Modern Star Wars figura érdekességek - 1.rész

A Commtech chip-ek története és a kiadatlan második generációs Commtech figurák

A vintage Star Wars érdekességek sorozat mellett mostantól egy kicsit foglalkozni fogok a valamivel későbbi figurák érdekesebb momentumaival is. Ma elsőként a most kereken húsz éves Episode I játékvonal Commtech chipjével illetve annak a kiadatlan továbbfejlesztésével fogok foglalkozni.

1_2.JPG

A Hasbro 1999-ben indította útjára az új Star Wars filmhez, az Episode I-hez kapcsolódó 3,75”-es játékvonalát. Ez a vonal volt talán a történelem során a leginkább túlgyártott játékszéria, ami ugyanakkor egyáltalán nem váltotta be a gyártó előzetes reményeit. 1999-ben úgy állt a helyzet, hogy 16 év után újra Star Wars film készült és a Hasbro, a korábbi Kenner tapasztalatok alapján úgy gondolta, hogy ez a sorozat majd minden eddiginél nagyobb példányszámban fog fogyni. Nos…ez nem így történt és ennek köszönhetően az Episode I játékokból óriási mennyiségű eladatlan készlet maradt fenn, aminek következtében ezek a játékok ma már szinte kevesebbet érnek, mint amikor kiadták őket. A vonal figurái mellé a Hasbro egy plusz funkciót nyújtó chip-et is tervezett kiadni, amely segítségével a megfelelő olvasó hangmintákat tudott lejátszani az adott karakterektől. Ez volt az úgynevezett Commtech chip és a mai cikkben leginkább ennek a chip-nek a történetéről lesz szó. Amúgy nincs új a nap alatt, hiszen a manapság is kapható Force Link rendszerű figurák nagyjából ugyanezt a kunsztot tudják, csak jóval jobb minőségben és már beépített chip-el.

4_15.jpg

A Commtech chip-et a brit Innovision Research & Technology nevű cég fejlesztette ki és a maga korában egyáltalán nem volt egy elmaradott technológia. Különféle hangkibocsájtó képességeket a vintage érában is kapott néhány jármű, de ez volt az első alkalom, hogy egy komplett széria, összes figurájához hangmintákat lehetett lejátszani. A chip RFID technológiát használt, azaz a rádióhullámok segítségével kapcsolatot lehetett létesíteni vele. Az olvasó egy antenna segítségével jelet küldött az RFID chip-nek, majd a beazonosítása után olyan energiával terhelte meg, hogy az viszontválaszt küldjön. Ebből a visszaküldött jelből játszotta le az olvasó a chip-ben található hangmintát.

2de921c4c54033dfdf2022a345cc4266.jpg

commtech2.jpg

A hangminták nem voltak túl jó minőségűek. Kissé recsegős, robotikus hangon szóltak és többségében nem is a filmből vágták ki őket. Ez azt jelenti, hogy egyes karakterek nem a saját hangjukon szólaltak meg, hanem valaki felszinkronizálta őket. Ráadásul, néha olyan sorokat is kaptak, ami abban a formában nem is hangzott el a filmben. A lövések, csipogások és harci zajok ugyanakkor rendben voltak. Az olvasó külsőleg egy kicsit hasonlított a filmben Qui-Gon által használt kommunikátorhoz („Gilette sensor”). Tűrhetően nézett ki és egész strapabíró konstrukció volt. Hat gombbal rendelkezett, amelyekkel a korábban beolvasott mintákat vagy az alapértelmezett hangokat lehetett lejátszani. A chip-eket az alsó, olvasó részhez kellett érinteni és akkor indult be a lejátszás. Az olvasó mellé adtak egy alap chip-et is, ami általános hangmintákat tartalmazott, így az a figurák mellé adott chip-ek nélkül is használható volt.

comm.jpg

3_20.jpg

commtech.jpg

Ez a koncepció persze nem volt új. Eredetileg még a 90-es évek közepén kiadott Power of the Force sorozathoz tervezték meg a funkciót Datalink néven, de akkor még egy merőben más, kezdetlegesebb chip-el. A Datalink chip szintén RFID technológiát használt, de küllemében leginkább a mai ajtónyitó chip-ekre emlékeztetett. Piros színű, kerek műanyag volt lyukkal a tetején, hogy fel lehessen fűzni őket. Terveztek egy figure stand-et is, a koncepcióhoz, de számomra nem világos, hogy ebbe bele kellett volna-e helyezni a piros chip-et, vagy a piros chip helyett, annak külső továbbfejlesztéseként működött volna. Mindenesetre a Rebel logós stand eléggé jól nézett volna ki.  A Datalink chip ugyanakkor soha nem jelent meg….kísérleteztek vele, csomagolási tervek is készültek, de később inkább egy merőben más – többek között dekoratívabb – megoldás mellett döntöttek.

datatalk.JPG

datatalk2.JPG

A Commtech chipek kezdetben egy fekete, semleges borítást kaptak, majd elkészültek az egészen dekoratív, áttetsző műanyagból készült burkolattal is. Hasonlóan a Datalink-es megoldáshoz ez is használható figure stand-ként, ami szerintem egy egészen jó ötlet volt. A burkolat közepére a karakterek képét tették, amiből kétféle változat is létezik. Használtak „hologrammos” hátterű képeket és sima fehér hátterű képeket is. Van olyan karakter, amiből mindkét féle létezik. A leolvasó rész alakjától függően szintén létezik kétféle változat, de az úgynevezett Flat circuit-os chip nagyon ritka. A Commtech rendszert egyébként bizonyos országokban CommTalk-nak hívták.

chip.JPG

chip2.JPG

ship3.JPG

A Commtech chipeket az Episode I játékvonal fő kiegészítőjének szánták, ám a Power of the Force széria utolsó hullámát is ellátták velük. Ezek főleg olyan figurák voltak, amelyek korábban már megjelentek már „sima” hologrammos vagy freeze frame-es változatban is. De ugyanakkor leginkább az utolsó hullám figurái kaptak ilyen kiegészítést.

potf_1.jpg

A Commtech chip története viszont itt még nem ért véget. A Hasbro tovább szerette volna fejleszteni a chip-et és az Episode I figurák 4. hulláma már ezzel látott volna napvilágot. A második generációs chip már kibővített funkciókat tartalmazott volna, de úgy tervezték meg, hogy kompatibilis legyen a már kiadott Commtech olvasóval is. Pontosan nem tudom, hogy a „Twice the Speech” funkció mit takart, de gyaníthatóan több hangmintát lehetett volna lejátszani vele, akár egy időben. A második generációs chip küllemileg is eltért volna…színes háttérrel és kerekebb alakkal rendelkezett, de maga az olvasó rész is egy kicsit kisebb volt. A hangminőség és a karakter képe ugyanakkor hasonló volt, mint az előzőnél.

chip3.JPG

A második generációs chipekkel ellátott széria 2001-ben került volna a boltokba. Számos új és újracsomagolt figurát is terveztek kiadni és jó néhányból már legyártott termékminták is voltak. Az Episode I sorozat ugyanakkor nagyon nem teljesítette be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy az utolsó hullámot végül a Hasbro törölte. A meglévő, új figurák egy része viszont nem veszett kárba, mert végül kiadták őket az új, Power of the Jedi sorozatban. Ugyanakkor olyan figurák is voltak köztük, amelyek sajnos soha nem jelentek meg. A legyártott második generációs Commtech chipek többségét ugyanakkor megsemmisítették és később sem fejlesztették tovább őket.

mas.jpg

alm.jpg

Érdekes, hogy a fennmaradt termékminták között számos olyan darab van, ami nem Episode I-es vagy Power of the Jedi-s csomagolást kapott, hanem még Power of the Force-ost. Ezeket úgy tűnik még a Power of the Force vonalban szerették volna megjelentetni, ám később ezeket is átsorolták a Power of the Jedi-be, természetesen Commtech 2-es chip nélkül. A Power of the Jedi sorozatban már csak egy a karaktert ábrázoló kártya járt a figurák mellé.

dejarik.jpg

dejarik2.jpg

Lássuk (a repack-okon kívül) milyen karakterek szerepeltek volna, az utolsó, törölt Episode I hullámban. Némelyikből fennmaradt a termékminta, de olyan darab is van, amiről csak a fennmaradt chip prototípus árulkodik.

Mas Almedda

almedda.jpg

Tusken Raider

tusken.JPG

tusken2.JPG

Coruscant Guard

senate.JPG

senate2.JPG

Nute Gunray Hologram – A figura nem került kiadásra a POTJ sorozatban sem, sőt hologrammos Gunray-t azóta sem adtak ki. Csak prototípus létezik belőle.  

gunray2.JPG

gunray.JPG

Gungan Warrior

gunganwarrior.JPG

gung.jpg

Battle Droid Security

droid_security.JPG

Obi Van Kenobi Jedi Cloak

obi_cloak.JPG

obi_cloak2.JPG

R2D2 Battle Damage

r2.JPG

Sabé

sabe.JPG

sabe2.jpg

Jar Jar Binks (Tatooine)

jarjar.JPG

Anakin skywalker (Mechanic)

anakinmechanic.JPG

Shmi

sshmi.JPG

Sebulba

sebulba.JPG

sebulba2.jpg

Boss Nass

nas.JPG

Fode & Beed

fode.JPG

Darth Maul (Final Duel) - Ebből létezik egy olyan érdekes változat, ami mellé ugyan a Commtech 1-es chip-et csomagolták, de a Power of the Jedi sorozat még félkész kartonjára. Nagyon érdekes darab. 

maul.JPG

2_1.JPG

Obi-Wan Kenobi (Jedi Knight)

kenobijediknight.JPG

Chewbacca (Dejarik) - Ez a Power of the Force sorozatban jelent volna meg, de Commtech 2-es chip-el. A figurát végül szintén átsoroltál a POTJ sorozatba. 

chewie.JPG

chewie2.JPG

Jek Porkins- Szintén eredetileg a POTF sorozatban jelent volna meg. Létezik belőle egy igen érdekes, korai prototípus, amiben Commtech 2-es chip-el, de sárga hátlapra csomagolták (de ez persze csak mintadarab, természetesen nem egy sárga Han Solo hátlappal adták volna ki :) ). Ugyanakkor zöldhátlapos prototípus is létezik belőle. Ezt is a POTJ sorozatban adták ki végül. 

 

pork.jpg

porkins.jpg

porkins2.jpg

Ezen kívül a következő figurák újrakiadását is tervezték, a Commtech 2-es chippel. Ezekből fennmaradtak a chip prototípusok.

Qui-Gon Jinn (Jedi Master)

nabooroyalguard.JPG

qui2.jpg

Naboo Royal Guard

nabooroyalguard.JPG

royal.jpg

Ugyanakkor a széria sikeressége esetén további repackokat is terveztek. Chip-et ugyan nem készítettek hozzájuk, de további 17 esetleges repack-al számoltak, köztük kései POTF2-es figurákkal is. Többek között Wuher és Motti is kapott volna Commtech 2-es chip-et.

potf2_3.jpg

Commtech olvasóból is terveztek egy újat. Ez a Commtech 4.0 Battle Station nevet viselte volna és cserélhető hang cartridge-eket is le tudott volna játszani, de erről majd még később tervezek írni részletesebben is. Természetesen végül ezt sem adták ki. 

comm4.JPG

Köszönöm szépen a figyelmet. Remélem tetszett ez a kis összefoglaló. 

Szép estét

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7414827050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crusaderman 2019.05.14. 21:01:49

Pár hónapja vettem az egyik aukciós oldalon Amidalát /első szériás kommtech chipest/ bontatlanul kemény 2 ezer forintért:) Furcsálltam is ,hogy ilyen olcsó ,de régi figuragyűjtő tapasztalataim alapján rájöttem,hogy valószínűleg tucat termék volt annó nameg például ebayen is rákerestem... Igazából érdekességnek vettem, annyira azért nem jön be a sorozat megjelenésében :)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.05.14. 23:34:44

@crusaderman: Hát ez a sorozat ilyen. Meg a POTF2 is ilyen de ez gyűjtői szempontból nem baj....ne is legyen már minden vonal méregdrága :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (80) actionman (7) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (8) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (5) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (22) archivum (22) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (8) bat (24) batman (40) batman and robin (2) batman animated (13) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (28) batman figurák története (21) batman forever (3) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (26) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (7) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (15) clone wars (3) clone wars lego (3) cobra (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (7) creature figurák (7) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (1) double dragon (1) droids (4) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (1) episode I (1) episode IX (1) episode I figurák (1) érdekesség (540) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (1) g.i.joe (188) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (190) gijoe állatok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (23) gijoe figurák (176) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (190) gi joe japán (4) gi joe jármű (39) gi joe járművek (34) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (25) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (4) gi joe prototype (3) gi joe rajzfilm (14) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (169) gi joe tv (17) gi joe vehicles (34) glasslite (1) gobot (2) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (1) hasbro (302) hasbro játékok (307) hasbro katalógus (1) heman (3) heti video (47) he man (4) hidden side (1) hírek (44) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (1) hotwheels (20) hotwheels autok (15) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (643) játékbolt (11) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (3) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (644) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (6) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (11) jurassic park figurák (6) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (73) kenner (198) kennertoys (190) kenner figurák (188) kenner története (1) képregénybörze (2) kevésbé ismert játékvonalak (14) kiadatlan (1) kisautó (13) kisautók (15) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (9) last jedi figures (6) last starfighter (1) last starfighter figures (1) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (203) legostarwars (86) lego 2018 (37) lego 2019 (14) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (10) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (38) lego city (7) lego city space (1) lego érdekesség (89) lego exploriens (3) lego fabuland (2) lego figurák (33) lego figures (46) lego futuron (6) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego hírek (18) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (49) lego katalógus (44) lego lone ranger (2) lego minifigurák (22) lego mini figures (18) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego pirates (19) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (36) lego scooby doo (1) lego sea tron (1) lego ships (9) lego solo (4) lego space (37) lego space police (8) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (4) lego star wars (105) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (18) lego super heroes (4) lego szett (135) lego tehcnic (14) lego tmnt (1) lego történelem (81) lego town (8) lego train (2) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (22) matchbox 2018 (2) mattel (8) mb (7) mego (2) men in black (1) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) modern játékok (11) moder star wars figurák (1) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (3) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (2) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) parker (5) pebe (1) pirates (3) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (22) potf eu (2) potf expanded (1) potj (1) power of the force (22) power of the jedi (1) power rangers (1) predator (1) pretender (1) prototipus (17) prototype (17) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (1) rebels (5) régi játék (489) régi játékok (481) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) robin hood (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sea tron (1) secretwars (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (1) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (36) solo figurák (33) solo star wars figurák (35) sonic fighters (1) space (7) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) starwars (314) starwarsfigures (252) starwarsjármű (70) starwarstoys (302) starwars episodeIX (2) star trek (1) star wars (313) star wars bendems (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (169) star wars ewoks (5) star wars expanded (3) star wars fekete péter (1) star wars figurák (237) star wars force awakens (4) star wars jármű (50) star wars kártya (3) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (9) star wars poszter (1) star wars potf (43) star wars prototipus (40) star wars prototype (39) star wars rebels (8) star wars reklám (6) star wars resistance (4) star wars riport (3) star wars rogue one (15) star wars solo (19) star wars tfa (3) star wars tv (6) star wars vehicles (61) star wars walker (10) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) supermario (1) super powers (2) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (6) társasjáték (7) technic (5) terminator (1) tfa (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (10) tonka (3) top10 (31) top10 lego (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (443) town (1) toxic avenger (1) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (5) train (1) transformers (36) transformers g1 (29) transformers g2 (3) transformers katalógus (2) transfrmers (23) triál (3) tron (3) tvc (3) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (3) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (45) vintage (338) vintagejátékok (461) vintagestarwars (128) vintagestarwarstoys (125) vintagetoys (452) vintage collection (15) vintage gi joe (178) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (112) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (2) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók