Heti hírösszefoglaló: G.I.Joe, BS és Vintage Collection

Bár a hétvégén most mással voltam elfoglalva, de azért most összefoglalom nektek a hét figurás híreit, amiből szerencsére ezúttal volt bőven. Lehet, hogy jobb is, hogy hagytam egy kicsit ülepedni a dolgokat, főleg a G.I.Joe-s híreket, így most tiszta fejjel tudok véleményt mondani és nem ragadnak el a negatív érzelmek. Lássuk hát.

 2020-07-19_201913.jpg

A Hasbro pénteken rántotta le a leplet a régóta várt G.I.Joe Retro Collection-ről, aminél az első körben három figura és két figurával ellátott jármű vált előrendelhetővé. Logikus volt a Hasbro részéről, hogy a sikeres Transformers G1 reissue-k, a Star Wars Retro Collection és a régi Kenner Ghostbusters figurák újrázása után a Joe brandre is ráhúzták ezt a receptet, bár így utólag úgy néz ki mégsem teljesen ezt csinálták. Amikor nyilvánvalóvá vált a széria érkezése, sokan reménykedtek (köztük persze én is), hogy a Star Wars Retro Collection-höz hasonlóan, az egykori vintage Joe figurák kapnak majd egy módosított újrakiadást, noha minden józan érv a dolog ellen szólt. Én úgy gondoltam, nagyobb esély van arra, hogy inkább a Star Wars Vintage Collection-höz hasonló, egyfajta „modern figurák vintage hátlappal” jellegű sorozat lesz és a történések alapján igazam is volt. Más O-ring technikával készülő figurája ugyanis már nincs a Hasbro-nak, így a más gyártástechnológiára való átállás illetve az öntőformák újra előállítása elég nagy ráfordítást igényelt volna a cég részéről, amit érthetően nem vállaltak be. Persze most nagyon sokan csalódtak és a külföldi csoportokban már mémek is születtek a dologból (én csak röhögtem), de a helyzet talán nem ennyire tragikus… egyszerűen csak semmi olyan plusz dolog nem készült, amit a nagy hype előrevetített nekünk. Nekem leginkább a karakter szelekcióval van a bajom, hiszen megint Snake Eyes, Baroness és Storm Shadow lettek a szerencsés karakterek, ráadásul az egészen modern, nem túl régi kiadásaikból állították elő a mostaniakat. Szerintem már csak a jóisten tudja, hány kiadást éltek már meg ezek az „elhasznált” karakterek. A hátlapok tűrhetőek, ami viszont abszolút elveszi a „vintage érzést” az a bliszter, ami hosszúkás és kiterítve mutatja a sok-sok kiegészítőt. Ez – a sáskalábú figurákkal együtt – számomra azt eredményezi, hogy ezek még a 25. évfordulós sorozatnál is kevésbé sikerültek „vintages jellegűre”. A járgányok viszont nem rosszak, itt jobban sikerült a csomagoláskép is, de persze ez sem egyezik meg 100%-ban a régi art-okkal. A figurák viszont itt is hasonlóak, bár a Hiss Tank Driver egyáltalán nem tűnik rossznak. Az előrendelés azért pörög és szerencsére van európai webshop is, ahonnan beszerezhetőek, ráadásul igen kedvező áron. 13,69 font egy figura és 18,99 font egy járgány előrendelős ára, ami nagyon baráti. Ennyit bőségesen megérnek annak, aki szereti az ilyesmit, de a magam részéről még mindig úgy vagyok vele, hogy 1994 óta nem készült olyan G.I.Joe termék, aminél csak egy kicsit is azt éreztem, hogy nekem szükségem lenne rá.  

 

e90565b00_5010993723867_pkg_20_online_300dpi.jpg

e90605b00_5010993723867_pkg_20_online_300dpi.jpg

e90645b00_5010993723867_pkg_20_online_300dpi.jpg

f01275l00_5010993734801_pkg_20_online_300dpi.jpg

f01275l00_5010993734801_main_20_online_300dpi-768x768.jpg

f01365l00_5010993734788_pkg_20_online_300dpi.jpg

f01365l00_5010993734788_main_20_online_300dpi.jpg

A héten előrendelhetővé váltak az elméletileg Wallmart exkluzív Clone Wars-os Black Series figurák. Az előzetes híreknek megfelelően Ahsoka-t, a Mandalorian Super Commando-t, a 332nd Clone Trooper-t és a Mandalorian Loyalist-ot lehetett előrendelni és kétségkívül mindegyik darab ütősen néz ki. A Wallmart rendszeréből hamar ki is fogytak, de ha minden igaz további készletek is rendelhetőek lesznek. Fontos kihangsúlyozni, hogy a Wallmart csak Amerikába szállít ki, ugyanakkor érdekes módon a cuccok más, köztük európai webshop-ok kínálatában is megjelentek, ahol szintén előrendelhetőek, ami meglehetősen érdekessé teszi ezt az „exkluzivitást”. Mondjuk volt már példa hasonlóra, úgyhogy az exkluzivitást lehet, hogy csak Amerikán belül kell érteni.

 

s7_mandoloyalist.jpg

s7_mandoloyalist_b.jpg

s7_mandosupercommando.jpg

s7_mandosupercommando_b.jpg

s7_332_clone.jpg

s7_332_clone_b.jpg

s7ahsoka.jpg

s7_ahsoka_b.jpg

Az idei SDCC exkluzív 6”-es cucc a Wampa lett volna, amit mivel nem lesz SDCC valamilyen más formában fognak értékesíteni, de még nem lehet tudni hogyan. Azt nem tudni, hogy ez a korábbi 6”-es Wampa újrakiadása lesz-e, de valami kis frissítést szerintem biztosan kapni fog. Arról még nincs hír, hogy díszdobozos lesz-e, illetve hogy lesz-e mellé Luke figura.  (A kép a régebbi kiadást ábrázolja)

 

6_18.jpg

7_13.jpg

A héten biztossá vált, hogy a Clone Wars utolsó szezonjában látható „szuper” klóncsapat a Bad Batch kapni fog egy egy spin off sorozatot és most már azt is meglebegtették, hogy a karakterekből figurák is fognak készülni. Termézetesen a 6”-es Black Series látszik valószínűnek, de aztán ki tudja mi minden lesz még belőlük.

 2020-07-19_201425.jpg

Az előző hírösszefoglalóban beszéltem a Target és a Disney együttműködéséről, ami most már gyakorlatilag el is indult. A Target elkezdte reklámozni a cuccokat és a Captain Cardinal, a Mountain Trooper és valami customizálható Galaxy Edge Droid is útban van az üzletek felé. Ez utóbbi nem valószínű, hogy 3,75-ös figura lesz, inkább a Funko-t tartják valószínűnek.

 

4_24.jpg

3_32.jpg

5_20.jpg

A legfrissebb hír a Star Wars Vintage Collection sorozattal kapcsolatosan, hogy szerencsére 3,75”-es méretben is is meg fog jelenni néhány olyan frankó karakter, ami Black Series-ben. Így itt is megjelenik a Clone Wars-os Ahsoka Tano és illetve a 332nd Company Clone Trooper, de persze ezek a hírek még nincsenek megerősítve, úgyhogy nem 100%, de ezek a pletykák összevágnak a többi kiadással.  

 

2_46.jpg

1_53.jpg

Az épp aktuális Vintage Collection hullám (13.) figuráinál megkezdték a kiszállítást, így a szerencsések már megkapták a Wolffe, a Power Droid, a Stormtrooper Disguise Luke vagy a K2SO figuráikat.

2020-07-19_201410.jpg

Források: Yakface, Kylocollector, Toyshiz, Crimson Dawn, Indemand

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7016037246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2020.07.21. 17:26:28

Az olyan szakavatatlannak, mint én elmondanád mi is az az "O-ring"? Illetve mi volt az a Transformets G1 reissue? Azok a BS Mando figurák itthon kaphatóak lesznek? Köszi

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2020.07.22. 19:28:44

@Anak: Persze. Az O ring az egy kerek gumigyűrű. A vintage Gijoeknál az tartotta össze a figurát. Ez jó mozgathatóságot, rugalmasságot és javithatóságot jelentett, de nem volt tartós, hamar elszakadtak. A Hasbro jelenleg nem gyárt hasonló technologiával játékokat igy ha a vintage Joekat akarták volna újra kiadni úgy egy huszon éve nem használt technológiára kellett volna visszaállni.

A G1 reissue az volt hogy a Hasbro néhány g1es Transformerst kiadott pár évvel ezelőtt szinte 1:1 ben újra. Persze a csomagoláson és a játékokon is voltak megkülönböztető jelzések de szinte teljesen ugyanazt az érzést adták, mint a 80-as évek beliek. Iszonyatosan elkapkodták őket pedig nem voltak olcsóak és jellemzően exkuzivak is voltak úgyhogy nehéz volt hozzájuk jutni. Ma már igen magas azoknak is az ára

A BS mando figurák - amit idáig kiadtak - tudtommal voltak a greedoban, fantasmaniában sőt 1-1 darab a müllerben is.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (3) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) bat (24) batman (44) batman and robin (4) batman animated (16) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (31) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (3) blacktron (1) black series (34) board games (4) bootleg (9) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (15) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (6) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (833) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (236) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (237) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (4) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (31) gijoe figurák (194) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (238) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (51) gi joe járművek (46) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (194) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (456) hasbro játékok (460) hasbro katalógus (3) heman (4) heti video (110) he man (5) hidden side (1) hírek (79) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (1) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (933) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (934) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (148) kenner (258) kennertoys (251) kenner figurák (245) kenner története (4) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (19) kisautók (21) knex (1) ko (14) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (13) ko toys (13) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (5) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (329) lego2020 (3) legostarwars (117) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (10) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (12) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (62) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (161) lego exploriens (5) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (5) lego jurassic park (1) lego katalogus (110) lego katalógus (106) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (2) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (64) lego space police (10) lego space története (10) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (133) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (6) lego super heroes (4) lego szett (158) lego tehcnic (40) lego tmnt (1) lego történelem (155) lego town (31) lego train (11) lego tron (2) lego ufo (8) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) matchbox (28) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (9) maxx fx (1) mb (11) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (1) modern játékok (24) modern star wars figurák (20) moder star wars figurák (19) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (7) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (39) potf eu (7) potf expanded (2) potj (3) power of the force (39) power of the force története (1) power of the jedi (4) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (33) prototype (32) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (3) rebels (7) régi játék (698) régi játékok (692) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (6) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (461) starwarsfigures (389) starwarsjármű (87) starwarstoys (449) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (459) star wars 30th anniversary (4) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (14) star wars coin (1) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (307) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (374) star wars force awakens (5) star wars jármű (73) star wars kártya (3) star wars katalógus (10) star wars katelogus (5) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars mandalorian (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (3) star wars potf (58) star wars prototipus (67) star wars prototype (65) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (4) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (91) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (14) technic (14) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (47) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (1) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (4) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (663) town (15) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) train (3) transformers (51) transformers beast wars (2) transformers g1 (39) transformers g2 (6) transformers katalógus (4) transformers prototípus (2) transfrmers (32) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (111) vintage (515) vintagejátékok (637) vintagestarwars (149) vintagestarwarstoys (148) vintagetoys (628) vintage collection (42) vintage gi joe (218) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (132) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók