Az Episode I - Baljós árnyak kapcsolódó termékei...amiket szerencsére elkaszáltak

Korábban már írtam nektek olyan termékekről, amelyeket végülis nem valósítottak meg az eredeti Star Wars trilógiával összefüggésben. (ITT OLVASHATOD) Rendszeresen szoktam arra hivatkozni, hogy a Star Wars-os borotva és fogkefe hegyek korszaka nem most kezdődött el, hanem már az eredeti trilógia idején is számos  ilyen kapcsolódó termék látott napvilágot, Ez teljesen igaz is, viszont az is kétségtelen, hogy az igazi merchandise cunami az előzmény trilógia idején indult el. Ekkor indult el az a máig tartó folyamat, aminek az eredménye a Star Wars-os Riska tej, gabonapehely, kukorica konzerv és egyéb nyalánkságok. Lucasék egyáltalán nem finomkodtak, az Episode I mellé tengernyi kapcsolódó terméket terveztek meg és összedolgoztak egy csomó gyártóval. 

Ma olyan cuccokat mutatok nektek, amelyek végül nem mentek át a rostán (szerencsére). Némelyik csak concept art-ként létezik, de egy pár eljutott a prototípus fázisig is. Ízléstelenebbnél ízléstelenebb darabok következnek..... Sajnos azt is be kell látni, hogy ezek egy része azóta valamilyen formában mégiscsak megvalósult...... de ekkor még volt esze a Lucasfilmsnek. 

Ezek a képek a Toyotter gyűjtése nyomán keletkeztek...nem saját gyűjtés.

Gungan gumilabda....hát ez aztán....

gurggungans.jpg

Nem vagyok a topperek barátja....mondjuk azóta már mindenhez van szóval ez még tűrhető. 

cuptoppers.jpg

Úgy tudom azóta bélyeg már van

collectibles.jpg

Legyen veled az erő a golfpályán is

golfset.jpg

Micsoda ötlet 

cardestroyer.jpg

Egy topperhez képest kicsit drága lett volna az előállítási költsége

gametoppers.jpg

Azért megnézném azt a Pepsi-s termékfejlesztőt akinek ez az eszébe jutott

cantinadispenser.jpg

Ilyen tudtommal azóta már van

galaxyprojector.jpg

A régi trilógiához annó csináltak ilyen gyűrűket

academyrings.jpg

A jövendőmondó Yoda úgy látszik nem volt elég 

adviceyoda.jpg

Biztosan a játéktermek sztárja lett volna

airhockey.jpg

Zsákold be a halálcsillagot

basketball.jpg

Azóta már inkább az a kérdés, hogy melyik karakterről nem készült kulcstartó

beaniekeychain.jpg

Annó a telepen a pingpongasztaloknál biztosan menők lettünk volna egy ilyen üveglezáróval

bottlecappers.jpg

Édes istenem....

floatinglandspeeder.jpg

Valami hasonló tusfürdőm volt Batmobile-al :D 

3pobottle.jpg

Star Wars könyvre Star Wars védőt

booksock.jpg

Be se mernének kopogni

doorknocker.jpg

Szegény Han... én legalább csak szimplán vízbe fagyasztottam nem jégkrémbe

hanpopsicle.jpg

Biztos nem lehetett volna látni az üvegen keresztül, hogy melyikben melyik van 

hiddenheroes.jpg

Ilyan Wampás azt hiszem már létezik

snowglobes.jpg

Jó az Rubik kockának is... 

puzzlecube.jpg

A Petőfi sétányon a Jimmy-s dodgem mellett nagyon jól mutatna egy ilyen

popashot.jpg

Ez is megvalósult azóta

shapedicecubes.jpg

Juszt is a Vaderbe tettem volna a sót :D 

saltshakers.jpg

Az a pilóta nem igazán Star Wars-os...

podracers.jpg

Csodás

podbalancer.jpg

Na ez még akár jó is lehetett volna

radiocontrolpods.jpg

Szegény R2-t az évek során ezerszer meggyalázták. Szerencsére a magnó után ez sem valósult meg. 

r2thermos.jpg

sose értettem, hogy ezekben mi a jó

planetviewers.jpg

Akkor már inkább egy felszolgálótálca legyen szegényen mint Jabba bárkáján

r2d2wetbar.jpg

Elég gyenge ötlet volt ez is 

planetballstraws.jpg

Erről nekem minden eszembe jut csak a Naboo nem 

mrshlandsdisplay.jpg

Felfújható Gungan Sub.... 

inflatables.jpg

Hülye kérdés, de minek a dobozra ilyen védő izé?  Szerintem Lucas-ék is ezt kérdezték a Pepsitől

vadercancap.jpg

Szegény Csuvi itt nagyon rajta maradt valamin

toppersculpts.jpg

Ez mi a jóisten? Lengőteke? 

hoverwatto.jpg

Nagyapád már rég kitalálta....meg mi is gyerekként :D 

lightsaberflashlight.jpg

Jar Jar itt különösen ízlésesre sikerült 

lifesizenew.jpg

Nem tudom...ez olyan fújj

yodashapener.jpg

A Pepsinél nagyon rágyúrtak a Vaderre

timechamber.jpg

Ilyen azóta biztos készült

talkingcards.jpg

Ez még akár frankó is lehetett volna

yodabackpack.jpg

Nézd hogy örvénylik az erő a nagyúrban

lavalamp.jpg

Na ezt tuti gyűjtötték volna

jedibottles.jpg

Nem mondom...érdekes ötlet...de azért teljesen felesleges is 

xwingpen.jpg

Na még csak ez hiányzott volna .....

swshapedcde.jpg

Ez a matrioska baba kb. mindennek a teteje....

stackingfigures.jpg

Ez ismerős, mintha valami hasonló baromság mostanában is lett volna

vaderchipclip.jpg

Ezzel mondjuk bárhol te lehettél volna a császár 

inflatablethrone.jpg

Ezt nem igazán értem

spiritplanet.jpg

Csodálatos

spirittransformer.jpg

Nagyon rámentek a lélek témára

spiritilluminator.jpg

A Pepsinél imádták szegény R2-t

soundtumbler.jpg

Ez is elég értelmetlen

soundspaceships.jpg

A Jar Jar botrány de a másik kettő ötletes

soundchippuppets.jpg

A Curad nevű céggel is több terméket terveztek. Ez a cég törlőkendőket, sebtapaszokat és hasonlókat gyárt. 

curad5.jpg

curad4.jpg

curad1.jpg

curad2.jpg

curad3.jpg

Arany gyűjtői érme a hozzávaló tárolóval.... na ez lehet hogy nem lett volna rossz

coins1.jpg

coins2.jpg

coins3.jpg

 

És akkor most pár elkaszált termék a Colgate háza tájáról.....de csak mert szeretitek a Star Wars-os fogkeféket

colgate2.jpg

colgate3.jpg

colgate4.jpg

colgate5.jpg

colgate6.jpg

tootbrushart2.jpg

tootbrushart1.jpg

minnetonka1.jpg

colgate9.jpg

colgate8.jpg

colgate7.jpg

tootbrushart3.jpg

tootbrushart4.jpg

tootbrushart5.jpg

tootbrushart6.jpg

tootbrushart8.jpg

colgate1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6513705700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása