Korábban már írtam nektek olyan termékekről, amelyeket végülis nem valósítottak meg az eredeti Star Wars trilógiával összefüggésben. (ITT OLVASHATOD) Rendszeresen szoktam arra hivatkozni, hogy a Star Wars-os borotva és fogkefe hegyek korszaka nem most kezdődött el, hanem már az eredeti trilógia idején is számos ilyen kapcsolódó termék látott napvilágot, Ez teljesen igaz is, viszont az is kétségtelen, hogy az igazi merchandise cunami az előzmény trilógia idején indult el. Ekkor indult el az a máig tartó folyamat, aminek az eredménye a Star Wars-os Riska tej, gabonapehely, kukorica konzerv és egyéb nyalánkságok. Lucasék egyáltalán nem finomkodtak, az Episode I mellé tengernyi kapcsolódó terméket terveztek meg és összedolgoztak egy csomó gyártóval.
Ma olyan cuccokat mutatok nektek, amelyek végül nem mentek át a rostán (szerencsére). Némelyik csak concept art-ként létezik, de egy pár eljutott a prototípus fázisig is. Ízléstelenebbnél ízléstelenebb darabok következnek..... Sajnos azt is be kell látni, hogy ezek egy része azóta valamilyen formában mégiscsak megvalósult...... de ekkor még volt esze a Lucasfilmsnek.
Ezek a képek a Toyotter gyűjtése nyomán keletkeztek...nem saját gyűjtés.
Gungan gumilabda....hát ez aztán....

Nem vagyok a topperek barátja....mondjuk azóta már mindenhez van szóval ez még tűrhető.

Úgy tudom azóta bélyeg már van

Legyen veled az erő a golfpályán is

Micsoda ötlet

Egy topperhez képest kicsit drága lett volna az előállítási költsége

Azért megnézném azt a Pepsi-s termékfejlesztőt akinek ez az eszébe jutott

Ilyen tudtommal azóta már van

A régi trilógiához annó csináltak ilyen gyűrűket

A jövendőmondó Yoda úgy látszik nem volt elég

Biztosan a játéktermek sztárja lett volna

Zsákold be a halálcsillagot

Azóta már inkább az a kérdés, hogy melyik karakterről nem készült kulcstartó

Annó a telepen a pingpongasztaloknál biztosan menők lettünk volna egy ilyen üveglezáróval

Édes istenem....

Valami hasonló tusfürdőm volt Batmobile-al :D

Star Wars könyvre Star Wars védőt

Be se mernének kopogni

Szegény Han... én legalább csak szimplán vízbe fagyasztottam nem jégkrémbe

Biztos nem lehetett volna látni az üvegen keresztül, hogy melyikben melyik van

Ilyan Wampás azt hiszem már létezik

Jó az Rubik kockának is...

A Petőfi sétányon a Jimmy-s dodgem mellett nagyon jól mutatna egy ilyen

Ez is megvalósult azóta

Juszt is a Vaderbe tettem volna a sót :D

Az a pilóta nem igazán Star Wars-os...

Csodás

Na ez még akár jó is lehetett volna

Szegény R2-t az évek során ezerszer meggyalázták. Szerencsére a magnó után ez sem valósult meg.

sose értettem, hogy ezekben mi a jó

Akkor már inkább egy felszolgálótálca legyen szegényen mint Jabba bárkáján

Elég gyenge ötlet volt ez is

Erről nekem minden eszembe jut csak a Naboo nem

Felfújható Gungan Sub....

Hülye kérdés, de minek a dobozra ilyen védő izé? Szerintem Lucas-ék is ezt kérdezték a Pepsitől

Szegény Csuvi itt nagyon rajta maradt valamin

Ez mi a jóisten? Lengőteke?

Nagyapád már rég kitalálta....meg mi is gyerekként :D

Jar Jar itt különösen ízlésesre sikerült

Nem tudom...ez olyan fújj

A Pepsinél nagyon rágyúrtak a Vaderre

Ilyen azóta biztos készült

Ez még akár frankó is lehetett volna

Nézd hogy örvénylik az erő a nagyúrban

Na ezt tuti gyűjtötték volna

Nem mondom...érdekes ötlet...de azért teljesen felesleges is

Na még csak ez hiányzott volna .....

Ez a matrioska baba kb. mindennek a teteje....

Ez ismerős, mintha valami hasonló baromság mostanában is lett volna

Ezzel mondjuk bárhol te lehettél volna a császár

Ezt nem igazán értem

Csodálatos

Nagyon rámentek a lélek témára

A Pepsinél imádták szegény R2-t

Ez is elég értelmetlen

A Jar Jar botrány de a másik kettő ötletes

A Curad nevű céggel is több terméket terveztek. Ez a cég törlőkendőket, sebtapaszokat és hasonlókat gyárt.





Arany gyűjtői érme a hozzávaló tárolóval.... na ez lehet hogy nem lett volna rossz



És akkor most pár elkaszált termék a Colgate háza tájáról.....de csak mert szeretitek a Star Wars-os fogkeféket

















A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
