Lego Town insert 1980-ból
Lego Town insert 1980-ból

Ma ismét egy 1980-ból származó kihajtogatható Lego insertet hoztam nektek, ami talán a Lego egyik legemberségesebb arculatát mutatja. Ez a papíranyag a Town cuccokra koncentrál és csupa mosolygós arcot, mosolygós gyereket illetve csupa kedves készletet láthatunk. Az egész valahogy egy békebeli hangulatot áraszt. Technikailag nyilván nem ezek voltak a legbrilliánsabb készletek, de akkoriban bármelyik gyerek boldogan elfogadta volna őket.

01_146.jpg

02_133.jpg

03_116.jpg

04_108.jpg

05_92.jpg

Találatok az archívumokból 27.
Találatok az archívumokból 27.

Az utóbbi időben megint összegyűlt egy gyűjtésre való újságcikk a játékok hazai történetéből, ezért most ezt megint elétek tárom. A szabadidőmben gyakran kutatom a játékok régi nyomait a különféle archívumokban és szerencsére rengeteg anyag létezik főleg a 80-as, 90-es évekből, a blog témájába vágó játékokról, így van mit kutatni. Eredetileg játékreklámokat akartam vadászni, de sajnos abból most még nem találtam eleget, így maradtak a szokásos ...

1988-as amerikai G.I.Joe katalógus
1988-as amerikai G.I.Joe katalógus

Vasárnaptól indul a négy héten át tartó adventi katalógusos sorozatom, de még előtte, mindenképpen meg szerettem volna mutatni nektek ezt a papírárumat is. Ez egy nagyon ismert, amerikai, kihajtogatható Joe katalógus, ami az 1988-as újdonságokat mutatja be egészen részletesen. Azt hiszem ezeket a cuccokat senkinek se kell itthon bemutatni, hiszen ennek az évnek a termése később nálunk is egészen nagy mennyiségben beszerezhető volt a rendszerváltás után. Gyerekként ...

Top 10 - Matchbox termékvonal, ami újítani próbált
Top 10 - Matchbox termékvonal, ami újítani próbált

A Matchbox márkával és annak történetével viszonylag ritkán szoktam foglalkozni, mert mondjuk úgy, hogy nem vagyok a téma szakértője, csak rendelkezem erről is némi felületes ismeretanyaggal. Ugyanakkor a Matchbox is fontos része volt a gyerekkorunk játékainak, így néha kötelességemnek érzem, hogy ezzel a témával is foglakozzak egy kicsit. A Matchbox-ról az embereknek általában, a nagyjából realisztikus, 1:64-es méretarányú kisautók ugranak be, amikkel jókat ...

Lego Technic Star Wars insert 2000-ből
Lego Technic Star Wars insert 2000-ből

Sajnos tegnap az ügyes-bajos dolgaim miatt elmaradt a szokásos heti Lego papíráru bemutatás, de most pótolom a hiányt. A mai alanyunk egy 2000-ből származó Technic insert lesz, ami a főoldalon az akkor megjelenő Tehcnic alapú Star Wars készletekre fókuszált. Bár én nem különösebben szívlelem ezeket a cuccokat, de tény, hogy egyedi színfoltjai voltak az akkori Star Wars kínálatnak és sokan még manapság is nagyon kedvelik őket. Később ugyanakkor nem folytatták az ...

1994-es Kenner Batman katalógus/poszter
1994-es Kenner Batman katalógus/poszter

A múltkori egészen jól sikerült Batman poszter után , most megmutatom nektek a másik darabot, ami azzal együtt került a birtokomba. Ez is egy európai példány, de szerencsére kevesebb vonalra koncentrál, mivel 94-ben még nem volt olyan sokféle Batman széria. Az első oldal kizárólag az Animated-ről szól, ami az összes Batman vonal közül a legközelebb áll hozzám, leginkább a rajzfilmhez kötődő pozitív érzéseim miatt. A másik oldalon pedig a Legends of Batman ...

Star Wars játékjárművek története - 19.rész
Star Wars játékjárművek története - 19.rész

Z-95 Headhunter

z-95-starfighter_95f8ed4b.jpeg

A Star Wars játékjárművek története sorozatomban most egy kicsit talán kevésbé ismert, ritkábban használt járgánnyal fogok foglalkozni, ami ugyanakkor nekem mindig tetszett. A Z-95 Headhunter nem szerepelt túl sok helyen és játékokat is csak ritkán csináltak belőle, de mivel egyrészt az egyik legnépszerűbb, legikonikusabb Star Wars járgány előd típusának számít, másrészt a története is egészen érdekes ezért úgy gondoltam, hogy ez is ...

1974-es német Lego katalógus
1974-es német Lego katalógus

A mai szokásos Lego katalógus rovatban egy igazán régi darabot hoztam nektek, az 1974-es esztendőből. Szerintem ennyire régi darab még nem is szerepelt a blogon, úgyhogy itt az ideje megszemlélni, milyen is volt a 70-es évek közepén egy kisebb terjedelmű, de füzetes formátumú Lego papíráru. Ez egy 6 éven felüliekre koncentráló, egészen egyedi küllemmel bíró német kiadvány, ami leginkább a bonyolultabb univerzális építőkészletekre és azok kiegészítőire ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 26.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 26.rész

A kiadatlan Power of the Force Power FX szettek

123541633_10157703024963479_6601567989153006767_n.jpg

A Power of the Force 2 éra nem csak a sokféle figurájával és a szép járgányaival utalta le a 90-es éveket Star Wars szempontból, hanem a playset-ek és dioráma jellegű kiegészítők tekintetében is egészen jó dolgokat villantott. Ugyan azt nem mondanám, hogy ezek voltak minden idők legütősebb Star Wars cuccai, de tény és való, hogy volt egy pár, ami egészen jól sikerült és az sem utolsó szempont, hogy ezek ...

1988-as holland Transformers katalógus
1988-as holland Transformers katalógus

A vintage katalógusok világában a holland az egy külön kategória. Az összes nemzet egyedi játékkatalógusai közül ugyanis ezeknek páratlanul szép a minősége mind a képek, mind az anyag, mind pedig a borítók tekintetében. Az egyediséggel sincs általában probléma, ott vannak például a holland képregényes G.I.Joe katalógusok, amelyek teljesen máshogy néznek ki, mint a többi nemzet Joe katalógusai. Ez a darab is egészen egyedi. Füzet formátumú, mint az európai ...

Lego Basic insert 2000-ből
Lego Basic insert 2000-ből

A mai szkennelés rovatban a létező legalapabb insertet fogom nektek megmutatni, hiszen...a Basic-nél "alapabb" Lego téma gyakorlatilag nem létezik. Ez tényleg minden Lego témák kiindulópontja, hiszen az ilyen készletekben lényegében csak színes elemek, többségében kockák voltak megtalálhatóak (persze még ablakok, kerekek stb.), amelyekből nem egy konkrét dolgot, hanem szinte bármit meg lehetett építeni. Sokszor olvasom azt a véleményt, hogy a mai készletekből nem ...

Találatok az archívumokból 26.- Már megint játékos újságcikkek
Találatok az archívumokból 26.- Már megint játékos újságcikkek

Elég régen volt már újság szemezgetős Találatok az archívumból cikk, úgyhogy úgy gondoltam épp itt az ideje, hogy megint beletúrjak egy kicsit a gépemen található tonnányi PDF-be, amiket annó még az Arcanum archívumból mentegettem le. Tudjátok, hogy mindig keresem-kutatom (az általam favorizált) régi játékok nyomait mind a régi újságokban, mind pedig a videós archívumokban, amikor pedig összegyűlik egy adag találat, akkor ezeket egy válogatás formájában ...

G.I.Joe Micro Collection insert 1988-ból
G.I.Joe Micro Collection insert 1988-ból

Az egyik múlt heti csomagomban találtam egy 1988-as G.I.Joe insertet, ami az úgynevezett Micro collection figurákat hirdette. Erről rögtön eszembe is jutott, hogy ezekről a mini G.I.Joe-król viszonylag kevésszer szokott szó esni, pedig itthon is sokan találkozhattak velük gyerekkorukban.

02_127.jpg

Nem csak a Star Wars figurák esetében, hanem gyakorlatilag minden játékvonalnál, minden időszakban előfordult, hogy az akciófigurák mellé különféle figyelemfelkeltő ajándék ...

Kihajtogatható Lego Space insert 1983-ból
Kihajtogatható Lego Space insert 1983-ból

Sajnos tegnap teljesen elfeledkeztem a szokásos heti Lego papíráruról, de ezt most természetesen pótolom. Ma egy 1983-as egészen bájos kihajtogatható insertet hoztam nektek, ami kizárólag a Space témára koncentrál. Ugyan az adott évből már szerepelt itt hasonló , így a képek is ismerősek lehetnek, de az a darab egy kombinált, Town-Space insert volt, ez pedig csak egyedül Space. A képek magukért beszélnek, igazából a szokásos korabeli minőséget látjuk, de külön ...

Egy érdekes kincsvadászat története... a Kenner egyik elhagyatott épületéből
Egy érdekes kincsvadászat története... a Kenner egyik elhagyatott épületéből

Egy újabb érdekes történetet szeretnék megosztani veletek, amit a korábban már említett Star Wars / Kenner gyűjtő Sean Lehmkuhl osztott meg a nagyközönséggel. Sean egy történészi vénával megáldott, folyamatosan kutató-kereső Star Wars gyűjtő, aki páratlan mennyiségű belsős ereklyével rendelkezik a Kenner gyár berkeiből. Ezt persze egyrészt annak köszönheti, hogy Cincinnati-ben él, tehát a Kenner szempontjából helyi illetőségű, így egy csomó volt Kenner ...

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (5) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (1) bat (24) batman (46) batman and robin (5) batman animated (18) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (3) beszámoló (2) bionicle (4) blacktron (1) black series (37) board games (4) bootleg (11) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (3) chuck norris (1) clone wars (16) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (2) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (7) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (4) érdekesség (894) érdekességek (4) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (244) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (245) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (5) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (32) gijoe figurák (197) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (13) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (246) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (54) gi joe járművek (50) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (197) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (1) hamis figura (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (487) hasbro játékok (491) hasbro katalógus (4) heman (5) heti video (125) he man (6) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (4) japanese gi joe (2) japan star wars (1) jap live (1) játék (994) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (994) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (16) kártya (3) katalógus (173) kenner (271) kennertoys (263) kenner figurák (257) kenner története (5) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (15) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (14) ko toys (14) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (3) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (357) lego2020 (5) legostarwars (121) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (12) lego at-st (4) lego basic (1) lego bionicle (1) lego blacktron (13) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (66) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (180) lego exploriens (6) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jurassic park (1) lego katalogus (128) lego katalógus (124) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (25) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (3) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (72) lego space police (11) lego space története (12) lego speed racer (1) lego spyrius (7) lego star wars (137) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (8) lego studios (2) lego super heroes (4) lego szett (163) lego tehcnic (44) lego tmnt (1) lego történelem (174) lego town (37) lego train (13) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (1) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (10) maxx fx (1) mb (12) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (23) moder star wars figurák (22) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (5) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (3) paradisa története (3) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (45) potf eu (9) potf expanded (2) potj (4) power of the force (45) power of the force története (7) power of the jedi (5) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (34) prototype (33) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (8) régi játék (749) régi játékok (743) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (7) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (12) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (14) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (487) starwarsfigures (412) starwarsjármű (90) starwarstoys (476) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (485) star wars 30th anniversary (6) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars black series (1) star wars clone wars (17) star wars coin (2) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (334) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (397) star wars force awakens (6) star wars japan (1) star wars jármű (74) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (3) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (61) star wars prototipus (69) star wars prototype (67) star wars rebels (14) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (5) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (93) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) társasjáték (14) technic (18) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (5) top10 (50) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (4) top10 matchbox (2) top10 sorozat (4) top10 star wars (2) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (722) town (21) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (3) transformers (55) transformers beast wars (2) transformers g1 (42) transformers g2 (6) transformers katalógus (6) transformers prototípus (2) transfrmers (35) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (126) vintage (557) vintagejátékok (677) vintagestarwars (151) vintagestarwarstoys (150) vintagetoys (670) vintage collection (44) vintage gi joe (226) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (133) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása