10 Érdekes Promóciós készlet a Lego-tól

A játékok kapcsolt, értékesítést elősegítő termékként való használata gyakorlatilag egy idős a globális játékipar kifeljődésével. Számos olyan termékcsoport létezik (üdítő, csoki, gabonapehely stb.), főleg a gyerekeknek szánt termékek esetében, amelyeknél az áruk iránti érdeklődést alaposan meg lehet tolni némi ajándék játék bevetése esetén. Éppen ezért ezt a társítást már ősidők óta alkalmazzák is mind a játék, mind pedig az egyéb termékeket gyártók. Az ilyen cuccok persze sokszor egyediek voltak, kifejezetten a partnercég igényeinek megfelelően készültek és emiatt sokszor érdekes, különleges csomagolással is bírtak. Az együttműködések rendszerint a játékgyártóknak is jól jöttek, hiszen az ilyen akciók segítségével sokszor el is lehetett tüntetni a túlgyártott, beragadt cuccok egy részét is. A blogon rengetegszer foglalkoztam már ilyen promóciós játékokkal vagy promóciós csomagokkal, hiszen ezek a kiadások rendszerint ritkák és érdekesek a gyűjtők számára. Szó volt annó a Chuck E. Cheese G.I.Joe promócióról, a Colgate fogkrém vagy éppen az Uhu ragasztó mellé csomagolt Star Wars figurákról és a Kellogs-féle G.I.Joe figuráról is. Lego promóciós cuccokkal viszont ezeddig még nem foglalkoztam, pedig ez az a játékterület, ahol talán a legtöbb ilyen különleges játék született az évtizedek során. A mai cikkben így 10 ilyen érdekes Lego promó cuccot szedtem nektek össze…de mivel ezekből rengeteg van, így ezt a mai válogatást, majd még továbbiak is fogják követni.

 12415410.jpg

Promóciós cuccok tekintetében a Lego talán a legnagyobb spíler az összes játékgyártó közül. Ők már az 50-es évektől kezdve adtak ki más cégek logóival ellátott termékeket, más termék mellé csomagolt Lego-kat és egyedi, kifejezetten egy céghez vagy eseményhez köthető készleteket is. Az elmúlt 60 évben közel 400 ilyen promóciós cucc látott már napvilágot, úgyhogy van miből válogatnunk, ha a legérdekesebbeket keressük. Ezek általában Amerikában, vagy a nyugat-európai országokban jelentek meg, de azért a hazai gyűjtők számára se ismeretlenek a Lego ilyen terméktársításai, gondoljunk csak a híres Shell promócióra, a Coop Lego pontgyűjtő akcióira vagy éppen a Füles mellé csomagolt kis készletekre. A rengeteg cucc többsége persze bárki számára elérhető volt egykoron és egy bizonyos részük nem is volt éppen egyedi. Én ma ezért inkább azokra az esetekre igyekeztem koncentrálni, amikor vagy a promócióban részt vevő játék vagy legalább a csomagolás valamilyen szempontból egyedi volt. Lássuk hát mit gyűjtöttem össze mára.

273467355_2173393452810758_2298483390895345314_n.jpg

65103524_1344636639019781_6144645058520940544_n.jpg

lego-star-wars-nesquik-nestle-7171-pod-racer-promotional-set.jpg

Weetabix Castle - 1970

Bizony, a történelem első Lego kastélya is egy promóciós készletként látta meg a napvilágot. A Weetabix egy angol műzli márka, ami a világ számos más pontján is kapható. A Weetabix márka és a Lego 1970-től kezdve számos alkalommal együttműködött és többször is rajtuk keresztül lehetett bizonyos egyedi készleteket beszerezni Angliában. Az első közös projekt a kastély volt, ami egy 471 elemből felépülő, színes és meglehetősen szögletes kastély volt. Ugye ekkor még nem létezett Lego Castle, úgyhogy a saját építések mellett ez volt az első lehetőség, hogy bárki is Lego kastélyhoz jusson. A megszerzéséhez a Weetabix reggeliző pelyheken lévő kuponokat kellett gyűjteni és ezen felül 2.5 £-ot kellett befizetni, tehát a rendszer egy kicsit az amerikai mail in offer-ek rendszerét másolta.

001_9.jpg

723c7dd4-a72e-11e6-9a49-1d440cbb73dd.jpg

1971-weetabix-lego-castle.jpg

1591 Danone Truck - 1980

A Lego és a tejtermékgyártók együttműködése elképesztő régre nyúlik vissza. A tejtermékeket és főleg a gyerekek számára készülő tejtermékeket gyártó cégek mindigis felülreprezentáltak voltak az egyedi Lego promóciós cuccok tekintetében. 1980-ban a francia Danone számára is készítettek egy 36 alkatrészből összeszerelhető kis tejeskocsi készletet, amit egy egyedi, nyomtatott Danone logós elem díszített. A szettet egy széles körben (de csak Franciaországban) hirdetett pontgyűjtő akció keretein belül lehetett megszerezni. 1980 január és május között a 4-es csomagolású Danone joghurtok és pudingok csomagolásán található pontokat kellett gyűjtögetni, majd azt 1,2 frank postaköltséggel együtt el kellett küldeni a Danone-nak. Nem sokkal később szintén postán kiküldték a gyönyörű dobozos készletet. Összesen 100 000 darab Danone kocsi talált így gazdára. A cucc manapság nem annyira vészesen ritka, de azért olcsónak semmiképp se mondanám.

1000x800p_1.jpg

8192987523_fd12f38076_b.jpg

s-l1600_106.jpg

s-l500_6.jpg

Nestlé Orzoro – Fabuland promóció - 1985

Természetesen Olaszország se maradhatott ki a különböző Lego promóciókból. Itt vélhetően a kisebb gyerekeket célozták meg, amikoris a helyi Nestlé által forgalmazott Orzoro „konzerves” kakaópor csomagolásaiba zacskós Fabuland figurákat rejtettek. A játékokat társítani a kakaós italporokkal szerintem mindigis telitalálat volt marketing szempontból, úgyhogy ez helyileg egy rendkívül népszerű és összeillő párosítás volt. A promóciót széleskörű reklámkampánnyal is támogatták, ami számos egyedileg készült TV reklámot és egy csomó újsághirdetést jelentett. A figurák egyébként nem voltak egyediek és teljesen random módon voltak felhasználva, viszont egészen ötletes kinder tojás szerű kapszulásban voltak a dobozokba helyezve. A kapszulákban a zacsis figura mellett egy kisebb Fabuland insert és egy Fabuland-os puzzle is helyet kapott, ami azért egy teljesen jó leosztás. Szerintem rendkívül ötletes kis terméktársítás volt és a reklámok is aranyosak voltak. A zacsis figurák manapság is sokszor fel szoktak bukkanni.

 

308462298_612656213705318_8526435621246316143_n.jpg

orzo.jpg

orzo3.jpg

z6gw3phqj356.jpg

1560 Basic Building Set Crest fogkrém promóció - 1985

A fogkrémhez kötött játékpromóciók hagyománya rendkívül hosszú múltra tekint vissza. Volt ilyen próbálkozás annak idején a Star Wars figuráknál is. Ha belegondolunk ez logikus is, hiszen a gyerekeket valahogy mindig rá kellett venni a fogmosásra, tehát ha ehhez egy játékpromóciót kapcsolunk, akkor azzal mindkét cég csak nyerhet. A Crest nevű márka elsősorban az amerikai piacon ismert, a Procter & Gamble tulajdona, úgyhogy nem is meglepő, hogy a Crest fogkrémhez kötődő Lego promóció is Amerikában futott. 1985-ben két Crest fogkrém megvásárlása esetén a 1560 Basic Building Set-et lehetett megszerezni, egy 27 alkatrészből álló kis mini szettet, amit egyébként direkt promóciós célokra gyártottak. A szettet az év végén egy Pepsi promócióhoz is felhasználták, szintén Amerikában, de akkor már Pepsi matricát nyomtak rá.  

44563757_1178304978986282_7822891091207651328_n.jpg

1560-3.jpg

s-l1600_1_40.jpg

s-l1600_2_22.jpg

44810159_1178306748986105_2545861174876962816_n.png

Egyedi Lego szőnyegek a Quelle-től – 80-as évek vége, 90-es évek eleje

A Quelle-t, a neves német csomagküldő céget, szerintem senkinek se kell bemutatni, hiszen egykoron hazánkban is százezrek csorgatták a nyálukat az Ausztriából vagy Németországból behozott Quelle katalógusok kínálatára. Később persze nálunk is lehetett már tőlük rendelni, de aztán 2009-ben a válság következtében a cég sajnos megszűnt. A 70-es években ugyanakkor a Quelle rendkívül sikeres volt és Németországban, illetve Ausztriában természetesen Lego-kat is lehetett rendelni a katalógusokból. A Lego már 1980-ban is adott ki játszószőnyegeket, amelyen játszva a gyerekek egy mozdulattal összepakolhatták a szanaszét heverő Lego cuccaikat. A következő években többször, többféle ilyet is a piacra dobtak, ám ezek rendszerint simák, egyszínűek voltak. 1987-1992 között ugyanakkor a Quelle részére gyártottak különböző, Lego-khoz illeszkedő mintával ellátott változatokat is. Olyanokat, amelyeket a Town, Space, Castle, vagy éppen a Pirates készletekhez lehetett használni, mint „terepasztal”. Az ilyen szőnyegek csak a Quelle katalógusból voltak rendelhetőek és csak több Lego készlettel együtt lehetett megrendelni, igencsak borsos 130-170 márkás áron. Az akció persze igencsak népszerű volt, de ennek ellenére ma ezek a szőnyegek azért elég ritkák. A fajtától és állapottól függően manapság 15-40 000 ft között mozog az áruk.

305963500_605137204457219_5066819967170249430_n.jpg

306863740_605131697791103_3372167394959602812_n.jpg

cloth07.png

1952 Dairy tanker - 1989

Amint azt említettem a Lego rendkívül gyakran vett részt közös akciókban különféle tejtermék gyártókkal. A dán gyártókat különösen kedvelték, így legalább 3 olyan egyedi készlet is létezik, amit ilyen cégek számára készítettek. 1989-ben a 115 alkatrészből álló 1952 Dairy Tanker volt ilyen, amelyet az MD Danmark Internationale Mejeri (ma már Arla) azaz a Nemzetközi Dán Tejgyár logójával díszítettek. A készlet érdekes módon, egy 1989-ben rendezett országos közlekedési verseny apropójából készült. Az MD márkájú tejes dobozokról úttest és útjelző tábla szimbólumokat kellett kivágni, ezekkel lehetett részt venni a játékban. A részt vevők ezután egy 16 oldalas kis Lego füzetet kaptak, amelyben a táblákat megfelelő helyekre ragasztva különböző közlekedésbiztonsági feladatokat lehetett megoldani, illetve megtanulni. A versenyben részt vevők a füzet segítségével rendelhették meg a 1952 Dairy Tanker készletet is, mintegy 64,85 dán korona ellenében (ez nem volt valami kevés…520 akkori forintnak felelt meg, ami ma kb. 10 000 mai forintnak felel meg), tehát ez nem ajándék cucc volt, csak exkluzív. Manapság is nagyon keresett és éppen ezért igencsak drága.

md.jpg

b901607d-93a3-4aa5-9192-578038519dd6.jpg

img001.jpg

2022-11-22_145005.jpg

2022-11-22_145048.jpg

2022-11-22_144948.jpg

35 éves a WDR promóció - 1989

Néha az is előfordul, hogy a promóciós készlet célja nem az értékesítés, hanem lokálisan, egy adott cég neves évfordulójáról emlékezik meg így a Lego. Így volt ez 1989-ben is, amikor a német Westdeutsche Rundfunk (WDR) TV adó 35. születésnapjára adtak ki egy némiképpen egyedi készletet. A WDR Észak-Rajna-Vesztfália tartomány közszolgálati adója, így ezt a speciális készletet is csak ebben a régióban forgalmazták. A készlet alapja a 6661 TV Van volt, amit a fő nyomtatott elem, WDR-esre cserélésével alakítottak át. Az elemcsere miatt ugyanakkor a dobozon található képet és magát a dobozt természetesen nem cserélték le, ehelyett egy WDR-es matricát raktak az ilyen készletekre. Ez a változat emiatt rendkívül keresett.

03_157.jpg

01_194.jpg

02_177.jpg

1690 Colgate Helicopter - 1990

A fogkrémes promóciók természetesen nem értek véget a Crest-es Basic cuccal, volt még erre a terméktársításra más példa is bőven. Például a 1690-es Helicopter is, aminél egy Colgate junior fogkrémet és egy 1630 Helicopter Town készletet házasítottak össze egy érdekes dobozba. A promóció csak Spanyolországban volt elérhető és a helikopter teljesen megegyezett az eredeti 1630-as készlettel. Mégis, így egyben, főleg bontatlan formában rendkívül kevés maradt fenn belőle, hiszen melyik gyerek ne bontotta volna ki ezt a fogkrémet a játékért?

1000x800p_1_1.jpg

2022-11-22_195817.jpg

Japán karácsonyi Coca Cola promóció a 1177 Santa’s Truck készlettel - 2000

A Coca Cola és a Lego az évek során nagyon sokszor együttműködött 1-1 promóció erejéig többek között Japánban is.  2000-ben például a 1177 Santa’s Truck nevű karácsonyi „télapó mobil” készletet lehetett tőlük megszerezni. Azt pontosan nem találtam meg, hogy miként árusították, de maga a készlet egy 22 alkatrészből felépíthető járgányt, egy télapó figurát, egy jegesmedvét és egy nyomtatott karton hátteret tartalmazott. A cucc egyes részeit persze máshol is felhasználta a Lego, de ez a télapó figura, a Coca Cola matricák és a kartonháttér egyedi volt ebben a készletben. Bár annyira nem extrém ritka, de azért húzós áron mozog manapság.

lego-1177-japanese-coca-cola_1_1fae152d1cb8339aa60e4b04c1e14d1b.jpg

 

1000x800p_2.jpg

1177-1.png

7 Eleven / Coca Cola focis figuracsomag - 2002

Amint azt már mondtam a Lego és a Coca Cola több alkalommal és több országban is együttműködött bizonyos promóciók esetében. Így volt ez 2002-ben is, amihez ekkor még egy cég, a 7 Eleven is csatlakozott. A 7 Eleven egy amerikai bolthálózat, ami kisebb üzleteket és benzinkutakat üzemeltet Amerikában és a világ minden táján.  2002-es japán-dél-koreai közös rendezésű futball világbajnokság ideje alatt, ha a taiwani vagy a hong kong-i 7 Eleven-ekben vettél két sima vagy két Light Coca Colát és kifizettél 2,5 (taiwani vagy hong kong-i) dollárt, akkor egy különleges bliszteres Lego figura csomagot kaphattál, amelyben 3 focival kapcsolatos Coca Cola-s figura volt megszerezhető. A figurák nem voltak egyediek, azokat a világ más tájain is meglehetett szerezni polybag-es formában, de a 3-as leosztás és az érdekes kartonos, bliszteres csomagolás miatt ez ma is egy keresett, különleges cucc. Az ára is az…

 

308373123_612652217039051_7449572722593751917_n.jpg

rare-lego-coca-cola-promo-card-7eleven.jpg

Ha tetszett a válogatás nyomjatok egy like-ot...és akkor jövő héten jelentkezem majd egy újabb 10-es adaggal. 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4017985302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása