G.I.Joe, Transformers... stb. vonatszettek és versenypályák a Tyco jóvoltából

A Tyco céget 1926-ban alapíották és már a kezdetektől fogva H0 méretű modellvasutak készítésével foglalkoztak. A cég egy igazi klasszikus amerikai játékgyártó volt, amely a vasutakon kívül később kivette a részét a 80-as, 90-es évek akciófigura lázából is. (Dino Raiders, Cadillacs &Dinosaurs, Double Dragon stb.) A cég történetével egy későbbi cikkben fogok részletesebben foglalkozni. Ma, így bevezetésként az a fontos rész számunkra, hogy a számos problémával küzdő céget 1981-ben megvásárolta a Savoy Industries és ez változtatta meg gyökeresen a Tyco szemléletét a játékok iránt.  Ekkor kezdtek el nyitni a vasútkészletek és az autós versenypályák mellett az elektronikus játékok valamint az akciófigurák felé. A szerteágazó tevékenységek mellett viszont a „hagyományos” játékaikat is igyekeztek feldobni egy kicsit a kor trendjeinek megfelelően. Arról már beszéltem, hogy a 80-as években a játékgyártók licenszeket halmoztak fel és saját játékvonalak százait hozták létre. A Tyco is persze hozott létre saját figura vonalakat, de emellett ők igyekeztek mások sikeres brandjeit is felhasználni, a vasúti és egyéb elektronikus játékaik felfuttatása érdekében. Ennek jogi részleteit sajnos nem tudtam kikutatni, ám gyanítom, hogy ilyenkor a Tyco megvette vagy megkapta a jogot az adott brandre, hogy játékvasutat készíthessen hozzá. Aztán az eredeti jogtulajdonos gondolom részesedést kaphatott az eladások után. A kor legmenőbb játékmárkái mellé, film és tv sorozat jogot is szereztek, így 1983-tól a Tyco kiadott ilyen licenszelt készleteket is. Kicsit olyanok voltak mint manapság a Hot Wheels a kisautóknál….csak vonattal. Ma ezeket a készleteket veszem sorra.

Egy Tyco stock car set 

Vonatos szettek

Ezek az elektronikus irányítású H0-s kisvonat szettek meglehetősen egy kaptafára készültek. A tyco az alap vonatos szettjei elemeit festette át és kombinálta néhány kisebb, egyedi elemmel. Általában egy ilyen szett egy mozdonyt, pár kocsit, egy egyszerű pályát és néhány apró kiegészítőt tartalmazott illetve az elektromos irányítás alkatrészeit. Kaphatóak voltak hozzájuk plusz alkatrészek, amelyekkel egyedi sinpályákat lehetett kiépíteni. Lássuk milyenek születtek.

G.I.Joe Electric train and battle set -1983

A készletnek a nevén kívül azért túl sok köze nincs a G.I.Joe-hoz. A G.I.Joe matricákkal ellátott, átfestett sima vasúti kocsik mellett a készlet tartalmazott egy tereptáblát, egy hidat, egy helikoptert, pár tankot (zöldek a joek, kékek a kobrák) és persze egy csomó apró kis katonát, amelyek a két harcoló felet testesítették meg. A vonat természetesen hajtható volt az összerakott sinpályán, amit azért nem bonyolítottak túl az ovális alakkal.

 

A-Team action train set – 1984

Ez a szupercsapat ihletésű készlet meglehetősen sokban hasonlít az előzőre. A pálya szinte teljesen megegyezik a G.I.Joe szett táblájával. A vonatkocsikon kívül tartalmaz még, hidat, tankokat, ládákat, helikoptert, ejtőernyősöket, ellenséges erőket, a szupercsapat tagjait és persze a legendás furgont is. A furgonhoz egy ilyen rámpás kilövőt is adtak. Ez egész ötletes.

 

Transformers electric train and battle set – 1985

Az összes közül talán ez a legegyedibb készlet. A tábla itt egy kicsit más és egy erőmű épületeit lehet feltenni rá. A vonatnak minden kocsija egy minimális mértékben átalakítható, így azért megőrizték a Transformerses jelleget. Persze azért ezt nem bonyolították túl. A készletben ezen kívül még H0 méretű autobot és decepticon mini harcosok voltak, persze csak sematikus, egybeöntött műanyag formátumban. Nekem ezek közül ez tetszik a legjobban.

 

M.A.S.K electric train and action play set -1986

Érdekes egy szett. A vonatot igyekeztek felturbózni és MASK jellegűvé varázsolni. Ez szerintem sikerült. A nagy táblát teljesen kihagyták és helyette a Boulder Hill főhadiszállás rakható fel a sinek mellé. A szupercsapatos szett járgányát, rámpáját és dobozait itt egy az egyben újra felhasználták.

Rambo electric train and battle set - 1986

A tábla jellege hasonlít a G.I.Joe és A-Team szettek tábláihoz….de nem csak a tábla, a híd és a katonák is szerepeltek már a fentebbi szettekben. A vonat elemein sincs túl sok változtatás, szinte mindegyik kocsi újrafelhasznált. Talán az összes közül ez a legsemmitmondóbb.

Verseny szettek

A Tyco hasonló elven működő versenyautós szetteket is gyártott. Természetesen ezekből is készültek licenszelt változatok. A méretük US-1 és a kiegészítőik egy része teljesen hasonló a vonatos szettekéhez. Valamelyik a Truck némelyik pedig a slot caros szettekből lett kialakítva. Plusz alkatrészekkel ezek is tunningolhatóak, bonyolíthatóak voltak. Egy ilyesmi elektromos autós versenypályája volt annó a nagybátyámnak is, bár nem emlékszem, hogy Tyco volt-e. 

G.I.Joe high adventure set -1984

A pálya kivételével a többi rész nagyon hasonló a vasutas szetthez. A katonák, a híd, az ejtőernyősök mind ugyanazok. A pálya viszont egy széles vájatos versenypálya, ahol katonai járműveket lehetett mozgatni. A Tyco Us-1 Truck szettjein alapul.

Transformers electric racing set -1985

Az egészen jól sikerült. Ez a Tyco slot car versenyszettjéből lett átalakítva Transformerses külsejűre. Az autók némiképp átalakíthatóak voltak robotokká és egész jól néznek ki. Ráadásul világítottak a sötétben és legalább itt nem oválpálya volt.

A-Team action racing set  -1984

Természetesen a szupercsapathoz is kiadták a versenypályát. Ez egy ugrórámpával ellátott, sima nyolcas alakú pálya....nem túl izgalmas. Természetesen a GMC Van az egyik, egy rendőrkocsi a másik autó, amit a szettben találunk.

 

Thundercats Race to the eye of thunderra -1986

Talán itt tették oda magukat a leginkább a tervezők ami a kreativitást illeti. Thundercatses kocsik, hegy, ugrató, sziklák és egy egészen szép Cat's lair épület járt a kicsit sima vonalvezetésű versenypályához. A cuccok szerintem kompenzálják az egyszerűbb vonalvezetést. Ezek közül ez tetszik a legjobban. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9713553341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (6) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (32) archivum (32) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (1) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (4) beszámoló (2) bionicle (5) blacktron (1) black series (38) board games (4) bootleg (13) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (25) centurions (3) chuck norris (1) city (1) classic space (1) clone wars (18) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (3) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (6) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (7) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (4) érdekesség (980) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (255) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (256) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (32) gijoe figurák (203) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (257) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (55) gi joe járművek (51) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (37) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (10) gi joe prototype (10) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (203) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (3) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (523) hasbro játékok (527) hasbro katalógus (5) heman (6) heti video (147) he man (7) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1077) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (7) játékgyűjtők (3) játékipar nagyjai (2) játékok (1076) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (23) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (202) kenner (286) kennertoys (276) kenner figurák (270) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (6) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (390) lego2020 (6) legostarwars (127) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (1) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (2) lego bionicle (2) lego blacktron (14) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (74) lego city (10) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (3) lego érdekesség (209) lego exploriens (7) lego extreme (1) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jurassic park (1) lego katalógus (149) lego katalogus (153) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (6) lego paradisa története (2) lego pirates (25) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (80) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (142) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego studios (2) lego super heroes (4) lego szett (164) lego tehcnic (47) lego tmnt (1) lego történelem (187) lego town (43) lego train (13) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (8) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (3) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (11) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (30) moder star wars figurák (27) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (7) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (11) nemzetközi star wars (3) nerf (3) nes (1) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (5) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (49) potf eu (10) potf expanded (3) potj (5) power of the force (50) power of the force története (12) power of the jedi (7) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (38) prototype (37) race (1) racers (2) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (9) régi játék (817) régi játékok (805) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (20) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (9) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (1) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (2) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (15) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (522) starwarsfigures (441) starwarsjármű (94) starwarstoys (509) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (520) star wars 30th anniversary (8) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (1) star wars chess (1) star wars clone wars (20) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (368) star wars érme (2) star wars ewoks (5) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (428) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (75) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (7) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (64) star wars prototipus (72) star wars prototype (70) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (6) star wars saga (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (94) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (21) teenage mutant ninja turtles (1) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (8) tmnt (13) tonka (5) top10 (54) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (4) top10 matchbox (2) top10 sorozat (4) top10 star wars (6) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (796) town (26) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (3) transformers (56) transformers beast wars (2) transformers g1 (43) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (36) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (154) vintage (605) vintagejátékok (727) vintagestarwars (154) vintagestarwarstoys (154) vintagetoys (718) vintage collection (44) vintage gi joe (237) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (138) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) winspector (1) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása