1976-os magyar Lego katalógus (Triál / Konsumex)

Most egy kicsit előbb érkezik a szokásos katalógus adagotok, mert a hét elejére el akarok készülni a következő hosszúcikkekkel. A mai darab egy  számomra nagyon érdekes kis katalógus...a héten sikerült beszereznem és ez a legrégebbi darab a kollekciómban. Ez még a Lego 1978-as megreformálása előtti időszak, így ehhez nekem sokkal kevésbé van kötődésem, de gondolom azért az idősebb generációnak ezek a lapok jelentik a gyerekkort. Már ha ekkoriban sikerült beszerezni nekik, mert 76-ban még egyáltalán nem volt könnyű történet hazánkban Lego-hoz jutni. Az utolsó lapon egyébként látszik is, hogy a Triál és a Konsumex is meg van nevezve, ami mindenképpen kapcsolódik az interjú rovatom epizódjaihoz. Majd nyilván erről a cuccról is meg fogom kérdezni Gyuri bácsit. Azt viszont sajnálattal nyugtáztam, hogy az elképesztő arc és hajszerkezetek nem magyar, hanem valószínüleg dán emberekhez tartoznak, pedig a Poór Péter arcú emberről ( "az apa") simán el tudnám képzelni, hogy mondjuk egy kőbányai gépgyár mérnöke. Egyébként az eredetije persze a 76-os dán katalógus volt, de érdekes módon ez nem 3 nyelvű volt, hanem teljesen lefordították, még a neveket is. 

01_59.jpg

02_53.jpg

03_47.jpg

04_42.jpg

05_38.jpg

06_37.jpg

07_38.jpg

08_36.jpg

09_32.jpg

10_37.jpg

11_40.jpg

12_36.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1214590742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2019.01.26. 22:39:04

"LEGO-val történő játszás lefolyása..." :(

trollsalab 2019.01.26. 22:56:03

Beszarás nem is tudtam, hogy már 76-ban is volt magyar nyelven. Egyébként nekem megvan ez a katalógus.

trollsalab 2019.01.26. 22:58:46

363-as volt az első Legóm 76-ban. 480,- Ft-ba került, ami brutális árnak számított.

trollsalab 2019.01.26. 22:59:35

"idősebb generáció" Értem a célzást...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.26. 23:25:10

@trollsalab: Hát most miért :D 76ban édesanyám volt 12 éves szóval azért helytálló :)

trollsalab 2019.01.26. 23:33:15

@Tota12: Na jó én csak 4 voltam. Egyébként kicsit alászálltam az Arcanumba és megtaláltam a legelső újságcikket, ami a legót említi 1971-ből. Hogyan lehetne ide feltölteni (pdf-ben van).

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.26. 23:58:54

@trollsalab: 69-ben történt először Lego behozatal ha minden igaz. A 71 az reális. Az arcanumot én is kicsumáztam úgyhogy biztosan megvan nekem is valahol akkor

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2019.01.27. 10:18:26

Hű de csikorog ez a magyar fordítás... :p
Google Translate-szintű szöveg a Google Translate előtt 40 évvel!
:D

TheRminator 2019.01.27. 17:39:23

40-es Lego-t kaptuk meg. Az ára rajt van a dobozán: 630 Ft.

Ime:
https://1drv.ms/f/s!AnxawjCHyafAke9rSpjkR5Tb0hzQFQ

trollsalab 2019.01.27. 19:06:40

Pár hónapja a 182-es vasút készletet -eredeti csomagolással- 30 milló Ft-ért hirdették a Facebook-on.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.27. 20:09:52

@trollsalab: csak eredeti csomagolással vagy bontatlanul?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.27. 20:10:22

@-Szűcs Gyula-: ha inden igaz azért mert a dánok csinálták

Öngerjesztő Erg 2019.01.27. 20:55:23

Ez a katalógus nekem is megvan. A készletek közül pedig a 40, a 912, a postakocsi, a versenyautó és a tűzoltóautó. Mai szemmel ez nem semmi, de emlékszem, hogy akkor a tűzoltó- és a rendőrállomásra csorgattam a nyálam, meg persze a vonatra. Legóból már akkor se létezett a "túl sok" kategória..

trollsalab 2019.01.27. 20:57:47

A 692-es is megvolt nekem.

trollsalab 2019.01.27. 20:58:53

B@Tota12: Bontott , de az eredeti csomagolás jó állapotban volt.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.27. 21:51:35

@trollsalab: Az akkor nagyon nem stimmel. Az 100 000 dollár lenne. Ahogy nézem bricklinken bontatlan 182-es van fent 1260 euroért

Szabo T 2019.01.27. 21:56:52

Egyik karacsonyra Nagyapamtol egy 40-es Legot kaptam ajandekba. Mandulamutetem utan -fajdalomdijkent- pedig elmentunk a Hobbi Bolt-ba, ahol Edesanyam egy "nagyon kis" Legot kert az eladotol. O kirakott elenk 3 dobozt (659, 660 es 696) es arra a kerdesre, hogy melyik tetszik, azt feleltem, hogy mindharom :) Legnagyobb meglepetesemre mind a harmat megkaptam. A "Rendorkapitanysag" (370) es a 912-es is megvoltak, ha jol emlekszem. Aztan pedig jottek az urlegok 1979-tol!

drover(fanyul társa) 2019.01.28. 10:58:50

Én a '60 -asokban voltam gyerek, az osztrák rokonoktól kaptam egy kb. fél méter magas, 25 - 30 cm átmérőjű henger alakú dobozba Legot. Annyi elem volt benne, hogy házakat, autókat, stb. tudtam építeni belőle. A mostaniak csak a pénzlehúzásról szólnak. (Hallod, Lego gyár HUngary?) Apró, mikroszkopikus xarok, semmire nem jók, a gyerekek kreativitását nem növelik, mint a régiek. Egyszer összerakják, és mgy a felejtésbe, mert mást nem lehet csinálni belőlük. Illetve ha kb. 30 - 40 rongyért egy csomót összevásárolsz. Hol van már az örömszerzés és a játék szempontja?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.01.28. 11:17:36

@drover(fanyul társa): Ma is ugyanúgy v annak általános készletek (Basic) amiből bármit meg lehet épiteni. Ezen kivül ugyanúgy vannak olyanok is amiből több dolgot lehet megépiteni (Creator). Persze nyilván az embernek a mai LEgo-ról a Star Wars ugrik be, de a kreativ vonal ugyanúgy megvan ma is

Konyvtaroslany 2019.02.08. 23:52:05

@Tota12: Nekem is megvan a 182-es készlet, eredeti dobozzal, hungarocell belsővel és még az alagút mintájú zöld fakk-takarók is. A fent említett árakat hallva csak arra tudok gondolni, hogy aki a fácsén hírdet, az nem feltétlenül ismeri a bricklinket is. Szóval lehet, hogy valaki felrakja annyiért - és elképzelhető, hogy lesz olyan hülye, aki megveszi. Ebay-en simán el tudom képzelni, hogy valami alulinformált csilliárdos nem tájékozódik az árakról, csak megveszi, ami megtetszik neki, mert megteheti.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 30th anniversary (1) a-team (1) actionforce (80) actionman (7) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (8) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (6) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (24) archivum (24) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (8) bat (24) batman (41) batman and robin (2) batman animated (13) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (29) batman figurák története (21) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (7) board games (1) bootleg (3) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (16) centurions (1) chuck norris (1) clone wars (4) clone wars lego (4) cobra (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (1) double dragon (1) droids (5) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (2) episode I (2) episode IX (1) episode I figurák (2) érdekesség (574) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (1) fekete péter (1) force awakens (3) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (193) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (195) gijoe állatok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (23) gijoe figurák (181) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (195) gi joe japán (4) gi joe jármű (40) gi joe járművek (35) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (25) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (5) gi joe prototype (4) gi joe rajzfilm (14) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (171) gi joe tv (17) gi joe vehicles (35) glasslite (1) gobot (2) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (317) hasbro játékok (322) hasbro katalógus (1) heman (3) heti video (53) he man (4) hidden side (1) hírek (45) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (1) hotwheels (20) hotwheels autok (15) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (677) játékbolt (11) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (4) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (678) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (6) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (13) jurassic park figurák (8) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (83) kenner (206) kennertoys (199) kenner figurák (197) kenner története (2) képregénybörze (3) kevésbé ismert játékvonalak (15) kiadatlan (1) kisautó (16) kisautók (18) ko (8) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (8) ko toys (8) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (10) last jedi figures (7) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (216) legostarwars (87) lego 2018 (37) lego 2019 (14) lego alien (1) lego aqua zone (3) lego at-st (4) lego blacktron (10) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (42) lego city (7) lego city space (1) lego érdekesség (97) lego exploriens (3) lego fabuland (3) lego figurák (34) lego figures (47) lego futuron (8) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego harry potter (1) lego hírek (19) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (56) lego katalógus (51) lego lone ranger (2) lego minifigurák (23) lego mini figures (19) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego pirates (19) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (38) lego scooby doo (1) lego sea tron (1) lego ships (9) lego solo (4) lego space (42) lego space police (8) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (4) lego star wars (107) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (19) lego super heroes (4) lego szett (138) lego tehcnic (19) lego tmnt (1) lego történelem (93) lego town (9) lego train (2) lego tron (2) lego ufo (4) lego unitron (4) lego western (4) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (25) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) mego (2) men in black (1) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) modern játékok (13) modern star wars figurák (3) moder star wars figurák (4) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (3) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (2) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) parker (5) pebe (1) pirates (3) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (23) potf eu (2) potf expanded (1) potj (1) power of the force (23) power of the jedi (2) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (23) prototype (22) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (5) régi játék (518) régi játékok (509) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) robin hood (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (36) solo figurák (33) solo star wars figurák (35) sonic fighters (1) space (9) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (1) startron (1) starwars (329) starwarsfigures (265) starwarsjármű (71) starwarstoys (316) starwars episodeIX (2) star trek (1) star wars (328) star wars 30th anniversary (1) star wars bendems (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (180) star wars ewoks (5) star wars expanded (4) star wars fekete péter (1) star wars figurák (250) star wars force awakens (4) star wars jármű (51) star wars kártya (3) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (8) star wars last jedi (10) star wars poszter (1) star wars potf (44) star wars prototipus (46) star wars prototype (45) star wars rebels (10) star wars reklám (6) star wars resistance (4) star wars riport (3) star wars rogue one (15) star wars solo (19) star wars tfa (4) star wars tv (6) star wars vehicles (64) star wars walker (10) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) supermario (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (6) társasjáték (8) technic (6) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (10) tonka (3) top10 (31) top10 lego (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (470) town (2) toxic avenger (1) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (5) train (1) transformers (37) transformers g1 (29) transformers g2 (3) transformers katalógus (2) transfrmers (23) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (3) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (51) vintage (361) vintagejátékok (484) vintagestarwars (130) vintagestarwarstoys (127) vintagetoys (475) vintage collection (15) vintage gi joe (183) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (114) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (3) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók