak is) osztott. Egyszerre akár 4 gépet is tud indítani.
Amúgy tetszik az írás csak így tovább :)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2017.11.06. 17:39:34

Köszi :) Rávilágítottál egy hibára mert az Essex osztály nem is angol :) Javítom. Konrétan az Intrepiddel találtak hasonlóságokat.

Pötty1 2017.11.06. 17:54:00

Igen, arra tényleg hasonlít. :)

for-avar 2017.11.07. 04:40:17

@Pötty1: Nos aferde fedélzet pont angol találmány :) a kényszer szülte mivel a valóban nagy Malta osztály 3 hajója sohasem készült el(Midway osztály méret lett volna) így jöttek ezek a késnyszerből alkotott megoldások, a félautomata leszálórendszer is angol találmány, de még a gőzkatapult is...
-A légpárnásnak a Bell SK-5 Delta Monster tipusán alapul külsőre 1:1-ben ami a Westland SR-N5 angol polgári légpárnás licensze volt
-Swampsmasher / Landmaster A landmaster a sci-fi film költségvetésének majd felét vitte el mellesleg :) az egyik ma is megvan de nem szép látvány. a futóműve a M2A2 Terra Star 105mm Auxiliary Propelled Howitzer hordmű. a tarack már fent említve lett.
-A Thundermachine Valóban és igazoltan Pontiac! De csak az orridom, a többi inkább Mad Max filmen alapul(szerintem)
-A Su-47 Berkut akkor repült amikor a G.I.Joe leáldozott és nem is gyártották már az X-30 játékot :/
-MOBAT több valós harckocsi keveréke. Így a nem rendszeresített Kpz70/MBT70 és a M60A2 összevonása. Az MBT70 és az M60A2 ugyan azt a 152mm rakéta-löveg csövet kapta de a MOBAT a M60A2 jellegzetes parancsnoki tornyát is megkapta.
-FLAK...olyan hogy FlaK 88 olyan így nincs. A németek betű és számkódja nem a mililmétert határozza meg(amúgy is centiméterben adták meg az űrméretet innen az acht komma acht=8.8cm)rendes neve 8,8-cm-FlaK 18/36/37 azaz 1918ban rendszeresítették és 36 ill 37 ben javítottak rajta. a méhosszab csövű a FlaK41 volt. A G.I.Joe verzió ennél kisebb fegyver és inkább emlékeztet az amerikai tengeralatjárókon használt 3"(7,62cm) fedélzeti lövegekre
A Honda CB450 rengeteg ideig készült nagyon sok országban és kivitelben. Sokáig ez volt az alapmotorja ugyanis. olcsó de megbízható de alaposan meggyötörve sajnos sok hibája volt. A híres Comstar kerekek pl. nem egy darabból lett öntve hanem az ötágű csillag lemezeket a felni pereméhez szegecselték, ha ezek a szegecsek zörögni kezdtek az egészet ki kellett dobni. A Honda sok más tipusát ellátták ezzel a kerékkel és nem növelte a hírnevét.
APC...nekem inkább a svájci MOWAG Piranha IB 6×6 alapjára hasonlít de az csak az alváz miatt tűnik annak...

Pötty1 2017.11.07. 16:15:48

Igen, igazad van, de azért sokkal valószínűbb, hogy egy usa cég usa járműről mintázta a hajót. :) Ezért gondolom, hogy inkább egy butított Nimitz lehet.
Az APC szerintem a LAV-25-os koppintása. Az volt rendszeresítve az usában a mostani Strykerek előtt ebben a kategóriában. Mondjuk arra nem emlékszek, hogy a Lav-25 a Mowag elődje, vagy fordítva. De itt is valószínűbb az usa jármű koppintása.

for-avar 2017.11.08. 09:16:34

a LAV-25 8X8 a 6X6 nagyon ritka dolog. játékiparban azonban nem lehet és nem is igen van igény a tökéletes downsiseingra :)
Amúgy most látom hogy at F-16XL lehetséges variációi mellett ott volt az előrenyilazott szárny
modernwartech.blog.hu/2017/11/07/a_general_dynamics_f-16xl_fejlesztese_1_resz

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása