Top 10 - A legjobb kiadatlan játékok

A múlt heti top 10-ben olyan játékprototípusokat mutattam nektek, amelyeknél teljesen érthető volt, hogy végül miért nem küldték őket az üzletekbe. Elhibázott koncepciójú, sok esetben tényleg rossz ötleten alapuló játékok voltak ezek, amelyekért sok esetben egyáltalán nem volt kár. Ma viszont a múltkori listának az ellentétpárját írtam meg….azzal a tíz kiadatlan játékkal, amelyek igazán jól sikerültek volna…legalábbis, a concept art vagy a prototípus alapján ez feltételezhető.

r_unicron023.jpg

Igyekeztem sokfajta játékvonalból válogatni, nehogy valamelyik brand teljesen leuralja a listát. A kiadatlan cuccok száma ugyanis változó…van olyan játékvonal, amiben nagyon sok ilyen van némelyikben meg csak 1-2. A listára feltettem figurákat, járgányokat és playseteket is vegyesen…de igyekeztem olyanokat, amelyeket vagy magam is elfogadtam volna, vagy ha nem, akkor valamilyen szempontból formabontó ötletet tartalmazott. Annak az oka, hogy ezek miért nem kerültek kiadásra szintén változó. Némelyiknek túl magas lett volna az előállítási költsége, de olyan is van, amit egy sikertelen és már törlés előtt álló játékvonalhoz terveztek. Az viszont biztos, hogy a játéktörténelem egy  kicsit szegényebb lett ezen remek játékok nélkül.

featured.jpg

Lássuk szerintem melyik volt a legjobb tíz ezek közül...

 

10. Battlestar – 1979, Battlestar Galactica, Mattel

A Star Wars bemutatása után, mind a játékok, mind a filmek tekintetében megjelentek a trónkövetelők, amelyek meg akarták lovagolni a korszellemet és valami hasonló produktumot igyekeztek előállítani. A Battlestar Galactica is ilyen volt, amely egy meglehetősen sikeres, 21 részes TV sorozat volt 1978-ban. Amikor a Kenner sikeresen kihozta a Star Wars figuráit a többi nagy játékgyártó is gyorsan megpróbált villantani valami hasonlót és a Mattel választása a szintén „űrhajós” Battlestar Galactica sorozatra esett. Gyorsan megszerezték a jogokat és természetesen az új, 3,75”-es méretben alkottak ők is játékokat a sorozat szereplőiből. A várt siker viszont elmaradt… egyrészt a játékok jóval kevésbé sikerültek jól, mint a Star Wars figurák másrészt pedig egy halálos kimenetelű szerencsétlen baleset is összefüggésbe hozható volt a BS játékokkal, így a vonal 1979-ben gyorsan véget is ért. Ennek esett áldozatul a legnagyobb Battlestar Galactica járgány is… a mintegy 22 inch hosszú Battlestar űrhajó. Ez a parancsnoki hajó szerintem páratlan lett volna a játékpiacon és nem csak a mérete miatt….a részletessége és a filmhűsége is bőven felvette a versenyt a Kenner Star Wars járműveivel. A pilótafülke felnyitható volt, rejtett fegyverzettel rendelkezett és elektronikus funkciókat is kapott volna. Sajnos csak prototípus létezett belőle, amit a 79-es Battlestar Galactica katalógusban lehetett látni, de mivel a játékvonal hamarosan megszűnt, ezért már ez a gép se jelenhetett meg az üzletekben.

battle2.jpg

battle3.jpg

battle4.jpg

battlestar.jpg

9. Cobra Sub – 1986?, G.I.Joe, Hasbro

A különféle kiadatlan G.I.Joe játékokról gyakran olvashattatok már a G.I.Joe érdekességek rovatomban. A vintage érában rengeteg olyan terv született mind figurákról, mind járművekről, amelyek végül nem kerültek kiadásra. Ezek hol csak concept art szintig jutottak el, hol prototípusok is készültek belőlük, de azt el lehet mondani, hogy a többségük legalább annyira színvonalas lett volna, mint azok a dolgok, amiket végül kiadtak. Nagyon nehéz volt egyet kiválasztanom, mert legalább két tucat olyan kiadatlan játékot tudnék mondani, ami megérdemelte volna, hogy a vintage érában napvilágot lásson… Scarhead a bontógolyós dreadnok, a tankszállító jármű, vagy a Battle Rangers Mindbender is olyan, hogy felrakhattam volna a listára. Én viszont a Cobra Sub járgányt választottam, mert ugyan erről csak egy concept art maradt fenn, de a gép ennyi alapján is gyönyörű lett volna. Vonalvezetésében és színében engem egy kicsit a Cobra Moray Hydrofoil-ra emlékeztet, amit szintén nagyon kedvelek. A tengeralattjárót Guy Cassiday tervezte 1986-ban, arról sajnos nincs információ, hogy miért kaszálták el, de ilyenkor általában ezek azért nem kerültek kiadásra, mert valami más hasonló került helyettük a boltokba. Mindenesetre nagy kár érte.

cobrasub_1.jpg

cobrasub2_1.jpg

cobrasub3.jpg

8. Második Techodrome – 1993?, Teenage Mutant Ninja Turtles, Playmates

A vintage TMNT játékvonal legnagyobb és szerintem legjobb járgánya/playset-e a Technodrome volt, amit lenyűgöző funkcionalitással sikerült a Playmates-nek kiadnia. Kevesen tudják, hogy a történet itt még nem állt meg, mert terveztek egy második, bizonyos szempontból még keményebb Technodrome-ot is. Ez 22”*22” –es méretekkel bírt volna és még több fegyvert pakoltak volna bele. Ezen kívül az elejére egy kisebb lecsatlakoztatható járművet terveztek, a Technorover-t, ami a rajzfilmekben is látható volt. Az elképzelésből végül csak egy katalógusban szereplő concept art maradt fenn és a nagyobb Technodrome helyett csak egy kisebb Scout Technodrome-ot adtak ki, 1993-ban. A kisebb Technorover jármű mindenesetre megihlette a custom készítőket is.

techno2_1.jpg

techno4.JPG

techno_1.jpg

techno3.jpg

7. Castle of Doom – 1986, Voltron, Panosh Place

A Voltron szintén a 80-as évek egyik legendás rajzfilmsorozata volt, ám a Transformers mellett a Voltron játékok nehezen éltek meg a piacon. Egy kicsit viszontagságos volt a brand sorsa, hiszen az évek során három játékgyártó (LJN, Matchbox, Panosh) is megpróbálkozott a Voltron termékekkel a piacon. Ezek közül szerintem a Panosh Place figurái voltak a legjobbak és igencsak sajnálatos, hogy a kissé ugyan Star Wars szerű, de egészen jól sikerült 3,75”-es figuravonalat elég hamar törölték. Az első hullám még megjelent és a hősök főhadiszállásául szolgáló Castle of Lions épületet ki is adták egy hatalmas playsetként, viszont a gonosz erők bázisául szolgáló Castle of Doom-ot már nem. Pedig szerintem ez is elég jól sikerült….egy nagy piramisszerű épület volt, aminek a tetején egy nagy fekete koponya formában foglalt helyet egy egészen szép trón. Nem volt olyan nagy, mint a Castle of Lion-s, de azért ez is kapott volna pár érdekes funkciót, például egy trón katapultot. A playset egyedül a cég 1986-os Toy Fair katalógusában volt látható.

voltron2_2.jpg

voltron3_1.jpg

voltron6.jpg

voltron4.jpg

voltron5.jpg

voltron_1.jpg

6. Preternia Gigantisaur – 1987,Masters of the Universe, Mattel

A MOTU játékvonal nem szűkölködött sem az óriási playset-ekben sem az elborult koncepciókban. Ezek legnagyobb keveréke a Preternia Gigantisaur playset lett volna, amit a pozitív oldal hatalmas, mozgó, robot-dinoszaurusz főhadiszállásának álmodtak meg az alkotók. A játék olyan szempontból érdekes, hogy külsőleg egy teljesen normális dinoszaurusz képét mutatja, amivel egy kicsit ki is lógott volna a MOTU játékok sorából. Az is elképzelhető, hogy egy másik, eredetileg nem MOTU játékot alakítottak át prototípus gyanánt. Viszont a belbecs már egyértelműen „MOTU-s”. Mozgatható lábak, összezárható álkapocs és több lehajtható nyílás is tarkította a playset-et. Az egyik lehajtható rész egy lövegtornyot is rejtett. A méretét jól szemlélteti a képen mellé rakott, szintén nem kicsi Tytus figura. A játékot a Powers of Grayskull vonalba tervezték, amelyet a Mattel 1987-ben indított volna. Ebben a hősök egy időportálon keresztül időutazást hajtottak volna végre és a történet előzményeire lettek volna befolyással. Ehhez mindenféle varázslós és dinoszauruszos játékot terveztek. Végül az egész alvonalat törölték, de a 2000-es években végül piacra dobtak belőle számos, a 80-as években nem kiadott játékot.

gigant2.jpg

gigant.jpg

gigant3.jpg

gigant4.jpg

gigant5.jpg

gigant6.jpg

5. Unicron – 1986, Transformers, Hasbro

Unicron az 1986-os Transformers the Movie főellensége volt. Hatalmas méretekkel és bolygó altmóddal bírt, amivel szerintem beírta magát minden Transformers kedvelő ember emlékezetébe. Kézenfekvő lett volna, hogy a Hasbro / Takara játékként is kiadja és az a helyzet, hogy meg is próbálták, bár a projektet végül nem koronázta siker. A G1-es Unicron szintén hatalmas méretekkel bírt, kék sárga színezést kapott és ténylegesen át lehetett volna alakítani egy bolygóvá, ami azért elég kemény vállalkozás volt a 80-as években. A robot mód az akkori legmagasabb Transformers-é tette volna Unicron-t, bár a későbbi Fortress Maximus azért magasabb volt. Ráadásul a nagy méretben még nem állt volna meg a játék funkcionalitása, hiszen az Unicron-ba terveztek egy hangchip-et is, amely egyrészt gombnyomásra hangokat játszott volna le Orson Welles-től, aki Unicron hangját szolgáltatta a filmben, másrészt a mikrofonja segítségével a gyerekek hangját is átalakította volna, „Unicronossá”. Ez szintén nem volt semmi funkcionalitás ekkoriban. A projektet végül több dolog is ellehetetlenítette. Egyrészt a gyártási költségek horribilisek lettek volna, de ezt még talán benyelte volna a Hasbro, viszont a legyártott hangchip-ek se voltak tökéletesek, ami az átlagnál nagyobb meghibásodási rátát eredményezett. Ezen kívül a konstrukció se sikerült tökéletesre, mert pl. a robot karjai nagyon gyengék voltak. Egyébként a Takara is tervezett egy saját Unicron-t, ami viszont kisebb, más színű és picit eltérő funkciókkal bírt volna, de azt sem adták ki a G1 érában.

uni4.jpg

uni2_2.jpg

uni3_2.jpg

uni5.jpg

uni_2.jpg

4. Rocket Firing Boba Fett – 1979, Empire Strikes Back, Kenner

A Rocker Firing Boba Fett talán a valaha volt legismertebb és legkeresettebb játék prototípus. Szinte mindent elmondtam már a témáról annak idején egy részletes cikkben, amelyet ITT ELOLVASHATSZ. Röviden összefoglalva, annyi a lényeg, hogy a vintage Star Wars játékok harmadik eresztésében megjelenő Boba Fett-et eredetileg egy rugós rakétakilövő hátizsákkal tervezték kiadni, de végül ez nem így történt és a játékot áttervezve, a kilövő funkció nélkül küldték a boltokba. A közszájon forgó legenda szerint azért kellett törölni, mert egy kisgyerek meghalt egy hasonló funkcióval ellátott Battlestar Galactica játék miatt, ám az adatokból világosan kitűnik, hogy ez csak véletlen egybeesés volt, a kilövő ötletét valószínűleg már előtte elvetették. A Rocket Firing Boba Fett végét az okozta, hogy az eredetileg megtervezett rakétakilövő akasztója nem volt elég biztonságos, véletlenül is lehetett volna vele tüzelni, ezért az ún. L-Slot megoldásról át kellett tervezni a J-Slot megoldásra. A J-Slot viszont minőségileg nem lett megfelelő, mert a gyenge műanyag hajlamos volt az elhajlásra, így végül az egész kilövőt elfelejtették. Körülbelül 200 darab prototípust gyártottak le belőle és ebből nagyjából 100 élte túl a megsemmisítést.

boba1.jpg

boba2_1.jpg

boba3.jpg

boba4.jpg

boba5.jpg

boba6.jpg

3. Predator- 1986, Diamond Toys

A Kenner Predator sorozata volt az első olyan játékvonal 1994-ben, ami hozzányúlt az 1986-os akcióklasszikus Predator-hoz. Azt viszont kevesen tudják, hogy már közvetlenül a film megjelenése után is terveztek akciófigurákat kiadni a szép fogsorú hobbivadászról. A jogokat az abszolút ismeretlen Diamond Toys Company szerezte meg (Nem azonos a mai Diamon Select-el), akik előállítottak egy nagyon szép prototípust. A figura 9,25”-es magassággal bírt, bár valószínű, hogy a végtermék csak 5”-es mérettel bírt volna. Levehető sisakot, vállra pattintható lézerfegyvert és karmokat is terveztek neki, pont, ahogyan azt kell. A prototípus viszont nem készült el időre és ezért végül ki sem adták ki a figurát. Nem tudni más prototípusokról, vagy a többi karakterről, de igazság szerint még a cégről se tudni semmit, úgyhogy ez egy meglehetősen rejtélyes, ám annál tetszetősebb darab. A 80-as évek közepén, mindenesetre szerintem ütött volna. A kiadatlan Kenner féle Predatorok-hoz képest viszont mérföldekkel szebb volt.  

pre.jpg

pre2.jpg

2. Polluto Monster – 1991, Toxic Avenger, Playmates

Azt már tudhatjátok rólam, hogy nem rajongok túlzottan a nagyon harsány játékokért. Éppen ezért vannak olyan játékvonalak, amelyek abszolút kívül esnek az érdeklődési területemen. Ilyen a Toxic Avenger is, amelyet az a Playmates gyártott, amit én ugyanakkor a harsány (itt-ott abszolút ízléstelen) játékok legnagyobb mesterének tartok. Persze az, hogy nekem nem tetszik, még nem jelenti azt, hogy nem jó….sőt ami jó azt el kell ismerni, akkor is, ha nekünk nem tetszik, így felkerült a listára egy hatalmas Toxic Avenger szörny a Polluto Monster is. A Polluto Monster olyan, mintha valaki megépítette volna Godzillát szemétből. Ugyan a többi Toxic Avenger figurával egyetemben ez is egy kicsit gusztustalan, de messze nem annyira harsány és UV színű, mint azok. A figura jól kidolgozott, van benne kreativitás és egészen félelmetes külsővel is bír. Még elektromotorral működő lépegető funkciót is terveztek bele, ami annyira azért nem volt jellemző a Playmates cuccokra. Azt nem tudni sajnos, hogy miért törölték a projektet, de mivel maga a Toxic Avenger játékvonal se volt túl sikeres, ezért valószínű, hogy nem akartak egy ilyen nagy cuccot kiadni egy olyan vonalban, amit amúgy is hamarosan befejeztek.

poll.png

toxipollu.png

1. Alien Dropship – 1993, Aliens, Kenner

A mai listán számomra teljesen egyértelmű volt, hogy mi fog az első helyen végezni. A Kenner féle Aliens játékvonal ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, ám a filmet nagyon kedvelem (sokkal jobban, mint bármelyik másik Alien filmet). Az egyedi járgányok és a látványvilág egy nagyon jó játékvonalat előlegeztek meg, ám a Kenner nem egészen a jó végénél fogta meg a dolgot, így az egész Aliens sorozatot elég hamar befejezték. A játékvonal koronája egy óriási, mintegy 2 láb hosszú Dropship lett volna, ami a filmben is hangsúlyos szerepet kapott annó. Az egészen filmhű, ugyanakkor hatalmas járgányt az 1993-as Toy Fair-en mutatták be, de a játékra (és az egész Aliens vonalra) érkező meglehetősen lanyha érdeklődés miatt a kiállítás után törölték a projektet. Egyetlen prototípus létezett belőle, amely két kiadványban és a Toy Fair-en szerepelt. Sajnálatos, hogy így alakult, mert ez egy lenyűgöző játék lett volna. Méltó ellenfele akár egy G.I.Joe akár egy Star Wars járgánynak. Az alábbi videó közepe felé látható a gép, amint a Kenner munkatárs bemutatja a funkcionalitását. 

drop3.JPG

drop2.gif

drop1.jpg

Szokás szerint most is nézzük meg, mely darabok csúsztak le éppenhogy a listáról….

Tantive IV – 1983, Return of the Jedi, Kenner

Pont nemrégiben írtam a Star Wars játékjárművek története sorozatban a Corelian Corvette-ről és akkor szóba került a járgány vintage változata is, amelyet végül nem adtak ki. Ez volt a vintage Star Wars éra legnagyobb olyan járműve, ami eljutott a prototípus fázisig, de sajnos végül elvetették a gyártását. Nagy kár érte, mert egészen jól nézett volna ki. A listára azért nem került fel, mert nem akartam Star Wars túlsúlyt, hiszen csak kiadatlan vintage Star Wars dolgokkal meg lehetett volna tölteni a tíz hely többségét.

vint2_2.jpg

vint_1.jpg

Man Bat – 1988, Super Powers, Kenner

Annak idején írtam egy cikket a Super Powers figurákról és annak a végén említettem is, hogy vannak olyan darabok a kiadatlan SP figurák között, amelyek bár terveztek és nagyon jól néznek ki, de sajnos a prototípusaik eredetisége nincsen bizonyítva. A legjobb köztük a Man Bat volt, ami ahhoz képest, hogy a 80-as évek közepén csinálták egészen részletes. Az biztos, hogy 1988-ban tervezték a karakter kiadását, de a képen szereplő prototípus nem biztos, hogy eredeti, úgyhogy végül ezért nem tettem fel a listára.  

man.jpg

man2_1.jpg

Snoop – 1986, Gobots, Tonka

A Gobots sorozat Locheed SR-71-essé alakítható Transformers-szerű robotja eredetileg fent volt a listámon, de végül mégsem került fel, mert a játékot Európában és Japában korlátozott számban ugyan, de mégis kiadták. Én úgy tudtam – sajnos rosszul – hogy egyáltalán nem jelent meg, úgyhogy emiatt diszkvalifikáltam a listáról. Ennek ellenére ez mégiscsak egy ritka és keresett vintage Gobot figura.

gobo.jpg

gobo2.jpg

Köszönöm szépen a figyelmet. Remélem ma is tetszett a listám!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6514835478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_z_ 2019.05.20. 09:08:44

"egy halálos kimenetelű szerencsétlen baleset is összefüggésbe hozható volt a BS játékokkal" Erröl lehet tudni bövebbet?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.05.20. 10:01:03

@_z_: Igen a linkelt Rocket firing boba fettes cikkben leirtam amit tudok róla de annyi a lényeg hogy egy gyerek lenyelte egy BSG járgány rakétáját és megfulladt. Ez pont abban az időben történt, amikor a Kennernél rájöttek hogy nem biztonságos a kilövő szerkezete. Az emberek meg összemosták a két dolgot

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2019.05.20. 17:38:49

Az a Battlestar Galactica hajó az nagyon ott van ! :-)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2019.05.20. 20:09:41

Fú, ezek hatalmasak. Pláne, ha eredeti környezetükben nézzük, a 80-as években ezek tényleg megdöbbentőek lehettek :)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) a-team (1) actionforce (80) actionman (7) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (8) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) aliens (6) alien conquest (1) aquazone (1) aqua zone (1) archiv (23) archivum (23) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (8) bat (24) batman (41) batman and robin (2) batman animated (13) batman beyond (1) batman és robin (2) batman figurák (29) batman figurák története (21) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) bburrago (1) beast wars (3) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (7) board games (1) bootleg (2) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (15) centurions (1) clone wars (3) clone wars lego (3) cobra (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (7) creature figurák (7) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (1) double dragon (1) droids (5) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) epic continues (2) episode I (1) episode IX (1) episode I figurák (1) érdekesség (553) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (1) fekete péter (1) force awakens (2) force link (5) fridge (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (191) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (192) gijoe állatok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (23) gijoe figurák (179) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (193) gi joe japán (4) gi joe jármű (40) gi joe járművek (35) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (25) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (5) gi joe prototype (4) gi joe rajzfilm (14) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (170) gi joe tv (17) gi joe vehicles (35) glasslite (1) gobot (2) godzilla (1) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (309) hasbro játékok (313) hasbro katalógus (1) heman (3) heti video (49) he man (4) hidden side (1) hírek (44) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (1) hotwheels (20) hotwheels autok (15) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (656) játékbolt (11) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (3) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (657) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (6) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (12) jurassic park figurák (7) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (11) karácsonyi játék (11) kártya (3) katalógus (76) kenner (203) kennertoys (195) kenner figurák (193) kenner története (1) képregénybörze (2) kevésbé ismert játékvonalak (14) kiadatlan (1) kisautó (13) kisautók (15) ko (7) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (7) ko toys (7) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (10) last jedi figures (7) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legends of batman (3) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (209) legostarwars (86) lego 2018 (37) lego 2019 (14) lego alien (1) lego aqua zone (2) lego at-st (4) lego blacktron (10) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (39) lego city (7) lego city space (1) lego érdekesség (93) lego exploriens (3) lego fabuland (3) lego figurák (34) lego figures (47) lego futuron (8) lego galaxy squad (1) lego hajók (8) lego harry potter (1) lego hírek (18) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (52) lego katalógus (47) lego lone ranger (2) lego minifigurák (23) lego mini figures (19) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego pirates (19) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (38) lego scooby doo (1) lego sea tron (1) lego ships (9) lego solo (4) lego space (41) lego space police (8) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (4) lego star wars (105) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (18) lego super heroes (4) lego szett (137) lego tehcnic (16) lego tmnt (1) lego történelem (86) lego town (8) lego train (2) lego tron (2) lego ufo (3) lego unitron (4) lego western (3) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (3) ljn toys (3) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (1) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (4) matchbox (22) matchbox 2018 (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) mego (2) men in black (1) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) micromasters (1) micro machines (1) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) modern játékok (12) modern star wars figurák (1) moder star wars figurák (2) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (3) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (2) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) parker (5) pebe (1) pirates (3) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (23) potf eu (2) potf expanded (1) potj (1) power of the force (23) power of the jedi (1) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (21) prototype (20) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (5) régi játék (500) régi játékok (491) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) riport (1) robin hood (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (36) solo figurák (33) solo star wars figurák (35) sonic fighters (1) space (9) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (6) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (1) startron (1) starwars (318) starwarsfigures (256) starwarsjármű (70) starwarstoys (305) starwars episodeIX (2) star trek (1) star wars (317) star wars bendems (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (172) star wars ewoks (5) star wars expanded (3) star wars fekete péter (1) star wars figurák (241) star wars force awakens (4) star wars jármű (50) star wars kártya (3) star wars katalógus (4) star wars kdm (1) star wars ko (7) star wars last jedi (10) star wars poszter (1) star wars potf (44) star wars prototipus (42) star wars prototype (41) star wars rebels (8) star wars reklám (6) star wars resistance (4) star wars riport (3) star wars rogue one (15) star wars solo (19) star wars tfa (3) star wars tv (6) star wars vehicles (61) star wars walker (10) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (4) supermario (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (6) társasjáték (8) technic (5) terminator (1) tfa (1) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (10) tonka (3) top10 (31) top10 lego (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (453) town (1) toxic avenger (1) toybiz (4) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (1) toyfair (5) train (1) transformers (36) transformers g1 (29) transformers g2 (3) transformers katalógus (2) transfrmers (23) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (3) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (3) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (47) vintage (346) vintagejátékok (470) vintagestarwars (129) vintagestarwarstoys (126) vintagetoys (461) vintage collection (15) vintage gi joe (181) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (1) vintage star wars (113) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (1) voltron (3) western (2) wwf figurák (2) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók