Kevésbé ismert játékvonalak - 4.rész - Az Indiana Jones figurák

Ebben az új cikksorozatomban olyan játékvonalakat mutatok be nektek, amelyek némiképp kevesebb figyelmet kaptak annak idején és manapság is sokkal kevesebben gyűjtik őket, mint a fősodorba tartozó játékokat. 

1.rész. Rendőrakadémia (KATT IDE ÉS MEGNYILIK) 

2.rész. Double Dragon  (KATT IDE ÉS MEGNYILIK) 

3. rész MacGyver (KATT IDE ÉS MEGNYÍLIK) 

4. rész Az Indiana Jones figurák

Bár már 1981 nyarán bemutatták Geroge Lucas második híres filmes franchise-ának első darabját az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóit, de a filmhez készült játékok csak jóval később jöttek ki.

raid2.jpg

Érdekes, hogy a filmbemutató előtt Geroge senkivel sem szerződött le a játékok a gyártására, hiába keresett egy rakás pénzt korábban a Kenneren. 1982-ben aztán Lucas végül maradt a bevált játékgyártónál, úgyhogy a Kennernek másodszor is rohamtempóban kellett figurákat előállítani.

 kijstands.jpg

Az első hullám 1982 végén került az üzletekbe. Mindössze 4 figurát (2 gonosz és 2 pozitív karakter) és 2 playsetet (egyes források szerint ez már csak a következő év elején jelent meg) állítottak csatasorba, plusz kicsit később egy mail-in figurát.A figurák minősége, felépítése és csomagolása erősen a vintage Star Wars figurákat idézi. A Kenner nem igazán tért el a bevált módszertől. Viszont a figurák kaptak a térdeknél 1-1 plusz mozgatási pontot, így ezek nem 5, hanem 7 ponton voltak mozgathatók. Felszerelésekből nem túl sokat csomagoltak a figurák mellé.  A csomagolás minősége jó, a megszokott színvonalú. A grafika próbált a film jellegéhez igazodni, ám szerintem nem lett túlságosan vevőcsalogató. A bliszter mellett pedig egy filmből kiemelt képet láthatunk a karakterről, csak úgy, mint a vintage Star Wars figurák többségénél.

Indy – Az elmaradhatatlan ostorral és a forgótáras pisztollyal

599_1.jpeg

2018-01-27_191404.jpg

Marion Ravenwood – mivel a figurát egy csipkeruha takarta ezért neki nem járt térdizület. A figura mellé csak egy kis majom szobrot adtak „felszerelésnek”.

 2018-01-27_191445.jpg

Todt – Pisztollyal és bőrkabáttal (ez a figura szerintem zseniális lett)

2018-01-27_191511.jpg

ij-rotla-toht-moc-1.JPG

Cairo Swordsman – Vászon ruhákkal és karddal

 

2018-01-27_191339.jpg

35f03b687032d1972fe1079cb53c6337--indiana-jones-figures-raiders.jpg

Mail in Belloq (Ceremonial robe) – Meglehetősen ritka figura, vászonruha, nyaklánc és a pálca járt hozzá. Egészen jól néz ki.

Map Room Playset – Járt hozzá egy arab ruhás Indy figura is. Ezt külön cardosként nem lehetett megszerezni.

kenner-indiana-jones-map-room-playset_1.jpg

2018-01-27_191647.jpg

Well of the souls Playset

 kenner-indiana-jones-well-of-souls-playset.jpg

header.jpg

A figurák nem lettek túl sikeresek és ugye meglehetősen későn jelentek meg. 1983 végén még 4 figurát, 1 playsetet, 1 lovat, 1 járművet és nem sokkal később egy 12 inches figurát csaptak a játékvonalhoz, de a dolog ettől sem lett sokkal rózsásabb. A figurák mindenben hasonlóak voltak az előző éviekhez.

Belloq – Ez a sima „tábori” öltözékes változat. Egy térkép szerű kiegészítőt adtak mellé.

 

German Mechanic – egy csavarkulccsal

2018-01-27_191618.jpg

Indy as German Solider – Német egyenruhás Indy, Panzerschreckel (igen tudom, hogy ez nem igazi Panzerschreck)

s-l1000.jpg

letoltes_1_1.jpg

Sallah – Vászonruhával, fáklyával

1300371319_m.jpg

Arabian Horse

72780a_lg.jpeg

bu-fxkdiaaailvu.jpg

Streets of Cairo playset – A félszemű gonosz karakterrel és egy kuporgó Marionnal.

indiana-jones---kenner---raiders-of-the-lost-ark---streets-of-cairo-p-image-321043-grande_1.jpg

header_1.jpg

Desert Convoy truck

letoltes_3.jpg

indiana-jones---kenner---raiders-of-the-lost-ark---desert-convoy-truck-p-image-321856-grande.jpg

12” Indy – Teljesen megegyezett a „baba” a 12”-es Han Solo figurával, csak teljesen új ruhákat kapott.

 kenner---raiders-of-the-lost-ark---indiana-jones--12---action-figure--p-image-288488-grande.jpg

Ezen kívül létezik még egy szent grál kategóriájú figura is a vonalban. A Belloq (Ceremonial Robe) figurából ugyanis készült cardos változat, ám az nem került már ki az üzletekbe. Mivel létezik belőle azért pár (elvileg 10), ezért sokan úgy gondolják, hogy ezek kvázi termékminták voltak.

 belloqafa85a.jpg

A játékvonal nem volt sikeres, ezért nem folytatták a figurák kiadását. A következő filmhez a Kenner már nem is akart játékokat gyártani és Lucasék sem voltak annyira elégedettek az eddigi figurákkal, így a következő Indiana Jones filmhez a játékokat már az LJN készíthette 1984-ben.

indiana-jones-temple-doom-resin_1_b230fe45cefa191b91f3e4ec9107eafd.jpg

Az LJN kicsit reformált a figurákon. A méretüket megnövelte 5 inchesre és a kiegészítők számát is igyekeztek megnövelni. A figurák mozgatási pontjait is megváltoztatták. A térdek helyett immáron a könyökök lettek a mozgathatók. Az első szériában elméletileg 6 figurát adtak ki, ám ezek közül lényegében csak 3 került ki az üzletekbe. Short Round kétféle színű változata és Willie csak prototípus formában létezik. 

Indy - Szerintem ez egy egészen jól sikerült figura volt. 

indianajonesmoc0410.jpg

ljn---indiana-jones-and-the-temple-of-doom---indy---mola-ram--loose--p-image-238160-grande.jpg

Mola Ram - A sisak és a pálca szerintem nagyon jól sikerültek

g_carded_molaram1_ljn.jpg

indianamolaram0827.JPG

Giant Thugee

1984-indiana-jones-and-the-temple-of-doom-giant-thuggee-figure-ljn-80s-moc-0da4ad8cbb476cf94c7346195c358850.jpg

img-3489_orig.jpg

Short Round / Willie 

1_1.jpg

Ez a vonal sem lett sikeres, így nagyon hamar elkaszálták, pedig így a képek alapján egészen jól sikerült az a 3 figura , amit meg is lehetett venni. Ezután 17 évig nem lehetett Indiana Jones figurákat találni a játékboltok polcain. 

Nos kedves olvasó köszönöm a figyelmet. :) Ha idáig eljutottál kérlek szavazz kommentben....melyik figuravonalat látnád szívesen a Kevésbé ismert játékvonalak 5. részében? A választható játékvonalak 

- Kenner/ Szellemirtók

- Kenner/ Jurassic Park (az első filmhez kijött játékok)

-Kenner/ Super Powers

- Remco/ Karate Kid 

- Hasbro/ Stargate

Köszönöm

 

TB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3713608603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.01.29. 15:14:11

Azért ezek közt is elég sok gagyi van! :D

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.01.29. 15:36:09

@-Szűcs Gyula-: Hát nem mondom hogy nem :D nem is lett sikeres

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (6) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (32) archivum (32) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (1) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (4) beszámoló (2) bionicle (5) blacktron (1) black series (38) board games (4) bootleg (13) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (25) centurions (3) chuck norris (1) city (1) classic space (1) clone wars (18) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (3) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (6) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (7) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (4) érdekesség (980) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (255) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (256) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (32) gijoe figurák (203) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (257) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (55) gi joe járművek (51) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (37) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (10) gi joe prototype (10) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (203) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (3) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (523) hasbro játékok (527) hasbro katalógus (5) heman (6) heti video (147) he man (7) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1077) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (7) játékgyűjtők (3) játékipar nagyjai (2) játékok (1076) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (23) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (202) kenner (286) kennertoys (276) kenner figurák (270) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (6) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (390) lego2020 (6) legostarwars (127) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (1) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (2) lego bionicle (2) lego blacktron (14) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (74) lego city (10) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (3) lego érdekesség (209) lego exploriens (7) lego extreme (1) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jurassic park (1) lego katalógus (149) lego katalogus (153) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (6) lego paradisa története (2) lego pirates (25) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (80) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (142) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego studios (2) lego super heroes (4) lego szett (164) lego tehcnic (47) lego tmnt (1) lego történelem (187) lego town (43) lego train (13) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (8) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (3) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (11) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (30) moder star wars figurák (27) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (7) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (11) nemzetközi star wars (3) nerf (3) nes (1) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (5) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (49) potf eu (10) potf expanded (3) potj (5) power of the force (50) power of the force története (12) power of the jedi (7) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (38) prototype (37) race (1) racers (2) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (9) régi játék (817) régi játékok (805) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (20) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (9) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (1) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (2) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (15) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (522) starwarsfigures (441) starwarsjármű (94) starwarstoys (509) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (520) star wars 30th anniversary (8) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (1) star wars chess (1) star wars clone wars (20) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (368) star wars érme (2) star wars ewoks (5) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (428) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (75) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (7) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (64) star wars prototipus (72) star wars prototype (70) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (6) star wars saga (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (94) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (21) teenage mutant ninja turtles (1) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (8) tmnt (13) tonka (5) top10 (54) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (4) top10 matchbox (2) top10 sorozat (4) top10 star wars (6) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (796) town (26) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (3) transformers (56) transformers beast wars (2) transformers g1 (43) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (36) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (154) vintage (605) vintagejátékok (727) vintagestarwars (154) vintagestarwarstoys (154) vintagetoys (718) vintage collection (44) vintage gi joe (237) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (138) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) winspector (1) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása