A 10 kedvenc cikkem magamtól avagy egy éves a Játékok a Polcról blog

Tegnap volt egy éves a Játékok a Polcról blog, aminek az apropóján azért mégiscsak illik írni valamit. Ilyenkor az ember ösztönösen is visszatekint egy kicsit és értékeli, hogy mi is az, amit csinált illetve elégedett-e azzal a produktummal, amit az év során letett az asztalra.

sugary-buttery-banana-birthday-smash-cake1.jpg

Az első dolog, ami eszembejut az évről az a rengeteg munka….bizony amióta ezt nyomom szinte minden nap, késő estig írtam a cikkeket és ez sokszor megterhelő is volt, de azért nagyon élveztem (véletlenül se panaszkodni akarok). Nem nagyon volt olyan hétvége, amikor nem írtam valamit és megmondom őszintén rosszul is éreztem magam, amikor épp nem láttam 5-6 cikkel előre, hogy min is kéne dolgozni. Alapvetően önmagam miatt nyomtam és azért, hogy tartani tudjam, a saját magam által lefektetett ütemet. Nos, ezt persze szinte sosem sikerült tartani, de az alaposság azért mindig előrébbvaló volt a sebességnél még akkoris, ha persze számtalan alkalommal hibáztam. Az az egy biztos, hogy összesen 550 bejegyzést sikerült írnom a 365 nap alatt, ami még bőven túl is szárnyalta azt a napi egy tartalmat, aminek az előállítására törekedni szoktam (Azért is ilyen sok ez mert az első időkben a korábban Facebookra írt tartalmakat vezettem át a blogra is). Persze ez a szám kicsit csalóka, hiszen egy bejegyzés a két képből álló insert is és egy 5000 szóból álló Lego cikk is….amielyeknek az előállítása ugye nagyon nem ugyanannyi idő. Mindenesetre igyekeztem változatosan és érdekesen válogatni az ötleteim közül (talán sikerült), amelyek még mindig nem fogytak el…. úgyhogy a következő évben is folytatódik minden ugyanúgy.  Szerencsére most is van még 200-220 cikkötlet a listámon, szóval bőven van még min dolgoznom, még mindig nem égtem ki és persze folyamatosan kutatok illetve futok bele új dolgokba, amelyekről írni tudok nektek. A rengeteg munka mellett azért persze az eredmények is eszembe jutnak, hiszen amikor elkezdtem ezt a fene se gondolta, hogy egyszer ennyi embert fog érdekelni a hülyeségem…..azt hittem, hogy a facebook oldal után ez is amolyan kis csendes hobbitevékenység lesz, mint amikor még csak oda írogattam. Valószínűleg nem is indítottam volna el a blogot, ha egy évvel ezelőtt nem bosszant fel az a Transformers-es cikk és a végtelenül zagyva konklúziói….ugyanis akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szükség lenne a videócsatorna és a facebook oldal mellé még egy blogra is. Azt viszont álmomban sem gondoltam, hogy egy évvel később ilyen dolgok lesznek mögöttem. Hívtak előadni Star Wars találkozóra….rádióműsorba….megjelenhettek az írásaim a port.hu-n és az index is rendszeresen kitette a cikkeimet minimum az index2 főoldalra. De osztotta meg az írásomat a méltán kedvelt és nagy népszerűségnek örvendő Vissza a 90-es évekbe facebook oldal és a Cinegore horror oldal is…. szóval olyan helyekre is „eljutottam” amire nem is gondoltam az elején. Nyilván ezek közül egy csomóra azért büszke vagyok. Persze ez nem ment volna csak egyedül totál önerőből…. számos embernek / oldalnak/ csoportnak hálával tartozom, mert ezzel-azzal mindig segítgettek az idők során…. Volt aki 1-1 Lego katalógussal, vagy 1-2 olyan figurával támogatott, ami neki már nem kellett, volt aki tanácsokkal segített, de az új logómat is „ajándékba kaptam” egy volt osztálytársamtól. Ezen kívül számos Facebook csoport adott teret az írásaimnak és ha ennek nem is mindig örültek de legalább megtűrték, így nagyon sok emberhez eljuthattak a cikkeim. Ezért is hálával tartozom. Azért név szerint is megemlítek párat, hogy kiknek, mert nélkületek tényleg csak sokkal nehezebben ment volna….. P.Róbert….K.Ákos és a Magyar Lego Star Wars csoport…a Star Wars Cantina csoport és az ottani keménymag (Attila, Miki stb.)….Brent és az Urbancobras közönsége…a Mancave….a Retro rajzfilmek csoport….a Gyűjtőszenvedély csoport…Index.hu csapata stb stb….tételesen nem is tudnék mindenkit felsorolni, úgyhogy csak szimplán köszönöm mindenkinek a sok segítséget.

kep.jpg

Az biztos, hogy kőkemény év volt, de óriási élmény….úgyhogy folytatom, ameddig bírom, mert az életem és a mindennapjaim részévé vált. Aztán meg ha már nem megy….majd átváltom a profilt életvezetési tanácsokra vagy aloe verás kenőcs forgalmazásra… csak viccelek :) Na de, hogy az ömlengésen kívül valami tartalom is legyen arra gondoltam, hogy most összeszedem azt a Top 10 cikket az évből, ami az én kedvencem volt…. tartalmi szempontból, vagy amelyeken a legjobban szerettem dolgozni. Van ugye egy olyan toplista is, hogy melyek voltak az év során a legolvasottabb cikkeim… de mivel ez mindig attól függött, hogy az adott dolog kikerült-e pl. az Index főoldalra, ezért én nem gondolom azt, hogy a legolvasottabb produktumaim lettek volna feltétlenül a legjobbak….de azért pár esetben persze van átfedés.

Kommentben megírhatjátok, ha van kedvetek, hogy nektek mi volt a kedvencetek a blog első évéből….érdekelne :) Az egyes helyezettek címeire kattintva természetesen az adott cikk is megnyílik.

 

  1. A G.I.Joe rajzfilmek Magyarországon

Az egyik legerősebb gyerekkori kötődésem a G.I.Joe rajzfilmek felé áll fenn, így evidens volt, hogy ezzel a területtel többször is foglalkoztam. Össze akartam rakni a nagyjából pontos képet, hogy hogyan és mikor adták le a részeket illetve milyen sorrendben. Szerencsére TV újság archívumokból és egyéb forrásokból össze lehetett legózni a dolgot és utána ti is hozzátettétek a személyes emlékeiteket. A cikk készítésének tényleg minden pillanatát élveztem.

metal_head_gi_joe_1.jpg

  1. Találatok az archívumokból

Ez egy időszakos és véletlenszerű sorozatom, amelyben régi játékok nyomait kutatom újság és TV archívumokban illetve minden lehetséges egyéb helyen. Nem kevés szerencse is kell hozzá, hogy találjak is valamit, de amikor sikerül az nagyon jó érzés. Többször is véletlenül futottam bele valamibe illetve volt, hogy tőletek kaptam tippeket. Mindenesetre akármilyen videóban vagy képen feltűnik egy régi játékbolt belső az engem megborzongat. A tegnapit tettem fel a listára, mert most épp ez a friss élmény, de gyakorlatilag ennek a sorozatnak minden része tök jó érzéssel töltött el, úgyhogy bármelyik szerepelhetne a listán.

k1.jpg

  1. Miért is volt jó a Star Wars Rebels?

Ez egy véleménycikk volt, ami a rengeteg Facebookon olvasható baromság hatására született. Úgy gondoltam, hogy állást kell foglalnom a sorozat mellett, amely szerintem rengeteg fontos motívummal gazdagította életünk alapvető sarokkövét…a Star Wars univerzumot. Bár nem mindig higgadtan írtam és még sokmindent hozzá tudtam volna tenni, azért elégedett voltam az eredménnyel és nagyon sokan egyet is értettek a tartalommal.

8.jpeg

  1. A Lego Castle története

A Lego-s történelmi cikkeim közül a Castle-t élveztem a legjobban csinálni, és nemcsak azért mert ez volt az első ilyen. Egyszerűen, amikor az első két részt írtam repültek a kezemből a szavak, ami azért nem mindig szokott így alakulni. Jó volt a téma, jók voltak a szettek és nagyon jó ütemben tudtam haladni, az amúgy eléggé hosszadalmas munkával. A harmadik rész már nem volt olyan jó, de még mindig sokkal kellemesebb volt dolgozni rajta, mint a Space sorozat végén, amihez akkor már egyáltalán nem volt kedvem.

6081_1.jpg

  1. Emlékeim a Sega/Ninteno játszóházakról

Van olyan cikk, aminek szépen nekiülök, megtervezem, kutatok majd jó iparos módjára a végén megírom, amit kell. Ezzel szemben volt néhány olyan eset is, amikor a múzsa egyszerűen homlokon csókolt mondjuk éjjel egykor és szinte gondolkodnom sem kellett azon, hogy mit írjak, egyszerűen kijött belőlem. Persze ez leginkább azoknál a cikkeknél fordult elő, ahol saját emlékekből is táplálkoztam. Ilyen volt például a Sega játszóházas cikkem, amely készítése közben remekül éreztem magam, elöltöttek az emlékek, de egy kicsit túl későn tettem közzé, mert eléggé flow állapotba kerültem és már nem akartam másnapra hagyni. Szerintem maga a cikk is jó lett és ezt egy olyan emberekhez is el tudtam juttatni, akik addig még nem hallottak a blogomról, úgyhogy többen is ez után találtak rám.

6_12.jpg

  1. A Rocket Firing Boba Fett figura története

Ha van legendás téma a vintage Star Wars figurák mezőnyében, akkor a Rocket Firing Boba Fett az az. Elég sokat kutakodtam a készítés során és próbáltam tényleg minden mikrogrammnyi információt beszerezni, hogy teljes képet kaphassunk erről az érdekes prototípusról.

5_9.jpg

  1. A magyar G.I.Joe kártyák - Skorpió kommandó 2000

Nagyon örültem, amikor végre sikerült egy hiánytalan paklival beszerezni ebből a magyar G.I.Joe különlegességből. Ugyan nem én írtam ezekről elsőként, ám igyekeztem minden infómorzsát összeszedegetni róluk, sőt kinyomozni a keletkezés hátterét is. Sajnos a cikkhez képest nem sikerült lényegesen új információkat beszereznem pedig egy csomó volt nyomdásszal beszéltem, sőt még a nyomdászok FB csoportjába is bevetettem magam hátha felismeri valaki a cuccot. De sajnos nem….remélem még egyszer sikerül új dolgokat kiderítenem róla.

4.JPG

  1. Az első folytatási kísérlet a Star Wars trilógiához, a Kenner tollából

A kiadatlan vagy különleges vintage Star Wars figurákkal nagyon szeretek foglalkozni. Rengeteg izgalmas információt, teóriát és képet lehet találni a témában amelyekről, bőven lehet írogatni. A Kenner folytatási terveiről egészen részletes dokumentáció maradt fenn, így ebben az esetben nem volt nehéz dolgom a cikkel, de rengeteg izgalmas információt kellett szépen rendbe szedni és cikk formába önteni. No meg ez egy olyan téma volt, amiben nagyon elmerültem és szerintem nem is nagyon szokott más az ilyesmikkel foglalkozni. Ez a rész a hétvégi előadásomban is elő fog majd kerülni.

3_13.jpg

  1. Egy szombat reggel a 90-es évek elején

Hát ez a cikk ugye nem is volt olyan régen, de itt is az volt, mint fentebb a játszóházasnál, hogy homlokon csókolt a múzsa és addig nem feküdtem le péntek este, amíg meg nem csináltam a cikket 90%-osra. Ez egy kb hajnal 3-as fekvést jelentett a gyakorlatban, de megérte. Nagyon jólesett a múltidézés, teljesen átéreztem a hangulatot és szerintem érezni is lehet a végterméken, hogy mennyire élveztem az elkészítését. Szerencsére ez nektek is egy emlék torpedó volt nem csak nekem.

2_20.jpg

  1. A Lego legnagyobb bukásai

Ez volt az eddigi legsikeresebb cikkem, legalábbis, ami az olvasottságát illeti. Annak köszönhetően, hogy 1,5 napig kint volt az Index főoldalon, mintegy 31000 ember nyitotta meg, ami az én dimenziómban egy elképesztően magas szám. Persze ez a szerencsén múlott. Nagyon jók voltak a visszajelzései is, de nekem nem ezért a kedvencem. Nagyon sokáig tervezgettem ugyanis ezt a cikket, nagyon sokat olvasgattam utána és több estén keresztül gondolkodtam, hogy mit tegyek fel a listára és mit ne. Szerintem tényleg jó lett az eredmény és ezt a cikkemet bevallom többször is újra elolvastam azóta.

gal1_1.jpg

Persze nagyon sokminden felkerülhetett volna még a listára a Batman figurák történetéből az Animated-es epizód, a Kenner játékgyár története vagy a Crystal Ball G.I.Joe figura és Stephen King kapcsolatát bemutató írásom. De szerintem holnap is ezt a tízet választanám ki a kedvencemnek.

Mindenkinek köszönöm ezt az első évet és remélem még sok hasonló fogja követni, amiben majd remek dolgokat írhatok nektek.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6314307683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2018.10.20. 08:44:45

Biztos voltam benne, hogy a Lego Space történetének feldolgozása lesz a top, ehhez képest a listára se került fel. :)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása