További tíz TV sorozat a gyerekkorunkból...amelyekhez készültek játékok

A múlt héten csináltam egy tízes listát azokból a játékokból, amelyek az általam kedvelt gyerekkori sorozatokhoz kapcsolódtak. A folytatásban, amit még akkor meg is ígértem nektek, most következzen újabb tíz olyan játékvonal, ami szintén a gyerekkorunk sorozataihoz (tehát túlnyomórészt a 80-as 90-es évekhez) köthető, de ezek alapanyagát már nem csíptem annyira.

2_33.jpg

A múlt heti részben ismertettem az alapokat és azt, hogy milyen elgondolás mentén gyűjtöttem össze a listák egyes tételeit. Sajnos megannyi remek és sokszor kultikus sorozathoz nem készült játék, pedig némelyik esetben teljesen adta volna magát a dolog. Ezért így egy minimális felsorolás szintjén elmondom, hogy emiatt nem szerepelhetett a listán a Renegát (pedig egy Bobby Sixkiller figura milyet ütött volna), az Acapulco Akciócsoport, a Dallas, a Vészhelyzet, a Simlis és a Szende, de sajnos a Walker a Texasi kopóból is csak a dzsipjét adta ki a Johhny Lightning. Ezért ezen a második listán néhány esetben olyan tételek is szerepelnek, aminél maga a sorozat nem volt annyira kultikus vagy kedvelt, viszont sugározták nálunk és készültek hozzá játékok.

2019-08-25_170346.jpg

Nézzük is akkor a mai szelekciót….

Starsky &Hutch – Mego, 1976

A Starsky &Hutch-ot még az is ismeri (akár a reboot miatt), aki soha nem látott belőle egy részt sem. A klasszikus zsarupárosoknak megágyazó sorozatot Amerikában 76 és 79 között adták, de hazánkban is elkezdték a sugárzását már 79-ben. Én valami ismétlést láthattam, de biztos, hogy többször is belefutottam gyerekkoromban. Nem volt a kedvencem, de azért rossznak se neveztem volna soha. A 70-es években az amerikai Mego volt a sorozatokból készült játékok császára. Az összes fontosabb sorozatból ők készítettek figurákat, így a Starsky &Hutch-hoz is megjelentettek összesen 5, 8 inch-es méretű, öltöztethető figurát. Ezek pontosan ugyanolyanok voltak, mint a többi pl. szuperhősös Mego figurák, csak talán egy picit ingerszegényebbek. Egy csupasz, jól mozgatható, de csak a fej szintjén jól kidolgozott figurát öltöztettek fel, jó minőségű vászonból készült ruhadarabokkal és ez adta ki a hasonlóságot a karakterekkel. A csomagolás ugyanakkor egészen érdekesre sikerült az utcaképet idéző grafikával. A figurák mellé természetesen megcsinálták a legendás Grand Torino-t is, ami ebben a méretben egészen szépen mutat. Összességében ez a vonal a kor viszonyainak teljesen megfelelő, nívós széria volt.

starsky1.jpg

starsky2.jpg

starsky3.jpg

starsky4.jpg

Herkules – Toybiz, 1996

A múlt heti listán a Xena-nál említettem, hogy nagy dilemmában voltam, melyiket, melyik listára tegyem. Végülis a Herkulest tettem a kevésbé kedvelt listámra, noha maga a sorozat előbb készült és sikeresebb is volt, mint a Xena. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Xena, a Herkules spin off sorozata volt, ám valamivel, jobb csajokkal. A Herkulest is mindig néztük, úgyhogy ez is szerves része volt a gyerekkoromnak, noha azért rajongó nem voltam. Csakúgy, mint a Xena-nál, itt is a Marvel figuráiról híres Toybiz készítette a játékokat és őszintén szólva, egészen tűrhetőeket. 14 teljesen jó 5”-es basic figurát, 1 db 10”-es méretű Herkulest, 6 szörny figurát és egy 4 figurából álló olimpiai alvonalat adtak ki 1996-98 között. Ezek közül a szörnyek szerintem kifejezetten remekül sikerültek, jó a kidolgozásuk és nagyon szép éles a festésük. A figurák kidolgozása is teljesen rendben van, bár a Kevin Sorbo-ról mintázott daraboknál nem nagyon találták el a felsőtest és a fej arányát. Egyébként Xena figurája is először ebben a sorozatban jelent meg. Szó, ami szó 1-2 darabot elfogadtam volna gyerekkoromban, főleg a mitológiai lényeget ábrázoló példányokat.

herk.jpg

herk2.jpg

herk3.jpg

herk4.jpg

herk5.jpg

TJ Hooker – Glasslite, 1985

A TJ Hooker egy vérbeli 80-as évek eleji rendőrös sorozat volt, amelyben a Star Trek-ből már jól ismert William Shatner fogta el a gonosztevőket. 1982 és 86 között sugározták, de nálunk csak a rendszerváltás környékén adták, úgyhogy gyerekkoromban pont tudtam nézni. Nem kifejezetten rajongtam érte, mert már akkoris voltak hasonló jellegű, de sokkal izgalmasabb sorozatok (pl a Kojak), de azért elvoltam vele. Még arra is emlékszem, hogy az óvodában játszottunk TJ Hookerest, aminek a keretein belül rávetődtem valami gyerek hátára, az meg elesett. Talán annyira nem is meglepő, hogy készültek belőle játékok, hiszen mégiscsak egy rendőrös akciósorozatról volt szó. Ugyanakkor meglehetősen csalódást keltő tény, hogy ebből se készült egy normális, nyugati játékvonal, hanem itt is a brazil Glasslite szerezte meg a jogokat. Az előző epizódban már láthattátok pár alkalommal, hogy a Glasslite milyen játékkészítési elveket követett, úgyhogy nem lesz meglepő, hogy itt is pont ugyanazokat a játékokat adták ki átcímkézve, amiket már láttunk más vonalakban. Figurák tekintetében kiadtak két 3,75”-est….egy TJ Hooker-t és egy majdnem ugyanolyan Vince Romano-t. Ezen kívül négy átcímkézett járgányt és két gift set-et, amiben pont ugyanezeket a cuccokat lehetett megszerezni. Nem túl szép darabok, de 85-ben ezekre biztos volt arrafelé kereslet, legalábbis sokkal valószínűbb, hogy volt, mint a majd tíz évvel későbbi ugyanilyen MacGyver cuccokra.

tj.jpg

tj1.jpg

tj3.jpg

tj4.jpg

Captain Power – Mattel, 1987

A Power kapitány több szempontból is unikumnak számít ezen a listán. Egyrészt ez az a sorozat, amit tényleg, őszintén, tiszta szívből rühelltem már gyerekkoromban is. Néha belenéztem, de egyszerűen annyira taszított a megjelenése, hogy nem voltam képes élvezni. (Szinte már látom magam előtt, a „hát de a Power kapitány tök jó volt” kommenteket, de ebben a kérdésben meggyőzhetetlen vagyok) Másrészt ez a többi helyezettel ellentétben egy nagyjából gyerekeknek készülő, de élőszereplős sorozat volt, amiben fontos szerepet kapott, az akkor még nem túl acélos számítógépes animáció. Amerikában és máshol sem volt igazán sikeres. Csak egy évad készült belőle, amelyet 1987-ben vetítettek. Nálunk, ha jól emlékszem a szépemlékű Szív TV-n sugározták, bőven a 90-es években, de igazából nem túl sokszor követtem, úgyhogy nem tudom hányszor ismételhették. A sorozathoz a Mattel készített egy egészen bő játékvonalat. 10 db 4 inch-es figura, 9 elektronikus járgány (amelyekel egymást lehetett egyfajta korai laser tag-ként lövöldözni) és 6 playset jelent meg. Ezek önmagukban szemlélve egészen színvonalasak voltak, bár ez leginkább azért a járgányokra és a playsetekre igaz. A sorozat kaszálása után aztán a játékok is hamar eltűntek a boltok polcairól, a második hullám kiadása után, így ez sem egy túlságosan elterjedt játékvonal.

cap3_2.jpg

cap2_2.jpg

cap1.jpg

cap4_2.jpg

cap5.jpg

Dempsey &Makepeace – Rainbow Toys, 1983

Nem is biztos, hogy mindannyian emlékeztek erre a sorozatra. A Dempsey és Makepeace egy angol nyomozós sorozat volt, amelynek a főszerepet egy civakodó rendőr, vegyes páros játszotta. Jellegében egy kicsit hasonlított a Simlis és a Szendére, de ez egyrészt angol sorozat volt, másrészt itt hivatásos rendőrök voltak a címszereplők, nem pedig magánnyomozók. Egyébként a két sorozat totál egy időben készült, szóval nem merül fel a másolás lehetősége. Hazánkban a 80-as évek legvégén adták, majd még több alkalommal ismételték, így mondhatjuk, hogy annó sokszor belefutottam. Én a magam részéről a Simlis és a Szendét jobban szerettem, de azért ez is egy relatíve nézhető sorozat volt. Némiképp meglepő módon a karakterekről készültek akciófigurák, és ahogyan egy angol sorozathoz illik, egy angol cég, a Rainbow Toys készítette ezeket a játékokat. A Rainbow Toys egy kvázi másodvonalas brit játékgyártó volt és a legnagyobb fegyvertényük az volt, hogy ők voltak Angliában a Thundercats játékok disztribútorai, szóval nem voltak igazán fajsúlyos szereplők. A Dempsey & Makepeace vonalban összesen 6 figurát dobtak a piacra, ám ezeket két hármas pakkba rendezve, így a két járművel együtt összesen csak 4 produktumot lehetett a boltokban megvásárolni. Negatív karaktert nem adtak ki, ugyanakkor a figurák és a kiegészítők is tűrhetőek voltak és mivel a két járgány is egészen jól nézett ki, ezért azt mondom, ez a vonal összességében egyáltalán nem volt rossz. Az más kérdés, hogy nem nagyon tudom elképzelni azt a gyereket, aki valaha is, egy Dempsey & Makepeace akciófiguráért sírt volna egy játékboltban.

dem.jpg

dem1.jpg

dem2.jpg

dem3.jpg

M.A.S.H. – Tristar, 1982

A M.A.S.H egy rendkívül sikeres 1972-83 között sugárzott háborús vígjátéksorozat volt, ami az 1970-es azonos című filmen alapult. Az alapszituáció ellenére egy könnyed, vicces széria volt, ami Amerikában elképesztő sikereket ért el, hiszen rengeteg díjat nyert meg és mintegy 11 évad készült belőle. Nálunk is elég sokszor előszedték, bár amikor én láthattam az már tuti nem az első sugárzása volt. Én gyerekkoromban is nagyon kedveltem a háborús témájú dolgokat, de ez valahogy nem fogott meg és nyilván a poénok egy részét sem érthettem. Az ilyen katonás jellegű dolgokból általában szoktak készülni figurák, így a M.A.S.H. szereplőiből is készítettek 8 féle 4 inch-es figurát, 1 playsetet és 2 egészen jól sikerült járgányt. Ezeket a Tristar nevű, számomra teljesen ismeretlen gyártó készítette, ami elvileg nem azonos az ugyanilyen nevű filmstúdióval. A figurák viszonylag fapados kinézetűek voltak és nem kaptak kiegészítőket, de már 10 ponton mozgathatóak voltak. A csomagolás teljesen megidézte a sorozatot, de nagyon jó kérdés, hogy ezeket a játékokat egyáltalán kinek szánták?

mash.jpg

mash2.jpg

mash3.jpg

mash4.jpg

mash5.jpg

VIP- Play Along, 2000

Nagy szívfájdalmam, hogy a sokkal relevánsabb és a 90-es évekre sokkal jellemzőbb Acapulco akciócsoporthoz annó nem készültek játékok. Az mondjuk a másik listán szerepelt volna, de így pótoltam egy másik, talán kevésbé népszerű, de hasonló sorozattal, a VIP, Több, mint Testőr című remekművel. A 90-es években a Baywatch és a Barb Wire jóvoltából Pamela Anderson volt az aktuális szupernő, így okos ötletnek látszott egy teljesen ráépülő, félgagyi akciósorozatot készíteni vele 1998-ban. Ezt ugyan én általában néztem, de annyira limonádé volt, hogy nem túlságosan kedveltem (de a rövidhajú szereplő azért nem volt rossz). Ugyanakkor érdekes módon készültek belőle akciófigurák, a számomra teljesen ismeretlen Play Along nevű cég jóvoltából. A figurák annyira nem is borzalmasak….kicsit anime beütésűek és csak női karakterek születtek. Összesen három figurát adtak ki, amelyeket egybecsomagolva egy hármas pakkban is meg lehetett vásárolni. A karakterek végülis felismerhetőek, a kiegészítők is rendben vannak és azon kívül, hogy szerintem a kutya nem vette őket semmi gond nincs velük. Kicsit emlékeztetnek a 2000-es évek pornósztárokat illetve női WWE pankrátorokat ábrázoló figurákra.

vip1_1.jpg

vip2_2.jpg

vip3_2.jpg

vip4_1.jpg

Dukes of Hazzard – Mego, 1981

A Hazárd megye lordjai szintén egy általánosan ismert, hazánkban is vetített sorozat volt, amelyet én leginkább azért vígjátéknak sorolnék be. Ha más miatt nem is, de a legendás kocsi miatt, mindenképpen emlékezetes széria volt, amelyet hazánkban először a 80-as évek közepén sugároztak. Én egészen biztosan később láttam, úgyhogy gyaníthatóan az ismétlésekre emlékszem. Csak úgy, mint a Starsky & Hutch esetében itt is a Mego zsákolta be a játékkészítés jogát, amelyet egy egészen bő, 3,75”-es méretű akciófigura vonal kiadására használtak fel. A Mego, ugye elsősorban a 8 inch-es öltöztethető, babaszerű figuráiról volt híres, de ebben az időszakban már csináltak kisméretű, úgynevezett „pocket heroes” figurákat is. Ennek megfelelően összesen 8 kisméretű figurát, 5 járgányt és 4 nagyméretű figurát küldtek a boltokba. Ezek nem voltak túlságosan kívánatosak, de az az igazság, hogy az alapanyag se volt külsőre valami velőtrázó. Ez már a Mego csődje előtti közvetlen időszak volt, úgyhogy a Dukes of Hazzard játékok hamar kikoptak a boltokból. Ma viszont viszonylag keresett darabok és az áruk is ennek megfelelően egy kicsit borsos.

dukes1.jpg

dukes2.jpg

dukes3.jpg

dukes4.jpg

dukes5.jpg

Star Trek (TNG/DS9/Voyager)– Galoob/Playmates 1988-99

A Star Trek sorozatot és filmeket szerintem senkinek se kell bemutatni, hiszen a Star Wars mellett ez a másik igazán nagy sci-fi franchise. Az első TV sorozat még a hatvanas években indult el, de később is számos mozifilmet készítettek még az eredeti szereplőkkel. Az eredeti sorozat alapján annak idején a Mego készített figurákat és voltaképpen ez volt a modern akciófigurák egyik ősattya, hiszen a Star Trek figurák sikere inspirálta George Lucast arra, hogy a Star Wars mellé is mindenképpen készítsenek akciófigurákat. Az eredeti sorozatot nem tudom adták-e a magyar TV csatornák.  Én ugyanis sosem voltam egy nagy Star Trek rajongó és gyakorlatilag a JJ féle új filmeken kívül az összes Star Trek sorozat mindig untatott, így ezeket nem nagyon követtem. Ugyanakkor tény, hogy a 80-as, 90-es években több, új Star Trek TV sorozatot is csináltak, amelyek mindegyike sikeres volt a maga nemében. A Next Generation, a Deep Space Nine és a Voyager fontos, közös jellemzője, hogy mindegyikhez adtak ki, külön-külön játékvonalat, ráadásul ezeket nem is ugyanaz a játékgyártó készítette. Először a Galoob próbálkozott, akik a Next Generation játékvonalban, mintegy 10 féle, 3,75”-es figurát és 3 járgányt dobtak a piacra. Ezek hét pontos mozgathatósággal és egészen filmhű kidolgozottsággal rendelkeztek, noha azért volt olyan karakter, ami kevésbé sikerült. A vonal nem találta meg igazán a maga közönségét, ezért a következő két sorozathoz, már a Playmates gyártotta a figurákat, de a Next Generation karaktereiből is kiadtak egy újabb eresztést. Ezek már tíz ponton voltak mozgathatóak, de az alapvető jellegük nem változott, noha a kidolgozottságuk és a felszereltségük természetesen fejlődött. A TNG-ből 93-94-ben mintegy 86 figurát, a DS9 mellé 93-95-ig összesen 27 figurát, a Voyagerhez pedig 95-99 között 21 figurát adtak ki, így a Playmates eléggé a maximumra pörgette a játékmennyiséget. Ezek nagyjából színvonalas, jól kidolgozott játékok voltak, bár engem igazán nem fogtak meg. Elnézést is kérnék, amúgy a trekkie-ktől, hogy ezt a három tökugyanolyan sorozatot egy kalap alá vettem, de hát ez van.

st1.jpg

st2_2.jpg

st3_2.jpg

st4_2.jpg

st5.jpg

st6.jpg

st7.jpg

st8.jpg

Mork and Mindy – Mattel, 1980

Az egy úr az űrből című vígjátéksorozat Amerikában 1978-82 között volt műsoron és voltaképpen ez ismertette meg az egész világgal Robin Williams-et. Én a magam részéről sosem rajongtam a sitcomokért, ezt pedig még gyerekként is irritálónak tartottam, de tény, ami tény ez egy sikeres sorozat volt. Itthon először 82-ben vetítették a Szombat esti filmkoktél részeként, de később egészen a 2000-es évekig rendszeresen előszedték, úgyhogy gyerekkoromban bizony sokszor belefutottam. Ez nem egy akciódús vagy izgalmas produktum volt, úgyhogy egészen különös, hogy figurákat is készítettek mellé, bár végülis a sorozat könnyed jellege miatt ezt a gyerekek is nézték. No, azért nem túl sok mindent csináltak, hiszen egyedül Mork jelent meg 4 inch-es méretben és a nagyobb méretű Barbie-szerű babákból is csak kettő. Ellenben ehhez a minimális kínálathoz egy járgányt is a boltokba küldtek, ami önmagában nem volt rossz, de gyanítom, hogy valami Barbie újrahasznosítás lehetett. A boltokban azért nem taroltak a Mork & Mindy cuccok, úgyhogy relatíve hamar vége is szakadt a kiadásoknak.

mork.jpg

mork2.jpg

mork3.jpg

mork4.jpg

Természetesen most is ismertetem pár szóban, mi az, ami végül nem került fel a listára és miért.

Beverly Hills 90210 – Mattel, 1991

Ez a vonal volt a lista tartaléka, de végülis nem tettem fel, ugyanis abban az időben én inkább a Melrose Place-t favorizáltam és ezt gyakorlatilag nem is néztem. A Melrose Place-hez viszont nem készültek figurák. A vonal maga egy kvázi Barbie alvonal volt, ami viszont önálló sorozatként jelent meg.

beve.jpg

beve2.jpg

beve3.jpg

Battlestar Galactica – Mattel/Trendmasters/Diamond Select, 1979/1996/2006

Sajnos a Battlestar Galacticát avagy magyar nevén a Csillagközi Rombolót diszkvalifikálnom kellett a listákról, bármennyire is kultikus sorozatról van szó. Egészen egyszerűen azért, mert a klasszikus 78-as sorozatot, amihez a Mattel készített játékokat tudtommal nem adták nálunk, így gyerekkoromban sem találkozhattam vele. Az új sorozat pedig, amihez a Diamond Select adott ki figurákat már bőven a 2000-es évek közepén ment, így sajnos a BSG nem felelt meg a címben meghatározott „gyerekkorom” kitételnek. A kettő között egyébként a Trendmasters is csinált BSG figurákat 1996-ban a régi sorozat alapján.

batt1.jpg

bat2_1.jpg

bat3.jpeg

bat4_1.jpg

Highlander – Prime Time Toys, 1996

Emlékeztem rá, hogy a mindenki által nézett, de annyira nem jó, Hegylakó című (ami persze a Hegylakó filmeken alapult) filmsorozathoz bizony készültek akciófigurák, de sajnos a cikk írása közben jöttem rá, hogy ezek bizony nem a filmsorozathoz, hanem a sokkal kevésbé ismert Highlander animated rajzfilmsorozathoz kapcsolódtak. Ezért levettem a listáról, hiszen nem felelt meg a feltételeknek. A Conan The Adventurer-el ugyanígy jártam, a játékfigurák sajnos ott is a kevéssé ismert animációs sorozaton alapultak nem pedig a baltaarcú Ralf Moeller főszereplésével készült Herkules klón sorozaton.  

high.jpg

high2.jpg

conan.jpg

Remélem ma is tetszett ez a kis vicces válogatás….ha igen, lájkoljátok a Játékok a Polcról Facebook oldalt.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9015024254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerberus 2019.08.25. 23:02:47

A Star Trekket, mármint sorozatot 1997-ig egyáltalán nem adták magyar tévéadók (Shatnert is TJ Hookerként láttam először), a mozifilmek megjelentek VHS-en meg pár a moziban is, de sorozatok nélkül a legtöbben azt se tudták eszik e vagy isszák. Az unalom kétségtelen, ez már az első sorozat idején is kritika volt, később javult a sorozat renoméja, főleg a Holdra szállás után, de olyan osztatlan rajongás messze nem övezte, mint a SW-t. Pont azért, mert papírizű steril díszletek, meg farsangi jelmezes emberek, mint földönkívüliek alkották a látványvilágot a kor nem túl "combos" effektjei mellett, ehhez még jött a kioktató, didaktikus stílus... Mégis számomra ezzel együtt is ez szimpatikusabb sci-fi volt a SW-nál, persze ez ízlés dolga.

A Dempsey és Makepeace sorozatot kedveltem, a címszereplők a valósagban házasok voltak, Michael Brandon sokfelé felbukkant, például az új Amerika Kapitányban is. Az újdonság számomra, hogy ebból is volt játék, de nem lep meg, ez után a blog után. :)

Mrs Broccoli 2019.08.26. 14:07:04

"Elnézést is kérnék, amúgy a trekkie-ktől, hogy ezt a három tökugyanolyan sorozatot egy kalap alá vettem, de hát ez van."

NEM, nem tökugyanolyan. Ez nem egy filmkritilai blog, mellesleg az beleférne, hogy neked nem tetszik, csak hülyeséget ne írj, légyszi. Nem először ekézed a trekkerek kedvencét, tisztában vagyunk vele, akik olvassuk a blogodat.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.08.26. 15:44:40

@Mrs Broccoli: Hát tudtam hogy valakit ez sérteni fog, de ez a véleményem. Nekem ennek a három sorozatnak a jellege/ történetvezetése/ hangulata tök ugyanolyan volt még akkoris ha a szereplők mások.

Nem filmkritikai blog de mivel a cikk a sorozatokhoz kapcsolódó játékokról szólt ezért pár szóban ismertettem mindegyiknél a viszonyomat az adott sorozathoz. A ST sorozatokhoz meg ilyen a viszonyom. Nem először ekézem de azért nem is szoktam ekézni :) De bevallom tényleg jó rajta viccelődni ahogyan pl a Csillagkapuval is nagyon szeretek viccelődni, meg még egy csomó mindennel...ez van :) Nem kell érzékenykedni mert semmi komolyabb ekzést nem irtam. A véleményemet meg mindig le fogom irni akkor is ha az épp nem egyezik sokak véleményével. Szerintem itt még egészen finoman és diplomatikusan fogalmaztam, mert pl a Mork és Mindynél erősebb szót használtam

Anak 2019.08.26. 21:18:40

Nanu-nanu.
A Csillagkapu kapcsán min viccelődnél? Érdekelne.
A Power kapitánnyal kapcsolatban eléggé ambivalens érzéseim voltak. Bejöttek a katonai jelmezek, de arra emlékszem, hogy Kikapcs kapitánynak hívtam (Power), illetve egy epizódjának a címének eltorzításával azonosítottam anno az egész sorozatot.
Az eredeti cím így hangzott: Power kapitány és a tüzes út, nálam ebből lett a Power kapitány és a tüzes istennyila...valamiért ez nekem sokkal jobban hangzott :)
Persze TJ Hooker is tídzsé kukkerként végzete korábban.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.08.26. 21:29:17

@Anak: Hát a leggyakrabban elsütött Csillagkapus poénom (de ezt lehet h már hallottad is ) hogy abban minden bolygó Kanada :D

TJ kukker :D Ez kreativ

Anak 2019.08.26. 22:38:46

@Tota12: Minden bolygó Kanada? Akkor te a sorozatra gondolhatsz, én hirtelen ötlettől vezérelve azt gondoltam a nagyfilmet szoktad megmosolyogni.
Én anno az első évad után lelőttem a sorit így kevés ismeretem van, de annak alapján amit láttam, gyanítom igazad lehet.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.08.26. 23:21:32

@Anak: ja nem...a sorozatot persze...bár nem voltam egyértelmű de a 3 Star Trek sorozatra reagáltam ezzel tehát a sorozatot igen :D Cséká egy indul a küldetés megyünk az xyz bolygóra....hopp egy fenyőerdő :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása