Vintage Star Wars "Mini Rigs-ek" és egyéb kiegészítők - 1.rész

Sokszor utaltam már a vintage Star Wars játékok egyik érdekes, egyedi részére, az úgynevezett mini rigs-ekre, amelyek egyfajta fura mini járművek voltak. Ezeket sokszor a játékgyűjtők se tudják „hová tenni”, úgyhogy már elég régen tervezem, hogy írok ezekről egy összefoglaló cikket, mert számos érdekességet hordoznak magukban.

swgc5_41.jpg

1980 körül a Kenner érdekes helyzettel szembesült. A Star Wars játékok elképesztő ütemben fogytak, ám a figurák és főleg a járművek tekintetében egy meglehetősen limitált eszközkészlet állt a rendelkezésükre, hiszen csak azokból a dolgokból tudtak játékot készíteni, amelyek valamennyire feltűntek a filmekben. Ez főként a járművek tekintetében nem volt túl sok minden és ezek közül is voltak olyan darabok, amelyeket méreteik miatt csak leegyszerűsített, playset formában tudtak kiadni. (persze voltak olyan járművek is, amelyeket nem tartottak piacképesnek, ezért nem adták ki őket játékként) A piac viszont sokkal több terméket is elbírt volna és tátongott egy űr a single card-os figurák illetve a sokkal nagyobb playsetek, járművek között, mind termékméretben, mind az eladási ár tekintetében. Ezt az űrt töltötték be végül a Mini rigs-ek, a kiegészítő csomagok, később pedig a body rigs-ek.

3004_l.jpg

A mini rigs-ek ötlete Mark Bordreaux játéktervező nevéhez fűződik. Mark-ról már volt szó a korábbiakban, hiszen az ő nevéhez fűződött többet között az első Millenium Falcon játék megalkotása is (legutóbb a Haslab Sail Barge-on is dolgozott). Az alap koncepció az volt, hogy kellenének olyan kisméretű, olcsón előállítható és olcsón eladható köztes termékek, amelyek méretileg és árban is a figurák illetve a járművek/ playsetek között helyezkednek el. Ilyen dolgok viszont csak minimálisan látszódtak a filmekben, ezért olyan kiegészítőket kellett megalkotni, amelyek az első két filmtől valamennyire függetlenek. A Lucasfilms nem szerette az ilyesmit….korábban több olyan figurát is megtorpedóztak, ami nem látszott egyáltalán vagy eléggé az első  filmben, így esélyes volt, hogy erre sem adják majd az áldásukat… ám 1979-ben végül engedélyezték az Imperial Troop Transporter nevű járművet, ami annak ellenére lett sikeres, hogy a gép semennyire sem látszódott a filmben. Ennek a járgánynak a viszonylagos sikere megnyitotta az utat a többi, hasonló produktum előtt is.

imperialtrooptransport-w-box.jpg

Mark és csapata egyszerre több irányból közelítette meg a kérdést. Először is az egyértelmű volt, hogy az olyan kisebb cuccokat, amelyek szerepeltek a Birodalom Visszavágban ki kell adni…. ilyen volt a Radar Cannon, a Tripod Cannon és a Vehicle Maintenance Energizer, ami még a New Hope végén látszódott egy kicsit a vásznon. Ezek voltak a kiegészítő csomagok, viszont ezek eléggé statikusak voltak….úgyhogy rajtuk kívül szükség volt még járműszerű kiegészítőkre is. Ezek lettek aztán az úgynevezett Mini Rigs-ek.

radar.JPG

tripod.jpg

Mark és csapata elég sokféle mini járművet tervezett, de az első modellek többsége nem jutott át a rostán (ezekről lesz majd még szó a későbbiekben). Ugyanakkor némi átdolgozás után néhány modellt végül gyártásra érdemesnek tartottak.

moreminirigconcepts.jpg

A koncepció az volt, hogy olyan járgányokat csináljanak, amelyek ugyan nem látszódtak a filmben, de a jellegüknél fogva vagy ne nagyon lógjanak ki a Star Wars világából vagy emlékeztessenek egy másik, a filmben látható Star Wars járműre. Erre azért volt szükség, hogy a gyerek, ha nézi a filmet és játszik, simán oda tudja képzelni, mondjuk az Echo bázisra az MLC-3-at…”pont nem látszik, de mintha ott lenne a háttérben” alapon. Fontos szempont volt az is, hogy ne legyen nagy a járgányok mérete. A műanyag ára éppen emelkedőben volt ebben az időszakban, ezért oda kellett figyelni az anyag költségekre is. Egyszerű, relatíve sematikus gépekre volt szükség, amelyek csak 1-1 kunsztot kellett, hogy tudjanak, a jobb eladhatóság érdekében. A csomagolás méretére is oda kellett figyelni, hiszen ezeknek a játékoknak oda kellett férnie a játékpolcokon a járművek és a figurák közé. Először egy sima kis dobozban adták ki őket, de később a jó elhelyezhetőség érdekében olyan dobozban is forgalomba hozták ezeket, amelyek „oldalt fülesek” voltak, tehát jól össze lehetett csúsztatni őket a polcokon.

142-2014410152618_540x360.jpg

A mini rigs-eket a világ minden táján ilyen kis dobozokban forgalmazták, ám az ötödik hullám Power of the Force Body Rigs-eit Amerikában már kartonra csomagolt bliszterben dobták a piacra (Európában azokat is dobozban).

sec.jpg

A mini rigs-ek első hulláma 1981-ben jelent meg és egészen sikeres termékekké váltak. Az olcsó előállítási költségek miatt fillérekért lehetett árulni őket (5 dollárért…ami pont a 2,5 dolláros figurák és a kb 15 dolláros járgányok között helyezkedett el) és emiatt rengeteget el is adtak belőlük. A gyerekek ugyan nem mindig tudták ezeket a cuccokat elhelyezni a történetben, de azért eljátszottak velük, úgyhogy az elképzelés üzleti szempontból nagyon is sikeres volt. Emiatt további négy hullámban jelentettek meg újabb és újabb mini rigs-eket egészen 1985-ig, az éra végéig. A gépek elnevezése a negyedik hullámig valamilyen mozaikszóval kezdődött, ami általában egy háromtagú, hosszabb kifejezés rövidítése volt. Ezt egészítették ki egy számmal, ami nem emelkedő sorrendben volt, ám sosem használták kétszer ugyanazt a számot. A negyedik hullámtól aztán, már rendes jármű megnevezést kaptak a termékek.

fb820609d2ca4444342a30d43538f040.jpg

Akciófigura történelmi szempontból hozzá kell tenni, hogy a koncepció utat mutatott a többi játékgyártónak is. Ez előtt nem igazán volt jellemző, hogy a figurák illetve a járgányok/playsetek között kiadnak még egy köztes termékkategóriát is. A Star Wars mini rigs-ek után viszont gyakorlatilag minden más gyártó is készített hasonló cuccokat a saját játékvonalaikban. A legmarkánsabb példák erre, a G.I.Joe Motorized Action / Vehicle Pack-ok.

atv_carded_1.jpg

Azt nem lehet mondani, hogy ezek a mini rigs-ek manapság túl nagy megbecsülésnek örvendenének. A gyűjtők többsége általában nincs odáig ezekért, noha többnyire egyfajta szükséges rosszként a vintage kedvelők többsége be szokta szerezni ezeket is. Az áruk általában nem túl magas és sok van belőlük, úgyhogy bőven a megfizethető kategóriában szoktak mozogni, de természetesen egy szép állapotú, dobozos példányért, valamelyik ritkább csomagolási változatban itt is bőven a zsebébe kell nyúlnia a vásárlóknak.

rare-vintage-star-wars-esb-meccano-clipper-cap-2.jpg

Nézzük akkor ezeket az érdekes kis cuccokat részletesen. Az első részben a szó szoros értelmében vett mini rigs-eket tekintem át a második részben, pedig a némiképp más tulajdonságokkal bíró „body rigs”-eket és az egyéb kisméretű vintage kiegészítőket.

Első hullám –Empire Strikes Back (ebben a vonalban jelentek meg először)- 1981

MLC-3

Az MLC-3 (Mobile Laser Cannon) egy könnyű, egyszemélyes tank volt, amit a történet szerint a lázadók használtak az Echo bázis védelme során. Egy totál egyszerű, felnyitható, kupolás pilótafülkével ellátott kis lánctalpas járgány volt, amely két mozgatható lézerágyúval is rendelkezett. Később többféle ESB és RoTJ sorozatú csomagolásban is újra kiadták illetve volt egy kiadása, ami mellé egy ingyenes Rebel Commander figurát csomagoltak.  A járművet később kanoziálták is és feltűnt a Rebels magazinban illetve a Force Arena számítógépes játékban is.

mlc1.jpg

mlc2.jpg

mlc3.jpg

mlc4.jpg

MTV-7

Az MTV-7 (Multi Terrain Vehicle) az a járgány, ami talán a legjobban kilóg a mini rigs-ek sorából, ám utólag ez is kanonizálva lett. Ez egy duplakerekű birodalmi felderítőjármű, amelyet a sztori szerint a hoth-i csatában vetettek be a birodalmi erők….csak éppen a filmben nem voltak láthatóak. A keréktengelyek állíthatóak, így a pilótafülke részt le lehetett engedni. Egy mozgatható ágyú is helyet kapott a pilótafülke elején. Többféle ESB, később pedig RoTJ sorozatú illetve Trilogós csomagolásban is újra kiadták.  A járgány azóta feltűnt a Force Arena és a Star Wars Commander számítógépes játékokban is.

mtv.jpg

mtv4.jpg

mtv2.jpg

mtv3.jpg

PDT-8

A PDT-8 (Personnel Deployment Transport) egy szállító sikló, amelyet a történet szerint a lázadók használtak az Echo bázison szállítási feladatokra. Egy végtelenül egyszerű, kéthajtóműves, fehér sikló, aminek a hátsó részére álló helyzetben be lehet állítani egy figurát, előre pedig valamilyen rakományt lehetett tenni pl. egy droidot. A raktér rész egy lenyitható ajtóval is rendelkezik, a gép oldalán pedig két kicsi lézerágyú foglal helyet. A gépet eredetileg a Kenner Droid Personnal Transport-nak (DPT) akarta elnevezni, ám ezt az elnevezést a kiadás előtt, valamiért megváltoztatták. Létezett belőle egy Special Offer változat is, amiben a gép mellé ingyen egy 2-1B figurát csomagoltak. Az első három mini rig közül, ez volt a legkevésbé sikeres….nem is adták ki Return of the Jedi csomagolásban újra. A járgányt pedig később sem kanonizálták.

pdt3.jpg

pdt.jpg

pdt1.jpg

pdt4.jpg

pdt5.jpg

Második hullám – Empire Strikes Back -1982

Int-4 Interceptor

Az INT-4 egy rövidtávú, szárnyas felderítő sikló volt, amit elméletben az AT-AT lépegető hordoz a rakterében. A leírás szerint a birodalmi csapatok szintén a hoth-i csatában használtak ilyeneket, a lázadó erők felderítésére. Maga a járgány, szerintem nem túl ízléses. Az alkotókat nyilvánvalóan megihlette az AT-ST lépegető pilótafülkéje, de ez jóval keskenyebb és az oldalán két lenyitható szárny található. A pilótafülke teteje felnyitható, az elején pedig egy ágyú kapott helyet. AZ ESB csomagolású kiadások után RoTJ csomagolásban is újra meg lehetett vásárolni. 2014-ben a Star Wars Commander játékban kanonizálták, de valami hasonló járgány feltűnt anno a Lando Calrissian és a Thonboka Csillagbarlangja című könyv borítóképén is.

int3.jpg

int2.jpg

int.jpg

int4.jpg

int5.jpg

 

CAP-2

A CAP-2 Captivator volt az első olyan mini rig, amelyet nem a hoth-i csatával kapcsolatosan álmodtak meg az alkotók. Ez egy kétlábú lépegető, amit mind a birodalom, mind pedig a fejvadászok (pl Bossk) előszeretettel alkalmaztak különböző személyek felkutatására és elfogására. Két, mozgatható fogókarja segítségével el tudja kapni a begyűjtendő személyeket, majd a hátulján található fogolyrögzítőben tudja őket szállítani. A pilótafülke üvege felnyitható és van egy mozgatható ágyúja is. Személy szerint én ezt a gépet bírom, szerintem ötletes, de később végül nem kanonizálták. RoTJ csomagolásban is újra kiadták.

cap2_1.jpg

cap3_1.jpg

cap4_1.jpg

cap_1.jpg

Harmadik hullám – Return of the Jedi – 1983

AST-5

Az AST-5 Armored Sentinel Transport egy olyan kisméretű harci gép, amelyet főleg fejvadászok és egyéb bűnözők használtak közlekedésre a bolygólégkörön belül. Az alkotók úgy gondolták, hogy Jabba emberei (pl Klaatu) ilyen gépeken hasítva végeznek felderítő munkát a Hutt vezérnek illetve ilyenekkel védik a palota légterét. A gép narancsszínű és a szárnyak a pilótafülkéhez képest hátracsukhatóak, így lehet átváltani a járművet felderítő módból, harci üzemmódba. A pilótafülke természetesen felnyitható és az oldalán két forgatható lézerágyú is helyet kapott. Kétféle RoTJ és Trilogós csomagolásban is újra kiadták, de nem éppen ez volt a legkedveltebb mini rig az évek során. A járművet később nem kanonizálták.  

ast3.jpg

ast2.jpg

ast1.jpg

ast5.jpg

ast4.jpg

ISP-6

Az ISP-6 Imperial Shuttle Pod olyan, mintha csak a Lambda osztályú T-4 birodalmi sikló kisöccse lenne. A hasonlóság nem véletlen, mert az alkotók az ilyen filmben látható siklók, kisebb, egyszemélyes változatának álmodták meg ezeket, amelyekből egy T-4-es kettőt is szállított a raktérben. A formája gyakorlatilag egy az egyben megidézi az említett járművet. A szárnyai ennek is lehajthatóak voltak, illetve a pilótakabint fel lehetett nyitni. A szárnyakon pedig két lézerágyú foglalt helyet. Többféle RoTJ illetve Trilogós csomagolásban is piacra dobták. A gépet tudtommal nem kanonizálták, de feltűnt a 2014-es Age of Rebellion: Dead in the Water Star Wars szerepjátékban.

isp3.jpg

isp_2.jpg

isp5.jpg

isp2.jpg

isp1.jpg

Negyedik hullám – Return of the Jedi - 1984

Desert Sail Skiff

Ez a gép olyan mintha lekicsinyítették és összenyomták volna Jabba Sail Barge-át, de valahogy az eddigi mini rigs-ek közül még ez tűnik a legéletszerűbbnek. Továbbá ez rendelkezik egyedül mozgóképes megjelenéssel, merthogy feltűnt a ma már legendák közé sorolt, Droids rajzfilm epizódjaiban is. A gép szárnyait lehetett mozgatni és rendelkezett két lézerágyúval. Megjelent RoTJ és Trilogo csomagolásban és viszonylag sikeresebb darabnak számított. One Man Sand Skiff-nek is szokták nevezni, mert a Trilogo változaton ez a megnevezés szerepelt. Sikerei ellenére később sem kanonizálták.  

sail.jpg

sail2.jpg

sail3.JPG

sail4.jpg

Endor Forest Ranger

Az Endor Forest Ranger volt az utolsó hagyományos értelemben vett mini rig a vintage Star Wars történelemben. Az alkotók a gépet az Endor holdon zajló ütközetbe képzelték el, amint a lázadók ilyenekkel derítik fel az erdős terepet. Kerek, felnyitható pilótafülkével rendelkezik az oldalain pedig két mozgatható lézerágyú foglal helyet. Engem kicsit emlékeztet a későbbi Grievius wheel bike-ra is. RoTJ és Trilogo csomagolásban is kiadták és érdekes módon valamiért feltűnt az 1985-ös Marvel X-Men képregény Asgardian Wars című történetében. A rajzolót biztos megihlette a játék. Az Endor Forest Ranger-t 2014-ben végül kanonizálták, amikor feltűnt a Star Wars Galactic Defense című játékban.  

ran.jpg

ran3.jpg

ran2.jpg

ran4.jpg

ran5.jpeg

Az Ötödik hullám már a Power of the Force vonalban jelent meg 1985-ben. Ezeket szokták a gyűjtők „Body Rigs-ek” nevezni, mert kisebbek és jóval inkább kapcsolódnak a figurák testéhez. Ezeket majd a második részben fogom áttekinteni a statikusabb kiegészítő csomagokkal egyetemben.

85-ptfair-page42.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7114747337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_z_ 2019.04.10. 12:44:19

Erdekes cikk volt, köszi! Az egesz egy kicsit SW-G.I. Joe mixnek tünik. A Captivator, meg a Forest Ranger nekem tetszik, az AST-5-ben szerintem van fantazia (bar a kivitelezes eleg gyatra), de a többinel sokszor tulsagosan hasonlitani akarnak valami meglevö jarmüre.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.04.10. 13:25:14

@_z_: Hát ezek előbb voltak mint a Joe-k úgyhogy az fakadt ebből :) A Captivator már úton van úgyhogy az majd videóban is szerepelni fog, nekem is bejön.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása