Egy szombat reggel a 90-es évek elején avagy a kedvenc játékreklámjaim

Egy kis visszaemlékezésre hívlak ma reggel titeket….ez egy igazán szép őszi szombat reggel, amiről mindig eszembe jutnak a gyerekkorom szombat reggelei. Úgyhogy ugyan ez most lényegében egy tízes lista lesz, de inkább egy kis kollektív emlékfelidézésnek szánom, főleg az én korosztályomnak….. úgyhogy srácok most pár évesek vagytok…. szombat van…lement a pénteki dögunalmas Ablak….vége van a Dallasnak…. elaludtatok este és most felkeltetek egy 90-es évek eleji szombat reggelen.

2018-10-06_111851.jpg

Tudhatjátok rólam, hogy a játékok és a játékkatalógusok mellett élek halok a játék reklámokért is. Ez igen egyszerű okra vezethető vissza….gyerekkoromban árgus szemekkel vártam a rajzfilmblokkok között felbukkanó vagány játékreklámokat és amikor láttam egy-egy igazán jól sikerült spot-ot, az elképesztő katarzis élményt tudott nyújtani. Mindig elmondom, hogy szerintem nagyon szerencsés időpontban voltam gyerek. A 80-as évek legvégén, 90-es évek elején már nézhetőek voltak bizonyos nyugati csatornák is, amelyeknek a szombat/vasárnap reggeli műsoraik nem szűkölködtek a legjobb rajzfilmekben. Én, amikor csak tudtam, ezeket néztem, akár korán reggel is képes voltam felkelni, hogy minél korábban benyomjam a videoton tv-t és valamelyik nyugati csatornán nézzem a rajzfilmeket, ameddig csak lehetett…..ha túl korán keltem, akkor meg kellett elégednem a Wetterpanoramával vagy a nemzetiségi műsorokkal (jó kis gazda tv…). Ez még az az időszak volt, amikor nem léteztek külön tematikus rajzfilm csatornák, hanem gyakorlatilag minden nyugati tv adón, szombat és vasárnap reggel rajzfilmek mentek, bár vasárnap emlékeim szerint jóval kevesebb. A kezdeti időszakban a Super Channel ment, de bevallom arról a csatornáról egyedül a Saber Rider rajzfilmre emlékszem. Annál több emlékem van viszont a német adókról. A Sat1, az RTL, a Pro 7, később pedig az RTL2 iszonyatosan jó rajzfilmeket adott ekkoriban és voltaképpen én ezeken nőttem fel. Ínségesebb időszakban egy kis ORF is befigyelt, de ott azért csak 1-1 jobb rajzfilm ment emlékeim szerint (ha már így visszaemlékszek…a 3SAT műsora viszont merénylet volt az emberiség ellen, ott még a rajzfilmek is borzalmasak voltak). A szombat reggeli pizsamás rajzfilm maratont pedig rendszerint a magyar kettesen leadott G.I.Joe zárta, bár az már a 90-es évek elején ment csak. Utána jött a Familia kft. amit sajnos mindenki nézett, de teljesen érthetően ma már mindenki letagadja. A vasárnap az már teljesen más tészta volt, akkor már csak pár rajzfilm ment reggel, de azért akkor is érdemes volt felkelni. Az ebéd utáni menetrend szerinti G.I.Joe-zást követte leckeírás, majd a Walt Disney bemutatja, ami egyfajta rituális lezárása volt az egész hétvégének. Amikor jött a Hét meg a Panoráma, már rendszerint újra pizsamában kesergett az ember, hogy bakker megint elment egy hétvége és reggel megint kelni kell. Ez az időszak csak pár rövidke évig tartott, később jött a Cartoon Network korszak, amikor már nem teljesen ugyanaz volt a feeling, de azért ott is elképesztően jó rajzfilmek mentek ( Swat Kats, Centurions stb.).

 

Az egyes kiváló rajzfilmek között számtalan reklámot láthatott az ember. Ezek jó része – főleg a nyugati TV adókon – csupa olyan dolgot mutatott, amivel maximum akkor találkoztál, ha a nagypapád éppen németben melózott és hazahozta meglepetésként a kötelező Ritter Sport mellé. Még ha éppen nem is játékreklámok mentek….akkor is egész nap tudtam őket bámulni. Szerintem ebben az időszakban legalább félmillió Capri Sonne meg Nintendo reklámot láttam, illetve egy csomó olyan dolgot, ami itthon még nem volt kapható….különféle Kellogs gabonapelyhek, Kinder/Müller tejtermékek, jégkrémek és olyan kocsik reklámjait, amit max pár vállalkozónál láthattál az utcán vagy esetleg a Guldenburgok örökségében. Aztán olyan 92-93 környékén, már hozzánk is beszivárgott egy pár ilyen reklám, de azért a németeknél mindig rá lehetett csodálkozni pár dologra. De természetesen a prímet számomra messze a játékreklámok vitték.

Most átfutom azt a 10+1 játékreklám kategóriát, amelyek a kedvenceim voltak....elmondom hogy szerintem miért voltak jók és mi fogott meg bennük…..mondjuk a többségük nem lesz túl meglepő.  Természetesen miután végigolvastátok, most is írjátok meg saját a cikkhez kapcsolódó történeteiteket, kedvenc játékreklámjaitokat, illetve véleményeteket kommentben.

G.I.Joe

Természetesen a Joe reklámok voltak az abszolút kedvenceim, ám ezekkel én csak a magyar tv-ben találkoztam. A németen ezeket abszolút nem nyomatták, a Super/ Sky Channeles korszakról pedig koromnak okán lemaradtam. A magyaron viszont többféle Joe reklám is ment, amelyeket én minden egyes alkalommal nagyon vártam. Adták őket a szombat délelőtti G.I.Joe rajzfilm előtt és után illetve a Walt Disney bemutatja és a Családi mozidélután Disney-vel reklámblokkjaiban is. Ezek a reklámblokkok igazi aranybányák voltak a játékreklámok szempontjából és alább még többször elő is fognak kerülni. A Joe reklámok egészen elképesztőek voltak. Hozzánk ugye a 80-as évek legvégének illetve a 90-es évek elejének a Joe produktumai jutottak el a legnagyobb számban, így nyilvánvaló módon a TV reklámokban is ezekkel lehetett találkozni. A Sky Patrol….a Razorback….a Rolling Thunder ereje…. vártam a reklámokat minden szombaton és elképesztő katarzisélményt tudtak adni, amikor elcsíptem őket. Utána persze játszani kellett vagy benyomni VHS-en a már felvett Joe epizódokat és lehetett írni a listát, hogy melyik repülőt kérem karácsonyra.

Transformers

A trafo reklámokat nem vártam annyira fanatikusan, ám ezeket is nagyon kedveltem. Ezekbe bele lehetett futni a német adókon is ám elég ritkán adták őket, noha a Transformers sokkal jobban ment a németeknél, mint például a G.I.Joe. Ugye én a Transformers rajzfilmet sajnos nem láttam a TV-ben, de a Gobots-ot rendszeresen néztem és ennek a környékén azért néha adtak Trafo reklámot is. Én egyébként akkoriban meg voltam róla győződve, hogy a Gobots és a Transformers az lényegében ugyanaz… Viszont, ha nyomattak ilyen reklámot, akkor rendszerint azokat a cuccokat reklámozták, amit épp nálunk is éppen kapni lehetett. Elképesztően menőek voltak a német Transformers reklámok….a mai napig imádom őket. Ugye arról már beszéltünk, hogy Európában kicsit máshogy adták ki a Transformers-eket, mint a tengerentúlon ezért nálunk a 90-es évek elején olyan robotokat is reklámoztak, amelyek amerikában már réges-régen lementek. Ezért a magyar (és több más európai) Transformers reklámok tök egyediek és rendszerint több amerikai vagy angol Transformers reklámból lettek összeollózva. Elképesztően jó hangulatuk volt és az ember azonnal meg akarta szerezni mindet. Később emlékszem az animált G2-es reklámokra is de azokat sem láttam túl sokszor. 

Lego

A Lego nagyon erős volt a reklámok frontján a 90-es évek legelején. A német és a magyar adókon is rendszeresen nyomták az akkori legmenőbb témák (Castle, Pirates, Space) vicces, egyedi és kreatív reklámjait. Ezeket mindig öröm volt látni és egyfajta sztorit is adtak a készletek köré. Persze én sosem Legóztam szettek szerint és mivel a Legóim többsége örökölt volt és nem is volt kevés, ezért nem is kaptam túl gyakran belőlük. A reklámok viszont azt remekül megoldották, hogy vágyat keltsenek a gyerekekben az adott Legók kisírására. Szerettem nagyon ezeket is, a Walt Disney bemutatja reklámblokkjaiban szerencsére rendszeresen adták őket, de a német adókon se nagyon volt szombat reggel Lego reklám nélkül. A mai napig lényegében ugyanilyen elvek alapján készülnek a Lego reklámok, csak már harsányabbak, modernebbek.

Micro Machines

A Micro Machines volt az a cucc, amivel szerintem gyerekként üzletben csak egyetlen egyszer találkoztam. Ennek ellenére pontosan tudtam, hogy mi az, hiszen a német adókon rengeteg MM reklámot adtak. Egy reklámra tisztán emlékszem, amit a Sat1-en láttam és talán a COPS rajzfilm után adták le egyszer….egy napszemüveges napocskával indult, ami németül karattyolt valamit. Maguk a kocsik nekem akkor picit különlegesebbnek tűntek, mint a Matchboxok pedig azért azokat is nagyon szerettem, ugyanakkor kevésbé voltak harsányak és taszítóak, mint a Hot Wheels járgányok. Mindenesetre Micro Machines-om sosem volt, de mivel annyira nem is voltam kisautós ezért végülis ez nem is volt probléma. De a reklámok, azok nagyon bejöttek.

Crash Dummies

Egy játékvonal, ami a reklámokban sokkal jobban nézett ki, mint élőben. Szintén a német adókon futottam bele sokszor a Crash Dummies reklámokba, amelyekben ugye a figurák mellett, mindenféle széteső autók és egyéb járművek is látszódtak. A Junkman figura nagyon tetszett és simán elfogadtam volna, egyet mondjuk a fa alá. Egyszer üzletben is láttam őket itt Erzsébeten, de sajnos pont nem a Junkman-t, hanem valami másik karaktert, ami viszont rettenetesen gagyinak tűnt, így nem kellett. A reklámok mindenesetre megfogták az embert… viccesek és kreatívak voltak.

Spider Man Animated

A Spider Man Animated sorozatot én először valamelyik német adón láttam (talán Pro7, de lehet hogy RTL) és egyszerűen imádtam. A képregények között is az egyik kedvencem volt, bár ekkoriban épp inkább az X Men felé húztam. A Spider Man Animated az egyik legjobb rajzfilm volt, amit gyerekkoromban láttam és igazából a mai napig szívesen megnézem. A rajzfilmhez készült Toybiz figurákat is jól ismertem, hiszen nekem is megvolt közülük három. A játékok reklámjai is egészen jók voltak és bár ezeket itthon nem adták, ám szintén a német adókon, sokszor beléjük futottam. Ezek sok szempontból hasonlóak voltak, mint a Batman reklámok, de elég mozgalmasak voltak és számos rajzfilmes bevágást is tartalmaztak. A reklámokban egy csomó olyan figurát meg járművet lehetett látni, amivel én akkor épp nem találkoztam (azóta már persze tudom, hogy azokat is lehetett kapni itthon) és külön vicces volt a képregényből ismerős (vagy épp teljesen ismeretlen) karakterek figuráit látni. Például Smythe-ot akiről fogalmam sem volt, hogy kicsoda, mert azokba a részekbe pont nem futottam bele.  

SNES / Gameboy

Nem vagyok egy konzolos gyerek, de a Super Nintendo-hoz mindig húzott a szívem. Írtam is annó az ezzel kapcsolatos emlékeimről egy cikket (ITT OLVASHATOD). A SNES és Gameboy játékokkal viszont valamivel hamarabb találkoztam a német adókon, mint itthon. Elképesztő mennyiségű Nintendo reklámot nyomattak ekkoriban a germánoknál és ezeket nemcsak a rajzfilmblokkok környékén, hanem akár egy délutáni kapcsolgatásnál mondjuk a Gazdagok és szépek szünetében is el lehetett csípni. A Nintendo játékok reklámjai nagyon vagányak voltak és még abban az esetben is hatást váltottak ki az emberből, hogyha maga a játék nem is volt érdekes. Abszolút beégett az agyamba a „sárga Márió-s” azaz Wariós reklám, de a Donkey Kong reklámokra is tisztán emlékszem. A Street Fighterről nem is beszélve, amivel akkor már lehetett tolni a „Sega játszóházakban”. Nálunk ezeket a reklámokat nem sugározták, a konzolok is csak bizonyos tematikus műsorokban jelentek meg, de azok nem voltak túl jók, bár mindig néztem Tibi bácsi máriózását is, no meg a Segasztokot amiben állandó jelleggel a dögunalmas Echo the Dolphint játszották.  

Társasjátékok

Az MB gong ütős „MB presentiert” kezdetű reklámjai kitörölhetetlenül bevésődtek az agyamba. Mivel a német egy elég társasjátékos nép, ezért nem nagyon volt olyan rajzfilmes reklámblokk, amiben ne lett volna valamilyen társasjátékreklám. Guess Who, Ghost Castle, Hungry Hungry Hippos, Rizikó… elképesztő mennyiségű társast promóztak ekkoriban. Én pedig bírtam ezeket, mert olyan vidámak voltak és némelyik társasjátékért komolyan fájt is a szívem (Szellemkastély). Aztán később ezek közül néhány ment magyarul is, főként a Családi mozidélután Disney-vel és a Walt Disney bemutatja reklámblokkjaiban. Az biztos, hogy akkoriban a Parker és az MB társasjátékok nagyon menő…és drága szajrénak számítottak, a reklámjaik pedig igazán minőségiek voltak. Ugyan nem egészen társasjáték, de a Parker által gyártott és reklámozott Pro Action Football játék annyira megfogott, hogy az egyik karácsonyra minden áron azt szerettem volna kapni, pedig szerintem itthon nem is nagyon lehetett kapni.

Batman

A Batman, a filmeken kívül nekem leginkább a Batman Animated rajzfilmsorozatot jelentette gyerekként (persze 1-2 képregényem is volt, de minimális mennyiségű). Imádtam/imádom azt a rajzfilmet, de a Kenner játékokkal közelebbi kapcsolatom sosem volt. Bár számos alkalommal találkoztam velük a játékboltokban, de végül nem tettem szert egy darabra sem. A reklámokba viszont nagyon sokszor belefutottam a német adókon és ezek is eléggé megfogtak. Az animated reklámok közül egyedül a Mr.Freeze-esre emlékszem, de később a Batman Forever / Batman and Robin remlámokat nagyon sokszor láttam és akkor tetszettek is. Harsányak voltak, de nem tolakodóak, akciódúsak és fel tudták kelteni a figyelmemet. Akkor, abban a pillanatban mindig rákívántam a játékokra is, úgyhogy a céljukat végülis elérték.  

Playmobile

A Playmobile-hoz fűződő viszonyomról viszonylag ritkán szoktam megnyilvánulni, pedig ezek a játékok is fontos részei voltak a gyerekkoromnak. Bár túlnyomó többségben nekem is a Schenk jelentette a Playmobile-t, azért egy bizonyos rövid időintervallumban kaptam 1-2 eredeti Playmobile-t is, úgyhogy ismertem ezt is. A német adókon, mivel mégiscsak német játékról van szó, elképesztő mennyiségben nyomatták a Playmobile reklámokat, amelyek sok szempontból hasonlóak voltak a Lego reklámokhoz. Nívósak és figyelemfelkeltőek voltak, amelyek elérték, hogy rákivánjon a gyerek a termékre, még egy olyan téma esetében is, ami alapból nem nagyon mozgatta. Elég sokfélére emlékszem, a cirkuszosra, a kalózosra és persze a western témájúra, hiszen az a kevés eredeti Playmobile cuccom pont ebből a témából került ki.

Hot Wheels Attack Pack

Legyen egy bónusz is….csak, hogy több legyen, mint tíz… a Hot Wheels cuccok nem igazán mozgattak meg gyerekként és akkoriban sokszor furcsának is találtam őket a Matchboxokhoz képest. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy nekem csak két Hot Wheelsem volt, amiből az egyik egy kígyó a másik pedig egy krokodil alakú autó volt. Éppen ezért engem nem nagyon vonzott a HW világa még akkor sem ha milliónyi reklámot láttam a német adókon. Egy reklám viszont volt, amire nagyon élénken emlékszem és az konkrétan felcsigázott. Ez a HW Attack Pack volt, ami olyan autókat jelentett, amelyek kvázi egy mozdulattal valamiféle szörnyeteggé alakíthatóak. A reklámjuk elképesztően vagány volt és ezek az amúgy ötletes kocsik is remekül néztek ki bennük. Ez fel tudta kelteni a vágyat és egy ilyet ténylegesen el is fogadtam volna gyerekként. Nem sokáig mentek ezek sajnos és az üzletekben sem futottunk bele, úgyhogy végül ilyet sosem kaptam. Igazából ezek a kocsik a mai napig nagyon tetszenek…

Természetesen ez csak tíz plusz egy kiragadott tipikus reklám kategória volt….ezeken kívül is rengeteg jó cuccot reklámoztak akkoriban. Emlékszem még a Ravensburger reklámokra, az Action Man-re, a Hot Wheels Flippersre, meg persze a mindenféle bárgyú zeneválogatásos CD reklámokra, de igazán nagy hatást csak a felsoroltak tettek rám. Megmondom őszintén most is szívesen megnézem egy hónapban egyszer a német adókon a reklámokat, hogy egy minimálisan visszahozzam ezt a kellemes nosztalgia érzést. Persze ma már teljesen más világ van….nincs rajzfilm szombat reggel, nincsenek ezeken az adókon játékreklámok és még a Wetterpanoramat is az ORF2-re száműzték, ami persze pont nincs a kábel tv csomagban. Manapság maximum az RTL Spike-on lehet szombat reggelenként értelmes rajzfilmeket látni és ugyan játékreklámok még mindig vannak (bár jellemzően csak a rajzfilmcsatornákon) az érzés nyilván meg sem közelíti a 90-es évek elejének hangulatát. Persze időközben eltelt minimum 25 év és én is felnőttem, de ha tippelnem kéne, akkor ma már nem fejtenek ki a rajzfilmek és a játékreklámok ilyen együttes hatást a mai kor gyermekeire. Mondjuk így legalább nem keletkeznek olyan fanatikus hülyék, mint én…

No…remélem egy kicsit ti is alászálltatok velem a visszaemlékezés, a nosztalgiázás bugyraiba így szombat reggel. Legyen egy szép szombatotok, nézzetek egy jó rajzfilmet és élvezzétek a napot, mert a leckét ráér csak holnap megírni.

Ha tetszett oszd meg, lájkold és mint mindig, most is várom a ti személyes visszaemlékezéseiteket.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6614284711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.10.06. 19:25:52

Gyerekkoromban nekünk nagyon-nagyon sokáig nem volt több csatornánk, mint a 2 magyar csatorna. Így be kellett érnünk a húgommal az ott elérhető tartalommal. Amire nagyon emlékszem, hogy vasárnap nagyon reggel, közvetlen a falutévé vagy gazdatévé után, úgy fél 7, 7 körül adta talán a tv2 a Tini Ninja Teknőcöket. Borzasztóan készültem rá, hogy megnézem, mert nagyon tetszett az a sorozat, ám annyira korán kezdődött, hogy képtelen voltam felébredni és mindig lemaradtam róla, csak olykor-olykor sikerült elcsípnem egy-egy részt. Nameghát nem is volt tv a gyerekszobában. Játékreklámokra viszont nem emlékszem a reggeli órákból. Ellenben néhány LEGO reklámra igen, különösen a Kalózos témakkör dzsungellakós videójára. Meg voltam veszve, hacsak bármikor is elcsíptem a tvben.
És most jön az érdekesség, hogy egy nem fiús játék reklámja maradt meg szintén nagyon az emlékezetemben. Az pedig a "görkoris Sindy" vagy a "fess egy képet Sindy" babák reklámja a Walt Disney bemutatja blokkokból. Asszem valami ilyen dalszövege volt:
"Fess egy képet, Sindy, ez az új, a csúcs,mikor közösen festünk, az lesz a jóóóó
[????] csúcsszuper fess egy képet Sindy, úgy kérlek, mert nincs nálad jobb lány,fess egy képet, Cindy"
A '90-es évek második felére lett tányéros tévénk (AM Mikro), ami hozta magával a külföldi német csatornákat és a Cartoon Networkot, de érkekes mód nem emlékszem semmilyen játékreklámra már innen sem.

_z_ 2018.10.06. 21:02:47

En utaltam a Walt Disney mesedelutant, mert utana mar vacsora-furdes-alvas, aztan ujra iskola...
Crash Test figuram volt, Technikbol epitettem hozzajuk olyan autot, ami ossze tudott torni.
A reklamokat majd megnezem, megint egy idoutazas lesz, koszi!

_z_ 2018.10.06. 21:08:09

@Anak: En osztrak 1-en neztem szombat reggel 6-tol a Transformerst, es oriasi hisztit csinaltam, ha nem ebresztettek fel hozza

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.10.06. 21:30:08

@Anak: Igen a disneyben rengeteg lego reklám ment hál istennek :) A tv2 alatt mit értessz? Csiga kettest vagy a rendes MTV2-t?

A görkoris szindi és más hasonló reklámok közül egy csomó fent van a youtubeon. A Walt Disney bemutatja reklámblokkokban.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.10.06. 21:31:45

@_z_: Igen a disneynek volt egy ilyen lehúzós....itt a vége hangulata....ráadásul ha nem volt szerencséd akkor nézhetted a dzsesszit meg az ausztrál expresszt ha épp azt nyomták vagy a zorrót :S

Anak 2018.10.07. 07:08:45

@Tota12: A régi MTV2-t, de lehet rosszul emlékszem melyiken volt a TMNT.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.10.07. 12:45:32

@Anak: Én megmondom őszintén nem emlékszem hogy néztem volna magyarom tmnt-t illetve később talán az RTL en belefutottam de az évekkel később volt. Nekem a német maradt csak meg

Anak 2018.10.07. 18:56:43

Ez tuti nem az RTl-es. Itt még Zúzó hangja Hollósi Frigyes volt. A teknőcök meg Forgách Péter, Lippai László, Csonka András és Józsa Imre voltak. A többiekre nem emlékszem.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 08:04:42

@Tota12: Mi bajod volt a dzesszivel? En imadtam. Nem abban volt a Zak?

Void Bunkoid 2018.10.08. 09:35:38

A legkeményebb akkor is az "egy tengeri szörny felfalta a vagyonomat" Antall Józsefes halálhírbejelentés volt. Na az minden reklámnál mélyebben beégett mindenkinek :)

theus 2018.10.08. 09:48:04

@Void Bunkoid: A régi reflexem még éltek akkor. Ha meghal valaki a pártból akkor meg kell szakítani az adást. 20-25 perces rajzfilm amiből már lement kb a fele, minek lett megszakítva? Nem tudtak volna várni amíg befejeződik, ráadásul a rajzfilm célközönségét érdekelete legkevésbé a hír.

theus 2018.10.08. 09:48:55

@Szelid sunmalac: Biztos a Suli volt a kedvence a szexi tanárcsajjal.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.10.08. 09:51:36

@Szelid sunmalac: Nem volt komoly ybaj a dzsesszivel :D Csak annyi hogy az igéretes kezdés után unalmas volt. Viszont az ausztrál expressz....jaj

lukedev · www.url..com.com 2018.10.08. 10:14:14

@Anak: Nekem nagyon megmaradt a fess egy képet Sindy" reklámnak a háttérdala. A mai napig a fülemben van a dallama, és szövegfoszlányok nekem is meg vannak belőle.
Lehetséges, hogy azért, mert valamelyik rokon felvette nekem videóra a kacsameséket, ami nagy kedvenc volt, és így megnéztem azt a reklámot is vagy ezerszer.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:08:23

Dzsesszi azért elég jó volt,meg azért poénos is!:))

theus 2018.10.08. 14:51:58

@felső határ nincs: Ezek a sorozatok egyébként általában nem élték meg a második szezont. Nem tudom ezért vette-e ezeket a magyar tévé inkább, mert olcsóbbak voltak, vagy a Disney adta ezeket, hogy csökkentse a veszteséget.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:57:27

Két srác,akik repülővel járták az országot.
Három részes volt öszvissz.

káposzta 2018.10.08. 23:14:08

A Panoráma pénteken volt a Dallas után, megnéztem a főcímet, és mentem aludni.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.10.08. 23:23:21

@káposzta: Akkor a Hét volt az csak.... aminek az az andalitó zenéje volt. A panorámáról éles emlékem nincs csak az intrója meg az hogy én is mentem utána aludni :D Későn volt na

Mattersdorf 2018.12.25. 21:01:04

Valóban ment az MTV2-esen a Teknőcök, engem nagymamám ébresztett fel, az ő szobájában a kis piros Junoszt TV-én néztük. Utána vagy elszenderedtem még mama ágyában, vagy amíg a mesét néztem ő csinált nekem valami finom reggelit. :))) Ő meghalt 1993 Karácsonya előtt, emlékszem előtte Karácsonykor kaptam tőle teknősös figurákat és akkor már javában néztük a TV-ben vasárnap reggelente. Közös program volt mamával :D

crusaderman 2019.07.06. 19:55:05

Szombat reggel kb. fél 7-7 óra felé német RTL vagy Sat 1 Transformers rajzfilmsorozatot néztem unokahúgom legnagyobb bánatára is akár mikor ott aludt nálunk :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 30th anniversary (1) a-team (2) actionforce (80) actionman (7) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (8) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (24) archivum (24) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (9) bat (24) batman (41) batman and robin (2) batman animated (14) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (29) batman figurák története (21) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (4) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (9) board games (1) bootleg (4) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (16) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (4) clone wars lego (4) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) droids (5) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (3) episode I (2) episode IX (1) episode I figurák (2) érdekesség (603) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (1) fekete péter (1) force awakens (3) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (195) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (197) gijoe állatok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (24) gijoe figurák (182) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (197) gi joe japán (4) gi joe jármű (41) gi joe járművek (36) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (26) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (5) gi joe prototype (4) gi joe rajzfilm (14) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (172) gi joe tv (17) gi joe vehicles (36) glasslite (2) gobot (3) godzilla (2) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (328) hasbro játékok (333) hasbro katalógus (1) heman (3) heti video (59) he man (4) hidden side (1) hírek (52) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (2) hotwheels (20) hotwheels autok (15) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (705) játékbolt (11) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (4) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (707) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (6) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (14) jurassic park figurák (8) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (91) kenner (218) kennertoys (210) kenner figurák (208) kenner története (2) képregénybörze (3) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (16) kisautók (18) ko (9) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (9) ko toys (9) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (11) last jedi figures (8) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (228) legostarwars (91) lego 2018 (37) lego 2019 (16) lego alien (1) lego aqua zone (3) lego at-st (4) lego blacktron (10) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (44) lego city (7) lego city space (2) lego érdekesség (100) lego exploriens (4) lego fabuland (3) lego figurák (35) lego figures (49) lego futuron (8) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego harry potter (1) lego hírek (23) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (60) lego katalógus (56) lego lone ranger (2) lego minifigurák (24) lego mini figures (20) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego pirates (20) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (38) lego scooby doo (1) lego sea tron (1) lego ships (9) lego solo (4) lego space (46) lego space police (8) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (4) lego star wars (111) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (24) lego super heroes (4) lego szett (140) lego tehcnic (23) lego tmnt (1) lego történelem (99) lego town (12) lego train (5) lego tron (2) lego ufo (5) lego unitron (4) lego western (5) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (25) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) mego (2) men in black (2) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) mission impossible (1) modern játékok (15) modern star wars figurák (5) moder star wars figurák (5) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (3) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (2) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) parker (5) pebe (1) pirates (3) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (28) potf eu (3) potf expanded (1) potj (2) power of the force (27) power of the jedi (3) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (24) prototype (23) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (5) régi játék (538) régi játékok (529) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) robin hood (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sdcc (2) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (36) solo figurák (33) solo star wars figurák (35) sonic fighters (1) space (9) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (7) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (1) startron (1) starwars (347) starwarsfigures (284) starwarsjármű (72) starwarstoys (335) starwars episodeIX (5) star trek (1) star wars (345) star wars 30th anniversary (1) star wars bendems (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (198) star wars ewoks (5) star wars expanded (5) star wars fekete péter (1) star wars figurák (269) star wars force awakens (4) star wars jármű (55) star wars kártya (3) star wars katalógus (6) star wars katelogus (2) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (11) star wars poszter (2) star wars potf (47) star wars prototipus (49) star wars prototype (47) star wars rebels (10) star wars reklám (7) star wars resistance (4) star wars riport (3) star wars rogue one (15) star wars solo (19) star wars tfa (4) star wars tv (6) star wars vehicles (70) star wars walker (10) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) supermario (2) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (6) társasjáték (8) technic (6) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (10) tonka (3) top10 (33) top10 lego (1) top10 sorozat (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (489) town (2) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (5) train (1) transformers (37) transformers g1 (29) transformers g2 (3) transformers katalógus (2) transfrmers (23) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (4) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (57) vintage (379) vintagejátékok (501) vintagestarwars (134) vintagestarwarstoys (132) vintagetoys (492) vintage collection (18) vintage gi joe (185) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (119) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (2) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók