Vintage Star Wars érdekességek - 46

A fekete köpenyes vintage Anakin

anakin-sample-figure-front.jpg

Anakin Skywalker figurája a vintage Star Wars éra egyik legérdekesebb ugyanakkor mégis meglehetősen fapados darabja. A karakter csak minimálisan tűnt fel a Jedi Visszatér végén és nem is nézett ki túl impozánsan, de azért az utolsó 17 vintage figura között, 1984-ben mégis kiadták, annak ellenére, hogy sokkal fontosabb karaktereket viszont nem jelentettek meg.

screen_shot_2013-12-28_at_22_24_44.png

A figura több szempontból is érdekes darab. Egyrészt ez volt az egyik utolsó kiadott vintage Star Wars figura. Másrészt nem járt mellé felszerelés és a kézkialakítása miatt egyáltalán nem is lehetett a kezébe adni semmit. A legérdekesebb része mégis a fakó arc illetve zombiszerű fehér szemfestése, amivel a karakter szellem mivoltát próbálták meg kihangsúlyozni. A filmben, amikor (az eredeti) Anakin szellemként látszik az áttetsző derengés alatt azért világosan kivehető, hogy egy sötétebb szürke színű Jedi köpenyt visel. A vintage figurának, ennek ellenére világosszürke a köpenye, kicsit túlságosan is, valószínűleg ugyancsak azért, hogy a karakter szellem mivoltát próbálják meg így megjeleníteni. Ez viszont annyira azért nem sikerült. Akkoriban még nem léteztek olyan áttetsző figurák, mint amilyeneket a POTF2 érában kiadtak, de ezzel a festéssel sajnos egyáltalán nem tűnik az öreg Anakin szellemnek. A boltokba kerülő változat tehát szürke ruházatot visel, és ha a figura korai prototípusait nézzük, akkor ott is ugyanilyen színhasználatot látunk. Létezik viszont egy változat, aminél ez nem így volt.

anakin-fs-front.jpg

anakin-fs-back.jpg

Előkerült ugyanis kettő darab ebből az Anakin figurából, ami teljesen eltérő….már-már fekete színű kabátot kapott, ami így jobban megnézve sokkal filmhűbb megjelenést kölcsönzött a karakternek, hiszen ha levennénk a derengést szegény Shaw-ról, akkor ott kb ilyen színű lenne a ruhája. Az előkerült mintadarabok first shot-ok voltak, amelyeknél nem kirívó, hogy más színben készülnek el, mint a végleges változat, ám az, hogy csak egyetlen markáns részlet legyen teljesen más színű az szerintem nem általános. A first shotok ugyanis általában festetlenek, vagy minden elemük gyökeresen más színű, mint a végleges változaté. Ez az Anakin viszont egy teljes értékű darab, látható, hogy egyedül a kabátja más színű, mint a végleges változaté illetve természetesen hiányzik a lábáról a dátum pecsét. Egyébként az én meglátásom szerint ez a sötét kabátos darab sokkal jobban is néz ki, mint a kiadott változat. Valahogy menőbben is fest így ez a figura.. A saját verzióm szerint egyébként, itt egyszerűen arról lehetett szó, hogy a Kenner szakemberei megnézték, működhetne-e a figura sima….nem szürke festéssel, de végülis nem alkalmazták a módosítást a végleges figurán. De hangsúlyozom, ez csak az én elméletem.

anakin-fs-comparison.jpg

Tudomásom szerint kettő példány létezik belőle a világon. Az egyik Todd Chamberlain birtokában van és ez csak magában került elő. A másikat termékfotózásra és tesztelésre használták és egy teszt csomagolással együtt került elő. Ez önmagában is megér egy misét, ugyanis ez egy proof card, aminek az alja négyszögletes kialakítású és a bliszter is más kialakítású, mint a végleges változatnál. Ugyanis ez nem tartalmazza a coin helyét és különálló coin bliszter sincs hozzá, ezért az érmét egyszerűen ráragasztották a hátlapra. Ez a mai napig a helyén is van. A bliszter viszont csak nagyon lazán volt a helyére ragasztva, úgyhogy ez már nincs a helyén. A hátsó oldalon három tépőzár van felragasztva, amit gyakran alkalmazott a Kenner a mintadarabok kiállításához. Ezek tartották a helyén a card-ot a vitrinekben az olyan rendezvényeken, mint például a Toy Fair. Elképzelhető, hogy ezt a darabot is felhasználták ilyen célból, de erre én nem láttam még képes bizonyítékot.

anakin-sample.jpg

anakin-sample-back.jpg

anakin-sample-card.jpg

Az az egy viszont biztos….hogy a jó öreg Anakin-on dobott volna egy kicsit a fekete köpeny és talán népszerűbb figura lett volna a gyerekek körében is sötétebb festéssel.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6014557138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (79) actionman (5) action man (6) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (4) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (18) archivum (18) at-dp walker (1) at-st walker (1) avengers (1) barbie (6) bat (22) batman (38) batman and robin (2) batman animated (11) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (27) batman figurák története (21) batman forever (3) batman of the future (1) batman reklám (9) batman returns (2) batman toys (25) batman visszatér (2) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (3) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) carrera (1) castle (9) clone wars (1) clone wars lego (1) cobra (2) cops (2) creature (6) creature figurák (6) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinoszaurusz figura (1) double dragon (1) droids (4) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) érdekesség (434) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (3) exclusive (1) expanded universe (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (170) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (6) gijoe (172) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (20) gijoe figurák (158) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (1) gijoe katalógus (7) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (1) gijoe sonic fighters (4) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (172) gi joe japán (3) gi joe jármű (34) gi joe járművek (31) gi joe kártya (3) gi joe nemzetkozi (20) gi joe poszter (4) gi joe prototipus (3) gi joe prototype (2) gi joe rajzfilm (12) gi joe riport (5) gi joe top10 (3) gi joe történelem (154) gi joe tv (17) gi joe vehicles (30) glasslite (1) gobot (1) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (1) hasbro (258) hasbro játékok (263) hasbro katalógus (1) heman (2) heti video (30) he man (3) hírek (28) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hotwheels (19) hotwheels autok (14) ice planet (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (1) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (5) interju rovat (5) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (2) japanese gi joe (2) játék (537) játékbolt (10) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (2) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (540) játékok a polcról (1) játékreklám (22) játék lelőhely (6) játék reklám (15) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (10) jurassic park figurák (5) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (49) kenner (169) kennertoys (164) kenner figurák (163) kenner története (1) képregénybörze (1) kevésbé ismert játékvonalak (14) kisautó (12) kisautók (13) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (8) last jedi figures (5) last starfighter (1) last starfighter figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (159) legostarwars (77) lego 2018 (37) lego 2019 (6) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (9) lego buildable (10) lego cantina (2) lego castle (27) lego city (4) lego érdekesség (55) lego exploriens (2) lego figurák (29) lego figures (42) lego futuron (6) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego hírek (5) lego ideas (7) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (33) lego katalógus (28) lego lone ranger (1) lego minifigurák (18) lego mini figures (15) lego monster (3) lego monster fighters (3) lego pirates (18) lego prototipus (1) lego prototype (1) lego reklám (26) lego sea tron (1) lego ships (8) lego solo (4) lego space (26) lego space police (7) lego space története (8) lego spyrius (4) lego star wars (90) lego star wars 2018 (38) lego star wars 2019 (7) lego super heroes (2) lego szett (102) lego tehcnic (5) lego történelem (54) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (19) matchbox 2018 (2) mattel (7) mb (3) mego (2) merchandise (8) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) milton bradley (1) modern játékok (10) monsters (4) monster fighters (3) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (1) parker (3) pirates (2) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (18) potf eu (2) potf expanded (1) power of the force (17) predator (1) pretender (1) prototipus (14) prototype (14) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) rebels (5) régi játék (409) régi játékok (401) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (2) resistance figurák (2) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (8) saber rider (1) sandspeeder (1) sea tron (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) skorpio kommando (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (34) solo figurák (31) solo star wars figurák (33) sonic fighters (1) space (5) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starwars (263) starwarsfigures (211) starwarsjármű (52) starwarstoys (251) star wars (263) star wars bendems (1) star wars droids (7) star wars érdekesség (132) star wars ewoks (4) star wars expanded (2) star wars fekete péter (1) star wars figurák (197) star wars force awakens (3) star wars jármű (30) star wars kártya (3) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (8) star wars poszter (1) star wars potf (35) star wars prototipus (35) star wars prototype (35) star wars rebels (6) star wars reklám (6) star wars resistance (3) star wars riport (2) star wars rogue one (13) star wars solo (15) star wars tfa (2) star wars tv (6) star wars vehicles (40) star wars walker (8) star wars yps (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) super powers (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (1) szörnyek (1) takara (4) társasjáték (4) technic (1) tfa (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (6) tmnt (7) tonka (3) top10 (22) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (368) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (3) transformers (33) transformers g1 (27) transformers g2 (2) transformers katalógus (2) transfrmers (21) triál (2) tron (3) tv reklám (2) tv riport (9) tyco (1) tyco figura (1) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (27) vintage (258) vintagejátékok (385) vintagestarwars (109) vintagestarwarstoys (106) vintagetoys (374) vintage collection (5) vintage gi joe (160) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (96) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók