Star Wars játékjárművek története - 17.rész

ARC-170 Starfighter

A mai Star Wars járműtörténeti értekezésemben a klónháborús időszak egyik meghatározó, bár kissé csúnyácska vadászgépe, az ARC-170-es kerül a középpontba. Nem hiszem, hogy sokaknak pont ez a gép lenne a kedvence, de jellegzetes formája és főleg az X-Wing-hez való hasonlósága mindenképpen emlékezetessé tette a rajongók szemében.

 01.png

Az ARC-170 azaz Aggressive ReConnaissance-170 Starfighter egy kétüléses nehézvadász, amelyet az Incom cég gyártott a Köztársaság részére. Egy viszonylag elterjedt, általános géptípus volt, amelyet a Klónhadsereg nagy számban alkalmazott támadó és támogató feladatok ellátására.  Többfunkciós gép, amelyet elsősorban intenzív csatákhoz és hosszabb mélyűrbeli missziókhoz terveztek. Ennek megfelelően erős fegyverzettel, hiperhajtóművel és nagy hatótávolságú szkennerekkel szerelték fel. A legszembetűnőbb külső tulajdonsága az ún. S-szárnya, ami miatt ezt a képet néha szokták S-Wing-ként is emlegetni, bár a betűtag itt kivételesen nem utalna a gép alakjára. A nyitható szárny itt funkcióval is bír, mert a nyitásukkal hűtőbordák kerülnek elő, amelyek a csata hevében lehűtik a gépet. Összességében nézve ez egy nem túl szép, ám hasznos csatagép, amelyet sokan az alakja miatt az X-Wing elődjének gondolnak. Nos, ez félig-meddig igaz, hiszen az X-Wing is Incom gép, így a híres típust gyakorlatilag az ARC-170 illetve a Z-95 Headhunter szerelemgyerekének lehet tekinteni, de az ARC-170-nek azért egy kissé más volt a feladatköre. A típus végigharcolta a klónháborút, majd a Birodalom felemelkedése után pár évvel nyugdíjazták, mert a Birodalom inkább a Sienar TIE szériáját részesítette előnyben. Azért egy pár működőképes példány harcolt a Polgárháborúban is, természetesen a lázadók oldalán.

 02_98.jpg

Az ARC-170 első alkalommal harmadik prequel filmben, a Sithek bosszújában tűnt fel. Rögtön a nyitócsata jelenetsorában látható volt, ráadásul harc közben, amikoris fedezetet biztosítottak Anakin és Obi-Wan gépének a Malevolence megközelítése során. A film eseményeinek során máskor is láthatóak voltak még, például egy ilyen gép szedte le a 66-os parancs alatt szerencsétlen Plo Koon mestert is. Természetesen az ARC-k feltűntek a Clone Wars animációs sorozatban is, ráadásul igen sokszor, mintegy 12 epizódban voltak láthatóak (plusz több be nem fejezett részben is). Később roncs formájában a Rebels-ben is tiszteletüket tették, bár nekem ez nem maradt meg az emlékezetemben. Használták őket képregényekben (Darth Vader, Kanan), feltűntek könyvekben (Tarkin) és természetesen számítógépes játékokban is (Battlefront II, Galaxy of Heroes), így mondhatjuk, hogy egy relatíve sok helyen feltűnő, gyakran használt géptípusról van szó. Egy igazi szürke igáslóról, ami azért mindig ott volt a háttérben.

 

Maga a gép 2005-ben tűnt fel először a Sith-ek Bosszújában, így az ARC-170-ről készített játékok történelmét is innentől tudjuk számítani. Az eltelt 14 évben viszonylag sok játék készült a típusból….mind a Hasbro, mind a Lego jelentőségéhez képest relatíve sok cuccot készített belőle és a die cast gyártók se voltak tétlenek. Leginkább 2005 és 2010 között használták sokat, de azért azóta is jelent meg 1-2 újabb példány. Jövőre a befejező Clone Wars évad miatt a gyártók talán újra hozzányúlnak majd.

 1_43.jpg

A Hasbro 2005 és 2010 között számos alkalommal adott ki 3,75 inches figurákhoz való ARC-170 járművet, ám ezek gyakorlatilag mind ugyanannak az egy járműnek voltak a festési variánsai. 2010-óta a járgány egy kicsit kikerült a fókuszból, így azóta ilyen játék nem született belőle.

a1_42.jpg

3,75 inches figurákhoz első alkalommal természetesen a Revenge of the Sith sorozatban adták ki a gépet, rögtön 2005-ben. A gép egy kicsit tömzsibbnek tűnik a filmben látottnál, de alapvetően a kidolgozottsága rendben van. A festése is a szokásos, filmben használt bordó-fehér kombináció. Az egész Rots szériára jellemző, hogy eléggé rágyúrtak a játékélményre, így ez a gép is egy csomó funkciót kapott. Kitolhatóak a futóművek, mozgathatóak az ágyúk, nyithatóak a kis szárnyak és természetesen felnyitható a pilótafülke is. A hátsó részen nem csak a lövésznek, hanem egy R2-es droidnak is megvan a helye, amit sajnos nem adtak a gép mellé. A szárnyvégeken található ágyúk rakétakilövőként is funkcionálnak, ami egyben a leggyengébb része az egész gépnek, mert ezek az ágyúk nem sikerültek túl szépre. A géphez rengeteg matricát adtak, amelyekkel szinte teljesen filmhű kinézet érhető el. Pilóta ugyanakkor nem járt hozzá. Összességében egy jól sikerült, színvonalas játék volt, amiből nem is csoda, hogy több újabb változatot készítettek.

 

rots2.jpg

rots_1.jpg

rots3.jpg

rots4.jpg

rots5.jpg

Még ugyanabban az évben az ARC-170 szerepelt a Revenge of the Sith sorozat egyik exkluzív csomagjában is. Ez a pakk Sam’s exkluzív volt és az előzővel azonos ARC-170-es gépen kívül tartalmazott még négy figurát is. Ezek között nem volt egyedi, mindegyiket kiadták single card-osként is, de azért ez a pakk, így egyben van. Egy szürke Clone Pilot, R2 és két Super Articulated Clone Trooper volt a csomag tartalma. Ezzel együtt viszont úgy gondolom, hogy ez a gép ezekkel a figurákkal lett igazán teljes, bár R2 helyett akkor már lehetett volna inkább R4-G9-et adni.

 

rotsii_2.jpg

rotsii_1.jpg

A második variáció 2007-ben jelent meg a 30th Anniversary sorozat keretein belül. Ez már egy Clone Wars-os, agresszív design-al ellátott változat volt, de magát az alapot itt is csak a 2005-ös kiadás adta. Ez a festés mindenesetre eléggé üt…a fogas, félelmetes arc a gép elején és a kék-fehér „tüskés” festés a törzsön nagyon impozánssá teszik. Mondjuk úgy, hogy az embernek eszébe se jut, hogy ez a gép voltaképpen azonos a 2005-össel. A csomagolás is nagyon szépre sikerült, a kép igazán veszélyesnek mutatja a gépet és az egész 30. évfordulós dizájn nagyon jól sikerült, mind a figuráknál, mind a járműveknél. A jármű tudása természetesen azonos a 2005-össel és ehhez sem jártak pilóták, viszont egy külön figuracsomagot kiadtak hozzá. Ennek a csomagnak ARC-170 Elite Squad volt a neve és egy kék-piros R2-est, két Clone Pilot-ot és két, hasonló fogas festéssel ellátott klónt tartalmazott. Nagyon jó kis csomag, illik a gép mellé.

 

30th_5.jpg

30th.jpg

30th_2_1.jpg

30th_3_1.jpg

30th_4_1.jpg

2009 januárjában, nem meglepő módon Clone Wars-os csomagolásban is piacra dobták a gépet, de ez is csak egy újabb festési változat volt, aminek az alapja nyilván a 2005-ös RoTs kiadás volt. A színe szinte azonos a 2005-össel (bár jóval kevésbé műanyag hatású), de ez egy úgynevezett „Flaming Wampa” modell, ami nagyjából azt jelenti, hogy az orrán egy vicsorgó Wampafej matrica található. A funkcionalitás teljesen megegyezik, de mégis ez vizuálisan azért egy kívánatosabb darab, mint a 2005-ös. A doboza a korban szokásos kék színű TCW csomagolás volt, amelyen egy Clone Wars rajzfilm jellegű kép látható. Ezen támadás közben látható egy rajnyi az ARC-170-ből pár Gunship társaságában. Érdekes, hogy létezik TRU exkluzív dobozos is belőle, lehet, hogy  kezdetben exkluzív kiadás volt, de mivel a neten fellelhető dobozok többségén nincs ilyen, ezért úgy  gondolom, hogy általános terjesztésbe is kerülhetett belőle.  

 

tcwkek_2.jpg

tcwkek_1.jpg

tcwkek_3.jpg

tcwkek_4.jpg

Még ugyanabban az évben, szeptemberben a Clone Wars következő szériájában újra kiadtak egy ARC-170-est, mégpedig megint csak egy újabb festésben. Ez a Shadow Squadron fantázianevet kapta, ami azért érdekes, mert a Clone Wars-ban ez az alakulat Y-Wing-ekkel harcolt, nem ARC-170-el. Ugyanakkor elvileg a gép szerepelt egy Dark Horse-os képregényben a Star Wars: Dark Times: The Path To Nowhere címűben, ám ez ma már legendának számít. Maga a játék ismét a 2005-ös kiadás átfestett változata volt, ami most szürke alapon zöldesbarna festést kapott. Ez egészen jól áll a gépnek, bár inkább már a Birodalmi design-t idézi. Erre még ráerősít a géphez járó karton háttér is, ami az épülő halálcsillagot ábrázolja. A csomag most sem tartalmazott pilótát, viszont a csomagolásképe új volt. Ez szintén az épülő halálcsillagot ábrázolta.  

tcwpiros_4.jpg

tcwpiros_1.jpg

tcwpiros_2.jpg

tcwpiros_3.jpg

2009 óta a Hasbro nem adott ki 3,75”-es figurákhoz való ARC-t, ugyanakkor több más játéknál felhasználták a gépet.

2008-ban a Transformers Crossovers sorozatban is megjelent egy ARC-170-es, amely a normál bordó-fehér színekben pompázott. A robot módja elvileg egy Clone Pilot-ra akar hasonlítani, bár erre maximum csak a feje utal. A járgányhoz járt egy „rendes” kis Clone Pilot figura is, amelyet azonban, ahogy látom, nem lehetett beleültetni.

 

crossovers_piros.jpg

crossovers_piros2.jpg

A következő évben átalakították és áttervezték a korábban kiadott modellt, így ez már a Clone Wars-os kék, vicsorgó fejes design-t mutatja. A robot mód is kicsit másként néz ki, de elvileg ez is Clone Pilot akarna lenni.  

 

crossovers_kek.jpg

crossovers_kek2.jpg

crossovers_kek3.jpg

crossovers_kek4.jpg

Die Cast modell először 2005-ben jelent meg a gépről, mégpedig a Revenge of the Sith játékvonal külön micro sorozatában. Ezt a Micro Machines gyártotta, de mivel a Galoob ekkoriban már régen a Hasbro tulajdonában volt, ezért kvázi ez is ugyanúgy Hasbro termék volt, mint a 3,75”-es figurák. A gépet egy kettes pakkban hozták a forgalomba, amelyben Obi Wan Jedi Starfighterével volt egybecsomagolva. Ez a kis járgány igencsak műanyag hatású, nem túlságosan részletes, de a festése azért megfelel a filmben látottaknak. Járt mellé egy méretben abszolút nem passzoló Clone Pilot figura is hozzá.

 

micro2005.jpg

micro2005_2.jpg

2015-ben aztán újra készült egy Micro Machines kiadású ARC-170, de a képek alapján úgy gondolom, hogy ez az előző darab újrakiadása lehetett. Legalábbis nagyon hasonló a festése és a kidolgozottsága is. Ezt egy hármas pakkban lehetett megvásárolni egy Droid Tri Fighter és Obi Wan Jedi vadásza társaságában.

 

mm2015.jpg

micro2015.jpg

A Hasbro magasabb rendű die cast sorozatában, a Titanium-ban első alkalommal 2005-ben adták ki a típust. Ez a gép klasszikus, filmbeli küllemét mutatja a bordó-fehér festéssel. A szárnyai nyithatóak és természetesen ehhez is járt a szokásos display stand. A Titanium sorozathoz képest a kidolgozottsága egy kicsit elnagyolt és az erősen matt festés miatt ez a kiadás egy kicsit túlságosan műanyag hatású is volt. Nem ez a legszebb Titanium die cast ami szerepelt ebben a rovatban az biztos.

 

titanium2005_2.jpg

titanium2005_1.jpg

titanium2005_3.jpg

A következő évben viszont érkezett egy újabb Titanium változat, ami az előző kiadás átfestése volt. Ez fekete-kék-fehér Clone Wars-os festést kapta, az elején leginkább egy Gunship festésére hajazó, vicsorgó fejes dekorációval, ami elvileg a Razor Squadron jelzése. Bár a festés itt is egy kicsit rajzolt hatású, de ez a változat már sokkal ütősebb volt.

 

titanium2006_1.jpg

titanium2006_2.jpg

2007-ben aztán megint kiadtak egy újabb festéssel ellátott változatot. Ez újra az alapváltozathoz hasonlít, de a bordó szín helyett egy erős zölddel kombinált barnát használtak, amitől az egész kap egy kis gonosz jelleget. Az orrára ez is kapott egy érdekes motívumot díszítésként. Ezt Expanded Universe-es járgányként tartják számon, tehát gyanítom, hogy egy képregényben vagy játékban szerepelhetett ez a színösszeállítás is.

 

titanium2007.jpg

titanium2007_1.jpg

2008-ban negyedik alkalommal is elsütötték ugyanazt a gépet és megint csak egy újabb festéssel. Ez az úgynevezett Lucky Lekku változat, amit nem teljesen értek, mert a Lucky Lekku nevű gép, tudtommal egy Gunship volt, de ennek az elejére is odafestették ugyanazt a Twilek nőt. Mindenesetre ez egy harci nyomokkal tarkított, standard bordó-fehér ARC, aminek az elején ott van a „jócsajos” festés, hasonlóan, mint ahogyan a II.Világháborús gépeken volt látható.

 

titanium2008.jpg

titanium_2008.jpg

A menet még 2009-ben sem állt meg. Ekkor megint egy újabb festési variánst adtak ki, ezúttal a Flaming Wampa fantázianevűt. Ez a kopott, fémes, de ugyanakkor erőteljes festés mellett kapott egy ordító wampafejet ábrázoló jelzést is az orrára, hasonlóan a 3,75”-es játékhoz. Talán az összes Titanium változat közül ez néz ki a legjobban.

 

titanium2009.jpg

titanium2009_47.jpg

Valamikor az évek során megjelent még egy másik festési variáns is, ami kék fehér színével leginkább a Clone Wars-os színvilágot idézte meg. Ez a változat elég ritka és sajnos nem találtam meg, hogy pontosan mikor dobták a piacra, de talán elnézitek. Igazából kép sincs róla túl sok a neten, úgyhogy nem lehet túl gyakori.

 titanium_kek.jpg

2016-ban a Hot Wheels is kiadott egy 1:64-es méretarányú ARC-170-est a Starships sorozatban. Ez is a szokásos bordó-fehér festést kapta, de maga a gép, élesebb kidolgozottsága ellenére, kevésbé tűnik filmhűnek, mint mondjuk a Titanium kiadások. A kis átlátszó stand természetesen ehhez is járt.

 

starships1.jpg

starships2_1.jpg

starships3.jpg

A Lego az évek során összesen öt alkalommal nyúlt a típushoz és ezek nagyjából időben is egyenletesen oszlottak el 2005-óta. A kiadott készletek többsége kisebb méretű, de azért két nagyobb dobozos készletet is kiadtak.

 xxx.jpg

Első alkalommal a 7259 ARC-170 Fighter jelent meg, 2005-ben, nagyjából a Revenge of the Sith film bemutatójával egy időben. Maga a készlet 396 alkotóelemből állt, amelyekből egy igen pofás, 48 centiméteres szárnyfesztávolságú gépet lehetett megépíteni. Külső megjelenésében teljesen jól illeszkedik a filmben látható járgányhoz. A szárnyai nyithatóak-zárhatóak és ez volt az egyik első készlet, ami ezt a fajta szárnymozgató mechanizmust használta. Járt hozzá összesen négy minifigura….három Clone Pilot, ami ezen kívül csak a  V-Wing készletben volt elérhető, illetve egy R5-D4 droid. Összességében egy remekül sikerült szett volt, ami biztosan jól mutatna a polcon.

 

7259.jpg

7259_2.jpg

7259_3.jpg

7259_4.jpg

A 6967 Mini ARC-170 Starfighter egy polybag-es promóciós készlet volt, amelyet több forrásból is be lehetett szerezni, de csak kvázi ajándékként. Egyrészt Dél-Koreában egy Duracell elemcsomagban lehetett hozzájutni, amelyet a nagyobb üzletekben forgalmaztak, másrészt a csomagot véletlenszerűen, ingyenes ajándékként beletették a 65771 Episode III Collectors' Set csomagokba is. Maga a gép 42 alkatrészből épül fel és kb. csak közelről emlékeztet az ARC-170-re. Mondjuk úgy, hogy ingyen cuccnak megteszi.

 

6967.jpg

6967_1.jpg

6967_2.JPG

2009 Decemberében a Lego végre kiadta másodszor is nagyobb méretben az ARC-170-est. A 8088 ARC-170 Starfighter szintén 396 alkatrészből épült fel és gyakorlatilag kisebb változtatásokkal a 7259 újrakiadásának tekinthető. Itt is nyitható a pilótafülke és a szárnyak, de ez a változat kapott rakétakilövőket is. A figura szelekció szintén más volt. Itt egy új Clone Pilot-ot, Kit Fisto-t, egy Captain Jag nevű Clone Pilot-ot és egy R4-P44 nevű droidot adtak hozzá. Fiston kívül az összes figura egyedi volt, csak ebben a készletben lehetett megszerezni. A gép mérete és külső megjelenése viszont nagyjából ugyanolyan volt, így azért ez is egészen jól nézett ki.

 

8088_1.jpg

8088.jpg

8088_2.jpg

8088_3.jpg

A 30247 ARC-170 Starfighter 2014-ben jelent meg és egy 54 alkatrészből megépíthető polybag-es kis szett volt. Az 54 alkatrészből egy kissé sematikus ARC-t lehetett megépíteni, ami bizonyos szögből jobban hasonlít egy X-Wing-re vagy Z-95-re, mint az ARC-170-re. Pilóta nem járt hozzá. Amerikában a Toys R Us üzletekben lehetett csak beszerezni, Angliában pedig a Daily Mail újság mellékleteként forgalmazták.  

 

30247.jpg

30247_1.jpg

30247_1_1.jpg

75072 ARC-170 Starfighter a Microfighters sorozat részeként jelent meg 2015-ben. Ez a Micro fighterek második szériája volt. A 95 alkatrészből egy egészen pofás kis gépet lehet megépíteni, aminek a szárnyai kinyithatóak és még egy kis pilótafülkéje is van. Járt hozzá egy Clone Pilot figura, amit csak ebben a készletben lehetett megszerezni.  

 

75072_1.jpg

75072.jpg

Az ARC-170 nem a legnépszerűbb Star Wars gép és még csak a szebbek közé sem sorolnám. Ugyanakkor az Episode III-ban és a Clone Wars-ban játszott szerepe miatt – no meg az X-Wing-hez hasonlatos formája miatt – láthatóan rengeteg játékot készítettek belőle, legalábbis a jelentőségéhez képest….és amint láthattátok, nem is rosszakat.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr8115300472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2019.11.14. 19:41:27

Ne haragudj, de szerintem egy jó nagy tárgyi tévedés van a cikk elején.

" A legszembetűnőbb külső tulajdonsága az ún. S-szárnya, ami miatt ezt a képet néha szokták S-Wing-ként is emlegetni, bár a betűtag itt kivételesen nem utalna a gép alakjára."

A betűtag nem véletlenül nem utal a szárny alakjára.
Azok nem S szárnyak. Soha nem is voltak azok. Nem tudom milyen körökben nevezik ezt a gépet S szárnyúnak, de tévednek. Az S-foils a Strike-foils vagyis változtatható állású támadó szárnyakat jelenti az SW-ben. Az X-szárnyúak, U-szárnyúak is S-foils gépek.

starwars.fandom.com/wiki/S-foils

Idehaza szerintem A Sith-ek bosszúja film gyatra fordítása miatt terjedhetett el ez a hülyeség. Ott szépen lefordították a "Lock S-foils in attack position." mondatot
"S szárnyak támadóhelyzetben"-nek, holott korábban a régebbi szinkronú A Jedi visszatérben sikerült megfelelően "Szárnyak támadóállásban"-nak fordítani ugyanezt a szöveget.

Én magam részéről nagyon kedvelem ezt a gépet, jó játékokat is készítettek belőle.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.11.14. 20:26:43

@Anak: Nem én hivom S szárnynak :D Csak hallottam már embertől igy és magyartól igen uh valószinű hogy a magyar szinkron miatt , én pontosan tudom h foil és nem wing....:) Azt irtam hogy szokták emlegetni és mivel hallottam már igy ezért ez az állitás nem tárgyi tévedés...szerintem.... de nem te vagy az első aki ezt szóbahozta :) ÉS végülis jogosan persze

Anak 2019.11.14. 21:32:35

Áh, ok értem. Így viszont akkor a cikkből az hiányzik, hogy hazai körökben feltehetőleg téves infó alapján hívják így. Én meg azért írtam, hogy nem tudom hol hallottad ezt az elnevezést, mert elég szakavatottnak tűnsz SW téren, furcsálltam is, hogy belekerült a szövegbe ez a butaság.
Régen volt már LEGO változata ennek a cuccnak, jöhetne egy olyan CW-s sötétkék-fehér változat azzal a badass festéssel. Nekem csak a Microfighter változat van meg, épp 1 hete, hogy beszereztem. Ja és szerintem az a fura helyzet van, hogy a nagyobb léptékű modellek közül a régebbi változat messze jobban mutat, mint az újabb.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása