Top 10- R-es besorolású filmek, amiből gyerekjátékok készültek

A 80-as 90-es évek…amikor mi gyerekek voltunk,bizony egy merőben más világ volt. Nem állítom, hogy jobb vagy rosszabb, csak éppen azt, hogy teljesen más. Igaz ez a zenére, a filmekre, no és persze a játékfigurák világára is és az utóbbi két kategória egymáshoz viszonyított fejlődéstörténete volt az, ami a cikk megírására késztetett. A két terület ugyanis mindenképpen eltérő pályát futott be, hiszen míg a játékfiguráknál fokozatosan egyre több dolog fért bele az évek során, addig a filmeknél pont az ellenkezője zajlott le. A 70-es 80-as években például, ha egy horror vagy egyéb nem gyerekeknek való film karaktereiből játékokat csináltak, az bizony megütközést keltett, sőt sok esetben balhét, majd játékvisszahívásokat generált. Az ilyen esetekről szólt annó a Balhés játékokról szóló cikkem is, amivel persze ma jelentős átfedések lesznek. Aztán, ahogy teltek az évek, egyre erősebb témák, keményebb karakterek és egyre durvább filmekhez kapcsolódó játékok is megjelenhettek, míg nem a McFarlane toys jóvoltából létrejött egy teljesen új figura kategória… a felnőtteknek pozícionált, akár horror vagy popkult elemekből táplálkozó gyűjtői figurák termékkategóriája. A filmek (és ezzel együtt a TV műsorok vagy bármilyen tartalmak) ezzel szemben rendkívül sokat puhultak az évtizedek alatt. A 80-as 90-es években, a sima akciófilmekben is záporoztak a brutális gyilkosságok… villantak a mellek és ekkoriban születtek meg a mai napig kultikus horror karakterek is mint Freddy, a Xenomorph, a cenobiták stb. Gyakorlatilag bármilyen filmbe belefért egy kis nyers brutalitás, az abszolút blockbusterektől egészen persze a Zs kategóriáig. Ugyan akkoriban is léteztek különféle korhatáros besorolások, amelyeket a moziban vagy a videotékában is be kellett volna tartani, ám ezekkel valójában nem sokan törődtek, tapasztalataim szerint még a szülők sem igazán, így gyakorlatilag minden korombeli gyerek láthatott egy rakat olyan filmet, amit amúgy nem is szabadott volna. Ezt persze én nem gondolom bajnak, hiszen így egy csomó igazán kultikus filmet láthattam akkoriban. Bár visszatekintve jó néhány esetben azért a filmek üzenete nem nagyon jött át, sőt így felnőtt fejjel sokszor furcsa belegondolni, hogy egy-egy filmet egyáltalán hogy engedhették, hogy megnézzem. Ma már más világ van egy kicsit…az igazán erős filmeket már a moziban se lehet megnézni, a filmeket már a TV-ben is cenzúrázzák és ha annyi cickó villanna manapság a képernyőn, mint annó egy szilveszteri tv műsorban, akkor most felháborodott facebook kommentek ezrei árasztanák el a TV csatorna oldalát. Ilyen szempontból egy kicsit álságosabb és képmutatóbb világot élünk, de ez van. A mai tízes listán ugyanakkor azokat az eseteket igyekeztem összegyűjteni, amikor a két eltérő fejlődéspálya egy-egy pillanatra találkozott…. azaz amikor olyan filmekhez készültek kifejezetten gyerekeknek szóló játékok/akciófigurák, amelyeket normál esetben megnézniük se lett volna szabad (ha betartják a besorolást).  

 3790455-cb1.jpg

Persze most is felállítottam magamnak egy kritériumrendszert… csak olyan játékok kerülhettek fel, amelynél a kapcsolódó film legalább R, azaz 18 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlott besorolást kapott. Ez az a kategória, amit már az alkotók semmiképpen se gyerekeknek szántak, úgyhogy a nagy részükben brutális jelenetek, gyilkosságok, erőszak és hasonló dolgok láthatóak. A másik kritérium az volt, hogy csak gyerekeknek szánt játékok kerülhettek fel….tehát a 90-es évek közepétől megjelenő, felnőtteknek szánt gyűjtői figurák nem szerepelhettek. Egyrészt mert én nem szeretem ezeket, másrészt mert torzították volna a listát, hiszen manapság bármelyik horror szereplőből lehet gyűjtői figurát vásárolni. Tehát 4+ - os játékok…. 18+ - os filmekből. Ez utóbbi paraméter amúgy érdekes rácsodálkozásokat is eredményezett nálam, hiszen alább egy csomó olyan gyerekkori alap klasszikus fog szerepelni, amit én sem akkor sem most nem gondolnék 18+ - os alkotásnak, de hát úgy tűnik a játékgyártók is sokszor így gondolták…. Nincs egyébként túl sok ilyen játékvonal, úgyhogy egy könnyítést azért megengedtem magamnak…a játékgyártók sok esetben úgy játszották ki a rendszert, hogy az R-es besorolású filmhez, a stúdiókkal együttműködésben gyerekeknek szánt rajzfilmeket csináltak, majd a játékokat névleg ehhez adták ki. Ezt a szükség hívta életre és sokszor ki is lógott a lóláb, úgyhogy ezek a próbálkozások felkerültek. Lássunk akkor tíz ilyen R-es besorolású filmhez készült játékvonalat.  

  24_39.jpg

Jaws – Ideal Toys / Chemtoy, 1975

A Spielberg féle Cápa a mai napig legendás filmnek számít és a maga korában bizony meglehetősen ijesztő is volt. Korszakalkotó alkotás, ami egyébként relatíve kevés erős jelenetet tartalmazott, de amit igen, az meglehetősen jól sikerült. Leginkább a hangulata volt félelmetes és talán ez az ami miatt manapság is a klasszikusok között emlegetjük. Természetesen abszolút nem ajánlották gyerekeknek a megtekintését, úgyhogy elég vicces, hogy az Ideal Toys egy nagy műanyag cápás társasjátékot hozott ki a filmmel kapcsolatosan 1975-ben. Ezt a játékmenetből kiindulva ráadásul a kisebb gyerekeknek szánták, hiszen a feladat annyi, hogy megpróbálunk minél több cuccot a cápa szájába tömni mindaddig, amíg az össze nem zárja az állkapcsát. Ezen kívül egy kisebb cég, a Chemtoy is gyártott, némiképpen egyszerűbb cápa figurákat, úgyhogy a gyerekek nyugodtan eljátszhatták a film erősebb történéseit. Mondjuk egy fürdőkádban azért poén lehetett velük játszani. Ezek a cégek ezeken kívül még egy csomó roleplay jellegű cuccot is kiadtak a cápából, például egy örök klasszikust a felfújható cápauszonyt.

jaws_1.jpg

jaws1.jpg

jaws2.jpg

jaws3.jpg

jaws4.jpg

jaws5.jpg

Alien/Aliens – Kenner, 1979/1992

A Kenner féle Alien játékokról korábban már ejtettem pár szót, de ez a franchise persze erről a listáról se maradhatott le. Az 1979-es Alien a maga idejében nem számított éppen babazsúrnak. Úgy is mondhatnánk, hogy egy olyan sci-fi horror volt, ami teljesen jogosan kapott R-es besorolást… ugyanakkor szinte minden gyerek látta akkoriban, akinek nem szabadott volna. Hallottam már olyanokról, akiknek gyerekként bizony-bizony okozott pár rémálmot ez a film és ez nyilvánvalóan nem csak itt nálunk lehetett így. Ezért mindenképpen meglepő volt a tény, hogy 1979-ben a Star Wars franchise-al nagyot húzó Kenner játékgyártó megszerezte az Alien játékkészítési jogait is. Valamiért úgy gondolták, hogy ez lesz a következő Star Wars és szerintem egyáltalán nem gondoltak bele, hogy ez a film bizony abszolút nem gyerekeknek készült. Ennek ellenére megterveztek egy viszonylag széles játékvonalat 3,75”-es figurákkal, 12”-es óriás Alien figurával és társasjátékokkal, ám ezekből csak az utóbbi kerülhetett a boltokba. A szülők (és az ilyenkor szokásos mindenféle szervezetek) részéről ugyanis közfelháborodás lett a dologból, aminek köszönhetően a 3,75”-es játékvonalat még a kiadás előtt törölték. Akkoriban még nem vette be a szülők gyomra azt, hogy egy nyilvánvalóan horror jellegű filmet játékokkal megerősítve tálaljanak a gyerekek számára. A játékok frontjára aztán csend telepedett…. hiába jött ki közben az Aliens…, a Kenner, annak ellenére, hogy még mindig náluk voltak a jogok, nem próbálkozott újra akciófigurák készítésével a 80-as években. Ez 1992-ben változott meg, amikor is a második Alien filmhez szándékoztak akciófigurákat kiadni, de úgymond trükkös módon. Mivel tudták, hogy a gyerekek pontosan tudják mi az Alien és az ilyen termékek el is adhatóak a köreikben ezért először egy lájtosabb rajzfilmet akartak csinálni, majd hozzá kapcsolódóan játékfigurákat. Így már a szülőknek se lehetett ellenvetése, hiszen a gyereknek nem a sci fi horror film, hanem a rajzfilm karaktereiből készült játékokat akarták eladni. A probléma aztán ott volt, hogy ez az animációs sorozat soha nem készült el, a játékokat viszont anélkül is kiadták, úgyhogy hiába a kissé eltérő, gyerekes kinézet, a karakterek az Aliens-hez kapcsolódnak. Ráadásul a reklámfilmekben is az Aliens film jeleneteit használták fel, úgyhogy a tervezett rajzfilm nélkül, inkább nem játszotta meg magát a Kenner-Hasbro. Egyébként belső infóból tudom, hogy ezeknek a játékoknak a megítélése még a Hasbro-n belül se volt egységes, mert sok európai Hasbro vezető aggódott a sorozat horror jellege miatt ( többek között a magyar Hasbro marketing vezetője is, ahogy annó az interjús sorozatomból kiderült…)

al3_2.jpg

al4_1.jpg

alien-1_1.jpg

al3_1.jpg

al2_1.jpg

al_1.jpg

ali_2.jpg

Commando – Diamond Toys, 1985

A Commando-t kicsit nehéz szívvel tettem fel a listára, hiszen gyerekkorom egyik meghatározó akciófilmjéről van szó. Volt olyan nyár, amikor az öcsém minden egyes nap, újra és újra megnézte, így a mai napig kívülről fújom az egészet. Akkoriban nem is tűnt különösebben erőszakos filmnek, de tény és való, hogy ez is egy R besorolású film, bár azért talán nem a legdurvább fajtából. Némi nyaktörés, egy minimális cici és pár durvább gyilkosság látszik a filmben, ami miatt ezt a besorolást kapta, bár ez utóbbiak egy részét csak a rendezői változatban lehetett látni. Az alap viszont az, hogy Schwarzenegger egy egész megyényi katonát mészárol le a filmben, úgyhogy akkoriban sem számított egy könnyed gyerekfilmnek. Épp emiatt furcsa, hogy játékot is csináltak mellé, noha azért ebben az esetben nem beszélhetünk egy túl bő játékvonalról. 1985-ben a kevéssé ismert Diamond Toys (nem összekeverendő a mai Diamond Select-el) adhatott ki pár, főként 6 inch-es méretű akciófigurát a film mellé. A kiadott karakterek többségének ráadásul semmi köze sincs a filmhez, hiszen egy csomó új sablonos karaktert kreáltak -pozitívat és negatívat egyaránt -, amelyek nem is voltak láthatóak a vásznon. John Matrix viszont igen és a játék csomagolása is tele van a filmre való utalásokkal. A figurákon kívül egyébként különféle roleplay játékokat is kiadtak a film logójával, többek közt egy kommandós szettet, műanyag uzi-val és távcsővel. Na a zt el bírtam volna viselni gyerekként

comm3.jpg

comm_3.jpg

comm2_1.jpg

comm4.jpg

comm5.jpg

Robocop – Kenner, 1988

A Robotzsaru az a film, amiről így felnőtt fejjel szerintem reggelig tudnék beszélni. Paul Verhoeven nyers, erőszakos disztópiája egy rendkívül egyedi és fontos alkotás, amiben jóval több van annál, mint amit gyerekként megérthettünk belőle. Egyszerre társadalomkritika és kapitalizmuskritika, ami ugyanakkor egy igazán erős scifi akció film is egyben. Elképesztően véres, brutális jelenetekkel operál és olyan valóságosnak ható gonosztevőkkel, ami már gyerekként is megijesztette az embert (Clerence Bodicker szerintem az egyik legvalóságosabb gonosztevő a filmtörténetben). A film már a megjelenésekor is nagyon erős, X besorolást kapott (az extrém erőszak miatt), amit aztán némi vágás után R-re módosítottak, de még ez is azt jelentette, hogy 18 éven aluliak csak felnőtt jelenlétében nézhették meg ergó…gyerekeknek már akkor se szabadott volna megnézni. Nálunk (és a világ többi részén is) persze ez nem tántorította el se a szülőket, se a gyerekeket, így simán néztük a filmet a jó kis másolt VHS-ről… Robotos, rendőrös film….tehát mehet a gyereknek….gondolták a szülők. Olyannyira nem tudták az emberek, hogy hány óra van ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy nálunk még a Három kívánság című gyerekműsorban is levetítettek belőle részletet… A film persze brutalitása ellenére (teljes joggal) nagyon népszerű lett mind a felnőttek, mind a gyerekek körében, így az alkotók, hogy meglovagolják a népszerűséget elkezdtek játékokban is gondolkodni. A Robotzsarut ugyanakkor egy kicsit mindenképpen gyerek kompatibilissé kellett varázsolni, hiszen ha ténylegesen a filmhez hozták volna ki a játékokat, az akár felháborodást is kelthetett volna…ezért gyorsan kihozták a Robocop Ultra Police rajzfilmet illetve a képregényt(előbb a filmes képregényt aztán egy önálló sorozatot), ami visszább vett a brutalitásból, így a Kenner játékvonala végül hivatalosan a rajzfilmsorozathoz kapcsolódott. Ugyanakkor ez már akkor is egy kicsit átlátszó volt, hiszen még a játékvonal TV reklámjában is a film jeleneteit használták fel, a rajzfilmsorozatra gyakorlatilag egy képkocka se utalt. Az igaz, hogy a járgányok futurisztikusabbak lettek és a filmbeli gonoszok helyett a rajzfilm csiricsáré kinézetű szereplőit adták ki figuraként, de azért az igazán ikonikus szereplők… Robocop, Lewis, Reed és az ED-209 (ED-260 néven) megvásárolható volt a 80-as évek végén a játékboltokban. Azt még hozzá kell tenni, hogy nem sokkal később, 1993-ban a Toy Island jóvoltából volt még egy, némiképp realisztikusabb Robocop játékvonal is, de az meg a teljesen jogosan elfeledett Robocop tv sorozathoz kapcsolódott. Abban megállapodhatunk, hogy felnőtt szemmel nézve a Robocop nagyon nem volt gyereknek való…így a hozzá készült játékok kiadása is véleményes…ám mégis örülök, hogy akkoriban láthattam, hiszen az első film minden pillanata ikonikus.

robo.jpg

robo2_2.jpg

robo4_1.jpg

robo3_2.jpg

robo5.jpg

Nightmare on Elm Street – Matchbox, 1989

Ez a vonal szintén ismerős lehet a blogom kedvelőinek, hiszen annó szintén szerepelt a balhés játékokról szóló cikkemben. A Rémálom az Elm utcában… a listán szereplő többi filmmel ellentétben, egy –ténylegesen- horror film volt. Kultikus…jó…de mégiscsak horror, ráadásul különösen alkalmas volt arra, hogy adott esetben hónapokig visszatérő rémálmokat okozzon egy-egy gyereknek. Én semmiképpen sem nézetném meg a gyerekemmel egy bizonyos életkor alatt, de ennek ellenére – hiszen mégiscsak a 80-as évekről van szó – rengetegen megnézték a fiatalabb korosztályokból is. Nyilvánvaló az is, hogy a világon mindenhol 18+ -os besorolást kapott és ebben az esetben fel se merülhetett egy gyerekek számára készülő, visszafogottabb rajzfilm ötlete, hogy ezen a kiskapun keresztül játékokat készítsenek a tinigyilkos álomhuszárból. Ennek tükrében különösen érdekes a lépés, hogy a Matchbox ugyan miért csinált mégis gyerekeknek szánt, beszélő Freddy babát, ami ráadásul gombnyomásra félelmetes sorokat mondott fel a filmből. Noha, csak ezt az egyetlen terméket dobták a piacra (később jelen volna még meg egy másik Freddy az ún. Maxx FX sorozatban is), de ez is épp elég volt ahhoz, hogy balhét generáljon. Közfelháborodás lett a dologból és a tiltakozó szülők illetve a szülői és vallásos csoportok panaszainak hatására a Matchbox visszahívta a terméket a boltokból. Így összesen csak 40000 darab került ki a boltok polcaira, a maradék legyártott 160 000 db-ot már ki sem küldték.

night_3.jpg

ni_1.jpg

ni2.jpg

ni3.jpg

 

Terminator 2 Judgement Day – Kenner, 1991

Manapság talán furcsa belegondolni, de a maga idejében a Terminator se volt éppen gyerekfilm. Az első rész menő volt, korának talán a legjobb scifi akciófilmje…de azért félelmetes elemeket is tartalmazott, ergó… minden kölök látta, akkor is, ha a  világon mindenhol csak 18 éven felülieknek volt ajánlott. A második rész, bár némiképp lájtosabb volt, szintén a 18 év alattiaknak csak szülői felügyelettel ajánlott kategóriába esett, ugyanakkor a gyerekek bizony imádták mindkét részt, így a Kenner nem ment el a lehetőség mellett, hogy játékokat készítsen a filmhez. Ezek a név és a dizájn dolgában is egyértelműen a Terminator 2-höz kapcsolódtak, bár az alkotók egy jó pár esetben erősen elengedték a fantáziájukat és olyan karaktereket is kiadtak, amelyek nem voltak láthatóak a filmben. Az egész egy kicsit gyerekbarátabb lett, némely karakter karikatúraszerű, de azért a legfontosabbak felismerhetőek. Természetesen járgányok és playsetek is készültek, úgyhogy egy egészen épkézláb játékvonalról beszélünk, ami ugyanakkor korántsem ért el hasonló sikereket, mint a filmek. Bár a Terminator 2-t se a gyerekeknek készítették, azért a szülők ezzel elnézőek voltak és a játékok kiadása se okozott felháborodást. Erre azért egyértelműen azt mondom, hogy szegényebb lennék ma, ha nem láttam volna ezt a filmet akkoriban.

t_1.jpg

t2_1.jpg

t3.jpg

t4_3.JPG

t5.jpg

Demolition Man – Mattel, 1993

Ma már igazán megmosolyogtató a tudat, hogy a Pusztító szintén egy R-es besorolású film volt, hiszen ezt a jól sikerült Stallone akciófilmet kb. bármelyik gyerek láthatta akkoriban. Szerintem nem is érezte úgy senki, hogy túlzottan brutális lenne, úgyhogy a szülők se nagyon tiltakoztak, ha a srácok éppen ezt tették a lejátszóba. A szemes és a fejlefagyasztós jelenet miatt ugyanakkor mégiscsak a felnőttek számára ajánlott kategóriába sorolták a döntéshozók, úgyhogy ezen logika alapján ennek a vonalnak is itt van a helye. A játékgyártókat viszont ez nem túlságosan érdekelte, úgyhogy a játékfigurákon kívül egy egész csomó más terméket, flippergépet és videójátékokat is piacra dobtak a filmmel összefüggésben.  Az akciófigurákat a Mattel gyártotta és bár nem hasonlítottak túlságosan a film szereplőire, azért eladtak belőlük egynéhányat. A nyolc figura és a két járgány ugyan nem tarolta le a játékpiacot, de azért manapság is lehet velük néha találkozni az aukciós portálokon.

dem_1.jpg

dem2_1.jpg

dem3_1.jpg

dem4.jpg

dem5.jpg

Predator- Kenner, 1994

A Predator franchise sorsa játék szempontból nagyon hasonlít az Alien szériához. A szintén Schwarzenegger-hez köthető, tökös, kultikus scifi akciófilmet imádta minden gyerek és jómagam is rengetegszer megnéztem egy másolt VHS-en. A kemény arcok, a nagy fegyverek és persze maga a Predator iszonyatosan meg tudta fogni az embert akkoriban. A dzsungelben bujkáló láthatatlan szörnyeteg megvalósítása és a hőlátás is tök jól meg lett valósítva. Ugyanakkor a film 18+ -os volt… volt benne pár brutálisabb jelenet és maga a Predator is elég félelmetes jelenség volt, így a gyerekeknek célzott játékok első körben nem is jelenhettek meg, noha egy akciófigurát bizonyítottan megterveztek már a film megjelenése után. Az Alien franchise figurái viszont megnyitották az utat a Predator előtt is, úgyhogy a Kenner erre a licenszre is lecsapott 1994-ben. Ezek szerintem elég jól sikerült figurák voltak, egy csomó olyan Predator-t is megcsináltak, amelyek nem látszódtak az ekkorra már két Predator filmben, de lehetséges, hogy ezeket a Dark Horse féle képregényekből szedték. Túl sok féle cuccot azért nem adtak ki, de a vonalra volt kereslet, hiszen 3 évig futott, bár az Aliens figurák talán egy fokkal jobban pörögtek. Érdekes, hogy itt már 93-ban megjelent egy Alien vs Predator figura csomag is, ami a hasonló című képregényen alapult. Hol volt még a számítógépes játék meg a film…

predator-1.jpg

unnamed_17.jpg

pred.jpg

pred2.jpg

pred3.jpg

Starship Troopers – Galoob, 1997

Amit Paul Verhoeven megcsinált 1987-ben a Robotzsaruval, azt kis túlzással megcsinálta újra tíz évvel később (Heinlein regénye alapján) a Starship Troopers-el (bár közben azért az Emlékmás is elég jól sikerült). Bár korántsem volt annyira erős alkotás, mint a Robocop, ugyanakkor ennek a filmnek is megvoltak a maga finom árnyalatai. Egyrészt volt egy erős kontrasztja annak, hogy a Beverly Hills 90210 jellegű mosolygós tinik végtagjai szakadoztak le a csillagközi rovarokkal való csatározások közben, másrészt itt tudta igazán Verhoeven megmutatni, hogy hogy mit tanult a korábban tanulmányozott német propagandafilmekből. A film ugyanis nagyon finoman bemutatja egy lényegében totalitárius katonai diktatúra működését, azonbelül is leginkább a propagandáét, hiszen még a nézőben is olyan hatást kelt, hogy szíve szerint együtt masírozna az űrgyalogsággal. A mögöttes tartalmat persze a közönség egy része annyira nem vette észre, de a véres, már-már gusztustalan jelenetek és a direktbe cickómutogatás miatt a film bőven R-es besorolást kapott, tehát a gyerekek elvileg ezt sem nézhették volna meg. Ezt persze itt sem tartotta be senki, olyannyira nem, hogy én konkrétan a szépemlékű, kispesti Hunyadi mozi, vasárnap délelőtti, gyerekeknek szóló matinéján láttam, olyan filmek után, mint a Jumanji vagy az Osztály vigyázz. Ekkor mondjuk már 12 éves voltam szóval engem már annyira nem hatott meg a film erőssége. Ugyanakkor a 90-es évek végén szinte minden film mellé kiadtak már akciófigurákat is, nem kellett eljátszani, hogy igazából azok egy gyerekeknek szóló rajzfilmhez kapcsolódnak, mint mondjuk a Robotzsarunál, ezért a Starship Troopers-ből is rögtön játékokat gyártottak. Ezeket a Galoob készítette és egészen jól is sikerültek, gyakorlatilag minden rovar és járgány hasonlított a filmben látható példányokra, sőt a brain bug hasonlóan gusztustalanra sikerült. A figurákon ugyan egy kicsit alakítottak, így némelyik túlzott neon színekben pompázik, ám ez inkább a kor játékdivatjának volt köszönhető, nem pedig annak, hogy gyerek kompatibilisebbé próbálták tenni a vonalat. Ez a film nem hiszem, hogy sok gyereknek okozott volna rémálmokat, ám a gusztustalan jelenetek és a nyers erőszak miatt nem feltétlen gyerekeknek való. Talán emiatt van az, hogy manapság, ha leadják a TV-ben ezt is cenzúrázzák, ami elég érdekes a filmben látható médiajelenetek tükrében. Szeretne többet látni?

starship_hed.jpg

star2_2.jpg

star_2.jpg

star3_2.jpg

star4_2.jpg

Blade – Toybiz, 1998

Bár a Marvel képregények filmadaptációit már a 70-es években elkezdték csinálni, istenigazából a Blade volt az első ténylegesen színvonalas próbálkozás a témában (meg persze a Nick Fury a zűrös csodaügynök…). A 90-es években a Marvel Univerzum elsősorban még tényleg a gyerekekről szólt, nem az őszülő halántékú képregény fanokról, így akkoriban az erős színekkel operáló képregények (néha hologramos borítóval ugye), az ugrálós videójátékok és az Avi Arad / Shuki Levy féle rajzfilmek jelentették a Marvel Univerzumot. A Toybiz pedig, mint házi játékgyártó kiszolgálta mindezeket a maga szintén rikító színű játékfiguráival. Ebbe az egységes képbe „rontott be” a Blade film, amit az R-es besorolásával egyáltalán nem gyerekeknek szántak. Mai szemmel persze a film semmi extra, de azért csak van benne némi vérfürdő, fejlevágás meg vérszívás, ami nem feltétlenül ajánlott a 4+ - os kisfiúk számára. Ennek ellenére a Toybiz, ami ugye a Marvel tulajdonában állt akkor, simán kihozott hozzá egy figura szériát 5+ os gyerekek számára. Persze… a srácok ismerhették a karaktert a képregényekből, vagy a Pókember rajzfilmből, de a játék csomagolásán is Wesley Snipes volt látható és a figurák is a film karaktereiből készültek, úgyhogy a vonal teljesen egyértelműen a filmhez kapcsolódott. Ugyan rányomtak egy Collectors Edition pecsétet is, így nem szűkítették a célközönséget pusztán a gyerekekre, de azért voltaképpen ebben az esetben is….gyerekjáték készült egy nem gyerekeknek szánt film karaktereiből. Mondjuk a széria nem is terjedt el túlságosan.

blade-4.jpg

blade4.jpg

blade.jpg

blade2.jpg

Természetesen most is összefoglalom, mik voltak, amiket végül nem tettem fel a listára

Toxic Crusaders – Playmates, 1991

A kissé gusztustalan Troma féle Toxic Avenger-ből, 1991-ben rajzfilmet készítettek, amihez valamilyen oknál fogva a Playmates készített akciófigurákat. Ezek jellegükben eléggé hasonlítottak a TMNT illetve az Addams Family játékokra, de azoknál talán még egy fokkal erősebb, irritáló színekkel operáltak. A listára végül azért nem tettem fel, mert ugyan az eredeti Toxic Avenger nagyon nem való gyerekeknek, de mégis van egyfajta kifacsart paródia jellege, ráadásul a hozzá kapcsolt rajzfilm nem is azonos címmel jelent meg sok évvel később.

 

tox.jpg

toxic-crusaders-collection.jpg

Attack of the Killer Tomatoes – Mattel, 1991

Ezt a vonalat teljesen hasonló okból nem tettem fel a listára, mint a Toxic Crusaders-t. A vicces horror komédiából szintén rajzfilmet csináltak 1990-ben, aminek azért túl sok köze nincs az eredeti 1978-as filmhez. Ehhez készített meglehetősen visszataszító „figurákat” a Mattel 91-ben.

att_1.jpg

att2.JPG

Beetlejuice – Kenner, 1989

Amikor elkezdtem dolgozni a cikken a Beetlejuice még fixen szerepelt a felsorolt vonalak között, ám végül levettem róla, hiszen a Kenner figurái egyrészt teljesen a gyerekbaráttá konvertált rajzfilmsorozathoz kapcsolódtak, másrészt Tim Burton agymenése csak PG besorolású volt, tehát jóval enyhébb a listán szereplő R-es daraboknál. Ettől függetlenül a játékok egész érdekesek és egy önálló cikkben is foglalkoztam már velük annak idején.

bee.jpg

bee3.JPG

Köszönöm, hogy végigolvastad, mindenkinek jó hosszú hétvégét!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5416254264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerberus 2020.10.22. 20:21:46

A pusztító Hot Wheels kisautók formájában is megjelent, persze nem nálunk. A cápás játékra az egyik gyakran forgatott Quelle katalógusból emlékszem, de arra nem, hogy utaltak volna benne Spielberg filmjére. A Toxic akármivel Korfu szigetén találkoztam egy helyi játékboltban, több figura is volt, lövésem se volt mi a búbánat ez, de emlékszem az "ez már annyira gagyi, hogy jó"-érzésre! :)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása