Top 10 - (szerintem) legjobban sikerült Cobra Vipera

Az a helyzet, hogy imádok Top10-eket csinálni. Egyáltalán nem is olyan könnyű műfaj, mint amilyennek elsőre tűnik....elég sokat el lehet agyalni egy jó, gondolatébresztőnek szánt listán. Ezen belül G.I.Joe top 10 –eket is nagyon szeretek csinálni, mert olyan mély a merítési lehetőség, hogy igazán hosszasan el lehet gondolkodni 1-1 helyezésen. Ma a –szerintem- legkiemelkedőbb Cobra Viperák listáját készítettem el, ami természetesen abszolút szubjektív, ahogyan mindig. Persze most is várom kommentben a ti kedvenceiteket is illetve a ti top 10-es listátokat. 

2018-06-28_094809.jpg

A Cobra Viperák gyakorlatilag a Cobra terrorszervezet különféle feladatú, sorozott állományból építkező alakulatai. Általában 1-1 feladatra specializált, nem egyedi figurákról van szó, tehát ezek olyan "arctalan" karakterek, akikből a Cobrák serege felépül. Emiatt nyilván a seregépítő gyűjtők fő célpontjainak is számítanak. Az ARAH érában kiadott Cobra figurák tetemes részét lefedik, de persze rengeteg hasonló karakter is van, akit végülis nem valamilyen viperának kereszteltek el, úgyhogy „csak” 44 féle Vipera látott napvilágot 1982 és 1994 között (beleértve az adott viperák egyéb pl. Python Patrol változatát is). Következzen akkor most ebből a 44-ből a szerintem 10+1 legjobban sikerült…..

d6ef53dc76d9c02173974e39354e37ff.jpg

Azt előre látom, hogy az Alley Vipert sokan hiányolni fogjátok, de be kell valljam, bár szeretem azt a figurát is, meg is van és gyerekkoromban is sokat játszottam vele, de nálam külsőre az első húszba se biztos hogy beférne, a szememnek kellemetlen színhasználat miatt. Bocsesz

all.jpg

+1 Range Viper – 1990

Sajnos a Range Viper akárhogyan is szerettem volna sehogy sem fért fel a listámra, de a remek koponyaszerű fej, a szép színek és a tuti fegyverzet miatt mindenképpen különdíjat érdemel. A DIC rajzfilmsorozat egyik legötletesebb Cobra harcosa volt, ami egy igazán remek figurán alapult.

range1.jpg

  1. Ninja Viper - 1992

A Ninja Viper-ről lesz még szó hamarosan egy önálló cikkben. Ha a Storm Shadow v1 egy remek figura, és mindenképpen az egyik legjobb Cobra, amit valaha is kiadtak....akkor az átfestése sem maradhat le egy ilyen listáról. Arról talán nem is kell beszélnem, hogy a figura kidolgozása remek és ehhez még az érdekes fakó kékeszöld festés is jól illik, amelyet a fehér és ezüst részek tesznek teljessé. A kiegészítőként adott kardok is jól mutatnak a kezében. Remek úgy ahogy van.

ninjaviper.jpg

ninja2.jpg

ninja3.jpg

  1. Rock Viper -1990

Gyerekkorom egyik kedvenc viperája ez az érdekes küllemű hegyivadász Cobra harcos. Kifejezetten érdekes a sisakos fej kivitel, amelyet egy hetyke kis bajusz tesz egyedivé. A test barnás álcafestése is nagyon dekoratív. A figura megjelenését viszont még inkább felhúzzák a baromi jó felszerelések, amelyek abszolút illenek a hegyi harcmodorhoz. A hegymászós hátizsák abszolút jó és a hozzá kapcsolódó csáklya is jó ötlet volt. Ezen kívül a pisztolya is illik hozzá, egyedül talán csak az indokolatlanul óriási gépfegyver lóg ki egy kicsit. Viszont ezt meg gyerekkoromban imádtam úgyhogy azért ezt is meg tudom bocsájtani, bár azért akkoris egy 25%-al kisebb méret kellett volna.

rock_1.jpg

rockviper_1.jpg

rockviper_figure.jpg

  1. Heli Viper- 1992

Egy vipera, amit szinte a legjobb Cobra figurák alkotóelemeiből gyúrtak össze nyilván rajta van a listán. Az egyik kedvenc figurámnak, Snow Serpent-nek a fejét kapta, a karok a Techno Viper-től jöttek, a többi alkotóelem pedig a Night Viper-től. Ez így abszolút tökéletes és harmonizálnak is a darabok. Az egyetlen gond, mi miatt nem szerepel előrébb az a kissé túlzottan erős bugyilila kontra narancs festés, ami azért tényleg lehetne egy fokkal szolidabb is, bár nekem azért így is nagyon tetszik.

heli1.jpg

heli2.jpg

heli3.jpg

  1. Frag Viper -1989

Az 1989-es „évad” volt kétségtelenül a viperák aranykora. Több delikvens is szerepelni fog még a listán és nem maradhatott ki a koponyaszerű (vagy ufóra esetleg rovarfejre emlékeztető) sisakkal illetve barnás overállszerű testtel elkészített Frag Viper sem. Alapvetően ez egy „gránátos” vipera, aminek a fő fegyvere egy ötletes gránátdobó cucc, amit a kezére lehet húzni. Van még egy kis skorpió jellegű géppisztolya, ami szintén remek és egy hozzáillő hátizsákja, amire gránátokat lehet „szurkálni”. Tényleg az egész nagyon egyben van, nagyon kedvelem ezt a figurát. 

frag1.jpg

frg3.jpg

frag2_1.jpg

  1. Strato Viper -1986

Az egyik legszebb Cobra jármű gyakorlatilag tökéletes pilótája sem maradhatott ki. Gyönyörű szürke-piros festése van, ami teljesen jól kihangsúlyozza az aprólékosan kidolgozott szkafanderes testet. A sisakos fej is nagyon jól fest. Én amikor kölökkoromban először találkoztam a karakterrel a G.I.Joe the Movie-ban rögtön meg akartam szerezni, de sajna akkorra már ezt rég nem lehetett kapni....no meg a büdös életben nem kaptam volna meg egy Ravent :D  Felszerelést amúgy nem kapott, de nem is volt szüksége rá....őt a repülő "öltözteti fel". 

strato2.JPG

strato.jpg

strato3.jpg

  1. Hydro Viper -1988

Talán a legcsibészebb Vipera az összes közül. Önmagában a figura is remek....egy jó kis lila színe van és relatíve részletes búvárruhás teste. A kedvenc részem az úszóhártyás keze, amitől egy kicsit ilyen mutánsos beütése lesz az egésznek. Na de az igazi ereje a figunak a kiegészítőkben van. A legkirályabb része az enyhén ördögszerű sisak, amitől az egész kap egy vad karaktert. A cikk cakkos kés, a szigonypuska és az oxigéntartályos hátizsák is tök jól felöltöztetik a Hydro Vipert. Na de a slusszpoén, hogy még egy nagy ráját is kapott háziállatkának, ami elég elborult ötlet, de nagyon jól kidolgozott kis rájáról van szó. Egy szó, mint száz, a Hydro Viper nagyon vad.

hydro1.jpg

hydro2.jpg

hydro3.jpg

  1. Viper – 1986

Furcsa is lenne, ha a legalapabb Viper nem szerepelne a listán. Az igazi klasszikus Cobra harcos, aminek minden porcikája a helyén van. Remek a hagyományos kék-piros Cobra festés és a test apró részletei is nagyon szépen kidolgozottak. A fegyvere pedig az egyik legmenőbben kinéző gépkarabély, amit az ARAH éra kitermelt. Felférhetett volna a listára a Python Patrol és a Sonic Fighters átfestése is, mert legalább annyira jók, mint ez az alap változat, de úgy döntöttem, hogy inkább csak az alap változatot rakom fel. No meg ez is tetszik a három közül a legjobban.

vip.jpg

vip3.jpg

vip2.jpg

  1. H.E.A.T. Viper – 1989

A H.E.A.T. Viper ha lehet ilyet mondani a legszebb ízléstelen figura, amit valaha láttam. Ez a krémsárga szín a sötétlilával alapvetően elég szúrós kombináció, de mégis…működik...és annyira vagány, hogy hajjaj. A teste elég sima, egy ilyen tűzálló szkafanderes ruha van rajta és egy furcsa féloldalas fémlapos sisak. Egyszerű, de mégis egyedi kinézet. A kiegészítők remekül passzolnak hozzá. Egy bazinagy rakétakilövőt kapott, ami egy szürke csővel a sisakjához kapcsolódik. A hátizsák is illik a kompozícióhoz, illetve a figura lábára illeszthető kis rakéták is nagyon jók, bár ezek annó elég könnyen elvesztek. Már csak egy bontatlan kéne belőle, mert a hátlapgrafikája is a kedvenceim közé tartozik. 

heat1.jpg

heat2.JPG

heat3.jpg

  1. Techno Viper – 1987

Gyerekként eléggé vágytam erre a figurára, úgyhogy itt nyilván a személyes érintettség is közrejátszik a helyezésnél. Na de a figura is elképesztő. Veszélyes, különleges kinézete van, amelyet leginkább a robotszerű sisakos fejnek köszönhet. A sötétlila színe is gyönyörű és egy szép ezüst Cobra logó látható a mellén, ami elég sokat dob rajta. A kiegészítői is ötletesek. Egy nagy fekete hátizsákja van amibe háromféle szerszámot lehet illeszteni, mivel ugye ez voltaképpen egy szerelő vipera vagy mi. Ezek a szerszámok szerintem nagyon jól néznek ki, de az ezüstszínű fegyver is abszolút megfelelő. Még a hátlapgrafikája is brutálisan jól sikerült. Itt tényleg nem tudnék egyetlen apró negatívumot sem találni. 

tec.jpg

tec2.jpg

tec3.jpg

tec4.png

  1. Night Viper – 1989

Ha a Hydro csibész volt, akkor ez a figura veszélyes. A szép részletes test, és az elegáns sötétzöld-fekete festés nagyon szemrevalóvá teszi. Külön jól néz ki a világosabb zöld Cobra embléma a mellkasán. A sisakos feje is nagyon tuti, de a rápattintható, szépen kidolgozott éjjellátótól még frankóbb lesz az összhatás. A puska, amit adtak hozzá is remek és külön jó feature, hogy a vipera lábán lévő pöcökre fel lehet erősíteni. Még a hátlapgrafikája is szinte tökéletes. Mindig szeretek erre a figurára nézni a vitrinben. Nálam ő a mai győztes.

night2_1.jpg

night1_1.jpg

night3.jpg

Természetesen a listán szereplő Viperák egy jó részével foglalkoztam már, hiszen a vintage G.I.Joe videósorozatomon belül van pár külön a Viperákra szakosodott epizódom is. Ezt még egészen biztosan folytatni is fogom 1 de lehet hogy 2 epizóddal. 

TB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2314078999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingvinmadár 2018.06.28. 12:34:13

Engem érdekelne, hogy hogy készültek a figurák? Hogy tudták (viszonylag) pontosan kifesteni, kézzel?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.06.28. 14:59:56

@pingvinmadár: Szerintem ezeket nem kézzel festették. De az urbancobras-on volt anno egy elég részletes irás brent -től a vintage gi joe figurák készitési folyamatáról. Lépésről lépésre. Ha gondolod előkeresem neked.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.06.29. 18:15:10

Alley Vipere szerintem minden gyereknek volt a 90-es évek elején! A többi már csak a gazdagoknak...
:D

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.06.30. 21:07:51

MA meg pont forditva van.... az Alley Viper a gazdagok sportja :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása