Modern Star Wars figura érdekességek - 29.rész

Hogyan alakult ki a Shadows of the Empire figurák csomagolása

 shadows-of-the-empire.jpg

A Star Wars figurák történelme a 90-es évek óta, lényegében az egymást váltó játékvonalak történelme volt, aminek az általános képe az évek során hol fejlődést, hol pedig visszafejlődést mutatott. Volt olyan időszak, amikor egy bizonyos vonal volt az egyeduralkodó, máskor pedig több párhuzamosan értékesített toyline is jelen volt a boltokban. Némelyik jelentős, vagy hosszú ideig regnáló sorozatnak léteztek alvonalai is, amelyek a fővonal figuráinak egy bizonyos tulajdonság alapján szelektált részét képezték, vagy éppen kifejezetten egy Star Wars regényhez/ képregényhez esetleg egyéb termékhez kötődtek. Az első ilyen subline a Shadows of the Empire volt, ami a Power of the Force (2) játékok keretein belül, de önálló szériaként, önálló, egyedi dizájn elemekkel jelent meg. (Hamarosan videóval is jelentkezem a figurákról) A mai érdekességes cikkben azt nézem meg, hogy az első ötletek után, hogyan fejlődött ki az alvonal végleges arculata, csomagolása.

ef0bcd156af6bcb60.jpg

De először is egy-két szót a „SOTE”-ról. A Shadows of the Empire egy igencsak érdekes madár a Star Wars történelemben. Ez a Lucasfilm egy multimédiás projektje volt, amit gyakorlatilag egy film nélküli Star Wars filmként lehetne a legjobban jellemezni. A 90-es évek elejéig George Lucas nem igazán foglalkozott a maga által teremtett univerzummal és bár fejben tervezte a lehetséges előzmény, illetve a folytatás filmeket, igazából ezt még nem mutatták akkor gyakorlati lépések. A Star Wars a 90-es évek elején kapott új erőre, amikoris újra megjelentek számítógépes játékok, könyvek és egyéb termékek a témában, amelyek mindegyike nagy sikert aratott. Ezek fogadtatása megmutatta, hogy a régi rajongók mellett az újabb generációk is ki vannak éhezve a Star Wars tartalmakra, úgyhogy a sikeres könyvek (például a soha nem volt folytatás Thrawn trilógia) és képregények után, a Star Wars témájú játékok kiadását is újraindították az évtized közepén. Ezekhez a Star Wars termékekhez ugyanakkor Lucas-nak nem sok köze volt, gyakorlatilag bárki megvásárolhatta a Star Wars jogainak a használatát egy számítógépes játékhoz vagy könyvhöz, aminél a Lucasfilm ugyanakkor csak minimális kreatív kontrollt gyakorolt. Magyarán mindenki úgy csavarta a történetet, ahogyan akarta és ebbe nem nagyon szólt bele gyakorlatilag senki, amíg a megfelelő ellenérték le volt téve az asztalra. A helyzet a 90-es évek közepén változott meg, amikor már George Lucas-ban is felmerült az igény, hogy véghez vigyen egy újabb nagy dobást, ami viszont a körülmények és a saját tervei miatt nem lehetett egy egész estés film. A kitalált sztori végül a Birodalom Visszavág és a Jedi Visszatér közötti időszakban játszódott, ami különösen alkalmas volt arra, hogy egy fordulatos, jó sztorit tegyenek le az asztalra (na ezt mondjuk nem sikerült). George Lucas mindig is szeretett formabontó lenni, újdonságokat kitalálni és a Shadows of the Empire végül szintén ilyen lett, noha az utókor már egy kicsit elfeledte. Ahogy említettem ez egy multimédiás projekt volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a sok különféle termék, amit egy időben dobtak a piacra, összefüggött és voltaképpen egy történetet mesélt el. Ezek a különféle frontok így egymást erősítve voltak jelen a piacon és arra ösztönözték a vásárlókat, hogy mondjuk a könyv megvásárlása után, be akarják szerezni a videójátékot is. Ez ma már nem tűnik egy nagy dolognak és korábban is futottak párhuzamosan játékok, rajzfilmek és képregények egy brand-ből. Ami az újszerű volt, az az egy időben megjelenés, a történet összefüggése, az egységes arculat és a közös kampány.  A történet is egységes tervezés eredménye volt, a főbb karaktereket maga George Lucas találta ki és ugyan külön író írta a könyvet és megint más a képregényeket, de a történet fő sarokköveit előre kijelölték, így azoktól a készítésben részt vevő csapatok már nem térhettek el. Magyarán a Lucasfilm itt (más, ma már Legendákba sorolt történetekkel ellentétben) kreatív kontrollt gyakorolt, pont úgy, ahogyan manapság is teszi például a képregényeknél. A Shadows of the Empire projekt végül 1996-ban jelent meg. A könyvet Steve Perry írta (ami szerintem abszolút nem egy kiemelkedő alkotás), a képregényeket a Dark Horse kiadó adta ki, a számítógépes játékot a Lucasarts készítette, a játékfigurákat pedig a Kenner szállította. Érdekesség, hogy a számítógépes játék megjelenése csúszott egy kicsit. Csak 1996 végén tudott megjelenni, leginkább azért, mert ezt eleve a frissen megjelenő új konzolra a Nintendo 64-re és PC-re készítették. A Shadows of the Empire a Lucasfilm egy érdekes próbálkozása volt arra, hogy egy film nélkül is létező fősodorbeli történetet állítsanak elő, ami egyszerre bővíti az univerzumot és millió kapcsolt terméket ad el az arra fogékony vásárlóknak. Ugyan a próbálkozás sikeresnek volt mondható és ez a későbbiekben is meghatározta a Star Wars termékek kiadásának taktikáját, maga a Lucasfilm innentől a Disney felvásárlásig már soha nem gyakorolt az ilyen projektek felett (kivéve persze a filmeket) olyan kreatív kontrollt, amilyet kellett volna. Ez eredményezte a 2000-es évek hullámzó minőségű és sokszor egymásnak ellentmondó könyveit, képregényeit és videójátékait. A dologban aztán végül Leland Chee rakott rendet, aki a Lucasfilm felkérésére a Disney felvásárlás után besorolta a történeteket a ma is ismeretes kánonba. A Shadows of the Empire-t végül a legendákba sorolta, noha ez volt az a történet, amit a leginkább kanonizálni lehetett volna, hiszen végülis, ez is valamennyire George fejéből pattant ki és jól kitölti a Birodalom Visszavág illetve a Jedi Visszatér közötti időszakot. No, annyira azért nem is kár érte és bizonyos apróságokat azért kanonizáltak már belőle. Szerintem az embereknek leginkább a számítógépes játék és a történethez kapcsolódó játékfigurák maradtak meg, amelyek közül az előbbi valóban jó volt a maga idejében. Alább a Kenner féle figurák csomagolás terveit fogom megmutatni és magukkal a figurákkal majd hamarosan egy videóban fogok foglalkozni.  

 

511t2ywhpdl_1.jpg

sote6.jpg

sta_1.jpg

sfsfs.jpg

A Power of the Force sorozat csomagolásterveivel már foglalkoztam egy korábbi cikkben. Az első évben a card-ok és dobozok háttere egy narancssárga fényű fénykard képét mutatta, míg a felső rész görbülete Darth Vader sisakjának alakját kapta. A jobb oldalon egy szögletes bliszterben foglalt helyet a figura, míg a bal oldalon egy trapéz formájú kép mutatta az adott karaktert. Bár egy viszonylag jól sikerült csomagolásról beszélünk, a színével ugyanakkor nem voltak elégedettek a döntéshozók, főleg azért, mert ez a narancsos fénykard, ilyen színben nem látszódott a filmben. Ezért kezdettől fogva úgy tervezték, hogy 1996 végétől átállnak a zöld hátteres csomagolásokra. A Shadows of the Empire figurák csomagolásait is ennek a szellemében kezdték el megtervezni 1995 őszén, aminél az elején még egészen markánsan el akartak térni a Power of the Force dizájnjától. Érdekes, hogy a csomagolástervekhez egy vintage Boba Fett figurát használtak szemléltetésként, noha ez, főleg szélességében nagyon eltért a POTF figurák többségétől. A magassága viszont úgy, ahogy jó volt, úgyhogy ezzel mutatták meg, hogy a figura az adott csomagolásban hol kapna helyet. Azért a vintage változatot választották egyébként, mert a POTF Boba ekkor még nem állt készen, bár az jó kérdés, hogy akkor miért nem választottak egy erősebb testalkatú, de már rendelkezésre álló POTF figurát. Az első terv még gyakorlatilag kézzel készült. Itt megtartották a karton alakját, a Vader fejes dizájnt, de gyakorlatilag minden másban elrugaszkodtak. Színnek itt egy halvány kéket gondoltak el, ami egy kissé furcsán hat a szemünknek egy POTF jellegű hátlap esetében. A fénykardos háttér helyett itt egy stilizált halálcsillag látszódott volna, ami így ebben az állapotában nem túl impozáns. A Star Wars logó eltért a POTF figuráknál használt logótól és a Shadows of the Empire logó is itt még csak egy nagyon egyszerű skicc.

 2021-01-19_142051.png

A második tervnél talán egy kicsit még jobban elrugaszkodtak. Itt a karton alakját is szögletesre vették, ami ugyanakkor nem mutatott annyira jól a POTF-féle Vader fejjel. A SOTE logó itt csak egy egyszerű húzott írás, aminél szerintem látszik, hogy a készítő se gondolhatta véglegesnek. A bliszter alakja itt harang alakú lett volna, ami a 2000-es évek közepéig egyáltalán nem volt jellemző a Star Wars figurákra. A nagy, hangsúlyos bliszter miatt viszont másmilyen karakterkép is kellett, amit itt egy oldalnézetes, a POTF képekhez képest jóval nagyobb fotóval oldottak meg. A kép és a bliszter le is uralta volna a kartont, így nem is volt szükség hangsúlyos háttérre, amin így csak pár, kis méretű űrhajó látszik. A színvilágban viszont elmozdultak egy kicsit a zöld felé, de azért a kéket is megtartották valamelyest.

 2021-01-19_142156.png

A harmadik tervtől kezdve megérkezett a zöld fénykardos háttér, ami innentől kezdve, nagyjából egy állandó pont volt a terveken. Itt gyakorlatilag átvették volna a POTF2 zöld cardját, amire egy egyedi karakterképet, háttérnek pedig egy plusz karakterképet képzeltek el. A Star Wars és a SOTE logó itt alul kapott volna helyet, amire azért volt szükség, mert itt a blisztert középre képzelték el, ami szintén eltér a POTF2-es figurák irányvonalától. Ez itt már újra szögletesebb formát kapott.

 2021-01-19_142242.png

A negyedik terv voltaképpen a harmadik, kissé áttervezett változata. Nyilvánvaló volt, hogy a két karakterkép az sok, így a nagyobb méretűt elhagyták. Itt is más lett egy kicsit a két logó és a karakter kép része is. A blisztert egy icipicit jobbra tolták és a háttérként szolgáló zöld fénykardos képet pedig elforgatták.

 2021-01-19_142306_1.png

A következő két változaton csak a Shadows of the Empire logó tér el, látszik, hogy ezt a részt sokáig variálták. A háttér itt megint nem a szokásos fénykardos volt, hanem egy sötétkékbe hajló, zöldes robbanás, ami mellett egy kis Tie Fighter rajza látszik. A karakterkép itt rákerült volna a bliszterre, ami szintén a sokkal későbbi figurákra volt csak jellemző. A karton alakja ugyanakkor itt már teljesen azonos volt a Power of the Force kartonokkal.

 

2021-01-19_142325.png

2021-01-19_142744.png

A következőnél visszakerült a fénykardos háttér, de a karakterkép maradt a bliszteren. Ez a változat fennmaradt az egyik gyűjtőnél, úgyhogy szépen látható, hogy a nagyobbra méretezett bliszter miatt ez a card, szélesebb, mint az alap, single card-os POTF2-es darabok.

 132542127_10158115014101267_4397498964331553573_o.jpg

A következő változatokról sajnos csak fénymásolt képek kerültek elő, viszont érdekes, hogy ezek a fénymásolatok tartalmazzák a tervezők apró skicceit, ötleteit a széleken. Itt a karton alakja és mérete immáron tökéletesen megegyezett a sima POTF2-es card-ok paramétereivel, de a karakterkép és a SOTE logó még kissé eltért.  

 

2021-01-19_142912.png

 

A következő darabnál aztán a helyére került minden, jó a card, illetve jó a karakterkép alakja és elhelyezkedése is. A sima karakterképet itt már felváltotta a hologramos kép, gondolom közben szóltak az alkotóknak, hogy vegyék át ezt a dizájn elemet is, viszont itt még egy általános, a SOTE könyv borítójára hasonlító képet raktak ide, nem a karaktert ábrázolót. A SOTE logó is elnyerte végleges alakját, az egyetlen nyitott kérdés már csak a színe volt. Az viszont biztos, hogy ezt a logót nem a Kenner dizájnerei fejlesztették ki, hiszen ugyanez a logó szerepelt a könyvön és a videójátékon is. Nagyon valószínű, hogy a tervezők ekkor kapták meg a végleges logót a Lucasfilm-től és kötelezően ezt kellett használniuk az egységes arculat érdekében.

 2021-01-19_142942.png

Az utolsó terv aztán így nézett ki. Minden a helyére került, a kép a háttér és a logó is. Ezt szánták a végső Shadows of the Empire kartonnak és szerintem a tervezők se gondolták, hogy ehhez képest még két komoly változtatást is eszközölniük kell.

 2021-01-19_143009.png

Az egyik fontos változtatás a szín volt. Az utolsó pillanatban úgy döntöttek, mégiscsak meg kéne különböztetni legalább egy színnel a SOTE figurákat a sima POTF2 figuráktól és sugallja azt a termékvonal a vásárlóknak, hogy valami egyedi, különleges sorozatról van szó. A zöld helyett végül egy erős lilát választottak, ami véleményem szerint rgy egészen jó választás volt. A SOTE csomagolások így feltűnőek, ugyanakkor mégis harmonikusak voltak, ami kiemelte őket a POTF2-es figurák tengeréből. A másik változtatás a logó színe volt, amit bordóra vettek, de ez érthető is, hiszen ez a zöldes szín nem mutatott volna jól a lila alapon.

 

img_2667.jpg

ft_1.jpg

A végleges csomagolással aztán összesen öt single card-os figurát, két kettes pakkot és három járművet küldtek a boltokba, amelyek egy része újrakiadás volt. A kettes pakkok meglehetősen nagyméretű csomagolást kaptak, amihez a Dark Horse egyedi, a csomagokhoz készült rövid képregényeit csomagolták.

 

cb.jpg

er.jpg

box-front1.jpg

71g3kx6wrtl_ac_sl1500.jpg

A lila kartonokra a hologramos matricát csak később, a csomagolás után ragasztották fel, ami azt a vicces helyzetet eredményezte, hogy némelyik kartonról a gyártás során lemaradt a matrica. Ennek köszönhetően manapság is lehet találkozni karakterkép nélküli, de bolti forgalomba került bontatlan SOTE figurákkal.

 e_4.jpg

Bár a lila volt az uralkodó hátlapszín, de forgalomba kerültek eltérő színű csomagolással ellátott SOTE figurák is. Bizonyos európai piacokon ugyanis a nagy számban legyártott és rendelkezésre álló sárga hátterű card-okat használták a SOTE figurákhoz is. Én úgy emlékszem itt nálunk a lila volt kapható, de az olaszoknál például abszolút a sárga volt az elterjedt. Ennek valószínűleg spórolási okai lehettek.

 vg.jpgsotexizorred.jpg

A Shadows of the Empire figurák, bár sikeresek voltak, azért nem váltották meg a világot. Ugyanakkor rengeteget eladtak belőlük (nekem is volt több gyerekkoromban) és megmutatták, hogy a piac elbír több, egymással párhuzamosan árusított Star Wars figura vonalat is. Aztán ebből a Hasbro persze nem mindig a megfelelő következtetéseket vonta le, de az már egy másik történet.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr216398654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.01.25. 12:03:23

épp mostanában olvastam a képregényeket ebből:

SW: A Birodalom árnyai TPB
.
A Birodalom és a Jedi filmek közötti időszakról szóló egyértelműen univerzumépítő képregény, melynek van könyv verziója (magyarul is megjelent egyébként), és videójáték részei is egyébként. Benne van minden klasszikus szereplő (jó, Han éppen fagyasztva), de igazából Boba Fett, és a Fekete Nap a főszereplői a kötetnek.
A rajzok nem túl jók, és a történet se túl combos az az igazság.

SW A Birodalom árnyai: végkifejlet 1-5
.
A birodalom árnyai folytatása, időben már visszatért a jedi! Sajnos azonban a nem túl combos "első rész" folytatása se jobb. Se Fett, se Fekete nap, helyette az eddigiek mellékszereplője előlépett főszereplővé, és jött egy csomó új arc.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása