10 érdekes, nyuszis témájú akciófigura...akár húsvétra

Karácsonykor nagyon szerettétek a karácsonyi tematikájú akciófigurákról szóló válogatásomat, ezért már akkor elhatároztam, csinálok egy hasonlót húsvétkor is. Sajnos azonban húsvéti témájú figurából csak viszonylag kevés darab készült, ezért úgy döntöttem, kicsit egy szélesebbre nyitom a cikk spektrumát. A húsvéthoz, ahogyan a karácsonyhoz is, erős szimbólumok kötődnek….a nyuszi, a csibe, a bárány és a tojás, legalább annyira jelképezik nekünk a húsvét ünnepét, mint a mikulás sapka, a fenyőfa vagy az angyalok a karácsonyt. Ezen húsvéti szimbólumok közül viszont mindenképpen a nyúl a legtipikusabb, ezért úgy döntöttem összegyűjtök nektek tíz, nyuszis témájú akciófigurát a történelemből. Ezek többsége persze semmilyen formában nem kötődik a húsvéthoz, viszont nyulas jellegük miatt akár alkalmasak lehetnek húsvéti dekorációnak is…főleg ha az ember elborult akciófigura gyűjtő….

 01_158.jpg

Usagi – Teenage Mutant Ninja Turtles, Playmates, 1989

Nyilván nem hiányozhat a listáról a képregénytörténelem egyik leghíresebb nyúl karaktere, Usagi Yojimbo, a szamuráj nyúl. Stan Sakai 1984-es karaktere az évek során feltűnt számos saját sorozatban, de természetesen más történetekben is…a Tini Nindzsa Teknőcökben például elég gyakran. Emiatt a Playmates Tini Nindzsa Teknőcök figurái között is megjelent (létezik egyáltalán olyan állat, amiből nem volt TMNT karakter?), első alkalommal 1989-ben. Egészen tűrhetően sikerült figura… (bár a TMNT vonalban s emmiképpen sincs a jobbak között) jól sikerült megvalósítani a TMNT rajzfilmben látható küllemét és habár kissé agresszív az arcberendezése, azért valamennyire látszik, hogy pozitív karakterről van szó. Az akkori vásárlók és a mai gyűjtők is kedvelik ezt a kiadást, viszont később voltak belőle eléggé elborult változatok is (ahogy minden TMNT figurából) ezért pl. a Space Usagi már nem éppen főhősnek néz ki. Természetesen a karakterből azóta sokkal több figura is megjelent, de talán ez az egyik legklasszikusabb.

 

usagi4.jpg

usagi.jpg

usagi2.jpg

usagi3.jpg

Rabbit Raider – Fortnite Legendary Series, Jazwares, 2019

A Fortnite játék alapvetően nem az én világom, de kétségtelen tény, hogy a Jazwares, sok a játékban látható karakterből egészen jó kis akciófigurát csinált. A 7”-es Legendary Series-ben jelent meg a Rabbit Raider elnevezésű karakter, aki voltaképpen egy rózsaszín nyúlruhás harcos. Számos kiegészítőt is adtak mellé, cserélhető arcokat, fegyvereket és egy jó nagy húsvéti tojást is, ami miatt egy Fortnite rajongó biztosan fel tudja használni húsvéti dekorációnak is.

 

raider.jpg

raider2.jpg

raider3.JPG

raider4.jpg

White Rabbit – Marvel Legends Series, Hasbro, 2020

Meglepő lenne, ha pont a Marvel világában nem létezne valamilyen nyulas karakter és természetesen… létezik is. White Rabbit egy nyuszi kosztümös bűnözőnő, aki az Alíz csodaországban című könyvből merítette a kosztüm ihletét. A kissé „Macskanő” jellegű gonosz 1983-ban debütált a Marvel Team Up képregény 131. számában és azóta már sokszor összezördült mindenféle szuperhőssel… de főleg Pókember-el. 2020-ban figuraként is kiadták, mégpedig a Hasbro jelenleg is futó 6”-es Marvel vonalában, a Legends Series-ben. Bár a figura lába és az ízületei szerintem nem sikerültek túl szépen, de azért a ruhája elég dögös, illetve a nyuszi smink is teljesen rendben van.

 

white4.jpg

white.jpg

white2.jpg

white3.jpg

Jaxxon – Black Series, Hasbro, 2021

Jaxxon esetében egy kicsit csalok, hiszen igaz, hogy ez egy igazán régi Star Wars-os képregény karakter, ám figura ezeddig még nem jelent meg belőle. Ugyanakkor nem sokára meg fog… a 6”-es méretű Black Series sorozatban és ez nyilván már elő is rendelhető. Na most, ugye Jaxxon természetesen nem egy igazi nyúl…hanem a Lepi nevű fajba tartozik, viszont annyira „nyúlember” kinézetű, hogy mindenképpen itt van a helye. Eredetileg 1977-ben debütált a Marvel féle Star Wars képregényekben, ám sohasem volt fősodorbeli karakter és a kánonrendszer bevezetésekor nyilvánvalóan nem is került be a kánonba. Ez mondjuk nem volt meglepő, hiszen addig sem használták túl sokat, ám mivel nem sokkal később újra a Marvel-hez kerültek a Star Wars képregények, ezért a karaktert félig-meddig poénból…villanásokra és borító variánsokra, de visszahozták. Maga a figura kb. májusban fog érkezni, egészen élethű a kidolgozása, de küllemileg elég kevéssé kötődik ahhoz a rajzolt megjelenéshez, amit pl. a dobozán is láthatunk.

 

jaxon4.jpg

jaxon3.jpg

jaxon2.jpg

jaxon.jpeg

Plundor – Masters of the Universe Classics, Mattel, 2013

A Masters of the Universe / He-Man vonal az, amiben szinte bármilyen barom karaktert ki lehetett találni, mert gyakorlatilag semmi sem lógott ki belőle. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy létezik nyúl jellegű He Man karakter is... Plundor a gonosz nyúl ugyanakkor hiába szerepelt a 80-as években futó Masters of the Universe rajzfilmben is, figura kiadást sokáig mégsem kapott, noha egy egészen érdekes karakter volt. A 2013-as MOTU Classics sorozatban viszont pótolták a hiányt és csináltak belőle egy egészen rajzfilmhű darabot. Ehhez bárdot és lőfegyvert is mellékeltek, noha én a rajzfilmben nem láttam, hogy lettek volna fegyverei.  

 

plundor.jpg

plundir2.jpg

plundor-figure.jpg

plund.jpg

Roger Rabbit – Who Framed Roger Rabbit?, LJN, 1988

Ki ne emlékezne az 1988-as Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit) című igen érdekes koncepciójú vígjátékra? Én egészen kedveltem gyerekkoromban és manapság is úgy gondolom, hogy kifejezetten jól működtek egymás mellett a vásznon a rajzolt, illetve az élő karakterek. A film Oscar díjakat is nyert és számos területen maradandót alkotott, úgyhogy nem is csoda, hogy készültek hozzá játékok is. Sajnos ezeket a manapság meglehetősen vegyes megítélésű LJN készítette, ami nem tartozott akkoriban sem az elsővonalas játékgyártók közé, így a Who Framed Roger Rabbit figurák nem igazán terjedtek el a piacon. Azért a figurák relatíve jól sikerültek, jól megjelenítették a vásznon látottakat, de leginkább az eleve rajzolt karakterek sikerültek jól. Sajnos a szériában elég sok volt a „bendable” figura, vagyis a tömör, nyújtható-gyűrhető, fix mozgatási pontokkal nem rendelkező gumifigura, de azért akadtak köztük hagyományos darabok is, sőt még egy járgányt, illetve egy playsetet is a piacra dobtak. A főszereplő Roger nyúlból három féle változat készült, egy hagyományos akció figura, egy „Flexies” kiadás és volt még egy nagy felfújható Roger is, de azt azért nem számolnám teljes értékű figurának. Mindenesetre, mivel ez a nyuszi aranyos, vicces, kedves emlékeket idéz és a kiadásai is jól néznek ki, ezért simán lehetne használni őket akár húsvéti dekorációnak is.  

 

roger6.jpg

roger4.jpg

roger3.jpg

roger2.jpg

roger.jpg

Buggs Bunny – Space Jam, Playmates, 1996

Ki lehetne híresebb nyúl karakter, mint Tapsi Hapsi? Senki… szerintem kétségkívül ő a történelem leghíresebb nyula, úgyhogy semmiképpen se hagyhattam le a listáról. Természetesen, mivel maga a karakter 1938-óta velünk van ezért rengeteg esetben adtak ki belőle különféle játékokat, közte jó néhány akciófigurát is. Bár ezek közül a legtipikusabb talán az 1993-as Tyco féle kiadás lenne, de a dolog aktualitása miatt én mégis az 1996-os Space Jam filmhez kiadott Tapsit tettem fel a listára. ( A Space Jam 2 trailere tegnap debütált… ezért az aktualitás, bár nem nagyon értem miért kellett az egyszeri és megismételhetetlen Space Jam-nek második rész). Az eredeti Space Jam figurákat a Warner égisze alatt adták ki, de a Playmates gyártotta őket és 1-1 csomagban két, viszonylag gyéren mozgatható, kb 4-5”-es figurát lehetett beszerezni ( Jordan 5”-es, a rajzfilmkarakterek nyilván kisebbek). Tapsit természetesen Jordan-el csomagolták egybe, de mivel belőle legalább nyolc félét adtak ki, különböző méretekben, ezért ez nem volt akkora kunszt. Tapsiból viszont csak egy volt, de sajnos őt éppen mozgás közben ábrázolták, aminek köszönhetően leginkább csak egy pózban lehet mutatósan kitenni. Ennek ellenére az egész vonalnak megvan a maga nosztalgikus hangulata, ami miatt sokan gyűjtik.

 

space-jam.jpg

space3.jpg

space2.jpg

space1.jpg

Cream Rabbit – Sonic X , Toy Island, 2005

Bizony a legendás Sonic videójáték sorozathoz is köthető egy aranyos nyuszi karakter, mégpedig Cream, aki számos játékban és rajzfilmben is látható volt. Figura formában először a Toy Island nevű cég adta ki a Sonic X rajzfilmsorozathoz kötődő vonalában, 2005-ben. A japán stílusú, kifejezetten aranyos nyuszilányt a Cheese nevű cimborájával együtt lehetett megszerezni és a Sonic rajongók biztosan rá is mozdultak annak idején. Manapság már a Jakks Pacific csinálja a Sonic figurákat, úgyhogy esélyes, hogy lesz majd belőle újabb kiadás is.

 

cream4.jpg

cre.jpg

cream2.JPG

cream3.jpg

Bebop / Rocksteady (Bunny Suit) – Teenage Mutant Ninja Turtles, Neca, 2020

Talán ez a két figura a legviccesebb a mai összes közül, hiszen ki ne akarna húsvéti dekorációnak egyet-egyet a Tini Nindzsa Teknőcök két vadmarhájából….nyúl jelmezben. Természetesen ez a küllem is kötődik a TMNT rajzfilmhez, amiben a két hígagyú gonosztevő húsvéti nyuszinak öltözött a The Turtles and the Hare című epizódban. Némiképp meglepő módon figura formában csak 2020-ban jelentek így meg a Neca jóvoltából egy exkluzív csomagban. A 7”-es figurákat egy egészen hangulatos és igényes ablakos dobozban hozták a forgalomba, aminek köszönhetően akár bontatlanul is kirakhatjuk húsvéti dekorációnak. Mindkét figura teljesen rendben van, ütős a jelmez, a tojásos kosár és persze az „értelmes” tekintetek is megvannak. Nem vagyok az ilyen újhullámos gyártók nagy barátja, de tény, hogy a Neca féle TMNT cuccok jól néznek ki.  

bebop3.jpg

bebop.jpg

bebop2.jpg

bebop4.jpg

Easter Bunny – Nightmare Before Christmas, Diamond Select, 2019

A listán ezeddig csupa nyúl jelmezes idióta, vagy a húsvéthoz egyáltalán nem kötődő nyúl karakter szerepelt és joggal tehetitek fel a kérdést….hogy a „valódi” húsvéti nyúlból nem is készült figura? Nos…dehogynem, bár a vonal, amiben megjelent némiképp meglepő lehet. A Nightmare Before Christmas című Tim Burton féle animációs film ugyanis leginkább a karácsonyhoz kötődik, ám feltűnt benne egy rövid időre a húsvéti nyuszi is… és mivel gyakorlatilag a film minden abszurd karakteréből készítettek már akciófigurát, ezért nem meglepő módon a nyuszi is sorra került. Többféle méretben illetve csomagolásban is kiadták, de talán a 25.évfordulós, 7”-es néz ki a legjobban, legalábbis bontatlanul mindenképpen. Meglehetősen egyedi külsővel bír, van hozzá tojásos kosár és egy Happy Easter feliratú szalagot hord, úgyhogy húsvéti dekorációnak is tökéletes választás lehet.

 

nightmare4.jpg

nightmare2.jpg

nightmare.jpg

nightmare3.jpg

Természetesen azért ezeken kívül is volt sok nyúl jellegű figura...a Donnie Darko-ból vagy éppen a Rise of the Guardians-ból (bár abból csak mekis játékot találtam)...de ma ezeket találtam a leginkább érdekesnek.  Köszönöm, hogy velem tartottatok és mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr116490316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása