A 10 legjobb Clone Wars Lego figura

Az elmúlt hetekben újra a Clone Wars animációs sorozat tartja lázban a Star Wars rajongókat és ebből az alkalomból én is többször írtam/ videóztam ugyanerről a témáról a játékok szempontjából. A Clone Wars mind az akciófigurák, mind a Lego szempontjából elképesztő gazdag anyagot eredményezett, amelyek mind minőségben, mind mennyiségben komoly szeletét képezik a Star Wars témájú játékoknak. A hiányzó Clone Wars figurákról annak idején már cikkeztem, ám a figurák témakörébe bizony nem csak az akciófigurák tartoznak bele. A Lego is nagyszerű Clone Wars témájú minifigurákat készített, így arra gondoltam, egy szokásos top 10-es listán megpróbálom összeszedni, a szerintem legjobban sikerült darabokat.

 2_40.jpg

Nos, hát ez volt a terv, de a kivitelezés bizony elég nehéz volt, sőt megkockáztatom, hogy eddig ezt a top 10-et raktam össze a legnehezebben. Clone Wars témájú Lego figurákból ugyanis egyrészt rengeteg készült, másrészt elképesztő jól sikerültek, így az első körben egy laza 40-es listával indultam. Ezt még relatíve hamar leszűkítettem 18-ra, de onnan egyszerűen nem tudtam miket vegyek ki, pedig még a feleségemet is megkérdeztem. Végül azért sikerült megszülni, de a listán szereplő 10 (+3 éppen lemaradt) mellett a végül teljesen kihúzott öt is simán felfért volna.

 1_47.jpg

Azt hozzá kell tenni, hogy csak és kizárólag azok a figurák játszottak most, amelyek konkrétan Clone Wars-os készletekben kerültek forgalmazásra. Olyan figurát nem válogattam be, ami amúgy szerepelt a Clone Wars-ban, de Clone Wars-al kapcsolatos készletben nem adták ki.  Természetesen most is kíváncsi vagyok a véleményetekre, így írjátok meg, szerintetek melyek voltak a legjobban sikerült Lego TCW figurák.

 

10. Grievous – 2014

gri.jpg

A Grievous tábornok figura már rögtön ki is lóg egy picit a listáról, mert ezt mind Clone Wars-os, mint Episode III-as készletben felhasználták. Az évek során összesen négy alkalommal adott ki a Lego minifigurát a karakterről, ám szerintem a legjobban a 2014-es változat sikerült, ami a 75040 Wheel Bike készlet mellé érkezett. Ez egy episode III-as készlet volt, de ugyanezt a figurát adták 2018-ban is a Clone Wars-os 75199 Grievous Combat Speeder készletben is. A figura maga méretéhez képest nagyon jól reprezentálja a köhögős főgonoszt. Nyolc alkatrészből épül fel, eléggé karakterhűre sikerült a fej és kifejezetten jó, hogy itt a karakter szürkés színeket kapott, nem vajszínt vagy festés nélküli elemeket. A karmos robotláb és a négy kar illesztési megoldása is jól sikerült. Az egyetlen gyenge pontja talán az, hogy nem járt hozzá köpeny, de ezt könnyen lehet orvosolni.

gri3.jpg

gri2.jpg

gri1.jpg

 

9. Thi Sen - 2010

thi4.jpg

Thi Sen a Talz törzsfőnök (ugyanebbe a fajba tartozik Muftak, akit annó a Cantina jelenetben láthattunk), aki az Orto Plutonián játszódó epizódban szerepelt egy rövid ideig. Érdekes, hogy egy ennyire marginális jelentőségű Clone Wars epizódból, ennyiféle játék merített, hiszen járgányt, 3,75-ös figurákat és Lego készletet is adtak ki az epizódban látható szereplőkből. A Thi Sen figura a 2010-es 8085-ös számú Freeco Speeder készletben volt elérhető és noha nem egy ritka figura, szerintem egészen jól sikerült megvalósítani. Jól sikerült a fej, a tollas fejdísz és a kissé potrohos testalkatot is jól megoldották. A fej a Chewie figuráknál már jól megszokott testre ráhúzós módszerrel került megvalósításra és a szőr mellett, a nyakában látható ruhadarabot is megformázták. Mindenképpen fel akartam tenni a listára egy jól sikerült „creature” jellegű figurát és végül erre esett a választásom. 

thi1.jpg

thi2.jpg

thi3.jpg

8. Commander Wolffe - 2011

wolffe4.jpg

Sokat gondolkoztam, hogy melyik klónokat válogassam be a listára, de Wolffe fiatalabbik, Clone Wars-os kiadása mindig ott forgolódott a nevek között. A teste és a sisakja egy sima klónparancsnok képét mutatja, ám a festése kifejezetten mutatósra sikerült. A sorozatban neki világoskék cakkos festésekkel tarkított páncéja van, amihez egy farkas motívumot mutató sisakfestés párosul. Az egész 104. zászlóaljnak, a „Wolfpack-nek” hasonló páncélzata volt, de Wolffe-é a legimpozánsabb. A sorozat eseményei során Wolffe többféle páncélban is megjelent, ez a figura a phase II-es páncélzat képét mutatja. A figura feje is kiemelkedően jól sikerült. Ugye Wolffe-nak kissé marcona arcszerkezete van és fél szemére vak, amihez egy erős sebhely is társul. Ezt sikerült nagyon szépen prezentálni Lego formában is. Egyetlen készletben lehetett hozzájutni a 7964 Republic Frigate-ban és a figura ára is tükrözi mind a minőségét, mind a ritkaságát.

wolffe1_1.jpg

wolffe2_1.jpg

wolffe3_1.jpg

7. Aurra Sing - 2011

aura4.jpg

Ez a figura annyira jól sikerült, hogy szinte szuggessztív erővel bír. Aurra Sing egy kifejezetten gonosz kisugárzású, kemény fejvadász karakter, aki a rövid filmes felbukkanása után a Clone Wars-ban tudott egy kicsit jobban is kiteljesedni. A sorozatban is elég félelmetes, taszító jelenség volt és ezt sikerült a Lego figurába is maximálisan átültetni. Az elemek és a színek is jók, de az, amitől igazán helye van a listán, az az arcfestése, azon belül is a szem megvalósítása. Ennek a figurának szinte él a szeme….pontos és éles színekkel van megfestve. A flegma mosolyával együtt meg olyan érzése van tőle az embernek, ha sokat nézegeti a polcon, hogy ha eljön az éjszaka, Aurra feléled és becserkész, mint valami Chucky. Csak ezt az egy figurát adták ki a karakterből és ezt is csak a 7930 Bounty Hunter Assault Gunship készletben lehetett megszerezni.

aura.jpg

aura2.jpeg

aura3.jpg

6. Pre Vizsla - 2012

pre4.jpg

Szerencsére a Clone Wars-ban egészen sokat szerepeltek a mandaloriak, így mind 3,75-ös akciófigurák, mind Lego figurák is készültek ezekből a remek küllemű szereplőkből. A sorozat egyik negatív csapatának, a Death Watch-nak a vezére Pre Vizsla pedig különösen jól sikerült a gyönyörűen megfestett sisakjával és a Death Watch logós palástjával. A levehető sisak alatt itt egy szintén eléggé marcona arc van, aminek a vonásait szerintem elég jól eltalálták. Ez az egyik legkeresettebb Clone Wars-os Lego figura, amit tükröz az alsó hangon 10 000 forintos használt ára is. Sajnos csak egyetlen készletben a 9525 Pre Vizsla’s Mandalorian Fighter-ben lehetett megszerezni, aminek az ára, hála a Mandalorian sorozat sikerének, mostanában szintén megy felfelé.  

pre2_2.jpg

pre1.jpg

pre3.jpg

5. Aayla Secura - 2010

aayla4.jpg

Ez a figura kicsit hasonló, mint feljebb az Aurra Sing. A szeme nagyon szépre sikerült és ugyan a szája egy kicsit túl csókos, de összességében hozza azt a kellemesen csinos kinézetet, ami a karaktert jellemzi. Nagyon szép a bőrszíne, a ruha festése és a testvonalait is kifejezetten jól valósították meg. Jól sikerültek a lekku-k, a fejdísz és úgy ámblokk az egész figura rendkívül vonzó a szemnek. Ezt a változatot a 2010-es 8098-as Clone Turbo Tank mellé adták és szerintem sokkal szebben sikerült, mint a 2017-es Republic Fighter Tank-nál felhasznált darab.

aayla3.png

aayla1.jpg

aayla2.jpg

4. Ahsoka Tano - 2013

ahsoka4.jpg

Nincs pozitív Clone Wars-os lista Ahsoka nélkül, így természetesen a belőle készült Lego minifigurák közül is felkerült az egyik példány. A karakter Clone Wars-os megjelenéséből összesen két alkalommal csináltak figurát, de szerintem a 2013-as sikerült jobban. Itt sikerült kifejezetten szépen megcsinálni az arcát, aminél kétféle festési változatból is választhatunk. A morcos se rossz, de a mosolygós kifejezetten kedvesre, „kópésra” sikerült, ami nagyon jól visszaadja a karakter lényegét. A ruhája illetve a szarvai is rendben vannak és összességében is egy aranyos, jól sikerült figura, ami nagyon harmónikus összhatást kelt. Ezt a darabot összesen két szettben használták fel, a 2013-as 75013 Umbaran MHC és a 2014-es 75046 Coruscant Police Gunship készletekben. Nem egy olcsó darab, de kifejezetten keresett és igazából a készletek is drágák, amikben szerepelt.

ahsoka1.jpg

ahsoka2.png

ahs.jpg

3. Obi Wan Kenobi in Rako Hardeen disguise – 2013

rako4.jpg

Ezt a figurát mindenképpen fel akartam tenni a listára, mert önmagában is egy unikum a Clone Wars-os játékok történetében. Obi Wan, akit Rako Hardeen-é, a fejvadásszá „operáltak” át, a Clone Wars egyik legjobb összefüggő történetszálában játszott fontos szerepet, ám ennek ellenére a játékgyártók gyakorlatilag egyáltalán nem készítettek belőle játékot. Az egyetlen kivétel ez a Lego figura volt, amelyet a 2013-as 75024 HH-87 Skyhopper készlet mellé adtak. A figura tetovált arcát sikerült nagyon sorozathűen megcsinálni és a test festése is elég jóra sikerült. Egyedül a klónsisakot felejtették el mellékelni hozzá, de ez könnyen pótolható. Nem egy drága figura, de mégis szerintem az egyik legjobb, amit kiadtak.

rako1.jpg

rako2_1.jpg

rako3_1.jpg

2. ARC Trooper / Elite Clone Trooper - 2012

arc4.png

A legszebb Lego klónt meghatározni egy nagyon nehéz feladat, hiszen az összesen kiadott 44 trooper jó része igazán jól sikerült. Most viszont csak a Clone Wars készletek mellé adott klónok játszottak, így ezek közül nálam az ARC Trooper lett a nyerő, ami a gyönyörű világoskék-bordó festésével és a remek kiegészítőivel elképesztő impozáns látványt nyújt. Sajnos csak egyetlen készletben, a 9488 Elite Clone Trooper & Commando Droid Battle Pack-ban szerepelt, de mivel ez egy viszonylag elterjedt Battle Pack volt, ezért a figura ára szerencsére ma sem csillagászati. Egyébként a pakkban szereplő ARF Trooper is gyönyörűen sikerült és esélyes volt a felkerülésre.

arc1.jpg

arc2.png

arc3.jpg

1. Embo - 2011

embo4.jpg

Sokat gondolkodtam, hogy melyiket tegyen az első helyre, de végülis Embo-t, az egyik kedvenc fejvadász karakteremet választottam. Az Embo figuráról túl sok mindent nem lehet elmondani, hiszen gyakorlatilag minden momentuma megkérdőjelezhetetlenül jól sikerült. Eleve ő egy remek, Clone Wars-ban debütáló fejvadász karakter volt, akinek egyedi, szamurájszerű kinézete szerintem mindenki fejébe bevésődött, aki látta a sorozatot. A belőle készült figura teljesen jól hozza a karaktert. Kifejezetten szép a festése, erős, jó színeket választottak és a testén kívül az arcát is nagyon jól megcsinálták. A figura egyéb kiegészítői is jól sikerültek, de főleg a festett kalapja, amit csak ehhez a figurához használtak fel. Egyetlen készletben volt megszerezhető, a 7930 Bounty Hunter Assault Gunship szettben, amiről annó videót is csináltam nektek.

embo1.jpg

embo2.jpg

embo3.jpg

És akik éppen lemaradtak…

Cad Bane - 2010

cad1.jpg

Cad Bane kétségkívül a Clone Wars egyik legjobban sikerült és legmenőbb karaktere volt. Szerencsére kétféle minifigura is készült belőle, amelyek közül szerintem a 2010-es sikerült egy picit jobban és ezt majdnem fel is tettem a listára. Végül aztán úgy döntöttem, hogy egy kalapos fejvadász azért elég lesz. Ezt a 2010-es  Cad Bane figurát két készlethez is felhasználták, a 8128 Cad Bane Speeder-hez és a 8098 Clone Turbo Tank-hoz.  

cad2.jpg

cad3.jpg

Pong Krell - 2013

pong.jpg

Pong Krell a Clone Wars sorozat egyik legérdekesebb karaktere volt. Egy gőgös, elitista Jedi, aki egyáltalán nem olyan jóságos, mint ahogyan a jedi-ket képzeljük. Belőle is nagyon kevés alkalommal készült játék, de ez talán köszönhető, a karakter nem mindennapi testfelépítésének. A Lego viszont csinált belőle figurát, ráadásul egészen jól, egyfajta emeletes megoldással sikerült megoldani a karakter négy kezének problémáját. A feje és a festése is rendben van. Sajnos egyedül a 75004 Z-95 Headhunter készletben volt megszerezhető, de szerencsére ez azért nem egy annyira ritka készlet.  

pong2.jpg

pong3.jpeg

Shaak Ti - 2011

shaakti3.png

Nem nagyon akartam Jedi-kkel teleszórni a listát, de Shaak Ti az utolsó pillanatig ott volt a végső tíz figura közelében. Egy remek karakter, remek figurájáról van ugyanis szó, amelyet csak egyetlen alkalommal, a 2011-es 7931 T-6 Jedi Shuttle készletben használtak fel. Nagyon szép a festése, jó a fej és a montral (szarv) megoldása is ezen kívül pedig sokat dob rajta a köpeny is. Nagyon nehéz szívvel húztam ki végül.

shaakti.jpg

shaakti2.jpg

Remélem tetszett ez a kis összeállítás, ha igen nyomjatok egy like-ot.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7015511054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crusaderman 2020.03.08. 20:44:54

Nálam Rex ez a fajta:img.bricklink.com/ItemImage/MN/0/sw0450.png ,
Luminara Unduli,Fox,Plo Koon ,Magna Guard,Ashoka a ritkább amit te is mutattál ,többin még gondolkodnom kellene

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2020.03.08. 20:51:10

@crusaderman: A Rex és a Fox is esélyes volt csakúgy m int a Plo és a Magna Guard . Ők is ott voltak a bővebb listámon.

crusaderman 2020.03.08. 20:52:39

@Tota12: akkor nagyjából egyezik az ízlésünk

Anak 2020.03.10. 09:56:27

Számomra a 2. helyre sorolt elit klónkatona a CW figurák non plus ultrája, nálam ő lenne a dobogó csúcsán. Ráadásul egy szimpla battle packben adták ki. Ez több mint nagyvonalú lépés a LEGO részéről. Máskülönben egekben lenne az ára.
Engem a CW éra emberszerű figuráinál nagyon zavart a rajzfilmszerű arcfestés ezért azokat nem is gyűjtöttem, csak a katona vagy az idegen figurákat. Hol készletben, hol készlet nélkül. Még annak idején sikerült elérhető áron beszereznem, az összes Phase 1-es klónparancsnokot, így a gyűjteményemet ékesítik a következő figurák: Cody, Fox, Rex, Wolf, Gree, Wolpack trooper, Bomb Squad.
Nekem az újabb, nem CW-s grafikájú Aayla S. jobban bejött a tank készletben. És itt jegyezném meg, hogy anno "szerelmes" voltam Jennifer Hale varázslatos szinkronhagjába Bastila Shan karaktere révén. Igazán feldobódtam, hogy az animációs sorozatban is szorítottak neki helyet 2 külön karakter révén is.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2020.03.10. 10:58:53

@Anak: Hát nyilván az emberi karakterek ha CW-sek voltak akkor a CW-ben látható megjelenéshez illeszkedtek ez más játékoknál is igy volt. Nyilván némelyiknél nem is sikerült ezt jól

Klónokból nyilván sok volt a bő listámon de nem akartam hogya lista csak roluk szóljon :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (2) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (5) aqua zone (4) archiv (27) archivum (27) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (11) bat (24) batman (42) batman and robin (3) batman animated (15) batman beyond (1) batman és robin (3) batman figurák (30) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (2) blacktron (1) black series (27) board games (1) bootleg (8) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (19) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (13) clone wars lego (7) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (5) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (1) epic continues (3) episode I (4) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (755) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (222) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (10) gijoe (224) gijoe állatok (1) gijoe dreadnok (3) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (29) gijoe figurák (191) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (5) gijoe tolltartó (1) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (224) gi joe france (2) gi joe japán (5) gi joe jármű (47) gi joe járművek (42) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (31) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (8) gi joe prototype (8) gi joe rajzfilm (16) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (186) gi joe tv (17) gi joe vehicles (38) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (411) hasbro játékok (414) hasbro katalógus (2) heman (4) heti video (91) he man (5) hidden side (1) hírek (73) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) hotwheels (24) hotwheels autok (18) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (855) játékbolt (13) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (4) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (856) játékok a polcról (3) játékok a polcról live (2) játékreklám (28) játék lelőhely (7) játék reklám (20) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (15) jurassic park figurák (9) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (127) kenner (244) kennertoys (238) kenner figurák (233) kenner története (4) képregénybörze (3) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (18) kisautók (20) ko (13) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (12) ko toys (12) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (4) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (297) lego2020 (2) legostarwars (110) lego 2018 (38) lego 2019 (25) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (7) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (11) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (55) lego city (8) lego city space (3) lego duplo (1) lego érdekesség (138) lego exploriens (4) lego fabuland (6) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (32) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (91) lego katalógus (87) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (4) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (1) lego reklám (40) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (59) lego space police (9) lego space története (9) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (125) lego star wars 2018 (40) lego star wars 2019 (33) lego star wars 2020 (4) lego super heroes (4) lego szett (150) lego tehcnic (36) lego tmnt (1) lego történelem (134) lego town (23) lego train (9) lego tron (2) lego ufo (6) lego unitron (4) lego western (5) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (1) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (2) marvel (5) marvel figurák (4) mask (5) matchbox (27) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) mission impossible (1) modern játékok (21) modern star wars figurák (15) moder star wars figurák (13) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (5) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (35) potf eu (4) potf expanded (1) potj (2) power of the force (35) power of the jedi (3) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (30) prototype (29) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (7) régi játék (640) régi játékok (634) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (1) revengeofthesith (4) riport (1) robin hood (2) robotos játék (3) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (1) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (38) solo figurák (35) solo star wars figurák (37) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (7) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (427) starwarsfigures (361) starwarsjármű (84) starwarstoys (415) starwars episodeIX (17) star trek (2) star wars (425) star wars 30th anniversary (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (11) star wars comic (1) star wars droids (11) star wars érdekesség (274) star wars ewoks (5) star wars expanded (9) star wars fekete péter (1) star wars figurák (345) star wars force awakens (5) star wars jármű (71) star wars kártya (3) star wars katalógus (9) star wars katelogus (4) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars poszter (3) star wars potf (56) star wars prototipus (59) star wars prototype (57) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (2) star wars solo (19) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (90) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (8) technic (10) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (41) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (3) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (597) town (7) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (5) train (3) transformers (47) transformers beast wars (1) transformers g1 (36) transformers g2 (4) transformers katalógus (3) transfrmers (31) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (2) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) vicces (14) video (91) vintage (470) vintagejátékok (590) vintagestarwars (146) vintagestarwarstoys (145) vintagetoys (581) vintage collection (36) vintage gi joe (205) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (129) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (2) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók