10 G.I.Joe reklám, amiben másként néztek ki a játékok

Azt tudhatjátok rólam, hogy kifejezetten imádom a játékreklámokat illetve minden olyan ehhez kapcsolódó cuccot (katalógusok, matricák stb. ) aminek a célja, a játékok népszerűsítése volt. Ezek közül is a személyes kedvenceim a G.I.Joe-khoz köthető dolgok, ami szerintem mindigis, kifejezetten erős, jól elkészített reklámokkal és egyéb reklámanyagokkal büszkélkedhetett. Mivel ezt a területet ennyire kedvelem, ezért gyakran újra szoktam nézni az ilyen videokat és már régebben is feltűnt, hogy bizony a képernyőn látható dolgok nagyon sok helyen eltértek, a ténylegesen megvásárolható cuccoktól. A mai cikk éppen ezért egy kis válogatás lesz… tíz olyan Joe reklámot hoztam nektek, amiben olyan dolgok láthatóak, amelyek másként néztek ki, mint a kézbe vehető játékok.

 2021-12-02_140224.jpg

Na de miként lehetséges az, hogy mást látunk a reklámban, mint amit meg lehetett venni? Nos, amint arról korábban már párszor beszéltünk, a kulcs a párhuzamos munkában keresendő…A G.I.Joe vonal fénykorában az egyes munkafolyamatokat nem egymás után, egymásra épülve, hanem gyakorlatilag párhuzamosan végezték az egyes csapatok, hogy minden dolog lehetőleg egyszerre álljon készen. Így az egyes figurák, járgányok, kartonok, filecardok általában egymástól valamennyire függetlenül készültek el. Ez azt is eredményezte, hogy nem mindig készült el minden időben és sok esetben a reklámok ennek a lenyomatát is hordozzák. A reklámok / katalógusok egyébként általában jóval a játékok boltba kerülése előtt elkészültek. Előbbiekért a 80-as években a Griffin-Bacal reklámügynökség felelt, akik egyébként ezen a területen remek munkát végeztek, csak sajnos egy idő után egy kicsit túl nagy befolyásra tettek szert a Joe vonalat illetően.

 

Az adott évi játékszezon mindig a ToyFair-el indul februárban és így volt ez már a 80-as években is. Ekkor dől el, hogy a nagykereskedők miből mennyit kérnek, mi tetszik nekik és mi nem, ezért a gyártók jellemzően ehhez időzítik a termékfejlesztést is. Sok esetben itt még nem a végleges termékekkel találkozhatott a közönség, hiszen nem mindig volt egyértelmű, hogy az adott cucc tetszeni fog-e a befolyásos kereskedőknek. Éppen ezért a gyártók itt sokszor prototípusokat állítanak ki. Ugyanakkor ekkorra már készen kell lennie a reklámanyagoknak, hiszen a standokon ezeket szintén megmutatták a közönségnek és a katalógusokba is kellettek fotók a termékekről, úgyhogy ezekbe nagyon sok esetben szintén nem a végleges cuccok kerültek be, hanem ilyen-olyan prototípusok. Ezek viszont néha úgy néztek ki, mint a végleges cucc, néha pedig nem, de volt olyan eset is, amikor csak kisebb festési eltéréseket lehetett kiszúrni. A reklám készítés, illetve a reklámfotózás viszont már akkor sem volt olcsó…ezért egy csomó mindent meghagytak / felhasználtak ezekből az anyagokból, a végleges, úgymond „lakosságnak szánt” reklámanyagokba is. A párhuzamos termékfejlesztés a reklámok esetében egyébként legtöbbször a sofőrrel rendelkező járművekkel kapcsolatos anyagokban érhető tetten. Ugyanis ezekben az esetekben a járgányt és a járgányhoz járó sofőr figurát, nem ugyanaz a csapat készítette, így amikor eljött a reklámfotózás / videózás ideje, a termékek sokszor nem azonos készültségi szinten álltak. Ez okozza azt az anomáliát is, amikor egy katalógusban úgy látszik egy járgány, hogy nincs benne sofőr, pedig kéne, hogy legyen, vagy más sofőrrel fotózták, mint amivel végül meg lehetett szerezni.

 

2021-12-02_175745.jpg

2021-12-02_180144.jpg

2021-12-02_180206.jpg

Természetesen az alábbi tíz ilyen eset csak kiragadott példa… én megnéztem kb. az összes Youtube-on fellelhető Joe reklámot és igazából sokkal több ilyen eltérés is látszik, de próbáltam a legérdekesebbeket összegyűjteni. Sajnos a Youtube-on látható Joe reklámok sokszor nagyon rossz minőségűek, de azért van egy pár, amit a 3DJoes a Griffin-Bacal ügynökség „Master” VHS-eiről digitalizált, így azok sokkal jobban láthatóak. Igyekeztem többet berakni azokból, hogy az eltérések jobban látszódjanak. Lássuk hát…  

A furcsa fejű Spirit – 1984

Ez egy kombinált reklám volt, amiben járgányt és figurákat is reklámoztak egyszerre. A járgányok és figurák többsége nagyjából rendben van, de van egy jelenet, amikor Spirit-re az akkor „új” indián karakterre közelít a kamera. Itt bizony látszik, hogy szegény Spirit-el valami nagyon nincs rendben. Meglehetősen vicces, már-már félelmetes arca van, de közelebbről megnézve a figura alkotóelemeinek egy része szintén nem stimmel. Mások a karok, más a fej, ronda a szegecselés, a test is kissé egyszerűnek tűnik. Ezen kívül a test és Freedom festése is jelentő eltérést mutat a véglegeshez képest. Ez egy tipikus kézzel összehegesztett prototípusnak tűnik.

2021-12-02_140224.jpg

78656.jpg

„Zorro” Dusty , Xamot és Tomax prototípusok – 1985

Egy is egy hasonló figurás-járműves reklám volt és itt is a figurákkal van elsősorban probléma. A közeli felvételeken látszik, hogy Xamot és Tomax bizony itt még prototípus fázisban voltak. Teljesen más a fejük és a Cobra logó is csak hevenyészve lett kézzel felfestve a testükre. A testvérpár prototípusai egyébként katalógusokba is bekerültek, bár abban nem vagyok biztos, hogy ugyanazok a prototípusok, mint amik a reklámban szerepeltek. Közelebbről megnézve a többi figura szereplő sincs rendben. Dusty olyan, mintha Zorro-nak öltözött volna, de a Dusty- Quick Kick- Lady Jaye csoportkép is inkább az ötvös cirkusz bevonulására hasonlít, nem egy G.I.Joe támadásra. Ezek a figurák bizony nem igazán hasonlítottak a végleges termékekre….szerencsére.

2021-12-02_163004.jpg

2021-12-02_163024.jpg

2021-12-02_163109.jpg

2021-12-02_163037.jpg

2021-12-02_163049.jpg

crimsontwins.jpg

xamot.jpg

9a7127391e8d63631615c938e6d773cf.jpg

40830.jpg

81718.jpg

Egyszerű Strato Viper - 1986

Eltérő figura látszik a legendás Cobra repülő, a Raven reklámjában is, de sajnos jóval kevésbé kivehetően. A repcsit teljesen részletesen bemutatták a képeken, de a pilótát, Strato Vipert gyakorlatilag alig lehet látni. Az utolsó képen viszont látszik egy kicsit… bár a minőség miatt sajnos nem teljesen jól és bizony ez a figura is jelentős eltérést mutat a véglegeshez képest, főleg ami a fejét és a felsőtestét illeti.

2021-12-02_133803.jpg

m.jpg

Sgt. Slaughter - 1986

Sgt. Slaughter a Triple T Tank járgányával egy meglehetősen hangsúlyos reklámot kapott, hiszen ebben az időben Sgt. Slaughter volt a Joe egyik reklámarca. Természetesen itt nem lehetett megtenni, hogy nem mutatják a figurát, úgyhogy a közeli felvételeken jól látszik, hogy itt is prototípust használtak. Ráadásul nem is rosszat, hiszen ez is eléggé hasonlít Hentes őrmesterre, de azért a végleges változat már teljesen más fejet kapott. Egyébként a karja is más, ez a darab jóval nagyobb bicókat kapott, mint a végleges.

 

2021-12-02_173205.jpg

2021-12-02_173250.jpg

78940_1.jpg

Egy másfajta Motor Viper - 1987

A Stun járgány 1987-es reklámjában szintén prototípusok szerepelnek. A járgány is az, bár első látásra ez nagyon hasonlít a végleges cucchoz. Kb. csak a pilótafülke „metszésénél” és a zászlóknál lehet kiszúrni a dolgot. Ugyanakkor a Motor Viper-nél a reklám végén egyértelműen látszik a turpisság. Talán nem is véletlen, hogy csak pillanatokra látjuk elsuhanni a figurát. Két helyen viszont tisztán látszik, hogy teljesen más a figura feje, illetve a lába is. Na hát szó se róla, azért így se néz ki rosszul…és ez azért nem olyan gyökeresen nagy eltérés, mint az előzőeknél.

2021-12-02_163903.jpg

2021-12-02_164002.jpg

gijoe---1986---motor-viper-p-image-410925-grande.jpg

Sea Slugg / Ice Viper - 1987

Szintén hasonló dolog látható a Cobra Wolf és a Sea Ray reklámjában is. A járgányok nagyjából rendben vannak, de a végén amikor a figurák picit jobban látszódnak, feltűnő, hogy az Ice Viper, és a Sea Slug nem igazán hasonlít önmagára.

seaslug.jpg

iceviper.jpg

sea.jpg

w_4.jpg

 

Furcsa katona a Mobile Command Center-ben - 1987

A szintén 87-es gigajárgány, a Mobile Command Center reklámban viszont nem a sofőr, hanem egy statiszta szerepet betöltő figura az, ami furcsának hat. Ez a szürke karakter, valószínűleg egy Sneak Peek prototípus, de mivel csak oldalról/ hátulról látszódik, ezért ezt nem lehet 100%-osan kijelenteni. A színe alapján Sneak Peek, de feje viszont egészen másként fest, főleg azért, mert ezen úgy tűnik, mintha levehető szemüveg lenne, míg a végleges figura ilyet nem kapott. Az egész fej, az egész sisak egy kicsit másnak néz ki, de ez esetben lehet, hogy csak az érzékcsalódás  miatt látszik levehető vizornak. Egyébként egy Lifeline hátizsákkal igyekeztek feldobni.

2021-12-02_123853.jpg

2021-12-02_170132.jpg

2021-12-02_170142.jpg

Skidmark és Desert Fox prototípusok - 1988

A 88-as Desert Fox reklámban is nagy valószínűséggel prototípusok látszanak. A járgány ugyan egészen hasonlít a véglegesre, de azért van 1-2 részlet, ami így kép alapján némiképp nem stimmel (nekem a padlólemez és a hátsó rész furcsa picit) . Ráadásul a járgány antennája sem látszik. A végén látható Skidmark-nak pedig gyakorlatilag semmi köze a jármű mellé adott sofőrhöz. Más a láb, vékonyak a karok és olyan a fej, mintha levehető sisakos lenne.

2021-12-02_170930.jpg

gijoe---1984---desert-fox-6-wd---skidmark--loose--p-image-315250-grande_1.jpg

Ferret a Kobra parancsnok / Nullifier furcsa vizorral - 1988

Az alábbi reklámot már ismerhetitek, hiszen ezt az anomáliát beválogattam egy korábbi érdekességes cikkbe is. A D.E.M.O.N. és AGP járművek reklámjában szintén nem stimmelnek a sofőrök, de itt olyan megoldást választottak, ami a korábban felsoroltaknál is takarékosabb. Valószínűleg Ferret még nem készült el a reklám forgatásának idejére, ezért a meglévő alkatrészekből összeraktak egy Cobra Commander v3 fejű figurát és lefestették Ferret-szerűre. Ez viszont egyáltalán nem hasonlít a valódi Ferret figurára, úgyhogy érthető módon a reklámban nem nagyon mutatják. Csak két pillanatban lehet kiszúrni. Az AGP sofőrjét Nullifiert szinte csak a reklám végén lehet látni rendesen, de ez a figura nagyjából rendben van kivéve talán a vizorját, ami eléggé más alakúnak tűnik.

2021-12-02_172348.jpg

2021-12-02_172333.jpg

2021-12-02_172317.jpg

hasbro-ferret-figure-1988-v1-1024x1024-28331847123014_1024x.jpg

dsc09609.jpg

Egy teljesen más Track Viper - 1989

A járgányok mellé adott viperákat úgy látszik, sose sikerült elkészíteni teljesen a reklámforgatás idejére, hiszen a HISS sofőr Track Viper-nél is egy mock up figurát használhattak. Sajnos ez a reklám nincs fent sehol jó minőségben, de az utolsó képen a HISS mellett egy fehérnek tűnő figura látszik, fekete csizmával és teljesen eltérő festési motívumokkal. A feje sajnos nem látszik jól, de az se tűnik pirosnak.

2021-12-02_172626.jpg

38759.jpg

Ha tetszett...lájkoljatok :) Köszi a figyelmet

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr816771728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (9) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (34) archivum (34) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (3) bat (24) batman (48) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (5) beszámoló (4) bionicle (7) blacktron (1) black series (40) board games (4) bootleg (15) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (28) centurions (4) chuck norris (1) city (2) classic space (1) clone wars (19) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (1) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (3) dino raiders (2) dino riders (2) diorama (1) disney park (2) double dragon (2) dreadnok (3) droids (8) droid factory (1) duplo (1) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (4) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1103) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (6) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (2) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (5) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (269) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (270) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (34) gijoe figurák (205) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (17) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (271) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (56) gi joe járművek (52) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (39) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (12) gi joe prototype (12) gi joe rajzfilm (19) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (207) gi joe tv (17) gi joe vehicles (44) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gulliver (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (578) hasbro játékok (581) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (183) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (28) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (3) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1197) játékbolt (18) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (9) játékgyűjtők (6) játékipar nagyjai (3) játékok (1195) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (35) játék lelőhely (9) játék reklám (26) játék riport (15) játék tv riport (10) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (17) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (20) karácsonyi játék (22) kártya (3) katalógus (243) kenner (305) kennertoys (293) kenner figurák (290) kenner története (5) képregény (2) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (17) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (16) ko toys (16) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (8) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (441) lego2020 (6) legostarwars (136) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (5) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (4) lego bionicle (6) lego blacktron (15) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (79) lego city (14) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (246) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalogus (189) lego katalógus (185) lego knightskingdom (1) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (7) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (44) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (2) lego solo (4) lego space (84) lego space police (12) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (148) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (2) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (167) lego tehcnic (57) lego tmnt (1) lego történelem (216) lego town (48) lego train (15) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (5) ljn toys (5) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (32) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (2) mattel (13) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (3) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (3) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (37) moder star wars figurák (32) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (12) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (53) potf eu (10) potf expanded (3) potj (9) power of the force (54) power of the force története (15) power of the jedi (11) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (42) prototype (41) pulsar (1) race (1) racers (3) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (1) ravensburger (6) rebels (9) régi játék (918) régi játékok (903) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (25) remco (1) rendezvény (4) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (10) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (2) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (3) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (17) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (573) starwarsfigures (480) starwarsjármű (94) starwarstoys (559) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (571) star wars 30th anniversary (11) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (3) star wars chess (1) star wars clone wars (22) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (1) star wars droids (13) star wars érdekesség (416) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (471) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (78) star wars kártya (3) star wars katalógus (14) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (9) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (67) star wars prototipus (76) star wars prototype (74) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (7) star wars saga (6) star wars saga collection (2) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (97) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (16) technic (28) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (3) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (16) tonka (5) top10 (59) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (6) top10 star wars (8) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (908) town (30) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (5) transformers (59) transformers beast wars (2) transformers g1 (46) transformers g2 (7) transformers katalógus (8) transformers prototípus (2) transfrmers (39) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (192) vintage (683) vintagejátékok (807) vintagestarwars (160) vintagestarwarstoys (160) vintagetoys (798) vintage collection (46) vintage gi joe (251) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (144) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása