G.I.Joe érdekességek - 69

Az európai G.I.Joe flipper

11_77.jpg

A G.I.Joe érdekességek rovatban már korábban is számos alkalommal beszéltem a különféle kiegészítő termékekről, amelyek a hagyományos figurák és járművek mellett reklámozták a Joe brandet illetve színesítették a kínálatot. Ezek között számos hivatalos termék (sárkányrepülő, fémjátékok) és „kalóz” kiadás (tolltartó, kártya) is létezett, de még korántsem beszéltünk minden ilyenről. Ma egy kevésbé ismert és meglehetősen ritka kiegészítő termékről, az európai kiadású asztali G.I.Joe flipperről lesz szó.

 10_74.jpg

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de a G.I.Joe tematikájú kisebb ügyességi játékok, illetve társasjátékok gyakorlatilag egy idősek a Real American Hero brand-el. Ezeknek a kiadását már rögtön a vonal születésekor 1982-ben elindították. Az ilyen kiegészítő cuccokat általában nem is a brand tulajdonosa a Hasbro gyártotta, hanem főleg más, általában kisebb játékgyártók, akik partneri megállapodásokat kötöttek a márkanév használatához. Ilyen módon jelentek meg például a Revell G.I.Joe témájú, makettjei, vagy az NSI elektronikus játékai is. A Durham Industries is egy ilyen gyártó volt és gyakorlatilag 1982-től kezdve elektronikus termékeket, illetve kisebb golyós ügyességi játékot is készítettek G.I.Joe design-al ellátva. Az egyik ilyen Durham féle termékről, a G.I.Joe telefonról már én is beszéltem korábban.

 82bagatelle.jpg

A Durham Industries egyébként nem volt egy túlságosan jó nevű vállalat. A 70-es években főként olcsó, rosszabb minőségű játékokat gyártottak, jellemzően a nagyobb áruházak alsó polcaira. Gyakorlatilag mindenféle játékkal foglalkoztak, voltak babáik, katonás játékaik, Hot Wheels koppintás kisautóik és vonatos játékaik is. A 70-es évek végétől kezdve aztán egyre inkább ráálltak a kisebb ügyességi játékok (pl flipperek) és a különféle elektronikus játékok készítésére. Ezeket sokszor más gyártókkal csináltatták meg bérgyártásban, majd a saját márkanevük alatt forgalmazták. Az is gyakran előfordult, hogy a másik gyártó, már létező termékét csak átmatricázták, átcsomagolták, majd más márkanévvel újra forgalomba hozták. Egy szó, mint száz, a Durham egy elég nagy gagyigyáros cég volt, de ez nem akadályozta őket abban, hogy a G.I.Joe brand-hez is készíthessenek kiegészítő termékeket.

 

durh.jpg

il_fullxfull_1495704370_4xae.jpg

vintage-1970s-kung-fu-kick-chop-toy_1_9339275d4483935cf35f0ac3cf52dad6.jpg

Elsőként kisebb golyós játékokat adhattak ki még 1982-ben. A G.I.Joe Action Bagatelle lényegében egy mini flipper volt, amiben a golyót egy spirál pályán keresztül kellett lövöldözni az egyes lyukakba. Nem egy túl bonyolult cucc, de azért rendben volt. Ebből a játékból többféle is megjelent, eltérő dizájnnal, sőt volt olyan félig-meddig bootleg változata is, amin a G.I.Joe logó nem, de Grunt karaktere például feltűnt. Ezen kívül a Durham készítette az első G.I.Joe karórát is és ugye ott volt még az a telefon is, amiről már egyszer írtam nektek. Ebben a telefonban az az érdekes, hogy ezt nem maga a Durham gyártotta, hanem egy jugoszláv cég, a Mehanotehnika készítette bérgyártásban.

 

82bagatelle_1.jpg

82bagatellegame.jpg

2021-07-01_173843.jpg

363_004.jpg

telefoni-g-joe-mehanotehnika-izola-slika-144738905.jpg

1982-hasbro-joe-real-american-hero_1_97ec0c62b16a3a75eb368487e19c7e9e.jpg

A mai alanyunk ami egy jóval bonyolultabb G.I.Joe flipper játék…ami szintén ennek a két cégnek a kooperációjából jött létre. A megrendelő és egyben a forgalmazó a Durham Industries volt, de a gyártást a jugoszláv (egyébként szlovén) Mehanotehnika végezte. Érdekes is ez a jugoszláv kapcsolat, hiszen a fene se gondolta volna, hogy itt a szomszédban készültek G.I.Joe termékek is annak idején. Maga a flippergép egyébként valószínűleg a jugó gyár szellemi terméke lehetett és jóval korábban debütált, hiszen 1977-ben már volt egy teljesen ugyanilyen játékuk, a Star Mission Electric Flipper. Ezt szintén a Durham-nek készítették és a csomagolások alapján szintén nem a keleti blokk országaiban, hanem nyugaton forgalmazták. A G.I.Joe flipper tehát gyakorlatilag a Star Mission Electric Flipper átmatricázott, későbbi változata volt. 

 

dhwluzgx4aedfeu.jpg

mehanotehnika-izola-elektro-fliper-star-mission-slika-686328.jpg

A G.I.Joe-s változat szinte biztosan nyugat, illetve dél-európába készült és csak ott forgalmazták, hiszen a G.I.Joe, és az Action Force logó is megtalálható rajta. A dizájn is teljesen olyan, mint az 1987 körüli angol kiadású Joe dolgok dizájnja, úgyhogy én úgy tippelem, kb. ezt a flippert is kb. akkoriban forgalmazhatták. Sajnos túl sok konkrét információ erről nem áll rendelkezésre. A felhasznált képek egyébként nekem tetszenek, egyedül csak Flint kék színű egyenruhája a nehezen értelmezhető. A játék egyébként egészen összetett volt, legalábbis a Durham korábbi termékeihez képest. Pár elem segítségével világított, volt benne automatikus pont számláló óra és persze csilingelt is amikor eltalált a golyó egy-egy célt.

 

6_24.jpg

12_76.jpg

1_64.jpg

2_54.jpg

3_39.jpg

4_31.jpg

5_27.jpg

Ez a flipperjáték meglehetősen kevéssé ismert a gyűjtők köreiben. Az amerikai gyűjtők gyakorlatilag alig ismerik, amiből arra lehet következtetni, hogy hozzájuk valószínűleg semmilyen formában nem jutott el, ami egyúttal érdekes is hiszen a Durham korábban szinte csak az amerikai piacra adta ki a kisebb Joe-s játékait. A G.I.Joe telefont is ott forgalmazták, úgyhogy némiképp furcsa, hogy ez csak nyugat, illetve dél-európában tűnt fel. Azért persze ott se lehetett vele minden bokorban találkozni, úgyhogy manapság ez egy viszonylag ritka, ámbár az ismeretlensége okán annyira nem túl drága cuccnak számít. Körülbelül 250 euroért szokott 1-1 darab gazdát cserélni, bontottan, jó állapotban és szinte kizárólag csak európai eladóknál szokott felbukkanni. A dobozok jellemzően nem maradtak meg hozzá és pont ezért elég nehéz akár csak képet is találni az eredeti csomagolásáról. Nekem is csak ezt sikerült, amin sajnos nem önmagában látható.

 114-19-34789_468x382.jpg

Összességében én elfogadtam volna gyerekkoromban ezt a flippert. Bár a felépítése nem tűnik túl acélosnak, de biztosan jól el lehetett volna vele játszani. A gyűjteményembe is el tudnám képzelni, bár egy picit ahhoz nagy. Érdekes egyébként, hogy „rendes” nagy G.I.Joe flippergép tudtommal nem készült… pedig azt biztos, hogy imádtam volna.

 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5016610302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (7) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (33) archivum (33) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (2) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (5) beszámoló (2) bionicle (6) blacktron (1) black series (39) board games (4) bootleg (14) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (28) centurions (3) chuck norris (1) city (2) classic space (1) clone wars (19) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) disney park (1) double dragon (1) dreadnok (3) droids (7) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1047) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (262) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (263) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (34) gijoe figurák (204) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (264) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (56) gi joe járművek (52) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (39) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (205) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gulliver (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (551) hasbro játékok (554) hasbro katalógus (5) heman (9) heti video (167) he man (12) he man katalógus (1) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (2) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1143) játékbolt (18) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (8) játékgyűjtők (5) játékipar nagyjai (3) játékok (1142) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (33) játék lelőhely (9) játék reklám (25) játék riport (14) játék tv riport (9) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (224) kenner (294) kennertoys (284) kenner figurák (278) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (7) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (419) lego2020 (6) legostarwars (131) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (5) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (3) lego bionicle (5) lego blacktron (15) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (79) lego city (14) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (231) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalógus (169) lego katalogus (173) lego knightskingdom (1) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (7) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (44) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (1) lego solo (4) lego space (81) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (145) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (2) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (166) lego tehcnic (52) lego tmnt (1) lego történelem (205) lego town (46) lego train (14) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (6) masters of the universe (7) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (12) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (33) moder star wars figurák (30) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (10) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (12) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (50) potf eu (10) potf expanded (3) potj (7) power of the force (51) power of the force története (13) power of the jedi (9) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (39) prototype (38) pulsar (1) race (1) racers (3) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (6) rebels (9) régi játék (875) régi játékok (860) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (22) remco (1) rendezvény (2) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (10) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (16) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (548) starwarsfigures (462) starwarsjármű (94) starwarstoys (534) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (546) star wars 30th anniversary (9) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (2) star wars chess (1) star wars clone wars (22) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (13) star wars érdekesség (392) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (450) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (77) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (8) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (65) star wars prototipus (74) star wars prototype (72) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (7) star wars saga (6) star wars saga collection (1) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (95) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (25) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (15) tonka (5) top10 (57) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (6) top10 star wars (7) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (858) town (27) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (4) transformers (58) transformers beast wars (2) transformers g1 (45) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (38) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (175) vintage (651) vintagejátékok (774) vintagestarwars (160) vintagestarwarstoys (160) vintagetoys (766) vintage collection (45) vintage gi joe (244) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (144) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása