Ismerős játékvonalak 3.rész - Jurassic Park: Chaos Effect

Ebben a cikksorozatban azokat a játékvonalakat fogom górcső alá venni, amelyek széles körben ismertebbek. Az Indiana Jones vagy a Police Academy figurákat kevesebben ismerik, de vannak olyan játékvonalak, amelyeket egyszerűen nem sorolhattam be a Kevésbé ismert játékvonalak tematikájába. Az első három részt a Kenner Jurassic Park játékainak szentelem.

1. rész - Jurassic Park

2. rész - Lost World: Jurassic Park 

A mai, harmadik JP játékvonalnál a fenti cím kissé félrevezető, hiszen ez már egyáltalán nem egy ismerősebb játékvonal. Nem tudom, hogy itthon mekkora számban lehetett őket kapni, de a játékvonal viharvert történetét áttekintve, szerintem egyáltalán nem valószínű, hogy nálunk is voltak ezekből. Na de csak szépen sorban... 

fuxrkl2c4a8ltkonqdlf.jpg

A Jurassic Park Chaos effect eredetileg egy animációs sorozat lett volna, amelyet röviddel a Lost World: Jurassic Park című film után terveztek bemutatni. Már a film bemutatása előtt elkezdték előkészíteni és rengeteg tervet, concept artot készítettek, valamint Spielbergel is sokszor egyeztettek. A sztori igazából annyi lett volna ( és a játékok megálmodásánál is ez volt a kiinduló alap), hogy tudósok egy csapata visszatér a Lost World után a szigetekre és kétségbeesetten megpróbálják befejezni, tökéletesíteni az elszabadult dínók DNS-ét. A dolog persze rosszul sül el, mert mindenféle állat DNS-ével és más dínók DNS-ével is pótolgatták a DNS lyukakat, amitől mindenféle vérszomjas, mutáns dínó jött létre. Ilyen hupilila repülő Raptorokat és hasonlókat kell elképzelni.....elég hülyén hangzik igaz? Nos lehet, hogy nem véletlenül kaszálták el a dolgot.....

jp_chaos_effect_dilophoraptor_by_hellraptor.jpg

Viszont amikor a sorozatot elkezdték előkészíteni, a játékok tervezése már javában folyt és amikor végül lelőtték az animációs sorozatot, ott állt a Kenner / Hasbro egy csomó előrehaladott állapotú játékkal. Elég komoly kiesést jelentett volna, ha kukázzák az egész projektet, így végülis úgy döntöttek, hogy kiadják a játékokat. Így jelentek meg nem sokkal a Lost World játékok második hulláma után a boltokban a Chaos Effect játékok, 1998 júliúsában.

 

A játékok fogadtatása, enyhén szólva nem volt pozitív. A JP rajongók (animációs sorozat híjján) nem igazán tudták hová tenni a lila és egyéb erős UV színekben tündöklő, sosem látott dínókat, ezért nem sokat vásároltak belőlük.  A szimpla gyerekek sem rajongtak ezekért. Annyira nem volt sikeres a dolog, hogy bár a Chaos Effect 2. hullámához is minden játék készen állt, végül ezeket már nem is adták ki. Úgyhogy az első hullámból sem adtak ki mindent, a második hullámot pedig teljesen törölték. Szerencsére betütött a "káosz elmélet" és ez a játékipari vakvágány nem terjedhetett el mégjobban. A második hullám alcíme egyébként " Night Hunter" lett volna. 

maxresdefault_15.jpg

Ha az előző JP szériák nem hozták a kívánt számokat, akkor gondolhatjuk, hogy ez mennyire "jól" teljesített...A fiaskó persze nem maradt megtorlatlanul. A Chaos Effect után a Jurassic Park játékvonalon dolgozó Kenner szakemberek nagy részét kirúgták és végső soron úgy gondolom, hogy ez a kudarc is egy plusz szöget verhetett a Kenner teljes beolvasztásának koporsójába.

20150808-compstegnathus-6.jpg

A Chaos Effect játékok küllemben nagyon eltérnek az előző JP játékoktól. A színeik erős UV színek (ezzel próbálták hangsúlyozni a mutáns jelleget) és a dínók alakja is néha egészen extrém. Szinte csak dínókat adtak ki, ember karaktert alig. Ezek között viszont csak korábban már kiadott karaktereket látunk, de gyökeresen eltérő kinézettel. A figurák kiegészítők tekintetében viszont teljesen hasonlóak, (ha a színtől elvonatkoztatunk) mint az előző JP szériákban.  A játékok csomagolása is egészen ízléstelenre sikeredett. A korábbi zöldes szín helyett itt a lila lett a dizájn alapszíne, aminek a hátterében DNS spirál minta látható. A JP logóba természetesen a Chaos Effect felirat is belekerült. A többi dizájn elem többé kevésbé megegyezett a korábban már megszokottakkal. A küllem ellenére a játékok minősége ugyanolyan jó volt, mint a korábbi JP játékok esetében. Hasonló kunsztokat tudtak ezek a dínók és járművek is mint a korábbiak, tehát a tudás tekintetében nem újítottak gyakorlatilag semmit. 

velocirapteryx-back.jpg

tyrannonops-front.jpg

A gyűjtők egy része ma már valamennyire rehabilitálta ezt a sorozatot. Egyesek szerint ez volt a valaha volt legjobb JP vonal, bár nyilván az extravagáns kinézet miatt gondolhatják így. (Én szerintem ritkán látni egy ennyire rossz, elbaltázott valamit) Gyakran, nagy számban megfordulnak ezek a játékok is az aukciós portálokon és néha egészen erős árat kérnek értük. Néha erősebbet, mint az előző két JP vonal játékaiért. 

ceratoart.jpg

És akkor lássuk ezeket a csodákat 

Dino Strike - Ugyanúgy mozgatási "kunsztot" tudott 

Tresher T-Rex 

thrashertrex-front.jpg

_kgrhqjhjbqe-cydlyiibpnv9q2mig_60_57.jpg

Dínók 

Amargospinus 

amargospinus-front.jpg

Ankyloranodon

ankyloranodon-front.jpg

Compstegnatus 

compstegnathus-front.jpg

20150808-compstegnathus-6.jpg

Raptor Alpha

raptoralpha-front.jpg

4619271.jpg

Tanaconda

jurassic-park-chaos-effect-tanaconda-w-gear.jpg

tanaconda-front.jpg

Tyrannonops

tyrannonops-front.jpg

Elektronikus dínók- hangot adtak ki 

Omega Rex

omegarex-front.jpg

the_omega_bull_t_rex_4_by_hetaliadenmark-d6lf1gj.jpg

Paradeinonychus

paradeinonychus.jpg

paradeinonychus-front.jpg

Velocyrapterix

velocirapteryx-front.jpg

Ember karakterek 

Ian Malcolm

productshot_lowres2.jpg

ianmalcolm-chaoseffect-front.jpg

Roland Tembo

rolandtembochaos.jpg

rolandtembo-chaoseffect-front.jpg

Playset 

Mobile Command center - Ez gyakorlatilag a Lost World-ös playset átfestett változata

mobilecommandcenter-front_1.jpg

Járművek 

Air SABRE with Dieter Stark 

airsabre-front.jpg

productshot_lowres3.jpg

Trike Dozer 

trikedozer-front.jpg

s-l300_5.jpg

Land SABRE with Eddie Carr 

landsabre-front.jpg

_1_1.JPG

Kiadatlan játékok 

1. hullám 

Roland Tembo 2. verzió (fantázia rajz)

rolanddila.jpg

Power suit 

preview.jpg

Ceratosaurus 

cecerato.jpg

Deinonycanis

deinonycanis.jpg

Dilaphospinus

dilaphospinus.jpg

Euoplocephalus

ceanky.jpg

Pachysaurolophus

pachysaurolophus.jpg

Stegospinus

stegosaurus.jpg

Triceratops

cetriceratops.jpg

Ultimasaurus 

timbradley2.jpg

2. hullám - Night Hunter 

Itt dínó / ember 2-packok lettek volna főleg. 

 

night_hunter1.jpg

night_hunter2.jpg

night_hunter3.jpg

night_hunter4.jpg

nighthunter_packaged.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr613756274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (6) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (32) archivum (32) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (1) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (4) beszámoló (2) bionicle (5) blacktron (1) black series (38) board games (4) bootleg (13) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (25) centurions (3) chuck norris (1) city (1) classic space (1) clone wars (18) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (3) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (6) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (7) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (4) érdekesség (980) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (255) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (256) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (32) gijoe figurák (203) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (257) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (55) gi joe járművek (51) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (37) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (10) gi joe prototype (10) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (203) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (3) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (523) hasbro játékok (527) hasbro katalógus (5) heman (6) heti video (147) he man (7) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1077) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (7) játékgyűjtők (3) játékipar nagyjai (2) játékok (1076) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (23) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (202) kenner (286) kennertoys (276) kenner figurák (270) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (6) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (390) lego2020 (6) legostarwars (127) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (1) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (2) lego bionicle (2) lego blacktron (14) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (74) lego city (10) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (3) lego érdekesség (209) lego exploriens (7) lego extreme (1) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jurassic park (1) lego katalogus (153) lego katalógus (149) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (6) lego paradisa története (2) lego pirates (25) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (80) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (142) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego studios (2) lego super heroes (4) lego szett (164) lego tehcnic (47) lego tmnt (1) lego történelem (187) lego town (43) lego train (13) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (8) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (3) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (11) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (30) moder star wars figurák (27) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (7) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (11) nemzetközi star wars (3) nerf (3) nes (1) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (5) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (49) potf eu (10) potf expanded (3) potj (5) power of the force (50) power of the force története (12) power of the jedi (7) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (38) prototype (37) race (1) racers (2) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (9) régi játék (817) régi játékok (805) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (20) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (9) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (1) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (2) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (15) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (522) starwarsfigures (441) starwarsjármű (94) starwarstoys (509) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (520) star wars 30th anniversary (8) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (1) star wars chess (1) star wars clone wars (20) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (368) star wars érme (2) star wars ewoks (5) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (428) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (75) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (7) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (64) star wars prototipus (72) star wars prototype (70) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (6) star wars saga (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (94) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (21) teenage mutant ninja turtles (1) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (8) tmnt (13) tonka (5) top10 (54) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (4) top10 matchbox (2) top10 sorozat (4) top10 star wars (6) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (796) town (26) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (3) transformers (56) transformers beast wars (2) transformers g1 (43) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (36) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (154) vintage (605) vintagejátékok (727) vintagestarwars (154) vintagestarwarstoys (154) vintagetoys (718) vintage collection (44) vintage gi joe (237) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (138) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) winspector (1) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása