Top 10 Kedvenc G.I.Joe fegyverem

A jó múltkor csináltam egy top 10-es listát azokról a G.I.Joe alkatrészekről, amelyeket elhibázottnak tartottam, idegesítenek vagy csak gyerekkoromban megutáltam őket. Akkor említettem, hogy megcsinálom a cikk párját is, tehát azokat a felszereléseket, amelyek szerintem zseniálisan sikerültek…..így tisztességes, úgyhogy nekiálltam a megvalósításnak.

s-l1600_66.jpg

A lista tervezésénél viszont azonnal komoly dilemmába futottam bele, hiszen itt alapvetően kétféle irányról van szó. Vannak a menő fegyverek (egyetlen más játékvonalban sem voltak annyira jól sikerült fegyverek, mint az ARAH G.I.Joe-ban) és az ötletes egyéb kiegészítők, amelyek végülis nem fegyver jellegűek…táskák, maszkok, sisakok stb. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezeket van-e értelme egy listán szerepeltetni, de végül úgy döntöttem, hogy kettészedem őket. Úgyhogy, most elsőként jöjjön a tíz kedvenc G.I.Joe fegyverem és majd később lesz egy lista a kedvenc nem fegyver jellegű kiegészítőimmel is. Ebben a kettéválasztásban az is közrejátszott, hogy első nekifutásra több, mint 30 tételt írtam fel a listámra, szóval sokkal nagyobb kiinduló anyagból dolgozhatok, mint a negatív listánál.

614387543_o.jpg

A G.I.Joe játékok egyik abszolút mértékadó pontja a fegyverzet volt. Ez (is) választotta el a többi korabeli játéktól…a kreatív, sokszor élethű, sokszor pedig a valóságtól elrugaszkodott, de mégis fantáziadús fegyverek. Ezek nemcsak, hogy adott esetben eladták a figurát ( „Apa apa nézd mekkora puskája van azt kérem…” ), hanem elképesztően meg is tudták növelni a játékélményt. Lássuk nekem melyik is a tíz kedvenc fegyverem és miért. Persze most is kíváncsi vagyok, hogy nektek melyek a kedvenc Joe fegyvereitek. Írjátok meg kommentben.

Zandar íjpuskája

Nehéz megfogalmazni, hogy mit szeretek ebben a fegyverben. Ez volt az egyik első figurám (úgy kb ötödik-hatodik) ilyenformán mind a figura, mind a fegyver eléggé belém ivódott. A puska maga egy érdekes darab, mert külső megjelenésében leginkább egy távcsöves, vagány formájú vadászpuskát mintáz, ám egy nyílvessző ágaskodik ki az elejéből. Tehát ez lényegében egy nyílpuska, de én ezzel nem sokat foglalkoztam… nálam ez gyerekként olyan sörétes volt, mint a szél. Jó volt vele játszani és jól mutatott szinte bármelyik kommandós jellegű figura kezében. Ha az ember „predátorost” játszott a Joe figurákkal Billy fegyverének is megfelelő volt.

zand1.jpg

zand2.JPG

zand3.jpg

Snow Serpent AK-47-ese

Az első figurám elsőszámú fegyvere….még jó hogy kedvenc volt. Ugyanakkor ez volt az első olyan fegyverem, amit elhagytam, tehát nem sokáig élvezhettem a játékot vele. Külsőre egy hagyományos AK-47-es volt, mégpedig az „SZ” vagyis a behajtható válltámaszos változat. Egy csomó más figurának is adtak az évek során kalasnyikovot, de valahogy nekem az összes közül mindig ez tetszett a legjobban. Szép a kidolgozása, szép a színe és nagyon illett a Snow Serpent figura télies megjelenéséhez.

snow2.jpg

snow1.jpg

snow3.jpg

snow4.jpg

Vipers puska

Nincs is mit ezen taglalni. Egy gyönyörű gépkarabély, aminek ugyan nem valósak a gyökerei, de mégis nagyon valóságosnak hat. Engem a G.I.Joe the Movie-ban fogott meg a leginkább, amikor a renegades tagjai ilyenekkel pakolják fel magukat a Terrordrome megtámadása során. Azt se felejtsük el, hogy nagyon jól illik a Vipers figura kezébe. Világos színben járt a  Vipers figura mellé, sötét színben pedig egy  accessory packban lehetett hozzájutni. Mindkét színben teljesen jól néz ki. Még a hátlapgrafikán is jól mutat.

vip3_1.jpg

vip1.jpg

vip2_1.jpg

vip4.jpg

Fast Draw rakétakilövője

Fast Draw egy igen furcsa madár, mert maga a figura szürke, átlagos és kissé lélektelen, de teljesen felöltöztetve igencsak pazar látványt nyújt. Ez elsődlegesen a fegyverrendszere miatt van, ami talán az egyik legkomplexebb cucc volt az ARAH Joe-k időszakában. Az egész alapja egy hátizsák, aminek a közepén egy tengely fut. A tengely végein rakétaindító sínek találhatóak, ezekre fel lehet helyezni két gyönyörű fehér rakétát. A tengely mozgatható, aminek következtében a rakétaindító sínek állása változik. Az indítók 1-1 oldaláról csövek jönnek le, amelyek 1-1 fehér elsütőkarban végződnek. Ezzel tudta (volna) a figura kilőni a rakétákat. Szerintem zseniális. Gyerekkoromban megvolt ez a figura, viszont akkor annyira nem kedveltem, de a mai szememnek annál inkább tetszik. Azért a rakétás hátizsákkal már akkor is nagyon szerettem játszani és külön jó volt, hogy ez még a rugós kilövők korszaka előtt volt, tehát nem kellett figyelni, hogy esetleg véletlenül elsütöm-e a kilövőt.

fast4.jpg

fast1.jpg

fast2_1.jpg

fast3_1.jpg

Backblast rakétakilövője

Gyerekkoromban fogalmam sem volt róla, hogy ez a böszmenagy háromcsövű rakétakilövő egy valós fegyverről, a brit javelin rakétakilövőről lett mintázva. Akkor még csak simán nagynak és veszélyesnek tűnt, noha a kezelése már akkor sem volt könnyű. Három vastag csöve van, amelybe piros rakétákat lehet helyezni. Egy periszkópszerű irányító részre lehet az egészet feltenni, aminek oldalirányba 1-1 nyele van. Ez kicsit körülményessé teszi, hogy a figura kezébe helyezzük, de ha sikerül, akkor igazán impozáns látványt nyújt. A stabilitást erősen rontja, de a látvány mindezért kárpótol. Gyerekkoromban sokszor az irányító rész nélkül játszottam vele és engem egyértelműen a Kommandó című film rakétakilövőjére emlékeztetett, még akkor is, ha már tudtam, hogy Salvo kilövője arra sokkal jobban hasonlít. Nekem ez jutott, viszont minden hibája ellenére imádtam vele játszani.

back1.jpg

back2.jpg

back3.jpg

back4.jpg

Crimson Guard puska

Crimson Guard puskája az egyik legszebb puska a G.I.Joe történelemben. Egy hagyományos felépítésű, egyenes táras, voltaképpen egyszerű puska, ami igazából semmi extra, de mégis megragadja az ember elméjét. Tök jó, hogy van rajta szurony és az is nagyon jó, hogy fekete színben adták ki, mert később világos kék színben is hozzá lehetett jutni egy accessory pakkban, de úgy már közel sem működik ennyire a fegyver. Ezt is valós fegyverről mintázták, mégpedig a belga FN Cal puskáról, de az az igazság, hogy a valóságban közel sem fest ennyire vagányul.

cr3.jpg

cr2.JPG

cr1.jpg

cr4.jpg

Hardball kilövője

Ez egy forgótáras kézi rakétakilövő, aminek a tárja kivehető volt. Ez is valós fegyveren alapult, sőt bárki láthatta is a Terminator 2 filmben. Én is láttam gyerekként és különösen kedveltem, hogy majdnem ugyanolyan fegyverrel tudok játszani, mint ami a filmben volt. A figurát szegényt elhagytam egy tahitótfalui nyaraláskor, a fegyver viszont megmaradt és minden csatában fontos szerepe volt. A kivehető, forgatható tár különösen játszhatóvá tette.

har2.jpg

har1.JPG

har3.jpg

har4.jpg

Shockwave "uzija"

A 80-as 90-es években nem volt egyetlen valamirevaló akciófilm sem a legendás uzi (illetve Mac-10) géppisztoly nélkül. Ez nyilvánvalóan hatott rám kissrácként és hatott a játékkészítőkre is hiszen a G.I.Joe figurák igen sok esetben kaptak ilyen fegyvert. Shockwave-é viszont más, sokkal vagányabb mint a többi mert egy szép nagy hangtompító és egy válltámasz tarkítja. A mély kék színe is harmonizál a figurával, aminek a kezében csodálatosan mutat, de más figurákhoz is nagyon jól lehetett használni. Az egyik kedvenc figurám….kedvenc fegyvere.

sho3.JPG

sho1.jpg

sho2.jpg

sho4.jpg

Dial Tone puskája

A józan eszem és szemem látja, hogy ez egy átlagosabb küllemű fegyver. Valamiért mégis imádtam. Gyerekként a játszások többségében ez volt az egyik „hős” fegyver, amit rendszerint a harc végén talpon maradó karakter használt. Egy szép egyenestáras, válltámaszos szürke fegyver, amin különösen jól mutatnak a cső vájatai. A mai napig kedvelem és Dial Tone-hoz is különösen jól illik.

dial2.jpg

dial3.jpg

dial1.jpg

dial4.jpg

Firefly puskája

Firefly puskája egy különösen jól sikerült darab. Lényegében ez egy erősen módosított Tec-9 –es amire hangtompítót és válltámaszt varázsoltak. A tár hosszú, egyenes és ez egyben abszolút ilyen kommandós hatást kelt. Az unokatesóméknak gyerekként megvolt ez a figura és a fegyvere is, én pedig nagyon rá voltam kattanva, de sajna nem adták nekem. Később pedig már nem volt meg nekik. Nagyon illik a szabotőr Firefly kezébe. Több színben is kiadták a különféle accessory packokban, de zöldes színben néz ki a legfrankóbban.

 

fir4.jpg

fir1.jpg

fir2.JPG

fir3.jpg

Vigaszdíjasok

Gnawgahyde puskája

Nem fért fel a listára, de mindigis nagyon kedveltem Gnawgahyde óriási, távcsöves vadászpuskáját a bipod kitámasztójával. A figurának gyakorlatilag minden eleme és kiegészítője zseniális, de valahogy ez a puska teszi teljessé az orvvadász krokodil Dundee jellegű karaktert.

gna1.jpg

Pathfinder gépágyúi

Pathfinder az egyik kedvenc figurám és gyakorlatilag minden porcikáját szeretem. Igaz ez az érdekes kialakítású gépágyúira is, amelyeket rendhagyó módon nem a figura kezébe kell adni, hanem a derekán található pöckökbe kell bepattintani. Ez a megoldás nekem mindig tetszett, csakúgy, mint a fegyverek hosszú csövei. Más kérdés, hogy valószínűleg lerepülne a gatyája, ha ezt így elsütné a valóságban. Csak éppenhogy nem fért fel a listára.

path_1.jpg

Incinerator lángszóró

Incinerator kilövője szerepelt a negatív listán, a fő fegyvere, a lángszóró viszont majdnem erre a listára került fel. A kidolgozása ugyanis szerintem remek. A színe is rendben van és a csővel illetve a hátizsákkal együtt egészen szépen, egységesen felöltöztetik a kissé erős színekkel operáló Incinerators figurát.

inc2.jpg

inc1.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7714691560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (80) actionman (7) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (8) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (5) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (22) archivum (22) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (8) bat (24) batman (40) batman and robin (2) batman animated (13) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (28) batman figurák története (21) batman forever (3) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (26) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (7) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (15) clone wars (3) clone wars lego (3) cobra (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (7) creature figurák (7) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (1) double dragon (1) droids (4) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) episode I (1) episode IX (1) episode I figurák (1) érdekesség (540) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (188) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (190) gijoe állatok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (23) gijoe figurák (176) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (190) gi joe japán (4) gi joe jármű (39) gi joe járművek (34) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (25) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (4) gi joe prototype (3) gi joe rajzfilm (14) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (169) gi joe tv (17) gi joe vehicles (34) glasslite (1) gobot (2) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (1) hasbro (302) hasbro játékok (307) hasbro katalógus (1) heman (3) heti video (47) he man (4) hidden side (1) hírek (44) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (1) hotwheels (20) hotwheels autok (15) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (643) játékbolt (11) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (3) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (644) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (6) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (11) jurassic park figurák (6) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (73) kenner (198) kennertoys (190) kenner figurák (188) kenner története (1) képregénybörze (2) kevésbé ismert játékvonalak (14) kiadatlan (1) kisautó (13) kisautók (15) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (9) last jedi figures (6) last starfighter (1) last starfighter figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (203) legostarwars (86) lego 2018 (37) lego 2019 (14) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (10) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (38) lego city (7) lego city space (1) lego érdekesség (89) lego exploriens (3) lego fabuland (2) lego figurák (33) lego figures (46) lego futuron (6) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego hírek (18) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (49) lego katalógus (44) lego lone ranger (2) lego minifigurák (22) lego mini figures (18) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego pirates (19) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (36) lego scooby doo (1) lego sea tron (1) lego ships (9) lego solo (4) lego space (37) lego space police (8) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (4) lego star wars (105) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (18) lego super heroes (4) lego szett (135) lego tehcnic (14) lego tmnt (1) lego történelem (81) lego town (8) lego train (2) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (22) matchbox 2018 (2) mattel (8) mb (7) mego (2) men in black (1) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) modern játékok (11) moder star wars figurák (1) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (3) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (2) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) parker (5) pebe (1) pirates (3) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (22) potf eu (2) potf expanded (1) potj (1) power of the force (22) power of the jedi (1) power rangers (1) predator (1) pretender (1) prototipus (17) prototype (17) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (1) rebels (5) régi játék (489) régi játékok (481) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) robin hood (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sea tron (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (36) solo figurák (33) solo star wars figurák (35) sonic fighters (1) space (7) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) starwars (314) starwarsfigures (252) starwarsjármű (70) starwarstoys (302) starwars episodeIX (2) star trek (1) star wars (313) star wars bendems (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (169) star wars ewoks (5) star wars expanded (3) star wars fekete péter (1) star wars figurák (237) star wars force awakens (4) star wars jármű (50) star wars kártya (3) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (9) star wars poszter (1) star wars potf (43) star wars prototipus (40) star wars prototype (39) star wars rebels (8) star wars reklám (6) star wars resistance (4) star wars riport (3) star wars rogue one (15) star wars solo (19) star wars tfa (3) star wars tv (6) star wars vehicles (61) star wars walker (10) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) supermario (1) super powers (2) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (6) társasjáték (7) technic (5) terminator (1) tfa (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (10) tonka (3) top10 (31) top10 lego (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (443) town (1) toxic avenger (1) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (5) train (1) transformers (36) transformers g1 (29) transformers g2 (3) transformers katalógus (2) transfrmers (23) triál (3) tron (3) tvc (3) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (3) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (45) vintage (338) vintagejátékok (461) vintagestarwars (128) vintagestarwarstoys (125) vintagetoys (452) vintage collection (15) vintage gi joe (178) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (112) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók