Top 10 - Kedvenc G.I.Joe hátlapgrafikám

A szerdai videóban említettem, hogy a klasszikus, vintage Star Wars hátlapok utolérhetetlen megjelenésével csak egyetlen játék csomagolása vehette fel a versenyt…..a G.I.Joe figurák rajzolt cardback-jei… mégpedig főleg a 84 és a 91 közötti figuráké. Ma a -szerintem- legjobban sikerült és egyben a kedvenc G.I.Joe hátlapgrafikáimból állítottam össze egy tízes listát. Korábban ugye a vicces indiai Joe hátlapokról már volt egy összeállításom, most jöjjön a másik, az úgymond pozitív véglet.

1097_l.jpg

Először is betyár nehéz volt tízet kiválasztani. Első körben egy 35-ös listám volt és a végén már nagyon nehéz volt lehúzgálni az egyes tagokat. A hátlapgrafikák ugyanis nagyon színvonalasak voltak a G.I.Joe esetében és véleményem szerint nem kis szerepük volt abban, hogy a játék ekkora sikereket ért el a generációnk köreiben. A játékokat ugyanis akár tetszik akár nem a csomagolás is el tudja adni, úgyhogy a brand, a figura kinézete és a karakter személye mellett a hátlap külső megjelenése is nagy hatást tudott gyakorolni például a kirakatot nézegető gyerekekre. Jómagam is egy ilyen kirakat nézegetős gyerek voltam, úgyhogy a listámat nyilván befolyásolja az is hogy gyerekkoromban melyik Joe hátlapok fogtak meg igazán, de azért a felnőtt gyűjtői szemem is sokat hozzátett. A lista persze totál szubjektív és nyilván minden gyűjtőtársamnál más lenne, így nyugodtan írjátok meg kommentben, hogy nektek melyek a kedvenc G.I.Joe hátlapgrafikáitok.

dsc00958.JPG

Elképesztő darabokat voltam kénytelen kihúzni….éppenhogy nem fért fel a listára a v1-es Snow Serpent, az Alley Viper, SM Low Light, B.A.T., Tunnel Rat és Wet Suit sem….pedig azokat is imádom

gi-joe-alley-viper-cobra-urban_1_6ba0402d41271f1ad07f9c035baa5eb7.jpg

snow.jpg

  1. Gnawgahyde - 1989

Gyerekkorom egyik kedvenc hátlapja….Fanyűvő figurában is nagyon jól sikerült köszönhetően az agresszív megjelenésének és a rengeteg, karakteres felszerelésnek, de a hátlapgrafikája közelről megnézve talán nem tűnik annyira erősnek. Nem néz ki túl jól a puska és a malacból se látszik túl sok. Ugyanakkor valahogy mégis működik…nem tudom miért tetszik annyira de valamiért gyerekkorom óta imádom ezt a hátlapot. A rajzon látszik hogy Gnawgahyde piszok kemény csóka, erősen feszít karra és a teljes eszköztára látható. A feje agresszív, hörgős, ami nagyon veszélyes külsőt kölcsönöz neki.   

gnaw_1.jpg

gnawga.jpg

  1. Undertow -1990

Önmagában az Undertow figura is elképesztően jól néz ki. Ezt jól kiegészíti a remek karaktergrafika, ahol is sikerült az egyik legzsiványabb fejű Cobrát megrajzolni. A félszemű arcmaszk nagyon jól sikerült és külön jó, hogy nem úszás vagy egyéb búvártevékenység közben mutatja a karaktert, hanem a siklójárgányán vágtatva. Jól látszik a gép alján található rakéta is, ami mondjuk, a grafikán jóval nagyobbnak néz ki, mint a játék formája, de ez nem is baj. Az egész egy veszélyes, kemény Cobra harcos képét sugallja. Nagyon tetszett már gyerekkoromban is, de ez máig tart. Ráadásul ez a grafika az európai változat színvilágával még mutatósabb is, mint az amerikai Iron Grenadiers-es kék hátlappal.

undertow.jpg

under4.jpg

  1. Voltar -1988

Voltar…ő egy gyerekkori álmom volt, ami végülis felnőttkoromban hálistennek beteljesült. Kétszer találkoztam vele kirakatban és mindkét alkalommal megfogott az a részletes, vagány gonosz külső, amit ez a hátlapgrafika mutatott. Mai napig vonzza a szemet és szinte nincs olyan nap, hogy ne nézegetném a vitrinemben. A karakter kinézete némiképpen extravagáns, amin csak dob a keselyűje és az érdekes, aranyszínű géppisztolya. Mondhatjuk azt is, hogy a rajz jobban sikerült, mint maga a figura, bár az sem nevezhető éppenséggel rossznak.

vol2.jpg

vol.JPG

  1. Road Pig - 1988

Road Pig pont a napokban volt nálam a reflektorfényben. A remek figurát csak erősíti a szintén tekintélyt parancsoló hátlapgrafika, amin Road Pig egy igazi izomkolosszusnak tűnik. Gyerekkoromban mindig nézegettem a hátlapjaim checklistjén és szívesen be is szerezném a mai napig bontatlanul. A grafika egyetlen negatívuma a kissé kitekert kéztartás, ami nyilván a csuklóján található nyílpuska mutatása miatt történt, de ettől függetlenül elég ütős az egész csomag.

2018-11-20_205359_1.jpg

vintage-gi-joe-arah-road-pig-v1_1_8b891a0e1b2c539bf36148c8c866a4c1_1.jpg

  1. Pathfinder - 1991

Pathfinder hátlapgrafikája már gyerekként is erősen megfogott. Ez a kalapos, szemüveges fej, a lyukas csővel rendelkező gépágyúk és a hegyes pizzaszeletelő engem megvettek kilóra. A figura egyszerre volt vagány és egyedi, legalábbis nem sok hasonló G.I.Joe figura volt a palettán. Tetszett, hogy ez nem csak egy sima katona volt, hanem kb. egy Krokodil Dundee jó nagy gépágyúkkal. Valahogy az egész grafikából árad a lazaság és mind az amerikai, mind az európai csomagoláson remekül mutat.

path2.jpg

path.jpg

  1. Charbroil -1988

Egy pakk, aminél a hátlapgrafika messze sokkal jobban sikerült, mint maga a figura. Ugyan a felszerelések szépen felöltöztetik, de azért még úgy sem bír annyira vagány külsővel, mint némelyik társa. Viszont a hátlapgrafika….amikor én ezt gyerekként valahol a Nagyvárad tér környékén kiválasztottam magamnak ajándékba, akkor esküszöm azt hittem, hogy egy baromi jó Cobra karaktert látok. Agresszív arckifejezés, erősvonalú, futurisztikus páncélzat, egy Cobra logó szerű jel a sisakon és láng láng láng mindenhol….Charbroil mindent eléget a hátlapon. Nem is csoda, hogy a polcon erre böktem, aztán otthon a kibontás után már kevésbé voltam lelkes, de azért szerettem vele is játszani. A grafika mindenesetre kiváló.

charbroil.jpg

charb.JPG

  1. Fast Draw -1987

Ez a karakter egy két lábon járó rakétatámaszpont. Maga a figura felszerelések nélkül nagyon szürkének hat, ám teljesen feldíszítve nagyon egyedi és mutatós. A grafikája erre még rátesz egy kicsit, mert valahogy még menőbben néz ki rajta a karakter. Éppen kilövi az egyik rakétát és a sisak is baromi jól néz ki rajta. Ez általában nem szokott a gyűjtők kedvenc figurája lenni pedig egy igazi gyöngyszem. Én gyerekkoromban egy húsvétra kaptam meg és nagyon bejött.

fas.jpg

2reaktor1.jpg

  1. Heat Viper - 1989

A HEAT Viper hátlapját szerintem egyetlen Joe rajongónak se kell bemutatni. Ez egy furcsa, de meglehetősen ötletes karakter, ami az erős színei ellenére is pazarul néz ki. A jó kinézet mellé egy igazán ütős hátlapkép társul, amint a viper éppen a tankelhárító fegyverét használja csípőből. Abba ne menjünk bele, hogy mekkorát repülne a csóka, ha így elsütne egy ilyen fegyvert, de mindenesetre nagyon jól néz ki. A rajz vonzza a tekintetet, figyelemfelkeltő, intenzív és remekül kidolgozott. A karakter pozitúrája is nagyon jól sikerült. Ebből nekem gyerekként két példányom is volt és nagyon sokáig el voltak rakva nekem ezek a hátlapok, de sajnos anyukám szanálását nem élték túl. Manapság ez az egyik első tétel a beszerzendő bontatlan G.I.Joe-k listámon és ha meglesz abszolút előkelő helyet fog kapni a vitrinben.

heat.jpg

heat4.jpg

  1. Shockwave -1988

Shockwave ismerős lehet, mert a szerintem legjobban sikerült G.I.Joe figurák listáján is előkelő helyet foglalt el. Az elképesztően jó figurára csak rátesz egy lapáttal a remekül sikerült hátlapgrafika, amin egy igazi sejtelmes, veszélyes (már már gonoszba hajló) kommandós látszik az előtérben a 80-as évek elmaradhatatlan akciófilm szereplőjével, az Uzi-val. A bal keze első látásra érdekes, de a kissé rogyasztott beállás miatt látszik, hogy éppen lopakodás közben lett ábrázolva a karakter. Ez a csomag elképesztően működött, amikor ezt megkaptam gyerekként tényleg el voltam tőle ájulva és a mai napig a bakancslistám egyik fontos eleme egy (jó drága) bontatlan Shockwave.

shockwave.jpg

shocwave2.jpg

  1. Techno Viper -1987

Mit is lehet erről a hátlapról mondani, amit még nem mondtam el régebben. Ez nálam az abszolút csúcs. Olyan veszélyesen, sejtelmesen, robotszerűen mutat a karakter a rajzon, hogy már-már jobban néz ki, mint a szintén abszolút remek figura. A testtartás is érdekes, gyakorlatilag akció közben mutatja a viperát, szinte támadó pozícióban, de nincs kitekeredve.  Gyerekkoromban mindig megcsodáltam őt a hátlapjaimon és nagyon tetszett még akkor is, ha nem tudtam pontosan mi a nyavalyát csinál azzal a valamivel a kezében.

techno.jpg

techno2.jpg

És nektek melyek a kedvenceitek?

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7114390888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_z_ 2018.11.24. 16:51:18

H.E.A.T. Vipernek szerintem hátrasiklás nélküli lövege van.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.11.24. 18:07:38

@_z_: Igenez simán lehet valóban. Na de ugyanakkor az mégsem reális hogy egy ekkora torkolattüzet produkáló rakétakilövővel csak úgy csípőből tüzel :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (79) actionman (4) action man (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (4) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (17) archivum (17) at-dp walker (1) at-st walker (1) avengers (1) barbie (3) bat (22) batman (38) batman and robin (2) batman animated (11) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (27) batman figurák története (21) batman forever (3) batman of the future (1) batman reklám (9) batman returns (2) batman toys (25) batman visszatér (2) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (3) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) carrera (1) castle (8) clone wars (1) clone wars lego (1) cobra (2) cops (2) creature (5) creature figurák (5) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) double dragon (1) droids (3) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) érdekesség (410) értékes játékok (1) ewok (3) ewoks (2) exclusive (1) expanded universe (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (160) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (5) gijoe (162) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (15) gijoe figurák (148) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (1) gijoe katalógus (5) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe sonic fighters (3) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (162) gi joe japán (2) gi joe jármű (33) gi joe járművek (30) gi joe kártya (3) gi joe nemzetkozi (16) gi joe poszter (4) gi joe prototipus (3) gi joe prototype (2) gi joe rajzfilm (12) gi joe riport (5) gi joe top10 (3) gi joe történelem (147) gi joe tv (17) gi joe vehicles (30) glasslite (1) gobot (1) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (3) harry potter (1) hasbro (246) hasbro játékok (251) hasbro katalógus (1) heman (2) heti video (26) he man (3) hírek (26) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hotwheels (18) hotwheels autok (13) ice planet (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (1) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (2) japanese gi joe (2) játék (512) játékbolt (10) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (1) játékgyűjtők (1) játékipar nagyjai (2) játékok (515) játékreklám (22) játék lelőhely (6) játék reklám (15) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (9) jurassic park figurák (4) justiceleague (1) karácsony (9) karácsonyi játék (9) kártya (3) katalógus (45) kenner (164) kennertoys (161) kenner figurák (160) kenner története (1) képregénybörze (1) kevésbé ismert játékvonalak (14) kisautó (12) kisautók (13) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (7) last jedi figures (4) last starfighter (1) last starfighter figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (149) legostarwars (75) lego 2018 (36) lego 2019 (5) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (8) lego buildable (10) lego cantina (2) lego castle (25) lego city (4) lego érdekesség (51) lego exploriens (2) lego figurák (29) lego figures (42) lego futuron (6) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego hírek (4) lego ideas (7) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (30) lego katalógus (25) lego lone ranger (1) lego minifigurák (18) lego mini figures (15) lego monster (3) lego monster fighters (3) lego pirates (17) lego prototipus (1) lego prototype (1) lego reklám (25) lego sea tron (1) lego ships (8) lego solo (4) lego space (24) lego space police (7) lego space története (8) lego spyrius (4) lego star wars (88) lego star wars 2018 (37) lego star wars 2019 (6) lego super heroes (2) lego szett (98) lego tehcnic (5) lego történelem (49) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (16) matchbox 2018 (2) mattel (6) mb (3) mego (2) merchandise (8) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (10) monsters (4) monster fighters (3) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (1) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (1) parker (3) pirates (2) playmates (2) playmobil (1) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (18) potf eu (2) potf expanded (1) power of the force (17) predator (1) pretender (1) prototipus (14) prototype (14) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) rebels (5) régi játék (393) régi játékok (385) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (2) resistance figurák (2) returnofthejedi (16) revell (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (7) saber rider (1) sandspeeder (1) sea tron (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) skorpio kommando (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (31) solo figurák (28) solo star wars figurák (30) sonic fighters (1) space (4) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starwars (251) starwarsfigures (202) starwarsjármű (50) starwarstoys (240) star wars (251) star wars bendems (1) star wars droids (6) star wars érdekesség (123) star wars ewoks (3) star wars expanded (2) star wars fekete péter (1) star wars figurák (188) star wars force awakens (2) star wars jármű (29) star wars kártya (2) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (7) star wars poszter (1) star wars potf (34) star wars prototipus (34) star wars prototype (34) star wars rebels (6) star wars reklám (6) star wars resistance (2) star wars riport (2) star wars rogue one (12) star wars solo (12) star wars tfa (1) star wars tv (6) star wars vehicles (37) star wars walker (7) star wars yps (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) super powers (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) szörnyek (1) takara (4) társasjáték (3) technic (1) tfa (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (6) tmnt (6) tonka (3) top10 (22) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (352) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (3) transformers (32) transformers g1 (26) transformers g2 (2) transformers katalógus (2) transfrmers (21) tron (3) tv reklám (2) tv riport (9) tyco (1) tyco figura (1) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (22) vintage (242) vintagejátékok (369) vintagestarwars (108) vintagestarwarstoys (105) vintagetoys (358) vintage collection (5) vintage gi joe (150) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (95) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók