A Star Wars játékjárművek története -11.rész

General Grievous Starfightere

1_27.jpg

A mai járgány némiképp kilóg az eddigi epizódok sorából, hiszen most nem egy általános, széles körben alkalmazott gép kerül sorra, hanem egy egyedi, egy karakter által használt gép. Grievous tábornok vadászgépe mindenki számára emlékezetes lehetett, aki akár csak egyszer is látta a Sithek Bosszúja című, harmadik Star Wars epizódot. Érdekes vonalvezetése és egyedi, vagány alakja sok rajongó tetszését elnyerte.

a2_16.jpg

A hajó nem szerepelt túl sokat a vásznon. Első alkalommal a Sithek Bosszúja filmben volt látható, mégpedig parkoló állapotban. Amikor Grievous elmenekül, Obi-Wan elől a Wheel Bike-al (amiről egy másik epizódban majd még lesz szó) egy hangárban fejeződik be az üldözés, ahol a háttérben látható Grievous saját használatú vadászgépe. A film során viszont még többször is látjuk, hiszen Obi-Wan ezzel menekült el az Utapauról a 66-os parancs után, így a későbbiek során még két jelenetsorban is láthattuk.. felszállás illetve haladás közben is. A Sithek bosszúján kívül feltűnt még a The Clone Wars animációs sorozatban is, ahol természetesen Grievous tábornok használta. Összesen öt epizódban volt látható. A mozgóképes megjelenéseken túl feltűnt még olyan számítógépes játékokban is, mint a Star Wars Galaxies, a Clone Wars Adventures vagy a Lego Star Wars III.  

2019-03-18_185831.JPG

Maga a gép egy gyönyörű vonalvezetésű, egészen egyedi darab. A története szerint ez egy Bellbulab-22-es típusú vadászgép, amelyet a Techno Unió által elfoglalt, Feethan Ottraw Scalable Assemblies gyártott. Az utapaui cég a bolygó Szeparatisták által történő megszállása után került a Techno Unio fennhatósága alá és mindenféle hadi eszközt gyártottak a Szeparatista haderő részére. Ez a gép egy egyedi darab, amit külön Grievous tábornok parancsai alapján customizáltak. Erősebb hajtóműveket, erősebb pajzsot és egy Holonet adó-vevőt telepítettek a gépre. Grievous példánya a Soulless One nevet viselte…úgylátszik Grievius rajongott az ilyen hajónevekért, hiszen ezt „A lélektelennek” a zászlóshajóját pedig Malevolence-nek (Rosszindulat) hívták. Nekem ez a hajó kezdettől fogva nagyon tetszett, leginkább az erős, agresszív alakja miatt. Valamiért én némi art deco beütést érzek a vonalvezetésében, ami ad neki egy kis 30-as évek beli hangulatot. A pilótafülke működéséről és alakjáról beugorhat a 89-es Batmobile a hajtómű elrendezése meg olyan, mint egy légifogatnak az Episode I-ben. A II. világháborús vadászrepülőgépekre is emlékeztet, szóval nem éppen egy szokványos Star Wars járgány az biztos.

3_17.jpg

A játékgyártók, mondhatjuk, hogy jelentőségének megfelelő számú alkalommal készítettek belőle játékot. Szinte minden Star Wars licenszet birtokló gyártó készített belőle valamit, de leginkább a Hasbro és a Lego voltak aktívak. Ők sem készítettek belőle túl sok verziót, viszont, amiket kiadtak igen nagy népszerűségnek örvendettek a gyűjtők köreiben.

general_grievous_exploding_body_soulless_one.jpg

A Hasbro összesen három kiadást szentelt a Soulless One-nak, ám a három gép igazából egy és ugyanaz, csak a csomagolásuk tér el. Ráadásul mindhármat a 2008-as év során adták ki. Érdekes, hogy a RoTS szériában nem adták ki, pedig leginkább oda illett volna. Valószínűleg akkor azért nem csinálták meg, mert a Wheel Bike mellé nem akartak még egy egyedi járgányt szentelni ugyanannak a karakternek egy sorozatban.

a1_21.jpg

Elsőként a The Clone Wars sorozatban adta ki a Hasbro 2008-ban. A járgányt sikerült az első csavartól az utolsóig tökéletesen műanyagba önteni, ami egy különösen szép járművet eredményezett. A színe és az alakja is teljesen ugyanolyan, mint a filmben látott gépnek. A festése igen jól sikerült, a bronzos színhasználat pedig nagyon sokat dob a gép megjelenésén, noha a filmben ez a szín nekem inkább aranynak tűnt. Ugyanakkor a bronz talán jobban is illik a jármű jellegéhez. A pilótafülke ugyanúgy előrefelé nyitható, de itt felnyílik, nem pedig sínen előrecsúszik, ahogyan a filmben láthattuk. Ez talán az egyetlen lényeges hibája a járgánynak. A hajtóművek jól kidolgozottak és kihúzható, rejtett rakétakilövőket rejtenek, ami a jól megszokott rugós megoldással ki tudja lőni a lövedékeket. A szárnyakon ágyúk is láthatóak, amelyek oldalirányba mozgathatóak, az alján pedig szintén van egy ágyú, ami egy vintage Star Wars X-Wing ágyú bronzszínű újrahasznosításának tűnik. Ezen kívül a gép tartalmazza a filmben is látható hátsó „uszony” elemet, ami ugyanúgy fel-le csukható. A futóműveket is fel lehet tolni a hajtóművekbe, szépen a helyükön maradnak, leeresztett állapotban, pedig szépen tartják a gépet. A pilótafülke jól kidolgozott, de azért nem túl részletes. A központi irányítókonzol elemét ki is lehet venni. Tökéletesen illik bele egy Grievous figura, de pilóta sajnos nem járt a gép mellé. A járgány két féle Clone Wars csomagolással is a boltokba került. Ezek csak a doboz felső taktusában és színvilágában különböznek. Mindkettőn kb. ugyanaz a Clone Wars-ból származó kép és feliratok láthatóak. A kék változatnál egy klónfej van a jobb felső sarokban és kicsit puritán az egész megjelenése. A gépet ábrázoló kép háttere egy bolygó.

tcw2.jpg

tcw3.jpg

tacgrievousstarfighter5.jpg

tacgrievousstarfighter22.jpg

tacgrievousstarfighter1.jpg

A piros változatnál három klónfej van a jobb felső sarokban és a gépet ábrázoló kép háttere is más. Itt bolygó helyett egy sima háttér látható. Egy lényeges dologban eltér még ez a két változat és az a dioráma. A piros változatot ugyanis egy karton diorámaszerű háttérrel adták. Ez egy rajzolt bolygót és egy éppen tüzelő állapotban ábrázolt Obi Van’s Jedi Interceptort mutat. Nem túl extra cucc, de azért elmegy.

tcw-1709.jpg

tcw-1712.jpg

tcw-1763.jpg

tcw4.jpg

Harmadik darabként a 30th Anniversary sorozatban jelent meg a gép, ugyanúgy 2008-ban. Ez a verzió minden elemében megegyezik a TCW kiadás kék változatával. Azaz a karton dioráma nem járt hozzá. Sajnos pilóta sem. A csomagolás dizájnja, viszont teljesen más, természetesen ezt is a 30th Anniversary sorozat lecsapott sarkú dobozában hozták forgalomba. A háttérkép itt is ugyanaz, de változtattak egy kicsit a gép fényviszonyain és a háttérbe bekerült pár égitest. A jobb felső sarokban pedig egy morcosan letekintő Grievous látható. A bontatlan Grievous Starfighterek közül nekem ez tetszik a legjobban.

tacgrievousstarfighterb1.jpg

tacgrievousstarfighterli.jpg

tacgrievousstarfighterscene2.jpg

tacgrievousstarfighter16.jpg

A Die Cast gyártók többsége viszont érdekes módon nem rendelkezik Grievous Starfighter modellel. Se a Micro Machines, se a Hot Wheels eddig még nem adta ki ezt a gépet. Egyedül a Hasbro Titanium sorozatában jelent meg belől egy példány 2006-ban (meg persze Deagostini de azt ebben a sorozatban nem érintem). Ez sokkal, sötétebb színekkel operál, mint a fentebbi játékok, gyakorlatilag majdnem fekete színbe hajlik, amelyet arany részek tarkítanak. A festése érdekes, mert kopásokat, harci sérüléseket vittek fel rá, de ez ebben az esetben inkább úgy tűnik mintha a játék erősen használt állapotban lenne. A futóműveket ennél is le lehet nyitni, viszont a pilótafülkéje nem nyitható. Persze ez a darab is kapott egy kis stand-et, amire fel lehet helyezni. Nem ez a legszebb Titanium modell, amit valaha láttam… ebben a színben egy Batplane-re inkább hasonlít, mint Grievious vadászára.  

titan3_1.jpg

titan2_3.jpg

titan_1.jpg

A Transformers Crossovers sorozatban is jelent meg Grievous Starfighter, mégpedig 2008-ban. Ez egy Transformers-ként átalakítható Starfighter járművet jelent, amiből egy Grievous figurát lehet elővarázsolni. A gép része egészen jól néz ki, de a robot alakja nem túl meggyőző.

tra2_1.jpg

tra1.jpg

tra3_1.jpg

tra4_1.jpg

2011-ben egy újabb verziót is kiadtak belőle, ez minden elemében új kialakítású darab volt, de talán ez kevésbé sikerült jól.

s-l1600_67.jpg

crossovers-toy_class1_grievous.jpg

t11.jpg

Készült még egy érdekes játék ebből a járgányból. A Hasbro a Speed Stars sorozatában, 2017-ben kiadott egy playsetet, amiben szerepelt egy kisebb méretű, leegyszerűsített Grievous Starfighter. A Speed Stars egy kisméretű járgányokból és kilövőkből álló játékvonal volt, amellyel –szerintem – a Mattel Hot Wheels versenypályáival akart versengeni a Hasbro. Nem volt egy hosszú életű valami, de azért az Assault on General Grievious fantázianevű playset tetejéből ki lehetett lőni egy Grieviuos Starfightert.

speed2_1.jpg

speed1_1.jpg

speed3.jpg

A következő évben önálló csomagban is kiadtak egy Grievous Starfightert, ám ez egy teljesen új darab volt, nem a playsetes űrhajót hasznosították újra. Itt egy kis kilövőt mellékeltek hozzá, amivel, nagy sebességgel ki lehetett lőni a kerekes járművet.

speed4.jpg

A Lego az évek során több alkalommal is megcsinálta Grievous vadászát. Többféle méretben és részletességgel, összesen négy alkalommal nyúltak a géphez.

4838784594_53f03045dd_b.jpg

Először 2007-ben adták ki Grievous Starfighter-ét. A 7656-es készlet 232 alkatrészből épült fel és kissé leegyszerűsített módon mutatta meg a szóban forgó járművet. Ennek ellenére teljesen felismerhető, csak a hajtómű alakja és a gép arányai nem az igaziak. A gép elhúzható pilótafülkével, fénykard tartóval és becsukható futóművel rendelkezik. Egy figurát mellékeltek hozzá, természetesen egy Grievous tábornokot, azon belül is a korai, merevlábú, egyszínű darabot. Ezt ezen a szetten kívül felhasználták a 7255 Grievous Chase készletben is, de ahhoz járt egy köpeny is, ehhez pedig nem. Később ez a figura feltűnt még egy Comic Con Display set-ben is.

7656.jpg

7656_1_1.jpg

7656_2.JPG

7656_3.JPG

7656_1.jpg

A 8033 General Grievous Starfighter egy polybag-es mini méretű készlet volt, amelyet 2009-ben adtak ki. Ez egy promóciós készlet volt, tehát korlátozott mértékben lehetett hozzájutni. Amerikában csak a Target boltokban árusították, Angliában pedig a Daily Mirror promóciójában vett részt. Mindössze 44 alkatrészből állt és egy vázlatos, hosszúkás Grievous Starfighter képét mutatta. Alakra leginkább az előző Lego kiadványra hasonlított. Minifigura nem járt hozzá. Promó cuccnak nem rossz, de önálló készletként nézve azért nem mondanám egy bajnok darabnak.

8033.jpg

8033-1_used_000.JPG

A 8095 General Grievous Starfighter az eddigi legnagyobb Lego készlet, ami ezen, jármű alapján készült. Ezt 2010-ben adták ki, 434 alkatrészből épült fel és ez egy jóval nagyobb darab volt, mint az előző kiadások. Alakra is sokkal jobban sikerült. A hajtóművek és a gép arányai sokkal jobban hasonlítanak a filmben látható járműre. Az oldalairól rejtett rakétakilövőket lehet kipattintani. A hátsó részén lehajtható a „cápauszony”, ami az egyik futómű is egyben. Pazar gép. Nem tökéletes, de azért elég jó. Járt még mellé egy parancsnoki szék is, amin egy fénykardtartó is helyet kapott. Három figura is járt a szetthez. Természetesen az egyik Grievous tábornok, mégpedig egy újabb verzió. Ez sokkal modernebbnek és filmhűbbnek hat. Ezen a készleten kívül még a Malevolence szettben is felhasználták. A másik két figura Nahtar Webb, egy Mon Calamari és ez EV-A4 droid. Mind a kettő egyedi figura, csak ebben a készletben használták fel.

8095.jpg

8095-1.jpg

8095-0000-xx-33-3.jpg

8095-0000-xx-33-4.jpg

8095_alt6.jpg

8095_main.jpg

A 2018-as Lego Star Wars Adventi naptár, 9.napi ajándéka, egy miniatűr méretű Grievous Starfighter volt. Ez, bár mindössze 19 elemből épül fel, egészen tisztességesen hozza azokat a formai követelményeket, amiket az ember elvár egy ilyen játéktól. Az alakja rendben van és a színe is nagyjából oké. Az adventi naptáras kis cuccok mezőnyében ez még egy egészen normális darab szerintem.  

adv1_1.jpg

adv2_2.jpg

Összességében a Grievous Starfighter egy remek Star Wars jármű. Az évek során jó pár játékot készítettek belőle, amelyek többségében szintén nagyon jól sikerültek. Azért elférne belőle egy újabb Lego szett vagy egy Vintage Collection kiadás.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9114699656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása