Játékok a Polcról 2020 - Évértékelés és a legsikeresebb cikkek, videók

Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattátok, most is áttekintem egy kicsit mi történt az előző évben a bloggal, a facebook oldallal, illetve a Játékok a Polcról videócsatornával. 2020 senkinek se volt egy könnyű év…nekem sem, de azt meg kell hagyni, hogy az általam készített produktumoknak se. Számos probléma nehezítette az alkotást, amibe őszre azért eléggé bele is fáradtam, de most januárban igyekszem újult erővel nekifogni a terveimnek. Első körben átnézem mi volt a helyzet a három fronttal, ahol igyekszem helytállni, majd áttekintem melyek voltak a legnépszerűbb videóim, illetve a legolvasottabb cikkeim a 2020-as esztendőben. Hosszú lesz…és nem feltétlenül izgalmas, de akit egy kicsit érdekelnek a kulisszatitkok az tartson velem.

 92268683_882680488820888_340454519886315520_o.jpg

A Youtube csatornának jelenleg 890 feliratkozója van. Ez 188-al több, mint 2020. Január elsején, ami végülis nem rossz, de bevallom én reméltem, hogy elérjük az 1000-et. Ez a 188 is úgy jött össze, hogy igazából 286-an iratkoztak fel, de egyúttal 96-an le is iratkoztak. A fluktuáció természetes, de talán ez egy kicsit rossz arány. Az egyes videók megtekintési számai érdemben nem változtak. Nagyjából egy videó kirakása után 200 ember kíváncsi a hülyeségeimre, ami kb. azonos a tavalyi értékekkel. A nézők túlnyomó többsége feliratkozó is egyben, aminek egyébként örülök. Az átlagos nézési idő is növekedett, ami ugye annak ellenére, hogy átlagban fél órás dolgokat csinálok, elképesztően alacsony szokott lenni, körülbelül 4 perc. A feliratkozók tekintetében ez az érték több, mint 7 perc, úgyhogy általánosságban elmondható, akit picit jobban érdekel az, amit csinálok, az tovább is nézi a videókat, de persze ezzel nem mondtam nagyot. Ez az alacsony érték egyébként, engem eléggé hidegen hagy, pontosan tudom, hogy manapság az emberek agya az instant, pár perces, vagy egy képes produktumokra van beállítva, úgyhogy kevesen néznek meg egy hosszabb videót, de ez engem nem tántorít el attól a műsoridőtől és formátumtól, amiben kényelmesen érzem magam. Idén is a Lego Star Wars dolgok érdekeltek titeket a leginkább, ami azért is sajnálatos, mert engem pont ez a vonal érdekelt idén a legkevésbé. Kicsit kiszerettem belőle és őszintén szólva, a vintage Lego készletek sokkal maradandóbb élményt nyújtottak nekem ebben az évben, ezért is volt sokkal több belőlük, meg persze nyilván anyagi okokból is. A Lego Star Wars persze nem tűnik el a palettámról, idén is ugyanúgy fogok ilyenekkel foglalkozni. Az év végi két „bónusz” videó is egészen sikeres volt, ezeket csinálni is jó volt, úgyhogy ennek különösen örülök. Idén a legtöbb észrevétel a technikai dolgokkal kapcsolatosan érkezett, amit megmondom őszintén halálosan unok. Főleg azért, mert egyesek komolyan feltételezik, hogy én nem látom a saját szememmel, hogy a közeli felvételeknél homályosodik a kamera és azt hiszik, hogy nem próbáltam meg mindent annak érdekében, hogy ezt elhárítsam. De…megpróbáltam…. négy különféle telefonnal, mindenféle világítással…szoftverrel és mindennel próbálkoztam, amivel csak lehet….de akkor is homályos. Ez van. Ez még mindig egy amatőr, hobbicsatorna… amit a konyhaasztalomon csinálok, amatőr módszerekkel. Nem ebből élek….nem vagyok streamer, influencer meg akármi….és így is egy csomó pénzbe kerül ez a hobbi, ami bevételt ugyanakkor nem hoz (és nem is fog, meg nem is célja), tehát befektetni se éri meg kamerába, lámpákba meg a fingom tudja mibe…úgyhogy jelenleg ilyet tudok csinálni, ilyen minőségben és ez valószínűleg változni sem fog. Tudom, sokan segítő szándékból tesztek javaslatokat és köszönöm is, de nem tudok ezzel mit csinálni. A tanácsokat persze szívesen meghallgatom, csak őszintén szólva teljesen felesleges bármi ilyet mondani nekem, mert én vagyok az az ember, aki ezeket meghallgatja, majd rövid megfontolás után az esetek 99.99%-ában nem fogadja meg. Bármennyire is hihetetlen törekszem arra magamtól is, hogy jobb legyen a színvonal, de úgy csinálom, ahogy tudom, meg ahogy érzem.

 hz.jpg

Pár rövid mondatban kitérnék még a live-okra is. Ez egy új formátum volt, amiben kipróbáltam magam és őszintén szólva nem várt sikereket hozott. Hétről hétre rengetegen követtétek az adásokat és sokkal aktívabbak voltatok, mint bármelyik másik produktumomnál. Ugyanakkor ez volt az a dolog, ami a legtöbbet vette ki belőlem és amikor érzékeltem, hogy pillanatnyilag elfogyott a szufla, elfogyott a téma és az időmbe is nehezen fér bele, leálltam vele. De csak ideiglenesen... Tényleg elég megterhelő volt csinálni ezeket és pillanatnyilag egy kicsit kiégtem benne. De azóta is folyamatosan kérdezitek, hogy mikor lesz újra, úgyhogy most elmondom, hogy ebben az évben is tervezek 12-14 live műsort, egyfajta „második évadként”. Ezek ugyanúgy a facebookon, majd utólag feltöltve a youtube-on lesznek elérhetőek és majd előre közlöm mikor indulnak. Először meg kell terveznem őket legalább téma szintjén. Technikai problémák is voltak ezzel a formátummal bőségesen, de most decemberben meg lett csinálva, az amúgy haldokló gépem, úgyhogy remélhetőleg immáron nem lesz gond vele.

 2021-01-02_185252.png

Lássuk, akkor melyik volt 2020 öt legnézettebb Játékok a Polcról videója (a játékreklámokat és a live-okat nem számítva)

5.Év végi válogatás a kivágott jelenetekből -430 néző (de azóta már több, mert ugye ez még a porondon van)

Szerencsére ez az év végi vicces összeállítás, jól sikerült és szinte azonnal az év egyik legkedveltebb videójává avanzsált, mindössze két nap alatt. Ezen nem csodálkozom, sokan szabin voltatok és a könnyedebb témák amúgy is mindig népszerűek.

 

4.A Bionicle általánosságban + Gali & Kopaka – 432 néző

No, hát ezen meglepődtem, hiszen alapvetően nem is értek a Bionicle-höz és a történelmi jelentőségén túl nem is tartom olyan penge Lego témának. Ennek ellenére sokatoknak kellemes gyerekkori emlék volt, úgyhogy szerettétek ezt a videót, de nem tervezem a folytatását.

 3. Lego Star Wars kezdetek – 562 néző

Az a vicc, hogy ez a videó nem is volt tervezett. A készleteket úgy kaptam ajándékba valakitől, akinek nem kellettek és igazából kedvem se volt nagyon velük foglalkozni. De hát…jól tettem, hogy mégis, mert titeket is érdekeltek ezek a Lego Star Wars éra legelejéről származó kisebb készletek.

 

2. Lego Star Wars Saeese Tin’s Jedi Starfighter -727 néző

Őszintén szólva, nem tudom, hogy ezt miért néztétek többen, mint a bármelyik másik Lego Star Wars bemutatómat…de hát, ha így alakult örülök neki. Nem volt ez rossz cucc, de azért annyira nem is volt kiemelkedő. Lehet, hogy már sokan voltatok szabadságon…

 

1.Szellemkastély társasjáték bemutató – 1753 néző

Nem lepett meg, hogy ez volt idén a legnépszerűbb videóm, mert tudtam, hogy ez egy populárisabb téma, ami a laikus, nem-játékgyűjtő nézőket is érdekelheti. Elképesztő szívás volt amúgy a videó felvétele….az egyes csapdák működését számtalan alkalommal fel kellett vennem, mert a koponya sosem oda akart esni, ahová kellett volna. Ez annyira unalmas és lélekromboló volt, hogy a próbálkozásokat még az év végi viccesbe se voltam hajlandó bevágni. Örülök, hogy sokan szerettétek ezt a videót, de bebizonyosodott, hogy a társasjáték bemutató az nem az én világom, úgyhogy sokszor azért ne számítsatok hasonlóra.

 

A videók után, akkor beszéljünk egy kicsit a Facebook oldalról is. Ti nem tudjátok, de ez volt az a terület, ami a legnagyobb kihívások elé állított engem egész évben. A cikkeim, videóim elsődleges terjesztési területe ugyanis a facebook és ha ez összecsuklik, akkor gyakorlatilag lehúzhatom a rolót, mert hiába csinálok valamit, ha az nem jut el az emberekhez. Sajnos pontosan ezen a téren voltak -rajtunk kívül álló okok miatt- problémák. Az év során ugyanis új facebook felületet vezettek be, ami egy új háttér algoritmus aktiválásával is járt. Bár a hivatalos közlések szerint ez pont azért jött létre, hogy az emberek inkább az olyan tartalmakkal találkozzanak az üzenőfalukon, ami tényleg érdekli őket, valójában pontosan az ellenkezője történt. Mivel a bejegyzéseimet, a témájuk függvényében ugyanazokban a csoportokban szoktam mindig megosztani, ezért pontosan tudom, hogy nagyjából melyik cikk milyen elérést szokott produkálni, ami ugye a gyakorlatban azt jelenti, hogy hány embernek jelenik meg az üzenőfalán. Ez a legfontosabb adat és egyúttal ez az egyetlen adat, ami tényleg érdekel, hiszen, ha valakinek nem jelenik meg a bejegyzés, akkor egész biztosan nem fog kattintani, hiszen nincs mire. Nos, az új Facebook algoritmus (amit nálam a nyáron aktiváltak) nagyjából a harmadára vetette vissza az elérést, gyakorlatilag azonnal, ami kb. egy apokalipszis volt az oldal szempontjából. Nekem kezdettől nem engedte, hogy visszaváltsak a régi felületre, úgyhogy, az, hogy ezt végül orvosolni tudtam, csakis egy trükknek volt köszönhető, amit most is alkalmazok (nem írom le, hogy mi az). Számtalan dolgot kipróbáltam, alkalmazásokat, eszközöket, de a dolog maradt állandó: az a bejegyzés, aminek korábban mondjuk 3000 volt az elérése az új felülettel már csak 800-900, szinte attól függetlenül, hogy hányan lájkolták, vagy kattintottak…. Ennek semmi más célja nincs, mint az, hogy vásároljak elérést (körülbelül naponta akarja lenyomni a FB a torkomon), ami nálam több szempontból is felesleges lenne. A Facebook nyilván nem non profit szervezet és én nem is hibáztatom őket, de lássuk be az én abszolút tematikus tartalmaim maximum azokat érdekelhetik, akik a tematikus csoportokban látják őket, így felesleges lenne a hirdetésekkel tök random emberek üzenőfalán megjelenni. No meg hát…ez is pénzbe kerülne. A trükkökkel végül nagyjából sikerült stabilizálni az elérést egy hónap alatt, így most kb. olyan 30%-os elérés csökkenéssel zárhattam az évet, ami a felületváltás utáni 70%-hoz képest egészen rózsás. Korábban (2019-ben) egy héten nagyjából 10-12000 emberhez jutottak el a dolgaim átlagosan, most ez a szám olyan 7500-8500. Ez van. Ti ezzel nem sok mindent tudtok csinálni, mert ezt még az se befolyásolja, ha kedvelitek az oldalt…hiszen a saját kedvelőim között is ugyanúgy 70% volt az elérés csökkenés az új felülettel.  A lájkolás, meg a hozzászólás egy picit azért boost-ol ezen, szóval maximum annyit tudok kérni tőletek, hogy ha tetszik valamelyik cikkem, akkor lájkoljátok, szóljatok hozzá. Az oldal egyébként növekedett 2020-ban…. az év elején 1789 kedvelője/követője volt az oldalnak, most pedig 2070, amiből a kedvelések száma 1998. Ezzel én teljesen elégedett vagyok, pontosan tudom, hogy azokat, akik hasonló körökben mozognak és hasonló dolgokat gyűjtenek, mint én, már régen elértem…ismerik az oldalt, tudnak a létezéséről, úgyhogy, akinek tetszik, az, amit csinálok, már bekedvelte az oldalt és kevés már a mozgósítható, új ember, főleg úgy, hogy az én kedvelőim többsége 25-45 közötti férfi játékgyűjtő. További erős növekedést én nem várok, alapvetően ez a 2000 szerintem teljesen oké, úgyhogy lesz, amennyi lesz, nekem csak az a lényeg, hogy amit csinálok, eljusson hozzátok és onnantól kezdve már mindenki eldöntheti, hogy érdekli-e az a tartalom, avagy sem. Remélem, hogy a trükk még továbbra is működni fog, vagy változtatnak valamit az új felület mögötti algoritmuson, mert, ha nem…. akkor sokkal kevesebb emberhez tudok majd eljutni.

 107789880_947904825631787_1216265198447091670_o.jpg

Végezetül, még tekintsük át a blog-ot is, ami gyakorlatilag a tartalmaim többségének fő hordozófelülete. A dolgaim összefonódását már ismeritek. A videók mennek a youtube-ra, aztán a blog-ra, majd ezt teszem ki a Facebookra és osztom meg a tematikus csoportokba. A cikkeknél ugyanez van, kikerülnek a blogra, majd a facebook-ra és onnan osztom meg őket a témák szerint megfelelő csoportokba. Így egyszerre több helyen is találkozhatnak az emberek a dolgaimmal és ez alapvetően mindig működött is. Ugyanakkor a blog-ot is érte csapás a facebook oldal elérés csökkenésén túl is, ami miatt a cikkeim olvasottsága is komoly visszaesést produkált. A blogom ugyanis a blog.hu szolgáltatónál van, ami azért jó, mert a dolgaim így kikerülhetnek az index.hu-ra… akár a főoldalra, akár a blogtartalmak részére fenntartott Index2-re, ami rengeteg plusz olvasót hozott az eddigiekben is. Mondjuk úgy, hogy a facebook csoportok mellett ez az oldalam "második lába". Az index körüli balhék ugyanakkor erősen kihatottak erre a második lábra...Az index olvasótábora visszaesett, amit én is érzékelek - sokkal kevesebben kattintanak már a cikkeimre, annak ellenére, hogy idén, minden eddiginél többször kerültem ki legalább az index2 főoldalára. Ez persze annak is köszönhető, hogy rengeteg blog elköltözött, így kevesebb a tartalom, úgyhogy a bejegyzéseimet egy megfogyatkozott mezőnyben tartják érdemesnek a közlésre hétről-hétre. A rendszeres megjelenés ugyanakkor ma már sokkal kevesebb olvasót hoz, mint korábban… legalább 40%-al, ami szintén nem kevés. Ennek köszönhetően, ma már szinte az is csodaszámba megy, ha egy cikkem eléri a korábban teljesen átlagos 1000-es olvasottságot. A költözést ennek ellenére nem fontolgatom, alapvetően elégedett vagyok a blog.hu rendszerével, de ez nem azt jelenti, hogy elégedett lennék az index életében beállt változásokkal…(a politika részéről ennyi elég is). Persze hazudnék, ha azt mondanám, ezek a dolgok nem voltak kihatással a munkakedvemre. Ezek miatt is kevesebb cikket írtam az idén, ami főleg, a hosszú, sok kutatást és munkaórát igénylő írások csökkenő számában mutatkozott meg. Egyszerűen az esetek többségében, se kedvem, se időm nem volt az elmúlt évben annyi nagycikket írni, de remélem az ezzel kapcsolatos motivációm azért lassacskán visszatér. A 2021-es évet cikk szempontból, most igyekszem alaposan megtervezni, mert az elmúlt esztendőben, az esetek nagy részében egy kapkodó tűzoltás jellemezte a minden napi írásaimat. Szinte minden napos volt az „Úristen már 18:00 és még nem írtam egy hangot se” felkiáltás, ami folyamatosan stresszelt, így egy idő után el is engedtem a dolgot és egyáltalán nem írtam, ha nem volt kedvem vagy ötletem. Ezt az állapotot most alapos tervezéssel igyekszem orvosolni. Most minden korábban begyűjtött ötletet és anyagot számba veszek és papírra vetek, hogy legyen mihez igazodni. Aztán majd meglátjuk, mennyi mindent sikerült megvalósítani belőle.

 129514510_1065102030578732_4685570509665200903_o.jpg

Végezetül pedig lássuk, melyek voltak a legolvasottabb bejegyzések 2020-ban a Játékok a Polcról blogon. A személyes kedvenceimről, most nem lesz külön lista, de az sok ponton meg is egyezne ezzel a felsorolással. A cikkeket érintő személyes gondolataimat azért leírom.

10.Top 10 legrosszabb képregényes akciófigura – 2121 olvasó

aunt_1.jpg

Általában a top 10-es cikkeimre szoktatok a legtöbben kattintani és nem volt ez másként idén sem. A rosszul sikerült képregényes akciófigurákról vicces volt írni és nem lepett meg, hogy bejutott a legjobb tíz közé, de annyit azért szemléltetésként hozzátennék, hogy tavaly 6450-el lehetett egyáltalán feljutni a listára, tehát idén a legnépszerűbb cikkeim többsége is messze alulteljesített a 2019-esekhez képest….kivéve az első négyet.

ITT VANNAK

 9.Találatok az archívumokból 19.-Újabb 13+1 újságcikk a játékokról -2158 olvasó

01_116_1.jpg

Nos ez az egyik kedvenc sorozatom, mert kifejezetten szeretek a különféle archívumokban kutakodni. Pont ezért ebben az évben sokkal több ilyen cikket is csináltam, amelyekre azért ti is előszeretettel kattintottatok. Ezt segítette az a tény is, hogy ebben az évben többször lehetett ingyen hozzáférni az archívumokhoz.

ITT TALÁLOD ŐKET

 

8.Találatok az archívumokból 28. – Újabb magyar játékreklámok -2605 olvasó

heman_1.png

Nem tudom megmondani, hány munkaóra volt ebben a válogatásban, de rengeteg…hetekig dolgozgattam rajta, szinte minden nap valamennyit. Több száz régi magyar reklámblokkot néztem meg és ahhoz képest egyébként meglehetősen kevés megfelelő reklámot sikerült levadászni. Amit viszont sikerült azok elég jók, de főleg a magyar He Man reklám számított unikumnak. Nincsenek illúzióim, nagy valószínűség szerint a He Man-es borítókép miatt kattintottatok annyian, de ez felrepítette a cikket a 8. helyre.

ITT VANNAK

 7.13+1 dolog, ami miatt a Clone Wars megkerülhetetlen-3412 olvasó

bo3_2.jpg

Néha szeretek az általam kedvelt SW produktumokról véleménycikkeket írni és a Rebels után a tavaly lezárásra kerülő Clone Wars-al is foglalkoztam. Még mindig óriási kedvencem a sorozat, és amiket akkor leírtam ma is maximálisan tartom. Lehet, hogy nemsokára a Mandalorian-ről is írok majd egy hasonlót.

ITT OLVASHATOD

6.Top 10 leggázabb Hot Wheels autó- 4143 olvasó

hot1_1.jpg

A Hot Wheels autókról nekem nem feltétlenül az épkézláb, színvonalas kisautók jutnak eszembe, bár pontosan tudom, hogy ezen márkanév alatt is igen sokféle termék jelenik meg. Az évek során ugyanakkor rengeteg vicces vagy éppen meghökkentő kisautót adtak ki, amelyek közül a cikkben igyekeztem a legrosszabbakat kiválogatni. Jó móka volt.

ITT LÁTHATOD ŐKET

 5.Top 10 Kedvenc gyerekkori Matchbox-om – 4572 olvasó

ford3_1.jpg

Az előző években már sok más területről összeszedtem a gyerekkori kedvenceimet, ezért itt úgy gondoltam, hogy a Matchbox se maradjon ki a feldolgozott vonalakból. Ebben az évben talán egy picit többet foglalkoztam a cikkek terén a kisautókkal és elképzelhető, hogy még fogok is írogatni a témában, bár gyűjteni nem gyűjtöm őket. Ez nyilván egy populárisabb téma volt, szóval nem lepett meg, hogy bekerült a legjobb tízbe.

ITT VANNAK

 4.A 10 legrosszabb Lego téma – 11695 olvasó

jack4_1_1.jpg

Na itt van egy óriási ugrás. Ha Lego témákról írok – top 10-et vagy történeti cikket – az általában népszerű is szokott lenni. Mi sem mutatja ezt jobban, annál a statisztikánál, hogy a blog all time top 10 legnépszerűbb bejegyzése közül négy a Lego témákkal kapcsolatos és ez az egyik, aminek sikerült bekerülnie. Itt éppen a szerintem legrosszabb témákat szedtem össze, ami persze teljesen szubjektív lista volt, de ez mindig hálás feladat, hiszen az emberek szeretnek a rosszul sikerült dolgokról olvasni. Én meg írni szeretek róluk.

ITT TALÁLHATÓ

 3.Balhés játékok 2. – 15624 olvasó

tarzan2_1.jpg

A lista első három helyezettje egyáltalán nem okozott meglepetést, hiszen ezek populárisabb, laikusabb olvasók számára is érdekes listák voltak, amelyek egyébként mind kikerültek az index főoldalára. A nagyszámú olvasót is ennek a ténynek köszönhetik. Mind a hárommal kifejezetten jó volt foglalkozni, de rengeteg kutatómunka is volt bennük, főleg azért, mert sok esetben igen kevés információ volt fent az interneten egy-egy régebbi játékról. A Balhés játékok esetében sokszor régi külföldi újságcikkekben kellett kutakodni, meg régi fórumokat kellett átböngészni.

ITT VAN

2.Balhés játékok 1. – 19268 olvasó

et_1_1.jpg

A két balhés cikkből az első szerepelt jobban, ami egyébként nem meglepő. Az első rész volt az igazi, csak annyi minden lemaradt a listáról, hogy csináltam belőlük egy második eresztést. Saját meglátásom szerint is jobban sikerült az első.

ITT OLVASHATÓ

1.Veszélyes játékok - 20705 olvasó

gilb2_1.jpg

A maga 20705 olvasójával a Veszélyes játékok válogatás, nem csak hogy bekerült a blog valaha volt legolvasottabb cikkjeinek tízes pantheon-jába, hanem a 3. helyen áll jelenleg, amire azért nem számítottam, főleg az idei olvasottsági adatok tükrében. Ez született meg először és eközben jöttem rá, hogy a témát ketté kell választani, mert voltak olyan játékok, amelyek nettó veszélyesek voltak, mások meg nem annyira, ellenben balhét generáltak maguk körül. Így voltaképpen az első három helyen álló cikk, a tervezési szakaszban nagyjából együtt készült. Volt ebben is meló bőven, sokat kellett keresgélni, de gondoltam, hogy sok embert meg fog mozgatni, mert ezek az ügyek azért nem kaptak akkora nyilvánosságot nálunk. Az indexen nagyon sokáig kint volt a főoldalon, gyakorlatilag ennek köszönhetem a rengeteg kattintást, de azért, ha választanom kéne pár cikket 2020-ból magamtól, ami szerintem jól sikerült, ez is biztosan közöttük lenne.

ITT TALÁLOD

És hogy mire számíthattok tőlem 2021-ben? Nos remélhetőleg ugyanerre…. kb 270-280 bejegyzésre, amiből 50 játékvideó… 52 Lego katalógus…12-14 live… a többi pedig remélhetőleg jól sikerült, átgondolt, izgalmas cikk lesz. Ha nagyjából ezt tudom hozni a mostani elérésekkel és néző/olvasó számmal, akkor én már elégedett leszek. Van még egy ötletem, ami szintén egy videós sorozat lenne…de nem játékokkal, hanem a 80-as, 90-es évek egyéb, gyerekkorunkat formáló dolgaival foglalkozna. Egyfajta retró dolgokban és emlékekben dagonyázás a számomra fontos vagy emlékezetes filmekről, rajzfilmsorozatokról, játékgépekről, vagy szoftverekről. De ennek még formálódnia kell, mert nem biztos, hogy meg tudnám csinálni olyan színvonalon, ahogyan kigondoltam. Az biztos, hogy a jelenlegi csatornán belül menne ez is. Azt is remélem, hogy 2021-ben újra lesznek rendezvények, mert 2020-ban sajnos csak egyet tartottak meg, pedig ezeket különösen szeretem. 

 121335658_1019727361782866_3279804716207818571_o.jpg

Ezúton is köszönöm mindenkinek a 2020-ban felém irányuló figyelmet….remélem velem lesztek 21-ben is. Ha gondoljátok esetleg írjátok le, nektek melyik cikkem, videóm volt az emlékezetes vagy a kedvenc az elmúlt évből. És szintén köszi szépen annak, aki ezt esetlegesen végig olvasta.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr316369254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2021.01.03. 20:53:20

@Wannabe Kenobi: Hát nem véletlenül szerepelt a balhés játékok cikkemben :)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása