Vintage Star Wars érdekességek -24

Az elektronikus R2-D2 figura

Nos korábban már volt szó ebben a rovatban egy érdekes R2 figuráról, mégpedig a felhúzós változatról. Viszont szegény R2 volt az egyik leggyakoribb alanya a Kenner kísérletezgetéseinek, úgyhogy ma egy másik érdekes változatról lesz szó, mégpedig a kísérleti, elektronikus R2-D2 prototípusról. 

electronic-r2-2.jpg

A vintage R2 figurát többször is felhasználta a Kenner. Gyakorlatilag az első, alaptípusból minimális változtatással előállítottak még két figurát, amit ki is adtak. Ezek voltak az R2 with Sensorscope és az R2 with Pop up lightsaber figurák. Nos ezeken kívül egy negyediket is terveztek kiadni, mégpedig elektronikus funkciókkal. 

r2_vintage.jpg

maxresdefault_20.jpg

star_wars_figures-123.jpg

Amint azt már sokszor említettem, 83 után a Kenner mindenféle érdekes dologgal kísérletezett annak érdekében, hogy a figurák iránt fenntartsák az érdeklődést. Ezekből viszont nem túl sok minden valósult meg. Ez a figura, csak meglehetősen későn, olyan 1985 körül keletkezett, így már nem volt esélye, hogy túljusson prototípus fázison. 

electronic-r2-1.jpg

Túl sok mindent nem tudunk a cuccról. Egy olyan nyáklapot szereltek volna függőlegesen a normál R2 figura testébe, ami gombnyomásra hangokat ad ki. Valószínüleg a fej lenyomása, vagy eltekerése hozta volna működésbe az elemmel működő kis szerkezetet. A kísérleti prototípusból ez az egyetlen, darabokban lévő példány létezik és Gus Lopez tulajdonában áll. 

Az viszont mindenképpen érdekes, hogy a koncepciót nem hagyták feledésbe merülni, ugyanis később, 1997-ben kiadtak egy ugyanilyen funkciókkal bíró, csak ugye kissé modernebb R2-t, a POTF2 vonal Electronic Power F/X alsorozatában. Ez már a hangok mellett villogásra is képes volt. 

 r2-d2-artoo-detoo-69615-69646-the-power-of-the-force-electronic-power-f-x-kenner-star-wars-action-figure.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9913838698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (2) a-team (1) actionforce (78) actionman (1) action man (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (4) archiv (16) archivum (16) at-dp walker (1) at-st walker (1) avengers (1) barbie (2) bat (18) batman (32) batman and robin (2) batman animated (9) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (23) batman figurák története (18) batman forever (2) batman of the future (1) batman reklám (8) batman toys (21) bburrago (1) beast wars (2) beetlejuice (1) bionicle (1) blacktron (1) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) carrera (1) castle (4) clone wars (1) clone wars lego (1) cobra (2) cops (1) creature (4) creature figurák (4) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (1) dc figures (3) dél korea (1) dél korea gijoe (1) double dragon (1) droids (2) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) érdekesség (311) értékes játékok (1) ewok (3) ewoks (2) exclusive (1) expanded universe (1) fekete péter (1) force link (3) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (140) gameboy (1) gargoyles (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (5) gijoe (142) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (12) gijoe figurák (130) gijoe india (4) gijoe kártya (1) gijoe katalógus (3) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe sonic fighters (2) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (1) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (143) gi joe japán (2) gi joe jármű (29) gi joe járművek (26) gi joe kártya (2) gi joe nemzetkozi (15) gi joe poszter (2) gi joe prototipus (3) gi joe prototype (2) gi joe rajzfilm (8) gi joe riport (5) gi joe top10 (1) gi joe történelem (129) gi joe tv (15) gi joe vehicles (26) glasslite (1) godzilla (1) gyűjtemény (2) hansolo (3) harry potter (1) hasbro (201) hasbro játékok (206) heman (2) heti video (10) he man (3) hírek (13) hotwheels (15) hotwheels autok (10) ice planet (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (1) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (2) japanese gi joe (2) játék (416) játékbolt (8) játékgyárak története (2) játékipar nagyjai (2) játékok (418) játékreklám (20) játék lelőhely (5) játék reklám (14) játék riport (7) játék tv riport (7) játszóház (1) jcpenney (1) jurassicpark (9) jurassic park figurák (4) karácsony (6) karácsonyi játék (6) kártya (3) katalógus (28) kenner (139) kennertoys (136) kenner figurák (138) kenner története (1) kevésbé ismert játékvonalak (13) kisautó (10) kisautók (11) ko (7) köszönöm (2) közlemény (1) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (6) last jedi figures (3) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (111) legostarwars (55) lego 2018 (35) lego at-st (4) lego blacktron (7) lego buildable (10) lego cantina (2) lego castle (18) lego érdekesség (24) lego exploriens (1) lego figurák (22) lego figures (33) lego futuron (2) lego hajók (7) lego ideas (7) lego infinity war (1) lego insectoids (2) lego jurassic park (1) lego katalógus (12) lego katalogus (17) lego lone ranger (1) lego minifigurák (13) lego mini figures (10) lego pirates (11) lego reklám (17) lego ships (6) lego solo (4) lego space (14) lego space police (4) lego space története (5) lego spyrius (1) lego star wars (68) lego star wars 2018 (34) lego super heroes (2) lego szett (67) lego történelem (23) lego tron (2) lego ufo (2) lego unitron (2) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (3) matchbox (16) matchbox 2018 (2) mattel (5) mb (2) mego (2) merchandise (8) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (10) monsters (1) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motu (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (1) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (1) parker (2) pirates (2) playmates (2) playmobil (1) playsets (2) playstation (2) pókember (1) policeacademy (2) police academy (2) poszter (2) potf (16) potf eu (2) potf expanded (1) power of the force (15) predator (1) prototipus (11) prototype (11) rajzfilm (6) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) rebels (3) régi játék (325) régi játékok (316) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (15) remco (1) rendőrakadémia (1) returnofthejedi (16) revell (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (5) saber rider (1) sandspeeder (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) skorpio kommando (1) sky commanders (1) solo (27) solo figurák (24) solo star wars figurák (26) sonic fighters (1) space (2) space police (1) spider man (4) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starwars (205) starwarsfigures (166) starwarsjármű (31) starwarstoys (194) star wars (206) star wars droids (4) star wars érdekesség (89) star wars ewoks (3) star wars expanded (1) star wars fekete péter (1) star wars figurák (157) star wars jármű (14) star wars kártya (1) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (5) star wars poszter (1) star wars potf (30) star wars prototipus (28) star wars prototype (28) star wars rebels (4) star wars reklám (6) star wars riport (2) star wars rogue one (9) star wars solo (9) star wars tv (6) star wars vehicles (20) star wars walker (4) star wars yps (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) superman (3) super powers (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) szörnyek (1) takara (2) társasjáték (2) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tiger force (1) tini nindzsa teknöcök (6) tmnt (5) tonka (2) top10 (20) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (283) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (3) transformers (24) transformers g1 (21) transfrmers (16) tron (2) tv reklám (2) tv riport (9) tyco (1) tyco figura (1) ucs (3) ucs lego (3) ufo (1) universal monsters (1) universal monsters figurák (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (1) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (6) vintage (176) vintagejátékok (302) vintagestarwars (88) vintagestarwarstoys (84) vintagetoys (292) vintage collection (3) vintage gi joe (131) vintage lego (1) vintage star wars (79) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő