A Star Wars játékjárművek története -15.rész

TX-130 Saber-class Republic Fighter Tank

A mai Star Wars játékjárműves cikkemben a TX-130 Saber-class Republic Fighter Tank kerül terítékre, amely ugyan egy kevésbé ismert géptípus a Star Wars világában, de mivel az ismertségéhez mérten egészen sok játék készült belőle és nagyon pofás, ötletes jármű ezért mindenképpen foglalkozni akartam vele ebben a sorozatban.

 eugene-tkachenko-tx-130-render.jpg

A TX-130 Saber-class Republic Fighter Tank a köztársasági klónhadsereg egy kevésbé általánosan használt géptípusa volt. Egy repulzor hajtóművekkel meghajtott lebegő tank, ami gyors, mozgékony és mivel némi pajzzsal is el van látva ezért meglehetősen hasznos eleme a köztársasági haderőnek. Tűzerő szempontjából nem a legerősebb, hiszen „csak” két ágyúval és egy forgatható kisebb lézertoronnyal van ellátva, de a mozgékonyságával és a jó fordulékonyságával párosítva sokszor hatékonyabb megoldás volt, mint a nagyobb lépegetők. Ráadásul csak három személyes legénység irányította. A Rothana cég gyártotta a köztársaság részére, ugyanaz a gyár, ami az AT-TE lépegetőket és a Gunship-eket is szállította a részükre. A géptípus több fontos ütközetben is részt vett a klónháború idején, többek között Seleucami ostrománál is bevetették. A háború után a Birodalom tovább használta a már legyártott példányokat, sőt még a lázadók is bevetettek pár zsákmányolt példányt.

 3f6cea17096ea0a5f97ffe377b5fc802.png

A TX-130 Tank gyakorlatilag egy Expanded Universe jármű, noha azóta már kanonizálva lett. A kánonnak számító mozgóképes alkotásokban, tehát filmekben és animációs filmekben mindenesetre soha nem volt látható. Debütálása a 2002-es Boba Fett Crossfire című ifjúsági novellában történt, majd említés szintjén megjelent az Episode III könyv változatában is. Ez után gyakorlatilag csak számítógépes játékokban, képregényekben és könyvekben találkozhattunk vele, többek között a nagysikerű Battlefront II játékban is. Úgyhogy mondható, hogy ez a járgány a Star Wars világában egy kifejezetten keveset használt, a széles közönség által kevésbé ismert típus. Ugyanakkor a számos játék kiadása és a számítógépes játékokban való feltűnése miatt, az ezeket kedvelő rajongók számára nem ismeretlen.

 w_2.jpg

A játékgyártók ugyanis egy csomó alkalommal hozzányúltak. Ebben leginkább a Hasbro járt az élen, akik mintegy öt alkalommal adták ki a 3,75”-es akciófigurákhoz arányos méretben. Az ismertségéhez mérve, ez egy elég magas szám, hiszen az előző részekben láthattuk, hogy ennél jóval ismertebb gépekből is csak sokkal kevesebb kiadás született az évek során. Ebben szerintem szerepet játszott a jármű játék szempontból optimális mérete is. Lego készletek és die cast cuccok is készültek belőle, úgyhogy összességében kijelenthető, az ismertségéhez képest ez egy kifejezetten sokszor használt géptípus volt és leginkább 2008-2012 között élete a „fénykorát”.

 rcvehicle4.jpg

A járgányt első alkalommal 2009-ben adta ki a Hasbro a Clone Wars sorozatban. Nyilvánvalóan minden eleme teljesen új volt és a 3,75”-es figurákhoz képest egészen arányosan sikerült megvalósítani. Itt ugye nem igazán kellett filmes megjelenéshez igazodnia a külső megjelenésnek, de a maga fehér-bordó festésével és arányaival teljesen jól hozta a számítógépen játékokban illetve képregényekben látható TX-130-ast. A torony elforgatható és az ágyúk is természetesen állíthatóak. Ez utóbbi rugós kilövőként is szolgál. A kabinfedél is felnyitható illetve a pilótafülke paneljeit is fel lehet nyitni oldalirányban. A gép ezen kívül egészen jól forgó kerekeket és egy szintén felnyitható fegyvertároló rekeszt kapott, de sajnos pilótát, azt nem. Igaz, ehhez a géphez bármelyik klón figura megteszi sofőrnek. A csomagolás a szokásos „piros”, 2009-es Clone Wars dizájnt kapta. Az egészen jól megrajzolt képen a tank a geonózisi csata közben lett ábrázolva, noha a filmbéli csatában nem is láthattuk. A kép egy kicsit sötétebb színben, viseltesebben mutatja a gépet és ez picit félrevezető is lehetett, hiszen a csomagban egy patyolat tiszta gép van lövésnyomok vagy kopások nélkül. Ebben a TCW sorozatban adtak egy karton diorámát is a járművek mellé, így ez is kapott egyet. Ez egy kissé túlságosan rajzolt stílusban szintén a geonózisi csatát mutatja.

new-285.jpg

tcw-1088.jpg

tcw-1174.jpg

tcw-1184.jpg

tcw-1192.jpg

tcw-1194.jpg

2010-ben a „kék” Clone Wars sorozatban a Hasbro kiadta az előző Republic Fighter Tank átfestett változatát is. A gép funkcionalitásában teljesen megegyezik a 2009-es kiadással, ám a bézs-bordó színkombináció helyett itt egy egészen pofás világosszürke-kék festést kapott. Ez a külső a típus némelyik videojátékos megjelenéséhez illeszkedik, ugyanakkor teljesen beleillik a klónhadsereg dizájnjába. Sőt....nekem még egy kicsit jobban is tetszik ebben a színben, mint a bordóban. A dobozkép hasonló stílusú, mint a korábbi, de mégis más szögből, más színben van ábrázolva a jármű. Itt már a piros dobozdizájnt felváltotta a kék, és a jobb felső sarokban is másik klónfej látható. Ehhez a kiadáshoz már nem járt karton dioráma és szintén nem kapott pilótát sem.

 

tcw2010_4_1.jpg

tcw2010_5_1.jpg

tcw2010_1_1.jpg

tcw2010_2_1.jpg

tcw2010_3_1.jpg

2011 Augusztusában érkezett a következő kiadás, ami érdekes módon egy távirányítós változat volt. A távirányítós járművek hagyománya egészen a vintage éráig nyúlik vissza, ám 2011-ben egy ilyen járgány kiadása nem volt éppen nyerő ötlet. Ugyanis az előző évben kiadtak egy távirányítós Hailfire Droid-ot, ami elég rosszul teljesített a boltokban, úgyhogy sejthette volna a Hasbro, hogy ez sem fogja hozni, az elvárt számokat. Ez a kiadás is elég drága volt az előző járművekhez képest ugyanakkor külsőleg nem volt vele semmi probléma. Teljesen új kialakítású járgány volt, ami színeiben az első TCW kiadást idézte meg a maga fehér-bordó festésével. A pilótafülke felnyitható és be lehet ültetni a géphez járó pilótát, egy Clone Trooper-t. Érdekes módon nem kettő, hanem hat mozgatható ágyút kapott és mindegyik rugós kilövőként is funkcionál. Szerintem ez a fegyverzetnövelés teljesen felesleges volt, mert vizuálisan semmit sem adott hozzá a tank megjelenéséhez. A gépet egy pisztolyszerű távirányítóval lehet vezérelni, amibe két kisebb, a tankba pedig négy nagyobb elemet kell helyezni.  Ez egy elektromotort irányít, ami a középső fő kereket hajtja meg. Ezen kívül a gép alján négy további segédkerék is helyet kapott. Ezek együttesen meglehetősen nagy sebességet és mozgékonyságot eredményeznek, úgyhogy ez egy eléggé gyors cucc, de viszonylag könnyen irányítható. Az egész egy egészen szép ablakos dobozban került kiadásra, ami a kékes színű Clone Wars dizájnt kapta. Nem volt ez egy rossz gép, de a magas kezdőár miatt a gyűjtők többsége megvárta, amíg a boltok kiárusítják, így csak hosszú idő alatt, nehézkesen tudtak a kereskedők megszabadulni a készleteiktől. Éppen ezért nem ez számít a legsikeresebb Republic Fighter Tank kiadásnak.

 

remota.jpg

rem.jpg

rem2.jpg

rem3.jpg

rem4.jpg

2012-ben a Hasbro a Movie sorozatában kiadott még egy átfestést a 2009-es TCW Republic Fighter Tank-ból, ám most a bordó helyett, a bézs-zöld színkombináció mellett tették le a voksukat. Ez a színezés elvileg a régebbi Star Wars Battlefront II játékban látható külsejét mutatja a tanknak és szerintem meglepően jól működik. Funkcionalitásában ez is megegyezik a 2009-es kiadással és úgyszintén nem kapott sofőrt. Itt megint egy merőben új dobozképet használtak, amiben csatában ábrázolták a gépet és még Yoda mester is látszódik rajta. A doboz az ekkoriban szokásos Maul fejes Movie dizájn volt.  

 

m4_1.jpg

m1_4.jpg

m2_3.jpg

m3_2.jpg

m6.jpg

m5_1.jpg

2013-ben a Movie Heroes sorozat keretein belül a Hasbro kihozott egy merőben új Republic Fighter Tank-ot is. Ebben a sorozatban több ún. Class-II osztályba sorolt járművet jelentettek meg, amelyek a korábbi változataiknál jóval kisebbek voltak. Ez nem volt egy igazán jó megoldás, ráadásul egy kicsit más műanyagot is használtak, amitől az egésznek egy kicsit gagyibb hatása lett. Ez egy teljesen új kialakítású járgány volt, noha a színvilága szinte teljesen megegyezett az első Clone Wars-os kiadáséval. Az arányosság ugyanakkor nagyon leromlott a méretcsökkentés következtében, ugyan ebbe is bele lehet ültetni két figurát, de azok mégis góliátoknak tűnnek a jármű mellé állítva. Az ágyúkat itt is lehetett mozgatni, kapott ugyanúgy két kilövőt és nyitható volt a kabintető, de a pilótafülke már csak úgy, ha az egész egy darabból megformázott torony elemet felemeljük. Ez szintén nem volt egy túl szép megoldás.

 

movie3_1.jpg

movie1_1.jpg

movie2_1.jpg

movie4_1.jpg

movie5_1.jpg

movie6.jpg

A Die cast gyártók viszont nem nagyon lelkesedtek a Saber Tank-ért. Se a Micro machines, se a Hot Wheels nem adott ki belőle játékot, viszont 2008-ban a Titanium sorozatban megjelent belőle két egészen szép példány. A 3”-es méretű tank minden külső jellemzőt hoz, amit csak kell, sőt ez a darab kifejezetten realisztikusra is sikerült. Az alapszíne ennek is szürkés, némi bordóval megspékelve, de az UV zöld csíkok helyett itt sárgát használtak. Az egész gép kopottas, fémes hatású és van rajta némi koszolás is, amitől az egész egy harcokat megjárt járműnek tűnik. Ettől lesz egészen realisztikus. Egyedül csak a torony forgatható, de kapott ez is egy display standet, amelyen a tank különösen jól mutat, mivel az egy terepdarabot formáz.

 

titan2008_2.jpg

titan2008_1.jpg

titan2008_3.jpg

2009-ben kiadtak ugyanebből egy átfestett változatot is, amiben az egész gép jóval sötétebb festést kapott. Ez nekem személy szerint kevésbé tetszik, mert itt már nem finom koszolás látszik, hanem szinte teljesen feketével festették le a közöket. A bordó se néz ki annyira jól ebben az árnyalatban. A festésen kívül minden másban megegyezik az előző kiadással.

 

titan2009_2.jpg

titan2009_1.jpg

2010-ben a Hasbro a Transformers Crossovers sorozatban is megjelentetett egy Republic Fighter Tank-ot, aminek a robot módja egy meglehetősen tömzsi Clone Gunner volt. A tank mód egészen csinosra sikerült….minden arányos, egyben van és a picit sötétebb barnás színhasználat is teljesen jól állt neki. Két mozgatható ágyúval rendelkezik, ami önmagában rugós kilövőként is funkcionál, robot módban pedig ezek a figura fegyverei. A robot mód ugyanakkor nagyon nem csinos, a fejét kivéve abszolút nem idézi meg a Clone Gunner karakterét, robotnak pedig teljesen átlagosan néz ki. A legnagyobb baj mégis az vele, hogy a test abszolút nem alkot egy egységet a teljesen eltérő küllemmel bíró fejjel. Nem ez volt a legjobban sikerült Crossovers kiadás az biztos.

 

cross_4.jpg

cross_5.jpg

cross3_2.jpg

cross1_1.jpg

cross2.jpeg

A Lego az évek során több alkalommal is adott ki készleteket a Repubic Fighter Tank-ból. Első alkalommal 2008-ban jött ki, a mintegy 592 alkatrészből felépülő 7679 Republic Fighter Tank szett. A gép elég nagyméretű, 23*20 cm-es és meglehetősen részletes. Arányaiban és színében leginkább az első Hasbro kiadású tankot idézi meg. A torony rész ugyanakkor egy kicsit túlságosan csúcsos, piramisszerű, ami miatt ez a kiadás egy kicsit más hatást kelt, mint az összes többi normálméretű kiadása a járgánynak. A test és a talp rész egészen jól aránylik egymáshoz és méretileg talán a minifigurákhoz is jobban idomul, mint a későbbi kiadás. A torony és az ágyúk mozgathatóak, a talpakból pedig 1-1 rakétakilövőt lehet felnyitni. A gép alján kerekek vannak, amelyek elősegítik a játékot i, mert egészen jól gurulnak. Összesen két minifigurát adtak hozzá egy Clone Trooper-t és egy Clone Commander-t, amelyek közül ezt a Clone Commander-t csak ebben a szettben lehetett megszerezni. Érdekes, hogy a 7679-es készlet elvileg nem volt limitált kiadás, ám mégis rendkívül rövid ideig lehetett csak megvásárolni. Angliában csak a Tesco-ban lehetett hozzájutni, Amerikában pedig Target exkluzívként jelent meg, illetve a Lego oldaláról lehetett megrendelni, de mindössze négy hónap alatt ki is futott az összes belőle.

 

7679_1.jpg

7679-1_used_000.JPG

7679.jpg

7679_2.jpg

7679_a.jpg

A következő kiadásig egészen 2017-ig kellett várni. A 75182 Republic Fighter Tank ugyanakkor sokkal kisebb mérettel és elemszámmal bírt, mint az elődje. Ez 305 alkatrészből épült fel és csak 7*12*17 cm-es paraméterekkel rendelkezik. A gép alakja jóval laposabb, mint a 7679-es készletnek, ugyanakkor arányaiban szerintem kevésbé sikerült jól, legalábbis a talp rész semmiképpen sem aránylik jól a torony részhez, illetve a figurákhoz képest is lehetne nagyobb az egész. A pilótafülke persze felnyitható és természetesen ennél is mozgathatóak az ágyúk. Összesen négy figurát adtak hozzá, egy Aayla Securát, ami igencsak jól sikerült és egyedi volt ebben a készletben, két Battle Droid-ot és egy Clone Trooper Gunner-t, ami szintén csak ebben a készletben volt megszerezhető. A 75182 Republic Fighter Tank nekem is megvan, bár engem nagyon nem győzött meg. Aki még esetleg nem látta, mindenképpen nézze meg a róla készült videómat, bár a véleményem egy egészen kicsit csillapodott azóta (akkor eléggé lehúztam).

 

75182_1_1.jpg

75182.jpg

75182_1.jpg

75182_2.jpg

75182_3.jpg

A 75213-as készlet a 2018-as Lego Star Wars adventi naptár volt, amelynek a negyedik napi ajándéka egy egészen stilizált Republic Fighter Tank volt. Ez a 21 alkatrészből felépíthető kis jármű, a véleményem szerint az A-Wing-től kezdve bármire hasonlít, csak egy TX-130-as Saber Tankra nem. Nem ez a legjobban sikerült adventi kis járgány az biztos.

 

75213-boxprod-v29_7dxkb38q.jpg

75213.jpg

75213_2.jpg

A TX-130 Saber Tank nem éppen a legismertebb járgánya a Star Wars világának, ám a számos belőle készült játék és a videojáték szereplések miatt a rajongók számára mégis kedvelt típus. Nem olyan karakteres, mint egy szép nagy lépegető vagy mutatós, mint egy szép vadászgép, ugyanakkor mégis jól mutathat egy Clone Wars témájú polcon vagy diorámában. Mivel a rendelkezésre álló játékok többségét 2012-ig adták ki, ezért akár érdemes lenne a gyártóknak újból előszedni.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7614907920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása