A Lego Space története 4.rész - Ice Planet, Spyrius, Unitron és az Exploriens

A mai cikkben az 1993 és 1996 közötti időszakot fogom Space szempontból áttekinteni. Ez az időszak némiképpen változást hozott az előző évek kiadási metódusában, mert több kisebb altémát is elkülönített a Lego, nem csak a szokásos hármas fogatot. A készleteket tekintve folyamatosan próbáltak a külső jegyek modernizálásával lépést tartani a kor igényeivel, de szerintem ez az időszak igazából már nem hozzáadott a Space nimbuszához, hanem inkább kezdett elvenni belőle. Persze azért vannak olyan pontok, amelyek kivételek. 

6991-1.jpg

Az előző epizódokat itt olvashatod:

1.rész Classic

2.rész Blacktron, Futuron, Space Police 

3.rész Blacktron II, Mt:Tron, Space Police II

A változások nem csak a készletek külső jegyeiben, a színekben és a technikai megoldásokban jelentkeztek. Ezek a szettek jóval militánsabbak, mint a korábbi Space megjelenések. A szolid kis imitált, akár antennának is felfogható fegyverek helyét átvették a nagyobb méretű, egyértelműen fegyvernek látszó lézerágyúk.

1111.jpg

A korábban kitalált vívmányokat továbbra is alkalmazták, tehát ebben az időszakban is találunk mágnesesen csatlakozó elemeket és elektromossággal működő készlete ist, de ezen kívül is vezettek be újítást, például megjelentek az olyan matricával ellátott elemek, amelyek eltérő színű áttetsző üveges elemek alá helyezve más-más képet mutatnak.

a1_3.jpg

a2_3.jpg

Itt indult meg a véleményem szerint az az átalakulási folyamat, amelyben már kezdett a Lego nagyon eltávolodni a klasszikus Space szellemiségétől, noha itt még azért külső jegyekben többször is visszanyúltak ahhoz. Ez majd a következő epizódban lesz igazán tetten érhető. De addig is nézzük meg ma az Ice Planet 2002, Spyrius, Unitron és Exploriens alvonalakat.

1993-ice-planet-112583-112683-eu.jpg

Ice Planet 2002

Az Ice Planet 2002 témát 1993 során vezette be a Lego és 1994-ben be is fejeződött, bár pár évvel később valamelyest még visszanyúltak hozzá. Történetileg leginkább, még az előző altémákhoz kapcsolódik, hiszen a jégbolygó (Krysto) békés kutatóit, a történet szerint a Space Police II egységei védték meg a Blacktron gazfickóktól, akik a kutatók titkos rakétatechnológiáját szerették volna eltulajdonítani. Az egyesült erők győzedelmeskedtek, viszont amikor a Spyrius altémát bevezették, az Ice Planet kutatói velük is szemben álltak, hasonló felállásban. Emiatt ez a vonal egyfajta történeti átvezetésként is értelmezhető, legalábbis ez teremti meg a kapcsolódást a Blacktron vs Space Police II illetve a Spyrius vs Unitron történetszálak között. Egyébként, noha külsőleg szinte semmilyen hasonlóságot nem mutat vele, de leginkább az M:Tron örökösének tekinthető ez az alvonal.

5_4.jpg

A készletek jellege meglehetősen újszerű. Noha ugyanúgy van bázis, űrhajók és felszíni járművek, mint korábban, de ezek szinte alig hasonlítanak a korábbi készletekre. Túlnyomó részt földi…leginkább „jeges” stílusjegyeket mutatnak a nagy terepjáró kerekeikkel és a sítalpakkal. A színek főleg fehérek, ezt egészíti ki néhány sötétkék elem és a narancs, üveges, áttetsző elemek. A kabintetők is ilyen színűek.  A készletek által használt műholdak/ rakéták általában azonosak és kicserélhetők.

Természetesen ez az alvonal is saját figurákat kapott. A csapatot Commander Cold vezeti (Angliában és Japánban Commander Bear-nek hívták), aki sokban eltér a másik két Ice Planet figurától. Fekete a lába, fehér a keze, kék a kézfeje, a teste egy fekete kabát jellegű festést kapott és látszik rajta az Ice Planet logo. Az arcára ősz bajusz és szemöldök lett festve. A sisak fehér színű és narancssárga vizort kapott. Az Ice Planet asztronauta más festésű testtel rendelkezik, egyfajta lelógó lélegeztető gép van ráfestve, amelyen látszik az Ice Planet logó. Az arca egy fiatal, fiú arc és a fehér hajfestése leér a szeméig (a Western témában a Zack nevű figurának ugyanez a feje). Narancssárga vizort és fehér sisakot is kapott. A harmadik figura a női Ice Planet asztronauta, ami önmagában is érdekes. Ez volt az első női figura a Lego Space életében. A feje kivételével megegyezik az Ice Planet asztronauta figurával, de a feje persze lány, úgyhogy az arca egy „csókos” női arc képét mutatja. Ezt a figurát csak két készletben használták fel, de még a fej elem sem tűnt fel máshol. A vizorról még annyit el kell mondani, hogy ez eltér a korábban alkalmazott „sima” vizor alkatrészektől. Más a formája és van rajta egy kis antenna is. Ez az alkatrész itt debütált, de később máshol is alkalmazták.

lego-ice-planet-chief-minifigure-24-164500.jpg

sp017.jpg

sp018.png

A csomagoláson szokás szerint egy jó kis kép mutatja az adott járgányt. A kép hátterében egy hálós minta látható, mint sok más korabeli Space készleten. A képek körül általában jégcsapok képe látszik. A doboz felső részén egy hangsúlyos System felirat látható, a jobb felső sarokban pedig az Ice Planet 2002 logója. A Logó voltaképpen az Ice Planet 2002 felirat csupán, némi „jégkoszakos” betűtípussal.

6973-1.jpg

 theme-iceplanet.gif

Spyrius

A Spyrius altémát a Lego 1994 és 1996 között használta. Lényegében ez a csapat volt a következő ügyeletes rosszfiú brigád a Blacktron után, így a Blacktron téma egyenesági örökösének tekinthető. A történet szerint a Spyrius űrhajósai egyfajta ipari kémek, akik a robotjaik segítségével ipari titkokat akarnak megtudni az Ice Planet kutatóitól. Az anyabolygójuk a galaxis szélén található és érdekes módon Spyriusnak hívják. A csapat később a Unitron ellen is ügyködött, hiszen az a csapat próbálta megvédeni az Ice Planet kutatókat a Spyriustól .

4_5.jpg

A készletek jellege eléggé megváltozott a Blacktronhoz képest. A Spyriusban a kissé ufó szerű űrhajós és a robotot készletek dominálnak. A színviláguk fekete-piros, ami teljesen jól illik a gazfickók imázsához. Az üveges elemek főként sötétkékek, de van egy két UV sárga kiegészítő elem is.

Természetesen ez a csapat is saját, új figurákat kapott. Ez volt az első téma, amely rendes minifigura kinézetű droid karaktert kapott. Ez volt a Spyrius Droid, ami a saját készleteken kívül feltűnt az egyik Unitron készletben is. A figura piros, robotmintás lábakat, piros robotmintás felsőtestet, fekete karokat és fekete, robotos festésű fejet kapott. A sisakja áttetsző fehér műanyagból volt. Szerintem zseniális figura. Érdekesség még, hogy Angliában ez a droid volt a csapat parancsnoka és Major Kartofski-nak hívták. Rajta kívül még két Spyrius figura került kiadásra a Chief és az Astronaut. Ezek az arcukat kivéve megegyeznek egymással. Fekete a lábuk, kék a testük amely, szkafander szerű festést tartalmaz, fekete a karjuk és piros a sisakjuk, amelyen pedig uv sárga vizor található. A Chief-nek bajszos, borostás arcfestése van, a sima Astronaut-nak meg egy normál mosolygós fej, némi lelógó barna hajjal megspékelve.  

sp040.jpg

images_15.jpg

lego-spyrius-droid-minifigure-24-822175.jpg

A Spyrius készletek csomagolása hasonló volt az Ice Planet készletekéhez, de a jégcsapok helyett itt sziklák voltak a képeken. De ugyanúgy itt is megvolt persze a „hálós” háttér és a System felirat. Nyilván a Spyrius is kapott egy saját logót, amely a doboz jobb felső sarkába került, ahogyan minden más altémánál is. A logó egy piros vonalakból álló, de feketével kitöltött háromszög, amelyben a Spyrius felirat látható ezüst betűkkel. Ezen kívül egy piros vonalakból álló embléma és fürkésző szempárok láthatóak még a logóban, utalva a csapat kémkedős mivoltára.

 

6949-1.jpg

theme-spyrius.gif

Unitron

Az Unitron altémát 1994-ben vezette be a Lego és főleg 1995 folyamán jöttek ki a készletek belőle nagyobb számban, de mondhatjuk, hogy egy meglehetősen rövid kis altéma volt. Alapvetően a Classic Space – Futuron evolúciót vitte tovább a külső jegyeket tekintve, de a sztori alapján leginkább a Space Police örökösének tekinthető. A háttértörténet szerint a Unitron egy űrbéli katonai alakulat, amely harcol a Spyrius gonosztevőivel szemben és megvédi a békés űrbéli kutatókat az ipari kémkedéstől. Ez alapján egyértelműen a Space Police státuszát vették át, de ezek rendőrök helyett inkább katonák.

046_2.jpg

A Unitron készletek eléggé modernnek hatnak. A fehér és kék színű elemek dominálnak, amelyek áttetsző kék és UV sárga elemekkel vannak kombinálva. A kabintetők kékek, de az antennák és az egyéb üveges elemek sárgák. A szettek között megtalálhatóak az űrhajók, a felszíni járművek és egy nagyméretű monorail bázis is. Ez utóbbi elektromossággal működött. A Unitron járgányok látványosan fel vannak fegyverezve, de ez ugye illik is a képbe. Nagyjából itt jelentek meg a nagy, forgatható lézerágyúk is.

ba7219f50ad3ba906da338b1e0ceb86a.jpg

Két új figurát használtak fel az altéma készleteinél. Ezek csak a fejben és a sisak vizor színében térnek el egymástól. A Unitron asztronauta szürke lábat, szürke karokat, kék kezet és egy mintás torzót kapott. Az arca mosolygós és egy headset látszik rajta. A sisakja sárga, amelyen áttetsző világos kék vizor van. Járt még hozzá egy kék palást elem is. A Unitron Chief ettől csak annyiban tér el, hogy a sisak vizor sötétkék és az arcán egy ezüst szemüveg nyomat látható, headset pedig nem.

sp049.jpg

lego-unitron-minifigure-24-235444.jpg

A készletek csomagolása abszolút illeszkedett a kor többi készletéhez. A dobozt egy nagyméretű System felirattal látták el és a szett képe mögött ugyanúgy egy hálós minta volt látható. A dobozokon szerepelt a Unitron logó is, amely egy fekete fordított gyémánt alak közepén egy kék kristály, alatta pedig egy zöld Unitron felirat.

 

1787-1.jpg

theme-unitron.gif

Az Exploriens altémát a Lego 1996-ban mutatta be és ebben az évben ki is adták az összes ilyen szettet. A történet szerint a csapat civil űrfelfedezőkből áll, akik új planétákat és más égitesteket kutatnak. Tudtommal töténetileg ez a vonal nem igazán kapcsolódik az előző csapatokhoz, ez teljesen önálló.

A készletek jellegében viszont erőteljes visszatérést láthatunk a klasszikus Space-hez és a Futuron-hoz. A készletek között nagyjából fele-fele arányban vannak űrhajók és felszíni járművek. Az elemek túlnyomórészt fehérek, amelyeket némi fekete és nagy, sötétkék áttetsző üveges elemek tarkítanak. A járművek erőteljesen és látványosan fel vannak fegyverezve, annak ellenére, hogy elvileg békés felfedezőkről beszélünk. A járgányok bonyolultabbnak, összetettebbnek hatnak, mint a korábbi Space cuccok. A készletek néha tartalmaznak mágneses elemeket is illetve itt jelent meg egy olyan érdekes funkció, amelyben bizonyos elemek matricái más más képet mutattak, ha más színű átlátszó elem alá helyezted őket. Ezen kívül hologramos matricával ellátott elemek is megtalálhatóak némely ilyen készletben.

6854.png

ex.jpg

Persze ez az altéma sem maradt saját figurák nélkül, most is három féle figurát adtak ki, de ebből kettőnek van variánsa is. A csapat parancsnoka a Nova Hunter figura. Szürke a lába és a kezei, a felsőteste pedig fehér, amelyen megtalálható az Exploriens logó. A figura arca vöröses bajuszfestést és egy headset festést kapott. A sisak egy újfajta, szürke színű sisak, ami ebben az altémában debütált. A második figura az Explorien asztronauta. A lábai és a kezei azonosak a Nova Hunterével, de a teste és az arca nem. A teste szkafanderes festést kapott, amelyen kisebb méretben található meg az Exploriens logó, az arca pedig egy szőrzet nélküli, headset-es arc. Az egyik változatnak a sisakja is eltér, ez a figura sima szürke sisakot kapott, amelyet uv zöld vizor egészít ki. A figura másik változatának teste eltérő festést kapott és a sima sisak helyett is az újfajtát kapta. A két változatot vegyesen alkalmazták, például a Scorpion Detector készletben mind a kettő megtalálható. A harmadik figura az Ann Droid, amely egy robot karakter volt. Az Ann droid egy nyilvánvaló szójáték a nevében. Ez volt a második női space karakter és a második „rendes” robot minifigura. Alapvetően a figura fehér színű, amelyre a Spyrius figuránál már használt robotos mintát vitték fel. A figura feje áttetsző volt, amire fekete-arany színkombinációban nyomtattak egy robot arcot. Ennek is kétféle változata van. Az egyik kapott egy szürke sisakot, a másik pedig egy áttetsző sárga elemet, amit a fejére kell tenni. A sisakos változat csak a 1858 Cloud Cruiser készletben szerepelt.

sp010.jpg

sp011.jpg

sp012.jpg

img_3463.jpg

sp009.jpg

 

A csomagolás most más egy kicsit, mint az előzőleg tárgyalt 3 altémánál. Eltűnt a „hálós” minta a képek hátteréből, de a System felirat persze megmaradt. A háttérképek is egy kicsit élettel telibbek, általában a bolygófelszínt, krátereket és sziklákat mutatnak. Persze a jobb felső sarokban most is megtalálható az altéma logója, ami egy kicsit „Aliens”-es jellegű betűtípussal megírt Exploriens feliratot és egy stilizált csillagot? ábrázol.

6982-1.jpg

theme-exploriens.gif

Nos és akkor most nézzük szépen sorjában a szetteket.

1993 egy váltóév volt, amikor a Lego lezárta a Space Police II altémát és elindította az Ice Planet 2002-t 3 kisebb és 3 normál méretű készlettel. A Space Police II készleteket az előző részben tárgyaltam.

A 6814 Ice Tunnelator egy 25 elemből felépülő kis négykerekű terepjáró. A járgány elején egy narancssárga láncfűrész található, ami biztos tök hasznos a kutatóknak. Egy Ice Planet asztronautát adtak hozzá.

6814-1_1.jpg

6814.jpg

A 6834 Celestial Sled egy terepi hósikló, ami csúszótalpakon halad előre a jégbolygón. 55 elemből épül fel és a Commander Cold figurát adták hozzá.

6834-1.jpg

6834-1_used_000.JPG

A 6879 Blizzard Baron egy 82 elemből felépülő űrszán, ami szerintem a formájával több régi Space készletet is megidéz. Kis mérete ellenére szerintem egészen tetszetős a formája. Ehhez is egy Ice Planet asztronautát adtak.

6879-1.jpg

6879.jpg

A 6898 Ice Sat-V már egy kicsit tekintélyt parancsolóbb készlet. Ez lényegében egy teherszállító jármű, ami ugyan csak 135 elemből áll, ám a 8 keréknek és a platón szállított rakétának köszönhetően egészen nagynak tűnik. A rakéta és a műhold megegyezik a 6983 és a 6973-as készletnél használt darabokkal. Több olyan eleme is van, amit nem használtak fel túl sokszor, elsődlegesen az üveges elemek ilyenek. Egy IP asztronautát adtak hozzá.

6898-1.jpg

6898.JPG

6898.jpg

A 6973 Deep Freeze Defender az Ice Planet központi űrhajója. A formájával egyszerre idéz meg egyes classic készleteket és a Space Police-t.  Ez egy 417 elemből felépülő, két pilótafülkés űrhajó, ami moduláris felépítésű. Át lehet alakítani két kisebb űrhajóvá is. Az űrhajó részen kívül egy kisebb űrsiklót is tartalmaz. A hajó része egy rakéta és egy műhold, amelyet más készletekben is felhasználtak. Ez a rész mágnesesen csatlakozik a főhajóhoz. Természetesen ez az Ice Planet legnagyobb hajója és 3 minifigurát adtak mellé, amiből az egyik Commander Cold, a másik egy sima IP asztronauta, a harmadik pedig egy női IP asztronauta. Ez utóbbi volt az első női asztronauta figura és csak ebben illetve a 6983-as készletben volt megszerezhető.

6973-1_1.jpg

6973-1_used_000.JPG

6973.jpg

A 6983 Ice Station Odyssey az Ice Planet altéma központi bázisa.  Egy mintás, emelt alapra épül fel, amelyen egy piros félkupolás parancsnoki központ és egy rakéta indító állvány helyezkedik el. Az alsó részén van egy másik rakétaindító is, továbbá egy kisebb hójáró és egy hatkerekű szállító járgány is a szett része. A rakéták mágnesesen csatlakoznak az indítóálláshoz és áthelyezhetőek a jármű platójára. A rakéták és a műhold azonos az Ice-Sat V szettben használt rakétával és műholddal. Két ritka pontja is van, az egyik az alaplap, amit csak itt használtak. A másik a női IP asztronauta figura, amit csak itt és a Deep Freeze Defender készletben használtak fel. Ezen a figurán kívül még egy Commander Cold és egy sima IP Asztronauta is járt a készlethez.

6983-1.jpg

6983.jpg

6983_1.jpg

Az 1994-es esztendő egészen bő készlet kínálattal rendelkezett. A Lego kiadta az utolsó 3 Ice Planet készletet, amivel le is zárták ezt az altémát. Ezen kívül elindult a Spyrius vonal, amelyben 4 normál és 1 kisebb méretű készlet jelent meg. Mondhatjuk, hogy az évben ezen volt a fő hangsúly. Az év végén viszont elstartolt az Unitron vonal is, mégpedig egy jó nagy készlettel.

A 1704 Ice Enlarger a 1722 Value Pack keretein belül került forgalmazásba. Egy kisebb Town tűzoltó terepjáróval lehetett egy csomagban megvenni. Maga a járgány egy hatkerekű kis hókotró, ami 47 alkatrészből építhető össze. Egészen pofás a maga kis tolólapátjával. Minifigurának Commander Cold-ot adták hozzá és ez volt a 6983-as készleten kívüli másik szett, amiben az Ice Planet logós lapát elemet be lehetett szerezni. Elvileg csak Észak-Amerikában lehetett beszerezni. 

1704-1.jpg

1704.jpg

A 1711 Ice Planet Scooter egy kis 19 darabos, polybages űrsikló készlet volt. Egy Ice Planet asztronautát adtak hozzá.

1711-1.jpg

A 1731-es az Ice Planet Scooter dobozos változata volt. Ezen kívül minden paraméterük megegyezik.

1731.jpg

A 6705 Space Explorers készlet egy szokásos minifigura pakk volt, amelyben most is mixelve lehetett különféle asztronauta figurákat beszerezni. 5 figurát tartalmazott a doboz, a figurák kiegészítőit. Commander Cold-ot, 1 Spyrius asztronautát, 1 Spyrius Chief-et, 1 Spyrius droidot és 1 Unitron Chiefet lehetett így megszerezni. A felszereléseik között megtalálható volt a bazooka, a lámpa, sőt a lézerfegyver is. 

6705-1.jpg

6705.jpg

A 6835 Saucer Scout lényegében egy repülő csészealj szerű Spyrius űrhajó volt. A négyszárnyú gép 45 elemből épül fel és egy Spyrius asztronautát adtak hozzá. Szerintem kifejezetten mutatós.

6835-1.jpg

6835-1_used_000.JPG

A 6889 Recon Robot egy hatkerekű felszíni robot, amely 145 alkatrészből épül fel. Egy Spyrius Chief figurát adtak mellé. Kicsit mondjuk ez a robot olyan esetlennek tűnik nekem.

6889-1.jpg

6889-1_used_000.JPG

6889.jpg

A 6939 Saucer Centurion szintén, egy kissé ufó vagy repülő csészealj szerű piros ürhajó. 222 elemből épül fel és szerintem nagyon pofás, tetszik a pilótafülke és a hajó alakja is. Egy kisebb rover is a készlet része. 2 minifigurát adtak hozzá… egy Spyrius Asztonautát és egy Spyrius Droidot. 

6939-1.jpg

6939.jpg

6939_1.jpg

A 6949 Robo Guardian egy nagyobb méretű, 369 elemből felépülő guruló robot volt, amely mellé egy kisebb űrhajót is adtak. A készlet több ritkább elemet is tartalmaz illetve 3 minifigurát is…1 Chief-et, 1 Spyrius asztronautát és 1 droidot. A robot karjai jól pozícionálhatóak és pozícióban is maradnak, ezen kívül több mágneses alkatrésszel is rendelkezik, például egy mágneses tároló dobozzal az elülső részén.

6949-1_1.jpg

6949-1_used_000.JPG

6949.jpg

A 6959 Lunar Launch Site a Spyrius gaztevőinek a bázisa. Egy emelt alaplapra épített, kisebb irányítótoronyból, egy hegybe rejtett rakétakilövőállásból, egy kisebb guruló felderítőjárműből és egy kisebb siklóból áll. A hegy rész kétfelé nyitható és akkor előtűnik belőle a rakéta. Ez a szett is tartalmaz jópár ritkább, kevéssé használt alkatrészt. 3 minifigurát tartalmaz a készlet, 1 Spyrius Chief-et, 1 Spyrius asztronautát és 1 Spyrius Droid figurát.

6959-1.jpg

6959.JPG

6959.jpg

A 6991 Monorail Transport Base-ről nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Lényegében ez a korábbi Futuron Monorail modernizált, továbbfejlesztett, átalakított változata. Persze rengeteg az eltérés a két készlet között, de legalább annyi a hasonlóság is. Egy elég nagy monorail sínpálya adja a készlet gerincét, ami persze most is lábakon áll és némiképp bonyolultabb alakú, mint a korábbi monorail készletnél. Természetesen ez a vonat is elektromos működésű. Van egy állomás, egy toronyépület, egy négykerekű felszíni jármű és persze egy futurisztikusabb hatású vonatszerelvény. A vonat a bonyolultabb síneknek köszönhetően irányt is tud váltani, illetve van egy lehajtóvágány is aminek ha a végére tesszük a felszíni járművet a mozdony rész „átugratható” a jármű platójára. Egészen zseniális. Hasonló dolgot tud a végállomásnál is, csak ott egy bakra ugrik fel a mozdony. A készlet alaplapját, csak két másik szettnél használták fel korábban, a 6988 Alpha Centauri Outpost-nál és a 6959 Lunar Launch Site-nál.  Ez volt az utolsó Lego Monorail készlet és egyben a legnagyobb is a maga 573 elemével. 4 minifigura járt hozzá, 2 Unitron asztronauta, 1 Unitron Chief és érdekes módon 1 Spyrius Droid (gondolom épp kémkedett). Természetesen ehhez a szetthez is adtak ki sin és egyéb kiegészítő csomagokat, amelyek segítségével akár óriási sínpályákat is ki lehet építeni. Igazán remek készlet, szerintem ennek az időszaknak az abszolút királya.

6991-1_1.jpg

6991-1_2.png

6991-1_used_000.JPG

6991.jpg

1995-ben folytatták a megkezdett Unitron vonalat és ebben az évben (elvileg) ezen az altémán volt a fő hangsúly, de összességében azért elég kevés készlet jelent meg. 3 normál méretű Unitron és 1 Spyrius készlet került a boltokba csipán. Ezeken kívül még megjelent egy félig meddig az altémáktól független kisebb pakk is.

A 1785 Crater Critters egy érdekes madár. Igazából ez egy altémán kívüli Space készlet, ami a véleményem szerint csak éppen a szőr mentén kapcsolható a Space dolgokhoz. A 163 elemes készletből két robotot lehet megépíteni, amelyek közül az egyik kerekeken gurul a másik lábakon áll. Bizonyos fokig mozgathatóak is. Minifigurát nem adtak a készlethez.

1785-1.jpg

1785.jpg

A 1714/1954 Surveillance Scooter egy 23 elemből álló kis siklógép, ami mellé egy Spyrius asztronautát adtak. A 1714 a polybag-ben, a 1954 a kis dobozban forgalmazott változat száma.

1714-1.jpg

1714.jpg

A 1787 Crater Cruiser egy érdekes, hatkerekű guruló jármű, ami mellé egy kisebb siklógépet is adtak. A felszíni jármű alakja egészen érdekes, a kerekei nem azonos méretűek, hátulról előrefelé csökken a méretük, ettől egy kicsit ilyen drag race kocsi vagy munkagép hatású az egész készlet. A felszíni jármű képes hordozni is a siklógépet. A hátsó részen egy lézerágyú és antennák találhatóak, amelyek lehajthatóak. 183 elemből áll és 2 minifigurát adtak hozzá, amiből az egyik egy Unitron Chief a másik pedig egy sima Unitron asztronauta.

1787-1_1.jpg

1787-1_used_000.JPG

1787.jpg

A 1789 Star Hawk II egy igazi dögös, veszélyes küllemű űrvadász, amely 292 elemből épül fel. Érdekes, hogy Star Hawk II-nek nevezték el, mert 1-es számú nem is volt belőle. Egy Unitron Chief és egy Unitron asztronauta figura járt mellé.

1789-1.jpg

1789-1_used_000.JPG

1789.jpg

A 1793 Space Station Zenon egy másik kisebb Unitron bázis, amely szintén alaplapra épül, de csak 346 elemből áll. Van egy központi épület, ami egy kutatóállomás, egy forgatható légvédelmi ágyú, amelyet egy figura kezel, illetve egy kisebb felszíni járgány valamint egy űrsikló. A két utóbbi rész nagyjából azonos méretű. 3 figura járt a készlethez, 2 Unitron asztronauta és 1 Unitron Chief.

1793-1.jpg

1793-17.jpg

1793-1_used_000.JPG

1996-ban újra viszonylag több Space készlet jelent meg. A hangsúlyt egyértelműen az új, de sajnos szintén rövid életű altémára az Exploriens-re helyezte a Lego. Ebből 3 normál, 4 kicsi és 1 nagy készlet jelent meg az év során. Ezen kívül még megjelent egy value pack is, ami egy kisebb Spyrius készletet is tartalmazott.

A 1843-as csomag egy Special Value Pack volt, amelyben egybecsomagolva lehetett megvenni egy egyedi Spyrius űrhajót és egy Castle katapultot. A szettek külön nem kaptak számot. Az űrhajó egy kis, nyitott pilótafülkés darab, amelyben egy Spyrius asztronauta foglal helyet. Az egész cucc összesen 105 elemből áll, de ez a két készlet össz elemszáma, tehát az űrhajó ennél jóval kevesebb elemből épül fel.

1843-1.jpg

1843-01.jpg

A 1858 Droid Scout a legkisebb Exploriens készlet a maga mindössze 23 elemével. Teljesen konvencionális formájú kis űrhajó és egy Ann droid figurát adtak hozzá. Érdekes, hogy az amerikai katalógusban nem volt benne.

1858-1.jpg

1858-exploriens-droid-scout-small.jpg

A 6815 Hovertron egy kis űrbéli kör alakú „légpárnás”, amely 29 elemből épül fel és egy Nova Hunter figurát adtak hozzá.

6815-1.jpg

6815-2.jpg

A 6854 Alien Fossilizer egy kerekes, szenzorral ellátott terepi jármű. 53 elemből épül fel és a hátsó részén egy pici, mágneses daru található. Egy Exploriens Asztronautát adtak hozzá, amelyet simán csak Explorien-nek is szoktak hívni.

6854-1.jpg

6854-1_used_000.JPG

6854-2.jpg

6854.png

A 6856 Planetary Decoder egy 80 elemből álló, érdekes kis űrsikló, aminek a tetején egy relatíve nagy lézer ágyú látható. A készlethez vannak olyan matricás elemei, amelyek Ufo fejet illetve idegen fosszília képét mutatják. A jármű elején található piros és kék szenzorok alá helyezve ezek a matricák más más képet mutatnak. Ez egy nagyon ötletes és érdekes funkció. Egy Exploriens asztronautát adtak mellé.

6856-1_1.jpg

6856.jpg

A 6899 Nebula Outpost egy 158 darabból álló kis űrállomás, ami leginkább egy adótoronyra hasonlít. Nem túl nagy épület, de ez is rendelkezik egy mágnessel illetve egy lézerágyúval is. Két Explorien figurát adtak hozzá.

6899-1.jpg

6899-2.jpg

6899-3.jpg

A 6938/1737 Scorpion Detector egy hatkerekű Exploriens felderítő jármű, amelyhez 2 Exploriens asztronauta figura járt. Egy fő részből és egy vontatmányból áll. A fő részen két kar látható, amelyikből az egyik mágneses. A vontatmányon pedig egy bazinagy lézerágyú található. Itt is voltak hologrammos és fosszíliás elemek. 196 alkatrészből áll és 1737-es számon jött ki először Amerikában, de aztán később egy picit eltérő csomagolással és 6938-as számmal elérhető már volt mindenhol.

6938-1.jpg

6938.jpg

6938_1.jpg

A 6958 Android Base az Exploriens altéma bázisa. Egy alaplapra épülő üvegkupolás bázis, aminek a tetején egy körantenna, a belső részén pedig egy kisebb irányítóközpont helyezkedik el. Ezen kívül egy kisebb felszíni harci járművet is tartalmaz, amelynek a platóján egy nagy lézerágyú található és van még egy kis siklógép is. A készlet 267 elemből épül fel és 3 minifigurát adtak hozzá, amiből az egyik Ann Droid, a másik Nova Hunter a harmadik pedig egy Explorien asztronauta.

6958-1.jpg

6958.jpg

6958_1.jpg

A 6982 Explorien Starship egy elég nagy űrhajó, mondhatjuk, hogy a téma zászlóshajója. 662 elemből áll, ami a legnagyobb Exploriens készletté teszi. A fizikai kiterjedése sem kicsi, de az alakjával én személyszerint nem vagyok kibékülve. A furcsa alakú, vékony szabású űrhajó mellett a készlet tartalmaz egy kisebb felszíni járművet is, amelynek robotkarjai vannak. Természetesen ez a hajó is kapott mágneses alkatrészeket. A hajó tetején pedig egy nagy lézerágyú foglal helyet. Több olyan elemet is tartalmaz, amelyet nem használtak fel túl sok helyen.  Összesen 4 minifigurát adtak hozzá.. 2 Exploriens asztronautát, 1 Ann Droidot és 1 Nova Huntert.

6982-1_1.jpg

6982.jpg

6982_02.jpg

Összességében ez a három év is egy érdekes időszak volt, amikoris a Lego Space jelentős átalakuláson ment keresztül. Talán akkor sem lövök nagyon mellé, ha azt mondom….ez volt az utolsó olyan időszak, aminél még ténylegesen érezni lehetett a klasszikus Space örökségét valamelyest, de már nagyon erősen fújt a változás szele. A következő részben taglalt alvonalaknál ez már nem lesz így….mert az Ufo, a Robo Force és az Insectoids lesz terítéken, amelyek már nagyon más szemléletű altémák.

6837-1.jpg

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett lájkold, oszd meg és kommenteld.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4514107659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HUN_Sector 2018.07.12. 06:39:23

Az explorienek megvoltak 2016-ig, akkor adtam el őket (is), hogy kifizessem a lakàshitel maradékàt....

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.07.12. 07:49:12

@HUN_Sector: De nem szeretem az ilyet olvasni a gyűjtőktől :S

HUN_Sector 2018.07.12. 22:41:02

@Tota12: voltak/vannak prioritàsok :)

MimiQ 2018.07.13. 10:28:01

Az exploriensnél az is újítás volt, hogy a fosszíliák voltak mágnesesek, ezért nincs a sok mágnes mellett doboz, mert azokat lehetett jobbra balra cipelni.

_z_ 2018.07.21. 22:36:31

Óriásrobot, a kémkedés elengedhetetlen része :).
Köszi a cikket, a megszokott minőség!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (2) a-team (1) actionforce (78) actionman (1) action man (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (4) archiv (15) archivum (15) at-dp walker (1) at-st walker (1) avengers (1) barbie (2) bat (14) batman (27) batman animated (7) batman figurák (18) batman figurák története (14) batman forever (2) batman reklám (7) batman toys (18) bburrago (1) beast wars (1) beetlejuice (1) bionicle (1) blacktron (1) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) carrera (1) castle (3) clone wars (1) clone wars lego (1) cobra (2) cops (1) creature (1) creature figurák (1) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (1) dc figures (3) dél korea (1) dél korea gijoe (1) double dragon (1) droids (2) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) érdekesség (276) értékes játékok (1) ewok (3) ewoks (2) exclusive (1) expanded universe (1) fekete péter (1) force link (2) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (134) gameboy (1) gargoyles (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (3) gijoe (136) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (10) gijoe figurák (125) gijoe india (4) gijoe kártya (1) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe sonic fighters (1) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (1) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (137) gi joe japán (2) gi joe jármű (29) gi joe járművek (26) gi joe kártya (2) gi joe nemzetkozi (12) gi joe prototipus (3) gi joe prototype (2) gi joe rajzfilm (8) gi joe riport (5) gi joe top10 (1) gi joe történelem (123) gi joe tv (15) gi joe vehicles (26) glasslite (1) godzilla (1) gyűjtemény (2) hansolo (2) harry potter (1) hasbro (180) hasbro játékok (183) heman (2) heti video (6) he man (3) hírek (9) hotwheels (15) hotwheels autok (10) ice planet (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (1) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (2) japanese gi joe (2) játék (383) játékbolt (8) játékgyárak története (2) játékipar nagyjai (2) játékok (384) játékreklám (19) játék lelőhely (5) játék reklám (14) játék riport (7) játék tv riport (7) játszóház (1) jcpenney (1) jurassicpark (9) jurassic park figurák (4) karácsony (6) karácsonyi játék (6) kártya (3) katalógus (20) kenner (125) kennertoys (123) kenner figurák (124) kenner története (1) kevésbé ismert játékvonalak (13) kisautó (10) kisautók (11) ko (7) köszönöm (2) közlemény (1) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (4) last jedi figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (101) legostarwars (52) lego 2018 (35) lego at-st (4) lego blacktron (4) lego buildable (10) lego cantina (2) lego castle (13) lego érdekesség (18) lego exploriens (1) lego figurák (20) lego figures (32) lego futuron (2) lego hajók (6) lego ideas (7) lego infinity war (1) lego insectoids (1) lego jurassic park (1) lego katalógus (7) lego katalogus (12) lego lone ranger (1) lego minifigurák (13) lego mini figures (10) lego pirates (8) lego reklám (16) lego ships (5) lego solo (4) lego space (9) lego space police (3) lego space története (5) lego spyrius (1) lego star wars (66) lego star wars 2018 (32) lego super heroes (2) lego szett (60) lego történelem (17) lego tron (2) lego ufo (1) lego unitron (1) lego western (2) lego western tortnete (2) lelőhely (3) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) mail in (3) mail in gi joe (2) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (3) matchbox (15) matchbox 2018 (2) mattel (5) mb (1) mego (2) merchandise (8) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (10) monsters (1) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motu (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (1) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (1) parker (1) pirates (2) playmates (2) playmobil (1) playsets (2) playstation (2) pókember (1) policeacademy (2) police academy (2) potf (12) potf eu (2) potf expanded (1) power of the force (11) predator (1) prototipus (11) prototype (11) rajzfilm (6) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) rebels (3) régi játék (298) régi játékok (289) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (14) remco (1) rendőrakadémia (1) returnofthejedi (16) revell (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (5) saber rider (1) sandspeeder (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) skorpio kommando (1) sky commanders (1) solo (21) solo figurák (18) solo star wars figurák (20) sonic fighters (1) space (2) space police (1) spider man (4) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starwars (186) starwarsfigures (148) starwarsjármű (30) starwarstoys (175) star wars (187) star wars droids (3) star wars érdekesség (76) star wars ewoks (2) star wars expanded (1) star wars fekete péter (1) star wars figurák (139) star wars jármű (14) star wars kártya (1) star wars katalógus (3) star wars ko (7) star wars last jedi (3) star wars potf (24) star wars prototipus (27) star wars prototype (27) star wars rebels (4) star wars reklám (5) star wars riport (2) star wars rogue one (9) star wars solo (5) star wars tv (6) star wars vehicles (19) star wars walker (4) star wars yps (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) superman (3) super powers (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) szörnyek (1) takara (2) társasjáték (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tiger force (1) tini nindzsa teknöcök (6) tmnt (5) tonka (2) top10 (20) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (256) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (3) transformers (23) transformers g1 (21) transfrmers (16) tron (2) tv reklám (2) tv riport (9) tyco (1) tyco figura (1) ucs (3) ucs lego (3) ufo (1) universal monsters (1) universal monsters figurák (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (1) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (4) vintage (151) vintagejátékok (280) vintagestarwars (83) vintagestarwarstoys (79) vintagetoys (271) vintage collection (3) vintage gi joe (126) vintage lego (1) vintage star wars (75) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő