Amik kimaradtak a Lego Star Wars Solo készletek soraiból

2018 fő Star Wars-os produktuma a Solo című Star Wars történet volt, ami véleményem szerint a vártnál sokkal jobban sikerült. A film mellé természetesen számos játék is készült és mind az akciófigurák, mind a Lego-k tekintetében egészen sokféle és jól sikerült darabok kerültek kiadásra. Mivel a Solo-ban azért nem tűnt fel olyan sok új jármű ezért ezt bizonyos szempontból nem is volt nehéz majdnem teljeskörűen lefedni a játékokkal. Szinte mindent kiadtak, amit ki kellett, de mégis…azért mind a Lego-k, mind a 3,75”-es játékfigurák tekintetében van 1-1 darab, ami azért hiányzik. Ma azt a meglehetősen kevés dolgot szedtem össze, amit még véleményem szerint ki lehetett volna adni a Lego-k között. Némelyik járgány egyértelmű, némelyiknél pedig csak én ötleteltem, mindenesetre el lehet az egyes cuccokon gondolkodni. Írjátok meg ti is, melyik járgányt hiányoltátok a leginkább.   

 6f07a960ea848b3d81867abad0019f87ce7103c9v2_00.jpg

AT-DT

Egyértelműen a legnagyobb hiányzó az AT-DT lépegető volt. Ez ugye a Mimban-os jelenetekben volt látható, amint egy AT-Hauler éppen lerak egyet. Én személy szerint nagyon szeretem a különféle lépegetőket és kifejezetten jó ötletnek tartottam, hogy a filmben egy önjáró tüzérségi eszközt is behoztak. Ugyanis elég kevés földi tüzérségi eszköz volt idáig jelen a Star Wars világában és teljesen nyilvánvaló, hogy ezekre szükség is lenne mondjuk egy bolygófelszíni ütközetben. Talán a Clone Wars-ban voltak utoljára ilyen jellegű lövegekkel ellátott lépegetők és telepített ágyúk. Az AT-DT külsőre szerintem elég jól néz ki. A lába AT-ST jellegű a küzdőtere ugyanakkor félig nyitott, aminek elején egy erős ágyú látható. A külseje nekem egyértelműen megidézi a II. világhárorú Marder/Wespe/Hummel stb. önjáró lövegeit és ez szerintem tök jó, mert ennek ellenére egyáltalán nem lóg ki a birodalmi gépparkból. A Hasbro megcsinálta a járgányt a 3,75”-es figurákhoz és az is egészen jól sikerült a maga egyedi sofőrjével. Semmibe nem került volna Lego-ként is kiadni, szinte borítékolható, hogy keresett, népszerű készlet lett volna, amit minden lépegető kedvelő építő azonnal bezsákolt volna. Én még reménykedek benne, hogy ezt a hiányt később pótolják, mert itt még csak nem is arról van szó, hogy a mérete miatt ne csinálták volna meg, hiszen ez maximum 500 elemből kivitelezhető lenne, ráadásul mennyire állat lett volna, ha mondjuk összekapcsolható az AT-Hauler készlettel. Így kb egy új Republic Dropship kaliberű cucc született volna. Természetesen már egy csomó MOC építő meg is csinálta a saját változatait, amelyek között vannak nagyon frankó darabok, úgyhogy egyértelműen látható, hogy működne ez a járgány Lego köntösben is. Szinte érthetetlen, hogy miért maradt ki.

 

atdt3.png

atdt_1.jpg

atdt2.jpg

atdt4.jpg

Tie/rb Heavy Starfighter

A másik hasonlóan egyértelműen hiányzó jármű a Tie/rb Heavy Starfighter volt. Ugye ez már az első trailerben is látható volt és egyrészt megindult a találgatás, hogy egy új típusról van-e szó vagy mondjuk egy korai Tie Bomber-ről, másrészt elkezdődött a minek megint egy újfajta TIE című nóta is. Én inkább a találgatós táborba tartoztam és egyébként meg is lepett, hogy ez egy teljesen új típus lett végül. A gép egy nehézvadász, ami külső jegyeivel azért megidézi a Tie Bombert, ám a szárnya és a fegyvertartó gondolája azért eléggé más. Eredetileg a Force Awakens-hez tervezték meg a típust. Nem szerepelt túl sokat a filmben, sajnos csak a Kessel run jelenetnél volt látható, noha eredetileg azért többet látszódott volna. Az egyik kivágott jelenetben ugyanis látható hogy, egy ilyen gépet zúzott le az ifjú Solo kadétként. A Lego nem adta ki a típust, mert valószínűleg választaniuk kellett, hogy a sima Tie Fighter-t vagy ezt adják ki. A kettő egyszerre nyilván nem működött volna és a biztonsági megoldást választották. Ennek ellenére remekül festene Lego-ként, amit bizonyítanak a különféle remek MOC kreálmányok is. Én remélem, hogy egyszer ezt is ki lehet tenni majd a polcra. Mellé természetesen egy kadét Han Solo figurát képzelnék el.  

heavy-tie-main_3dd47ac6.jpeg

tie.jpg

tie2.jpeg

tie4.jpg

First Light

A First Light Dryden Vos extravagáns yachtja volt a filmben. A Kalevalan yacht meglehetősen elrugaszkodott formavilággal rendelkezik, ami nemcsak a Solo filmben volt egyedi színfolt, hanem egyetlen Star Wars filmben sem lehetett mégcsak hasonló hajót sem látni. Ennek ellenére ez az első a mai listán, amire azt mondom, hogy jól tették, hogy nem adták ki, hiszen épkézláb, arányos méretben ezt szinte lehetetlen lett volna megcsinálni. Kisebb, kompaktabb méretben pedig nem lenne elég impozáns. Azt se felejtsük el, hogy egy gyötrelem lenne kirakni a polcra az alakja miatt. Úgyhogy ez a gép nem is baj, hogy nem jelent meg, ugyanakkor Dryden Vos gyűjteményes termét meg lehetett volna próbálni akár egy kisebb, jelenetes készletben is.

first.jpeg

36161123_1810529409040252_6064397984051757056_n.jpg

firstlightdisplay.jpg

Imperial Arrestor Cruiser

Ezt a gépet eredetileg Colin Cantwell rajzolta 1976-ban és ez volt a legelső csillagromboló koncepció, amit ő eredetileg Sith Carrier-nek hívott. Érdekes, hogy visszanyúltak ehhez a régi géphez és már jó előre lehetett is tudni a Hot Wheels játékokból, illetve interjúkból, hogy a típus szerepelni fog a Solo filmben mégpedig Arrestor Cruiser néven. Ez a dolog nekem szimpatikus volt, mert én szeretem, ha merítenek a régi eszközkészletből is, ám végül a gép sajnos csak kivágott jelenetben volt látható. Ennek ellenére – hiszen volt már rá bőven példa, hogy olyan gépből is csináltak Lego-t, ami nem látszódott a filmben – úgy gondolom, hogy simán működhetne Lego szettként is ez az egyedi formájú, nagyobbacska űrhajó. Hasonló elven és méretben tudnám elképzelni, mint a Rebel Combat Frigate készletet. Az ilyen érdekesebb egyedi űrhajós készletekre mindig van gyűjtői kereslet, de érdekes módon még a MOC készítők sem haraptak rá.  

3heaqbqqv8rz.jpg

arrestor.jpg

s-l1000_17.jpg

Lady Proxima

Jobban belegondolva ez a készlet nem hiányzó, mert szerintem nem sokaknak jutna eszébe, hogy jól mutathatna ez a lény Legoban. Szerintem a Lego-nál sem merült fel komolyabban, hogy ezt kiadják. Nekem mindenesetre tetszett a jelenet, amiben Lady Proxima, ez a grindalid kukac kiemelkedik a vízből és bandavezérkedik. Aprólékos tervezéssel, kis alkatrészekből szerintem meg lehetne csinálni úgy, hogy bármelyik gyűjtő polcán ütősen mutasson. Ha mást nem Ideas készletként vagy olyasmi módon, mint az UCS Porg megvalósítható lenne. Az más kérdés, hogy mennyire fogyna.

lady-proxima-main-b_b789bf62.jpeg

lady2.jpg

lady.jpg

Wookie verem

A Solo film és a Star Wars történelem egyik fontos pillanata volt, amikor Han először találkozik Chewbaccával. Mivel mindez egy sáros veremben történik, ami nem egy mutatós valami, ezért nem is fordulhatott meg komolyan a Lego tervezők fejében, hogy ezt mondjuk, egy jelenetes készletben kiadják. Ám mivel hasonló jellegű kis semmitmondó jelenetes készletek jelentek már meg convention exkluzívokként illetve hagyományos kis szettként ezért akár meg is lehetne próbálni egy Duel of Naboo méretben. Sáros Chewie…sáros Han…és a verem ahol az örök barátság köttetett. Nem biztos, hogy megvenném, de mások simán lehet, hogy igen. Végülis Wampa Cave is jelent már meg és az is csak egy Wampányival tűnik izgalmasabbnak.  

 

28025684427_8489050e67_z.jpg

verem.jpg

Mimban Battle Pack / Battle of Mimban

A Solo film számomra legfrankóbb jelenetsora a mimbani csata volt. Az első világháború lövészárok harcait megidéző jelenetek hangulata igazán megérdemelné, hogy Lego formába is átültessék. Igazából teljesen mindegy, hogy a lövészárkot vagy a Birodalmi harcálláspontot adják ki és az is mindegy, hogy Battle Pack vagy jelenetes készlet formátumban csinálnának-e valamit a lényeg az lenne, hogy ezt a sáros életszagú csatajelenetet ki lehessen rakni a polcra. A figurák tekintetében is tudna újat adni, hiszen az igaz, hogy a tisztruhás Beckett-et és a Mudtrooper ruhás Han-t (némiképp hozzá nem illő módon) kiadták a Tie Fighter mellé, ám sima Mudtrooper és mimbani harcos minifigura ezeddig nem készült.

mimban1.jpg

43400734621_69e11544a8_b.jpg

mimban2.jpg

Nektek mi hiányzott a Lego Solo készletek közül?

Kellemes karácsonyt mindenkinek!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr214514462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2018.12.25. 23:05:51

Bocs, hogy így beleszólok Karácsony kellős közepén (nálunk már mindenki alszik), de eddig számomra nem egyértelmű: neked ez a sok cucc fizikailag mind megvan? Tehát kaptad régebben, vagy pénzt adtál érte, és helyed is van hozzá?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.12.26. 00:44:00

@szeme közé, laposan!: Mármint most mi? Amit videóban mutatok az mind megvan igen. A katalógusok amiket beszkennelek az is mind az enyém. Amiről cikket irok az általában nincs meg főleg ha általános a cikk. Amiről meg ebben a cikkben irtam azok nem is lettek kiadva szóval nem is lehetne meg :D

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.12.26. 01:02:30

@szeme közé, laposan!: De csak hogy pontos legyek...Összesen 265 vintage G.I.Joe figurám van +4 járgány + 10 action pack. 90 vintage Star Wars figurám + 1 járgány + 2 creature, 40 POTF2 Star Wars figurám + 1 járgány, 32 Rogue One figura, most éppen 11 Last Jedi figura +1 creature de ebből volt már több is csak eladtam, Solo -ból meg összesen most 20 figura + 1 creature de ebből is 5-el több volt csak eladtam. TFA Star Wars figurából is van pár. Régi lego készletből 13 van főleg Space meg Castle, Monster fighters legoból 5 készletem van. Lego Star Warsból 20 készlet. Akad még pár g1-es és g2 es Transformers-em is, jópár régi matchbox, pár hot wheels is van de azok többségét már eladtam. Úgyhogy mondjuk úgy yhogy a játékgyűjteményem több mint 500 egyedi tételből áll plusz van vagy 50 katalógusom meg egyéb papiráru :) Persze ezeknél sokkal több dologról szoktam irni de videót csak arról csinálok ami a saját tulajdonom

Anak 2018.12.27. 08:45:27

Az AT-DT és a Heavy Tie tényleg jó ötletek. Nem is értem, hogy utóbbi helyett miért választották a klasszikus Tie-t a termékvonalba.
Az Első Fényből tényleg valami termet lehetne elkészíteni, egyébként nem sok értelme van.
Az Arrestor cirkáló nekem nagyon bejött látványilag, kár, hogy kukázták, így aztán még annyi értelme sincs meglegósítani, mint az előbb említett First Lightot. Egyébként is túl nagy lenne, kereslet meg minimális.
Vuki verem: szerintem ez teljesen felesleges.
Lövészárok: Ezt én kihagynám, inkább az itt szerepeltethető figurákat (Mudtrooper) az AT-DT mellé csapnám, némi mimbani ellenállóval.
Szerintem mindent meglegósítottak a tervezők ebből a filmből, amit lehetett. Pár figura kivételével (L3, Dryden).
Nekem még 1 vágyam volna, de sok értelme annak sem lenne, ez pedig a Sabbacc parti megkockásítása. Mókásak voltak az idegen lények.

szeme közé, laposan! 2018.12.27. 11:40:39

@Tota12: így értettem, köszi! :) Nem semmi gyűjtemény!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása