Találatok az archívumokból- 25 - 9 régi játékreklám

Régen volt már az archívumos rovatban magyar játékreklám válogatás, pedig elhihetitek, hogy ezeket is folyamatosan keresem, kutatom. Most szerencsére hosszú hónapok után újra összejött egy adag, amelyeket szerintem nem nagyon láthattatok korábban így, kivágott formában (max csak az eredeti sugárzás idejében). Azt hozzá kell tenni, hogy, noha a 90-es évek elején volt egy erős felpörgése a menő játékoknak itthon, aminek következtében mentek jó játékreklámok is a tv-ben, de azért (mondjuk a  német TV adókhoz képest) abszolút elenyésző volt a számuk a többi reklámhoz képest. Nagyjából a Disney műsorok, a gyerekműsorok és a rajzfilmek előtti illetve utána szünetekben lehetett csak ilyenekkel találkozni, de azért néha el lehetett csípni egyet egyet más időpontokban is. Ennek persze az volt az oka, hogy akkoriban iszonyatosan sokba került a reklámidő, a  monopol helyzetben lévő csatornákon. Most kilenc régi játékreklámot találtam, de ehhez is át kellett küzdenem magam többtíz órányi Libresse, Postabank, Mars csoki és egyéb, a blog szempontjából indifferens reklámon, ami azért bevallom, sokszor megterhelő volt. :) 

2020-07-12_165802.jpg

Ha még nem láttátok, akkor a korábbi találataimat is nézzétek meg, találtam már magyar Transformers, G.I.Joe reklámot, Szellemkastély reklámot, volt magyar Hasbro reklám válogatásom és kigyűjtöttem a Három kívánság műsorokból is a játék megjelenéseket (az is fájdalmas volt) 

2020-07-12_170224.jpg

Ez a Carrera Strax építhető autópálya reklám 1991 karácsonyának környékén ment az MTV2-n. A Skála is megjelenik a végén, úgyhogy gyaníthatóan ők is beszálltak a reklám költségeibe. 

 

1992 novemberében a Skála még egy relatíve jól menő "pláza" volt, hiszen ők rendelkeztek a legnagyobb általános áruházakkal. Ebben az általános Skála Trade reklámban kvázi egy hűségakciót reklámoztak, de a háttérben számos Barbie játék is látszik. Sajnos a Lego pultra nem zoomoltak rá. 

 

Ez a reklám szintén a 92-es karácsonyi szezonból származik, de a Skála riválisától, a Centrum csoporttól. A háttérben Lego Castle készlet és Barbie is látszódik egy keveset. 

A  Lego elég sokat költött nálunk a magyar nyelvű reklámjaikra és van is fent youtube-on egy remek válogatás, ami főleg a Walt Disney bemutatja reklámszünetében látható darabokat gyűjtötte össze. Nos, ez a Lego Town reklám abban a válogatásban nem volt benne és abszolút érdekes, hogy az 1994-es MTV1-es szilveszteri műsorban reklámozták....a következő évi Town cuccokat! Ez lehetett az első alkalom, hogy leadták ezt a reklámot és a Town Space cuccok elég jók is voltak. 

 

1995 októberében, szintén az MTV1-en adták le, ezt az egészen hosszú Lego Duplo reklámot. Én korábbról csak Town, Space, Basic és Castle reklámokra emlékszem. 

 

1997-ben már bőven létezett önálló adóként a Cartoon Network nálunk is, de valamiért az MTV1-n is volt Cartoon Network rajzfilmblokk. Ezt az egészen jól sikerült Lego Castle Fright Knights reklámot egy ilyen blokk reklámszünetében adták le. Érdekes, hogy nem pusztán a témát reklámozták, hanem egy húsvéti nyereményjátékot is és külön kihangsúlyozták, hogy 30%-os árengedmény van a szettekre. 

 

1997-ben már bőven nem csak két csatorna létezett, hanem (a Duna, Msat, Sziv TV és hasonlók után) volt már egy egészen színvonalas TV3 is. A Hasbro a 97-es karácsonyi szezonban többször is reklámozott náluk, például volt egy egészen hosszú, társasjátékokra kihegyezett blokkjuk is. A képsorokon a Rizikót, a Monopoly-t, a Hungry Hungry Hippos-t és a Twister-t lehet látni. 

 

Ugyanúgy 97 novemberében, szintén a TV3-on lement egy K-Nex reklám is, ami a Hasbro egyik elhasalt kísérlete volt arra, hogy a Lego-tól piacot vegyen el az építőjáték szegmensben. A reklám mondjuk jól sikerült....de a játék szerintem kevésbé. 

 

Szintén 1997 végén reklámozott nálunk a Ravensburger is, de ők az MTV1-en. Az általános, amolyan cégbemutató reklámban a puzzle-ek és a kifestők mellett a társasjátékaik is kaptak egy kis teret. 

 

 

 TB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1515995996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (3) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) bat (24) batman (44) batman and robin (4) batman animated (16) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (31) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (3) blacktron (1) black series (34) board games (4) bootleg (9) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (15) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (6) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (833) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (236) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (237) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (4) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (31) gijoe figurák (194) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (238) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (51) gi joe járművek (46) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (194) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (456) hasbro játékok (460) hasbro katalógus (3) heman (4) heti video (110) he man (5) hidden side (1) hírek (79) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (1) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (933) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (934) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (148) kenner (258) kennertoys (251) kenner figurák (245) kenner története (4) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (19) kisautók (21) knex (1) ko (14) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (13) ko toys (13) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (5) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (329) lego2020 (3) legostarwars (117) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (10) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (12) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (62) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (161) lego exploriens (5) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (5) lego jurassic park (1) lego katalógus (106) lego katalogus (110) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (2) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (64) lego space police (10) lego space története (10) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (133) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (6) lego super heroes (4) lego szett (158) lego tehcnic (40) lego tmnt (1) lego történelem (155) lego town (31) lego train (11) lego tron (2) lego ufo (8) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) matchbox (28) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (9) maxx fx (1) mb (11) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (1) modern játékok (24) modern star wars figurák (20) moder star wars figurák (19) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (7) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (39) potf eu (7) potf expanded (2) potj (3) power of the force (39) power of the force története (1) power of the jedi (4) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (33) prototype (32) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (3) rebels (7) régi játék (698) régi játékok (692) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (6) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (461) starwarsfigures (389) starwarsjármű (87) starwarstoys (449) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (459) star wars 30th anniversary (4) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (14) star wars coin (1) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (307) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (374) star wars force awakens (5) star wars jármű (73) star wars kártya (3) star wars katalógus (10) star wars katelogus (5) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars mandalorian (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (3) star wars potf (58) star wars prototipus (67) star wars prototype (65) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (4) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (91) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (14) technic (14) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (47) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (1) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (4) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (663) town (15) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) train (3) transformers (51) transformers beast wars (2) transformers g1 (39) transformers g2 (6) transformers katalógus (4) transformers prototípus (2) transfrmers (32) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (111) vintage (515) vintagejátékok (637) vintagestarwars (149) vintagestarwarstoys (148) vintagetoys (628) vintage collection (42) vintage gi joe (218) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (132) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók