Vintage Star Wars Érdekességek - 45

A japán Star Wars kiadások szinte kiapadhatatlan forrásai a vintage Star Wars érdekességek sorozatomnak. Ott ugye kezdetben a Takara birtokolta a Star Wars licenszet, így a helyi piacra ők gyárthatták a sokszor saját kútfőből származó, néha az eredeti Kenner játékoktól teljesen eltérő cuccokat. Korábban már volt szó az átalakítható X-Wing-ről, a rakétás R2 figuráról, a felhúzható R2-ről és az egyedi Return of the Jedi érmés figura kiadásaikról. A mai téma is egy nagyon érdekes próbálkozás volt, amit tudomásom szerint csak a Takara próbált megvalósítani az egész világon.

actionfigure8inchchewbaccanostoomtro.jpg

Az akciófiguráknak is vannak nagyjából hagyományos, standard méretei. A 60-as években a 12” majd a 70-es években fokozatosan a 8”-es méret hódított. Az 1977-ben megjelenő Star Wars figurák egyik fontos fegyverténye, hogy általánossá tette a jóval kisebb és kezelhetőbb 3,75”-es méretet. A Kenner a kis 3,75”-es cuccokon kívül gyártott még hagyományos (a 70-es évek divatjának megfelelő, Mego szerű) 12”-es méretű, babaszerű Star Wars figurákat is. Bár úgy tervezték, hogy ez a nagyobb méret is hasonlóan sikeres lesz, kb. mint a 3,75”-esek ezek végül csak sokkal kisebb babérokat arattak le, mint  a kisebb társaik. Később bevezették még a micro méretet is, amelyek a 3,75-nél is sokkal kisebb figurákat, járműveket és playseteket jelenettek. Ezek voltak a standard méretek és a világ nagy részén csak ekkora Star Wars figurák születtek, ám Japánban a Takara, 1979-ben megpróbálkozott egy szintén klasszikusnak számító, de köztes méret, a 8”-es bevezetésével.

s-l1600_1_20.jpg

A japán 8”-es figurák nagyon egyediek. Összesen 4 féle készült belőlük és nem is értek el különösebb sikereket, ezért elég kevés készült belőlük. Egyedi konstrukciójúak tehát csak ihletforrásként használták fel a Kenner korábbi figuráit. Ez voltaképpen csak egyedül a Stormtroopernél látszik igazán. Szerkezetileg is eltérnek, eggyel több mozgatási pontjuk van, mint amerikai társaiknak, mert a derekuknál is el lehet őket forgatni. A kidolgozottságuk nem túl szép, főleg a Chewie és a C3PO néz ki botrányosan. Kiegészítőt C3PO kivételével mindegyik kapott és nagyjából a figurához arányos méretűt. Ezek részben a Kenner kiegészítők felnagyított másolatai voltak. A figurák csomagolása voltaképpen szép és jó minőségű. Hasonló felépítésű, mint a Kenner figuráké, de persze jóval nagyobb és a karakterképek sem egyeznek. Ezen kívül nyilván csak japán szövegek láthatóak a kartonon, kivéve persze a Star Wars feliratot, a karakter nevét és egy teljesen indokolatlan Stormtrooper feliratot, ami ráadásul el van írva, mert „Stoormtroper” látszik a hátlap közepén.

takara8inch-threepio.jpg

Természetesen ezekre a figurákra is elég nagy a gyűjtői kereslet. Nem készült belőlük túl sok és azt is csak japánban lehetett megvenni, úgyhogy manapság viszonylag ritkák, de azért 1-1 eladó példány mindig van belőlük. Bontott, de jó állapotban 250-400 dollár körüli értékkel bírnak, bontatlanul viszont a határ a csillagos ég.

takara8inch-strooper.jpg

Stormtrooper

Egyértelműen a Kenner Stormtrooper-e alapján csinálták ezt a figurát, de az is biztos, hogy kézzel próbálták meg ugyanazt az alakot előállítani. Ez majdnem teljesen jól sikerült is, de azért a fején látszódnak eltérések. A Kenner féle Stormtrooper blaster arányosan felnagyított változatát kapta kiegészítőnek. Talán ez szokott a leggyakrabban felbukkanni.

s-l1600_2_10.jpg

Darth Vader

Vader voltaképpen rendben van. A testalkatát jobban sikerült eltalálni, mint a kisebb, vékonydongájú Kenner figuránál. A festése is szépen sikerült. Egy egészen nagy fekete köpenyt és egy egészen normális, de hegyes fénykardot kapott. Elvileg a négy figura közül ő a legritkább.

71090e5e5fdcfafef7edcba07e255236.jpg

takara-8inch-vader.jpg

Chewbacca

Chewie nem sikerült valami rózsásan, bár a vintage sem egy matyó hímzés. Sokkal erősebb a testalkata, sötétebb barna a bundája és az arca jóval agresszívebb, mint bármelyik Chewie figurának. Olyan, mint egy gonosz jeti. Kiegészítőnek a levehető barna oldaltáskáját adták mellé.

takara8inch-chewie.jpg

image_5.jpg

C3PO

Hát C3PO-t nem igazán sikerült jól levenni. Jóval sötétebb arany a színe, másmilyen a burkolata, mint a Kenner figurának és egy szörnyű piros szemet kapott, amivel nyilván a filmben látható világítást próbálták visszaadni, de így egy kicsit gonosznak tűnik.  Kiegészítőt nem kapott.

s-l1600_54.jpg

Ezek a japán 8”-es méretű Star Wars figurák érdekes kuriózumai a vintage érának. Azt nem mondom, hogy szívesen bezsákolnám őket, de mindenesetre közelebbről azért megvizsgálnám őket.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2614397086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (79) actionman (4) action man (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (4) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (17) archivum (17) at-dp walker (1) at-st walker (1) avengers (1) barbie (3) bat (22) batman (38) batman and robin (2) batman animated (11) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (27) batman figurák története (21) batman forever (3) batman of the future (1) batman reklám (9) batman returns (2) batman toys (25) batman visszatér (2) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (3) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) carrera (1) castle (8) clone wars (1) clone wars lego (1) cobra (2) cops (2) creature (5) creature figurák (5) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) double dragon (1) droids (3) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) érdekesség (410) értékes játékok (1) ewok (3) ewoks (2) exclusive (1) expanded universe (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (160) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (5) gijoe (162) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (15) gijoe figurák (148) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (1) gijoe katalógus (5) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe sonic fighters (3) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (162) gi joe japán (2) gi joe jármű (33) gi joe járművek (30) gi joe kártya (3) gi joe nemzetkozi (16) gi joe poszter (4) gi joe prototipus (3) gi joe prototype (2) gi joe rajzfilm (12) gi joe riport (5) gi joe top10 (3) gi joe történelem (147) gi joe tv (17) gi joe vehicles (30) glasslite (1) gobot (1) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (3) harry potter (1) hasbro (246) hasbro játékok (251) hasbro katalógus (1) heman (2) heti video (26) he man (3) hírek (26) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hotwheels (18) hotwheels autok (13) ice planet (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (1) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (2) japanese gi joe (2) játék (512) játékbolt (10) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (1) játékgyűjtők (1) játékipar nagyjai (2) játékok (515) játékreklám (22) játék lelőhely (6) játék reklám (15) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (9) jurassic park figurák (4) justiceleague (1) karácsony (9) karácsonyi játék (9) kártya (3) katalógus (45) kenner (164) kennertoys (161) kenner figurák (160) kenner története (1) képregénybörze (1) kevésbé ismert játékvonalak (14) kisautó (12) kisautók (13) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (7) last jedi figures (4) last starfighter (1) last starfighter figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (149) legostarwars (75) lego 2018 (36) lego 2019 (5) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (8) lego buildable (10) lego cantina (2) lego castle (25) lego city (4) lego érdekesség (51) lego exploriens (2) lego figurák (29) lego figures (42) lego futuron (6) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego hírek (4) lego ideas (7) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (30) lego katalógus (25) lego lone ranger (1) lego minifigurák (18) lego mini figures (15) lego monster (3) lego monster fighters (3) lego pirates (17) lego prototipus (1) lego prototype (1) lego reklám (25) lego sea tron (1) lego ships (8) lego solo (4) lego space (24) lego space police (7) lego space története (8) lego spyrius (4) lego star wars (88) lego star wars 2018 (37) lego star wars 2019 (6) lego super heroes (2) lego szett (98) lego tehcnic (5) lego történelem (49) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (16) matchbox 2018 (2) mattel (6) mb (3) mego (2) merchandise (8) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (10) monsters (4) monster fighters (3) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (1) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (1) parker (3) pirates (2) playmates (2) playmobil (1) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (18) potf eu (2) potf expanded (1) power of the force (17) predator (1) pretender (1) prototipus (14) prototype (14) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) rebels (5) régi játék (393) régi játékok (385) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (2) resistance figurák (2) returnofthejedi (16) revell (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (7) saber rider (1) sandspeeder (1) sea tron (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) skorpio kommando (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (31) solo figurák (28) solo star wars figurák (30) sonic fighters (1) space (4) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starwars (251) starwarsfigures (202) starwarsjármű (50) starwarstoys (240) star wars (251) star wars bendems (1) star wars droids (6) star wars érdekesség (123) star wars ewoks (3) star wars expanded (2) star wars fekete péter (1) star wars figurák (188) star wars force awakens (2) star wars jármű (29) star wars kártya (2) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (7) star wars poszter (1) star wars potf (34) star wars prototipus (34) star wars prototype (34) star wars rebels (6) star wars reklám (6) star wars resistance (2) star wars riport (2) star wars rogue one (12) star wars solo (12) star wars tfa (1) star wars tv (6) star wars vehicles (37) star wars walker (7) star wars yps (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) super powers (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) szörnyek (1) takara (4) társasjáték (3) technic (1) tfa (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (6) tmnt (6) tonka (3) top10 (22) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (352) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (3) transformers (32) transformers g1 (26) transformers g2 (2) transformers katalógus (2) transfrmers (21) tron (3) tv reklám (2) tv riport (9) tyco (1) tyco figura (1) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (22) vintage (242) vintagejátékok (369) vintagestarwars (108) vintagestarwarstoys (105) vintagetoys (358) vintage collection (5) vintage gi joe (150) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (95) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók