1985-ös Lego Train Insert

Tapasztalatom szerint (és minden negatív felhang nélkül) a vasutas beállítottságú emberek gyakorlatilag egy külön fajt alkotnak az emberiségen belül. A  vonatokért való rajongás jellemzően már gyerekkorban kialakul és ebben sokszor igen nagy szerepe van a különféle vonatos játékoknak, villanyvasutaknak, terepasztaloknak. A Lego jól ráérzett, hogy az építhető vonatos készletekre mindig lesz kereslet, ezért már a 60-as évektől kezdve folyamatosan adott ki ilyen készleteket. A Train vonal mindig is egy kicsit külön volt kezelve a Lego termékeken belül. Nyilván a felépítése hasonló volt a többi készlethez, de a sok egyedi elem és a különféle meghajtások miatt ez mindenképpen egy elkülönülő oldalága volt Lego világának, amire azért kisebb, speciálisabb kereslet mutatkozott csak. Pár évente kiadtak egy-egy headliner készletet, ami általában egy nagy, részletes vasút volt és a többi készletet nagyjából ehhez igazítva, kiegészítésként dobták a piacra. A  kiegészítőcsomagok, épületek és kisebb szettek mind azt a célt szolgálták, hogy a headliner készlet köré, egy  ütős terepasztalt lehessen felépíteni, hiszen a vasutas játékok non plus ultrája mindigis a terepasztal volt. Az alábbi insert az 1985-ös évből származik és csak az említett Train cuccok láthatóak rajta. A főszerepet a kor headliner készlete a 7745 High Speed City Express Passenger Train Set kapta, ami ebben az évben debütált. A többi cucc ami látszik főleg ennek a kiegészítése....sinek, állomásépület, rakodódaru és sorompós átkelőhely, de azért még két, kisebb vonat, a 7722 Steam Cargo Train és a 7735 Freight Train is befért. Mivel az utóbbi szintén Deutsche Bahn-os, ezért ezt is fel lehet fogni egyfajta kiegészítésnek a 7745 mellé. A nagy főképen pedig  azt látjuk, hogyan is nézett volna ki ez az egész, ha mindet megvetettük volna a szüleinkkel.....Én nem vagyok egy vonatos csóka....de azért meg tudom érteni, ha valaki rákattant ezekre gyerekkorában.  


03_81.jpg

02_95.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4415277920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2019.11.01. 19:18:28

Szerintem ezek a vonatos legok csodálatos darabok voltak, megértem a kiemelt árfekvésüket. Bár gyerekkoromban sem voltam vonatrajongó, de simán elfogadtam volna egyet. :)

Anak 2019.11.03. 20:23:33

Elég rétegcucc, de lehet ebből a vonatos altémából is lehetne ilyen éveken átívelő cikksorozatot készítened egyszer. Bár azt is írtad, hogy téged annyira nem hoz lázba, szóval így a cikk megírására belülről semmi sem ösztönöz.

Egyébként árban hogyan viszonyulnak a LEGO vonatos termékei a tényleges terepasztalos élethű vasútmodellekkel? Pl egy sima ovális pályás legós vonatos cucc egy hasonló játékélményt nyújtó elektronyos vasútmodellhez?

Anak 2019.11.03. 20:24:09

*éveken átívelő áttekintő cikksorozatot

pizo 2019.11.04. 21:38:58

@Anak: Olcsóbb a Lego. A játékélmény meg talán jobb is.

Zoli

scherier 2019.11.21. 11:37:18

A 12v az igazi Lego vonat. Mai napig nem sikerült ilyen szintet hozni, pedig már nem kéne az irányító pultokat egymásba tologatni, simán lehetne mobilos, persze az nem lenne az igazi. Amikor gyakorlatilag megszűnt a 12v vonat, a Dupló szintjére süllyedt a Lego vonatos témája.

Konyvtaroslany 2019.11.22. 11:50:10

@scherier: Dehát pont tavaly jött ki a Powered Up rendszer - ahol simán távirányíthatod akár mobilról is a vonatokat!

www.lego.com/hu-hu/service/device-guide/powered-up

(Mondjuk szerény véleményem szerint egy Santa Fe Super Chief, egy Krokodil-mozdony, vagy egy Metroliner bár nem 12 Voltos, hanem az új, fémsines, 9 Voltos rendszeren közlekedik, attól még szuper élethű volt és nem nevezném Duplo színvonalúnak. Az Emerald Night, vagy a TGV is nagyon részletes kidolgozású.)

scherier 2019.11.26. 09:10:10

@Konyvtaroslany: A vonatokat. Aha, háát a 12voltos témakörben távirányíthattad a vonatokat, a kitérőket, a jelzőket, a sorompókat sőt volt még kocsi leválasztó is távirányítós. 1990-ben szünt meg a 12v ez nem most volt, hanem lassan 30 éve.

Nem a kinézetre írtam a Duplo-t hanem a működésre. A vonatot eddig is távirányíthattad, sebesség, előre hátra. De azért ez kevés egy terepasztalhoz.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 30th anniversary (2) a-team (2) actionforce (80) actionman (8) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) aquazone (3) aqua zone (3) archiv (24) archivum (24) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (9) bat (24) batman (42) batman and robin (3) batman animated (15) batman beyond (1) batman és robin (3) batman figurák (30) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (4) beetlejuice (1) beszámoló (1) bionicle (1) blacktron (1) black series (20) board games (1) bootleg (5) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (3) carrera (1) castle (18) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (7) clone wars lego (5) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (5) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) epic continues (3) episode I (2) episode III (1) episode IX (4) episode I figurák (2) érdekesség (673) érdekességek (1) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (3) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (201) g1 transformers (1) galaxy squad (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (203) gijoe állatok (1) gijoe dreadnok (1) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (24) gijoe figurák (186) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (2) gijoe katalógus (10) gijoe ko (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (4) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (203) gi joe japán (5) gi joe jármű (44) gi joe járművek (39) gi joe kártya (4) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (27) gi joe night force (1) gi joe poszter (6) gi joe prototipus (6) gi joe prototype (6) gi joe rajzfilm (15) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (178) gi joe tv (17) gi joe vehicles (37) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (365) hasbro játékok (368) hasbro katalógus (2) heman (3) heti video (73) he man (4) hidden side (1) hírek (64) hírességek (1) híres játékgyűjtők (1) hook (2) hotwheels (22) hotwheels autok (16) hot wheels attack pack (1) ice planet (2) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (775) játékbolt (12) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (4) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (777) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (7) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (15) jurassic park figurák (9) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (13) karácsonyi játék (13) kártya (3) katalógus (108) kenner (229) kennertoys (223) kenner figurák (220) kenner története (2) képregénybörze (3) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (17) kisautók (19) ko (10) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (10) ko toys (10) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (13) last jedi figures (9) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (1) legends of batman (4) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (262) legostarwars (102) lego 2018 (37) lego 2019 (24) lego alien (1) lego aqua zone (6) lego at-st (4) lego blacktron (11) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (49) lego city (7) lego city space (2) lego duplo (1) lego érdekesség (121) lego exploriens (4) lego fabuland (5) lego figurák (36) lego figures (49) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (11) lego harry potter (1) lego hírek (29) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (74) lego katalógus (70) lego lone ranger (2) lego minifigurák (26) lego mini figures (21) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego paradisa (1) lego paradisa története (1) lego pirates (22) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (40) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (12) lego solo (4) lego space (55) lego space police (9) lego space története (8) lego speed racer (1) lego spyrius (5) lego star wars (118) lego star wars 2018 (39) lego star wars 2019 (32) lego super heroes (4) lego szett (146) lego tehcnic (32) lego tmnt (1) lego történelem (119) lego town (21) lego train (8) lego tron (2) lego ufo (5) lego unitron (4) lego western (5) lego western tortnete (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (1) marvel (5) marvel figurák (4) mask (5) matchbox (25) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) mego (2) men in black (2) merchandise (9) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) mission impossible (1) modern játékok (17) modern star wars figurák (10) moder star wars figurák (8) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (1) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (1) paradisa története (1) parker (5) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (33) potf eu (3) potf expanded (1) potj (2) power of the force (32) power of the jedi (3) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (27) prototype (26) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (6) régi játék (585) régi játékok (576) régi játék reklám (3) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) returnofthejedi (16) revell (1) revengeofthesith (1) riport (1) robin hood (2) robotos játék (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (9) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (38) solo figurák (35) solo star wars figurák (37) sonic fighters (1) space (10) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (7) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (388) starwarsfigures (323) starwarsjármű (78) starwarstoys (376) starwars episodeIX (14) star trek (2) star wars (386) star wars 30th anniversary (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (3) star wars comic (1) star wars droids (9) star wars érdekesség (236) star wars ewoks (5) star wars expanded (7) star wars fekete péter (1) star wars figurák (307) star wars force awakens (4) star wars jármű (62) star wars kártya (3) star wars katalógus (7) star wars katelogus (3) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (1) star wars poszter (2) star wars potf (52) star wars prototipus (54) star wars prototype (52) star wars rebels (12) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (17) star wars solo (19) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (80) star wars walker (13) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (8) technic (8) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (35) top10 lego (1) top10 sorozat (2) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (535) town (3) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (5) train (1) transformers (42) transformers g1 (32) transformers g2 (3) transformers katalógus (3) transfrmers (26) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (6) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (1) venezuela (1) vicces (14) video (71) vintage (420) vintagejátékok (540) vintagestarwars (140) vintagestarwarstoys (138) vintagetoys (531) vintage collection (30) vintage gi joe (190) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (125) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (2) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók