Egykori Játéklelőhelyek - III. rész - Kőbánya

Az egykori lelőhelyek című sorozatommal viszonylag ritkán szoktam jelentkezni, mivel hogy a gyerekkori játéklelőhelyes emlékeim sajnos végesek. Ám van még egy fontos szektor, ahol rengeteget mozogtam annak idején Kispest és Pesterzsébet mellett...úgyhogy a mai részben a szülőhelyem Kőbánya gyerekkori játéklelőhelyeit mutatom be...már amire emlékszem belőlük. 

Az első részben Pesterzsénetről volt szó AZT ITT OLVASHATOD

Aztán a kispesti lelőhelyeket két részben is fejtegettem Ezeket ITT ÉS ITT OLVASHATOD 

Természetesen most is várom a saját élményeiteket kommentben. Ezekből majd egy összefoglaló posztot tervezek egyszer írni, úgyhogy hajrá :) Ha emlékeztek gyerekkorotokból "klasszikus" játékboltokra, trafikokra, ajándékboltokra....akkor írjátok meg, hogy hol mit lehetett látni, találni és hogy honnan mit sikerült zsákmányolni. :)  

1. Játékbolt - Kőrösi csoma sétány 

Működési idő: kb 1989-1992 között

Manapság: Óra-ékszer bolt

Ez volt az egyik kedvenc játékboltom. Amikor arrafelé jártunk, mindig bekönyörögtem magam, hogy nézzünk be. Egy relatíve kisebb helység volt, viszont színültig volt játékkal (konkrétan a plafonig....és legfelül voltak a nagy járgányok). Főként G.I.Joe-ra emlékszem, de más korabeli játékokból is óriási választék volt ( MB társasok például). Egy konkrét esetre emlékszem, amikor Anyukámmal elmentünk megnézni a Kőbánya moziba (ahová elég sokszor jártunk) vagy a Hook vagy a Robin Hood a Tolvajok fejedelme című filmet és előtte bementünk ebbe a boltba. Emlékszem, hogy ekkoriban nagyon sok 90-91-es Joe volt a kínálatukban....General Hawk... Bullhorn...talán Strecher....Locust....Retaliator...Rage tank és az a Metal Head, amit végül sikeresen megszereztem. Ez egy igazi vérbeli játékbolt volt és anyukámék is főleg ide jártak beszerezni az ajándék Joe-imat. Azt pl. tudom hogy a G.I.Joe Motorized Action Pack ATV-met innen kaptam szülinapomra. A bolt sajnos nem működött túl sokáig. Még bőven nem volt vége a Joe korszaknak, amikor bezárt. Ezt az időpontot 92-re teszem, mert a Ninja Force figurákat már nem ott láttam, hanem a másik helyen. A bezárt üzletben később Óra Ékszer bolt nyílt és ez nagyjából azóta is működik. ( mellette van egy ugyanilyen bolt, ami pedig Utazási iroda lett, nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy az Óra Ékszer volt az a helység, de én úgy emlékszem hogy igen...az ilyen hasonló, egymás melletti üzlethelységek néha meg tudnak viccelni az évek múlásával) 

dsc_1205_1_1.JPG

gijoe---1990---retaliator-p-image-360759-grande.jpg

locust-gijoe-vintage-arah_1391278494.jpg

s-l1600_31.jpg

wbullhorn.jpg

atv_carded.jpg

metal.jpg

2. Kőbányai Centrum áruház - Liget tér (akkor még Zalka Máté tér) 

Működési idő (játékszempontból) 1988- 

Manapság : Kínai áruház 

Természetesen a kispesti és az erzsébeti társához hasonlóan a kőbányai szocialista pláza is rendelkezett játékosztállyal, noha emlékeim szerint jóval gyengébbel, mint a kispesti. Az alsó részen, a földszinten volt egy rész, ahol még nagyon kicsi koromban menő játékokat lehetett látni. Csak egy emlékem van erről a helyről, ami G.I.Joe-val kapcsolatos...mégpedig valamikor még bőven a rendszerváltás előtt (sztem 89 körül mert akkor nekem már volt Joe-m) bementünk és akkor ott láttam 1-2 figurát. Egy halvány emlékem szerint, mintha egy Action Force hátlapos Vipert láttam volna ott illetve a legfőbb helyen a pénztár felé volt 1-2 jármű.... egy Stun és nagyon elmosódottan mintha egy Thundermachine is derengene, de ezt már lehet hogy csak a fantáziám költi oda. Sajnos a hely a rendszerváltás környékén hamar oszlásnak indult, úgyhogy nem nagyon lehetett utána itt már normális játékokat kapni. Az áruház ma is megvan....évek óta oszladozik kínai áruházként. Valaha a (már lebontott) beton felüljárókkal tiszta futurisztikus buszvégállomás és városközpont benyomását keltette.

dsc_1206_1.JPG

dsc_1207_1_1.JPG

80409.jpg

3. Játék és ajándékbolt- Kőrosi csoma sétány (feljebb mint az 1-es)

Működési idő: kb. 1993-1997 között

Manapság: Harisnyabolt

Ez a bolt kb. akkor kezdett el működni, amikor a lentebbi bezárt. Nem ugyanaz volt a tulajdonos és nem csak játékot árultak, de volt náluk az is bőven. G.I.Joe csak a legelején volt náluk és főleg Ninja Force meg Eco Warriors figurákra emlékszem. Az tisztán megvan, hogy Slice-ot többször is láttam ott és eléggé vágytam rá. Ekkor is és később is voltak egyéb figurák is a kínálatban....pl itt láttam Kenner Jurassic Park figurákat is, de szintén olyan 93-94 körül csak. Később még halványan talán Batman Forever figurákra emlékszem. Még éveken keresztül mindig megcsodáltam az amúgy nem túl gazdag kirakatukat, de folyamatosan romlott a kínálatuk színvonala, aztán sztem 97 körül már nem is igazán árultak játékot. Később volt a helységben mindenféle, most épp harisnyabolt van.

dsc_1208_1.JPG

9db79060b8b8b7c96c9526ff747ba054.jpg

vintage-transforming-dick-grayson-robin-batman-forever-figure-moc-carded-90s-3247-p.jpg

4. A Pataki Művelődési központ aulájában található kis ajándékbolt

Működési idő: kb 1991-92 között

Manapság: Nem tudom mi van abban a helységben, lehet hogy már nem is létezik. 

No, ez csak nagyon rövid ideig létezett, ez egy kis helység volt a Művelődési Központ aulájában. Először akkor jártam itt amikor 91-ben egy versenyen voltam itt. Akkor a szünetben megcsodáltam azt a pár G.I.Joe-t amit itt lehetett kapni. Konkrétan egy hydro sled-re emlékszem, de figurák nem voltak, csak kis méretű járművek....uh úgy sejtem a többi az action pack lehetett. Viszont a kísérő tanárnő akivel mentem azt ígérte, hogy ha jól szerepelek akkor megveszi nekem azt a Hydro Sled-et, amire nagyon bezsongtam. Nos....Helga néni átvert....pedig kimagaslóan szerepeltem.....remélem ezt olvassa és tudja, hogy lóg egy bontatlan Cobra Hydro Sled-el. Aztán amikor 1-2 évvel később ott jártam már nem ajándékbolt működött a helységben, hanem Nintendo játszóház. Ezekről EBBEN A CIKKEMBEN IRTAM már. 

budapest-x-kerulet-pataky-muvelodesi-kozpont-.jpg

5779031.jpg

5. Trafik - Liget tér (akkor még Zalka Máté tér) 

Működési idő: kb 1991 - 

Manapság: Dohánybolt

Lényegében ez egy máig is működő trafik, ami a Kőbánya Városközpont buszvégállomásnál volt. Nem volt valami nagy kínálatuk játékokból, de azért mindig meglesegettem. Gombfoci, meg ilyen kisebb szirszarok voltak ott általában, de amikor én már kicsit kifelé jöttem a G.I.Joe-s korszakomból, akkor egyszer láttam ott egy Star Brigade Robo Joe-t és egy SB Destro-t. Na az nekem már nem tetszett és kb innentől számítom a gyerekkoromnak azt a részét, amikor fokozatosan elfordultam a figuráktól. A helységben később és ma is trafik működik, de persze ma már nincsenek játékok. 

gijoe---1993---robo-joe-star-brigade-armor-tech-p-image-260516-grande.jpg

6420990785764984609.jpg

6. BNV - Hungexpo 

Működési idő: Amikor volt BNV egy évben egyszer....de ennek az aranykora kb. 94-ig volt szerintem. 

A 80-as évek végén 90-es évek elején élte aranykorát a nemzetközi vásár, ami sok esetben egy falatnyi nyugatot hozott el a szegény keleti népek közé. Itt aztán mindenfélét lehetett kapni. Több visszaemlékezés szerint a 80-as évek közepén pl. vintage Star Wars figurákat (avagy Jedi bábukat) lehetett itt kapni szép számmal, de persze mindenféle más frankó játékot is. Én egy rendszerváltás környéki vagy előtti vásárra emlékszem ahová kilátogattunk a családdal és én ott kaptam meg a Cobra Jet Pack-omat. Tudom, tudom ezt már sokat meséltem, úgyhogy eről ennyi elég is. 

budapest-xiv-kerulet-bnv-_1.jpg

jet.jpg

Kőbányán én ezekre a helyekre emlékszem, ha esetleg neked is van emléked ezekről a helyekről vagy más régi játék lelőhelyekről....ne tartsd magadban. 

 

 

TB

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7213897876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (3) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) bat (24) batman (44) batman and robin (4) batman animated (16) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (31) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (3) blacktron (1) black series (34) board games (4) bootleg (9) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (15) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (6) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (833) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (236) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (237) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (4) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (31) gijoe figurák (194) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (238) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (51) gi joe járművek (46) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (194) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (456) hasbro játékok (460) hasbro katalógus (3) heman (4) heti video (110) he man (5) hidden side (1) hírek (79) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (1) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (933) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (934) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (148) kenner (258) kennertoys (251) kenner figurák (245) kenner története (4) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (19) kisautók (21) knex (1) ko (14) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (13) ko toys (13) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (5) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (329) lego2020 (3) legostarwars (117) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (10) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (12) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (62) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (161) lego exploriens (5) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (5) lego jurassic park (1) lego katalógus (106) lego katalogus (110) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (2) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (64) lego space police (10) lego space története (10) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (133) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (6) lego super heroes (4) lego szett (158) lego tehcnic (40) lego tmnt (1) lego történelem (155) lego town (31) lego train (11) lego tron (2) lego ufo (8) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) matchbox (28) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (9) maxx fx (1) mb (11) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (1) modern játékok (24) modern star wars figurák (20) moder star wars figurák (19) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (7) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (39) potf eu (7) potf expanded (2) potj (3) power of the force (39) power of the force története (1) power of the jedi (4) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (33) prototype (32) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (3) rebels (7) régi játék (698) régi játékok (692) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (6) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (461) starwarsfigures (389) starwarsjármű (87) starwarstoys (449) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (459) star wars 30th anniversary (4) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (14) star wars coin (1) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (307) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (374) star wars force awakens (5) star wars jármű (73) star wars kártya (3) star wars katalógus (10) star wars katelogus (5) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars mandalorian (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (3) star wars potf (58) star wars prototipus (67) star wars prototype (65) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (4) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (91) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (14) technic (14) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (47) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (1) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (4) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (663) town (15) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) train (3) transformers (51) transformers beast wars (2) transformers g1 (39) transformers g2 (6) transformers katalógus (4) transformers prototípus (2) transfrmers (32) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (111) vintage (515) vintagejátékok (637) vintagestarwars (149) vintagestarwarstoys (148) vintagetoys (628) vintage collection (42) vintage gi joe (218) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (132) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók