Az Echo Toys "bootleg" Star Wars / G.I.Joe / Masters of the Universe járgányai

A KO és bootleg játékok világa igazából olyan, mint egy feneketlen kút… amikor az ember azt hiszi, hogy mindjárt az alján van és már nem lehet lejjebb… általában még csak onnan kezdődnek el az igazi mélységek. A népszerű figura vonalak hamisítása ugyanakkor kb. egy idős az akció figurák történelmével, de a koppintások mértékeiben bizony vannak komoly különbségek is. A bootlegeknél általában mindig az volt a cél, hogy a létező produktumot 1 az 1-ben lemásolják, mégpedig annak érdekében, hogy a vásárlókat megtévesszék és a másik cég szellemi tulajdonának sikerét meglovagolva, olcsóbban ugyan, de silányabb minőségű utánzatot sózzanak az érdeklődőkre. Ez a jelenség mindig is létezett és létezik is mai napig (pl bármilyen Aliexpress-ről rendelt figura esetében), de természetesen nem csak a játékiparban….gondoljunk csak mondjuk a „replika” órák világára. A játékoknál némiképp megbocsájtóbb az ember az úgynevezett historikus bootlegekkel szemben, amelyeket jellemzően olyan piacokon árusítottak, ahol az eredeti termék nem, vagy csak kis mennyiségben fordult elő. Ekkor a piaci igények kielégítése érdekében egy helyi cég lemásolta az eredeti terméket, majd azt ugyancsak a helyi piacon értékesítette nagyjából ugyanakkor, amikor a többi piacon az eredeti termék volt jelen. Ezek jellemzően elzárt, mondjuk a vasfüggöny mögött található vagy szegényebb országokban fordultak elő, ahol az eredeti terméket nem is feltétlenül tudták volna nagy mennyiségben megfizetni. Ilyenek voltak a magyar, a török vagy éppen a lengyel Star Wars figura másolatok is. Ez a kategória manapság már általában hozzá is tartozik az adott vonal történelméhez, úgyhogy én is szoktam róluk néha írni és sokszor ezek a ritkaságuk okán ma már többet érnek, mint az eredeti termék, amiről mintázták őket. Létezik viszont ezeken kívül is még egy nagyon érdekes kategória….az, amikor egy játékvonalnak csak a szerkezetét, a külső jegyeit vagy a jellegét „lopták el” és ezáltal a gyártó közvetlenül még csak jogsértést se követett el. Mindannyian ismerünk ilyen vonalakat is, hiszen egyrészt a játékipar történelme nem más, mint oda-vissza ható ötletlopások sorozata, másrészt a gyerekkorunkban is rengeteg ilyen „KO G.I.Joe” vagy az eredetire egyáltalán nem hasonlító Transformers volt jelen a piacon. Gyakorlatilag minden sikeres játékvonalra jutott legalább 10 ilyen széria, de ezekkel szintén megengedőbb az ember, hiszen voltaképpen nem hamisítványok, bár azért eredeti ötletnek se nevezné őket senki. A mai eset viszont egy nagyon érdekes hibrid kategória…és pont ezért gondoltam, hogy cikket írok a témában hiszen maguk a járművek ebben az esetben saját találmányok, nem pedig másolatok. Ugyanakkor az eladhatóságuk érdekében felhasználtak a reklámozásukhoz / csomagolásukhoz egy csomó más vonalból származó cuccot is, mégpedig nyilvánvalóan engedély nélkül. Bemutatom nektek a méltán ismeretlen hong-kong-i Echo Toys akciófigura járgányait.

 vtg-echo-toys-battery-operated_1_55ef5ac31d0c2fc2f5032a81e0696a7c.jpg

Hong-Kong a 80-as 90-es években a játékipar egyik fellegvárának számított (Makaó és Taiwan mellett). Mivel fejlett műanyag és játékiparral rendelkezik, illetve olcsón, de jó minőségben dolgoztak, ezért a legnagyobb játékgyártók is részben itt gyártatták a termékeiket. Készültek itt vintage Star Wars figurák, Masters of the Universe figurák, G.I.Joe-k, és rengeteg robotos cucc is, például a TV robotok. A 90-es években aztán, ahogy brit gyarmat beolvadt Kínába.. eltűntek a Made in Hong Kong stamp-ek a játékokról, de azért természetesen ma is sok mindent gyártanak itt. Na most, ha egy országban sok mindent gyártanak bérgyártásban és más a jogi szabályozás, mint a nyugati országokban, akkor óhatatlanul is kiépül egy hamisítvány ipar, amit sokszor az eredeti mintákra alapoztak (ahogyan pl. a dél-amerikai országokban is). Így történt ez Hong-Kong esetében is, de (Kínával ellentétben) ők 1 az 1-beni hamisítványt kevesebbet gyártottak (volt azért példa erre is), inkább egy-egy zsánert igyekeztek meglovagolni a saját, olcsóbb termékeikkel. A robotos cuccokból volt a legtöbb, de a Masters of the Universe azaz köznapi nevén a He-Man vonalból is megcsinálták a „saját változataikat” (pl. Sungold cuccok, Muscle Warriors stb.). Ezeknél rendszerint „csak” a karakterek jellegét, testalkatát, felépítését koppintották le, de olyan is volt azért, hogy 1-2 kiegészítőt, vagy arcot azért lemásoltak. Mivel ezek más színben, minőségben, néven stb. készültek ezért jogilag nem voltak igazán támadhatóak és így simán legálisan terjesztették őket az egész világon, nem ritkán 1-1 nevesebb helyi forgalmazóval együttműködésben.

 7bc69be6f3414526c5a022d2245bd7a4.jpg

echocruiser1crop.jpg

Az Echo Toys is egy ilyen „névtelen” Hong Kong-i cég volt, ami főként bérgyártásban állított elő cuccokat a nyugati cégeknek. Volt azonban egy csomó saját ötletük is, úgyhogy azért nem nevezhetjük őket simán másolónak, vagy gagyi gyárosnak. Főleg, mert egy manapság is működő, jól prosperáló cégről van szó. A 80-as években ugyanakkor volt egy érdekes ötletük, ami azért éppen hogy csípte a jogszerűség határvonalát….de az is lehet, hogy egy kicsit átlépte.

 d3vn3dsw4aahkua.jpg

Az Echo-nál (és persze más cégek is csináltak ilyesmit) azt találták ki, hogy az akkor népszerű akciófigura vonalak sikerét meglovagolva, általános járgányokat fognak gyártani, amelyeket a gyerekek, tudnak majd használni a már meglévő Star Wars, MOTU, G.I.Joe stb. akciófiguráikhoz. A járgány dizájnok így nem hasonlítottak egyetlen létező cucchoz sem, vagy csak minimálisan, de ugyanakkor a jellegük illeszkedett a menő vonalak kinézetéhez. A minőségük egy kicsit talán rosszabb volt, mint mondjuk egy G.I.Joe járgánynak, de az áruk viszont valamivel barátibb volt. Némelyiket egyébként valódi járműről mintázták és volt, amelyiket úgy alakították ki, hogy a standard 3,75”-es akciófigurák mellett használható legyen a nagyobb, 5-6”-es méretű figurákhoz is, például a Masters of the Universe cuccokhoz. A gépek általában rendelkeztek mozgatható fegyverekkel, gurulóképességgel vagy mozgatható végtagokkal, de volt olyan is, amiben például egy kivehető szék is helyet kapott. Technikailag tehát nem volt velük probléma, de a színvonaluk talán egy kicsivel a Kenner és a Hasbro féle járgányok alatt volt. A külső megjelenésük ugyanakkor kevésbé volt ízléses. A színvilága nem mindegyiknek volt igényes, ráadásul nagyméretű matricákkal is megpróbálták feldobni az egészet, de ezek sokszor inkább rontottak az összképen. A kiadott „névtelen” akciófigura járművek többsége egyébként rendelkezett valamilyen elektronikus funkcióval is, mondjuk távirányítással mozgatható volt. Ez a technológia akkoriban kezdett olcsóvá válni, úgyhogy nem is csoda, hogy megjelent az olcsóbb hong-kong-i termékeknél is. Ezen kívül volt, amelyikbe világító funkciót is beépítettek.

 72280134_406700209999168_7549116354364808229_n.jpg

Ha technikailag rendben voltak… olcsóak voltak és nem másoltak velük semmit akkor mégis mi volt ezekkel a gond…miért mondom azt, hogy a jogszerűség határvonalán egyensúlyoztak? Nos, a csomagolásuk és úgymond a marketingjük miatt. Az egy dolog, hogy ezek általános akciófigura járgányoknak készültek, de ezt azért így önmagában nehéz lett volna eladni. Valamilyen formában tudatosítani kellett a vevőkben, hogy milyen cuccokhoz készültek, úgyhogy egyrészt (engedély nélkül) ráírták a csomagolásukra, hogy mely játékvonalakhoz lehet őket használni (G.I.Joe, Star Wars vagy MOTU), másrészt a fotóikhoz is felhasználtak figurákat ezekből a termékekből. Ugyanakkor az Echo Toys is tudta, hogy ezt így nem szabadna csinálni ezért némi kreativitással igyekeztek kihúzni a jogsértés méregfogát… Ráírták a cuccokra, hogy mondjuk jó a G.I.Joe figurákhoz, de ugyanakkor odaírták, hogy az a Hasbro védjegye. Persze ettől még nem szabadott volna felhasználniuk másnak a márkaneveit engedély nélkül. Ezen kívül a képekhez felhasznált figurákat is igyekeztek némi festéssel és egyéb módosításokkal megváltoztatni, hogy abba se lehessen belekötni. Ugyanakkor ettől függetlenül a figurák bizony simán felismerhetőek voltak. Azt sajnos nem találtam meg, hogy a Hasbro, a Kenner vagy a Mattel tett-e konkrét jogi lépéseket az Echo Toys ellen. Lehetséges, hogy úgy látták, nem érné meg emiatt évekig hadakozni a bíróságon, viszont, hogy nem nézték az ilyesmit jó szemmel, az egészen biztos. Főleg, hogy a többségüket forgalmazták Észak-Amerikában és Nyugat-Európában is….volt amit nevesebb katalógusokból is rendelni lehetett őket szóval jelen voltak a legfontosabb piacokon.

 

Lássuk akkor tételesen is a járgányokat…

 

Defender - 1983

A Defender egy eredetileg Star Wars figurákhoz szánt csillagközi tank volt, ami jellegében meglehetősen hasonlított a Kenner féle Star Wars mini rig-ekre. Az egy üléses, lecsukható tetővel rendelkező lánctalpast két elem hajtotta, aminek a segítségével gurulni tudott a padlón. Fegyverzettel vagy más funkcióval nem rendelkezett. A színe és a lánctalpa egészen jól nézett ki, de a matricák kissé ódivatúak voltak. A csomagolása egy ablakos doboz volt, amin egy átfestett vintage Tie Fighter Pilot figura volt látható. Amerikában is forgalmazták, igaz némiképp kerülőúton, hiszen a Radioshack cég forgalmazta, saját dobozban, más grafikával. Bár a rajzon látható figura ez esetben is kicsit emlékeztet egy Snowtrooper-re, de ez azért hibahatáron belül van. Érdekes, hogy az amerikai változatra azt is ráírták, hogy szuperhős figurákhoz is használható, pedig ekkor pont nem igazán lehetett szuperhősös figurákat kapni (ekkora méretben meg korábban is csak a Mego Pocket Heroes ment).

 

def2_1.jpg

s05.jpg

def.jpg

av1c44j.jpg

2021-11-20_165012.jpg

Space Mover / Charger – 1983

A Defender testvére, gyakorlatilag egy sorozatban jelentek meg. Az aranyszínű, háromlábú gép úgy néz ki, mintha kereszteztek volna egy AT-AP lépegetőt egy Jet ski-vel. Természetesen ez is képes volt mozogni és egy 3,75-ös figurát lehetett beleültetni, aminek az illusztrálásához itt is ugyanazt a Tie Fighter pilot figurát használták.

 

char2.jpg

char_1.jpg

nib-1983-echo-toys-star-wars-space_1_29aea6e34228ec4d725a2d53327da867.jpg

 

Space Walker / Searcher– 1983

A Space Walker egy teknő alakú, négylábú lépegető volt, ami az elemek segítségével a lábait tudta mozgatni. A hátsó lábak leeresztésével és a lábakon található kerekek segítségével tudott egyfajta csúszó mozgást végrehajtani. A fotóhoz természetesen itt is a Tie Fighter Pilot figurát használták fel. Egy kicsit emlékeztet a MOTU Spydor járgányra is. Kétféle színben, kétféle néven is forgalmazták. 

 

s01.jpg

s03.jpg

s04_1.jpg

searcher.jpg

searcher2.jpg

Silver Striker – 1984

A Silver Striker jármű volt az, ami miatt az egész cikknek nekiálltam. Ez a cucc már érezhetően a G.I.Joe és a MOTU ihletésében készült így az volt az alapelve, hogy ehhez a két gyökeresen eltérő játékvonalhoz is használható legyen. Ennek megfelelően a pilótaülésbe egy nagyméretű figurát lehetett beültetni, de minden más helyre „csak” 3,75”-es figurákat. A pilótaülés egyébként kivehető volt. Az ezüstszínű tankot egy valós járműről, az FV102 Striker-ről mintázták. Természetesen ez is rendelkezett elemes önjáró képességgel. Az egészen tűrhető ezüst színű figuratestet, színben nem igazán passzoló, aranyszínű, mozgatható fegyverek tarkították, amit még tetéztek, a piros színű kerekekkel, így összességében ez egy meglehetősen ízléstelen járgány lett. Ezen a nagy, csúnya matricák csak tovább rontottak. A dobozképnél itt aztán nem fogta vissza magát a gyártó. A nagyméretű figura illusztrálására egy MOTU Clawful figurát alakítottak át, de az igazából teljesen felismerhető maradt. Hasonló a helyzet a 3,75-ösnél is, amit itt egy „álcázott” Star Wars figurával, egy átfestett B-Wing Pilot-al oldottak meg. Az álcázás itt kimerült abban, hogy a sisakját aranyra festették és egy fekete vizort pingáltak a szeme elé, de ettől még azonnal felismerhető volt. Ez a figura egyébként az ínyenc vintage Star Wars gyűjtők egyik kedvence szokott lenni… volt, aki megcsinálta customban is. Minimálisan egy másik Star Wars figura is látszik, mégpedig egy Snowtrooper, aminek a fejére szintén mázoltak némi arany festéket. Az egyik kis képen háttal látszódik egy G.I.Joe rendszerű figura is, de sajnos ennyiből nem beazonosítható, hogy melyik figurából fabrikálták. A Silver Striker egy elterjedtebb darab volt, sokkal többen meg tudták vásárolni, mint a fentebbi Star Wars járgányokat, mert ezt a nagyobb amerikai, kanadai és angol áruházláncok is forgalmazták. Érdekes, hogy nem volt lényegesen olcsóbb, mint mondjuk egy G.I.Joe jármű, mégis sokan megvették.

 01_172.jpg

silverstrikerrs.jpg

d3zafpsw0aeehjr.jpg

d3zads0w0aaaxt8.jpg

d3zaadkwkaash4a.jpg

2021-11-20_164623.jpg

2021-11-20_164633.jpg

Grid Striker – 1984

A Grid Striker volt gyakorlatilag a Silver Striker testvére egy fokkal talán ízlésesebben. Ez egy aranyszínű távirányítós tank volt, aminek az oldalán mozgatható fegyverek voltak. A járgány elején volt két mozgatható fogókar, amit le lehetett venni. A pilótaülés itt is nagy figurákra lett méretezve és szintén kivehető volt, illetve az egyik hátsó helyre is be lehetett tenni egy MOTU figurát. Az elülső lecsukható fülke és a hátsó rész ugyanakkor 3,75-ös figurákhoz volt használható. A képekhez itt nehezebben felismerhető figurákat használtak. A két MOTU-t erősen átalakították, de az egyiket talán Clamp Champ-ből állították elő. A G.I.Joe rendszerű figura itt sem felismerhető, de valami búvár lett a végeredmény. Az is lehet, hogy eleve valami Joe klónból rakták össze, nem eredeti G.I.Joe-ból, legalábbis a kezéből erre következtetek. Kicsit úgy tűnik, mintha ennél jobban próbálták volna álcázni, a dolgokat.

 

26045-0.jpg

s-l1600_3_7.jpg

s-l1600_4_6.jpg

s-l1600_5_4.jpg

2021-11-18_175542.jpg

2021-11-18_175615.jpg

Természetesen nem csak az Echo Toys csinált ilyen huncutságokat, sőt volt olyan cég, ami sokkal nyilvánvalóbban csinálta ugyanezt a műfajt. Ilyen volt például a Catek is, ami a Tek Force sorozatában több járműnél is mindennemű álcázás nélkül használt fel pl Star Wars figurákat a dobozképhez (plusz egy bajuszos He Man-t, ami azért ütős).

 

cat_rj_84_0.jpg

s-l1600_92.jpg

s-l1600_2_14.jpg

Az Echo Toys járgányai manapság inkább vicces bootleg érdekességként vannak számontartva. Ugyanakkor a vintage Star Wars és MOTU gyűjtők körében azért általában van rájuk kereslet. A gyengébb minőségük miatt, viszonylag  kevés maradt fenn belőlük szép állapotban, ezért az áruk magasabb is lehet, főleg, ha megvan hozzájuk a csomagolás.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4316760442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerberus 2021.11.23. 17:18:55

Manapság elég mondjuk egy Régióban szétnézni, hogy az ember lássa mennyire ott vannak ezek a replika-holmik, most például hihetetlen sok Transformers-klón vagy azt meglovagoló termék van, nyilván a közelmúlt filmjei miatt.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (294) lego katalogus (296) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása