Egy 98-as magyar Lego katalógus

Ahogyan ígértem...ezen a hétvégén sem maradtok Lego katalógus nélkül.

Először egy 1994-est ( ITT TALÁLOD), majd egy 1997-est szkenneltem be nektek az előző hetekben. (ITT TALÁLOD)

Ma egy 1998-as katalógus jön és ez egy több szempontból is érdekes, úgymond "átmeneti" év volt.  Ez az időszak már nem annyira gyerekkori...legalábbis nekem... ( valakinek meg biztos pont ez a gyerekkori) de mindenképpen egy fontos korszaknak nagyjából a végét jelzi ez a katalógus.

Egy csomó új téma jelent meg ekkor, amelynek a többsége egyáltalán nem lett sikeres (így nyugodtan mondhatjuk, hogy a 2000-es évek közepéig tartó lejtmenetnek ez volt valamelyest a kezdete) ugyanakkor eltűnt egy pár olyan téma, ami pedig már évek óta jelen volt a palettán (pl Pirates). 

A sikertelen témákon belül is kiemelném a Lego Scalat, ami minden idők egyik legrosszabbul sikerült Lego játéka volt. Simán felfér az anyagilag legrosszabbul teljesítő Lego témák Top 10-jébe (nem a végére, inkább a középmezőnybe) és tényleg, már maga a koncepció is hülyeség volt. 

Ugyanakkor azért jó dolgok is voltak, hiszen egészen jók voltak még ekkor a Castle készletek, remek Western cuccok voltak, tetszetős az Adventurers is, valamint az Insectoids és Ufo témákból is tudnék válogatni. Úgyhogy azért ez az év sem teljesen rossz. 

Jövő héten még nem tudom melyik lesz a következő. :) Majd meglátjuk 

01_6.jpg

02_3.jpg

03_3.jpg

04_2.jpg

05_2.jpg

06_2.jpg

07_4.jpg

08_2.jpg

09_2.jpg

10_5.jpg

11_8.jpg

12_5.jpg

13_3.jpg

14_3.jpg

15_9.jpg

16_5.jpg

17_4.jpg

18_4.jpg

19_4.jpg

20_4.jpg

21_4.jpg

22_4.jpg

23_5.jpg

24_3.jpg

25_3.jpg

26_3.jpg

27_3.jpg

28_3.jpg

29_3.jpg

30_2.jpg

31_3.jpg

32_2.jpg

33_2.jpg

34_2.jpg

35_2.jpg

36_2.jpg

37_2.jpg

38_2.jpg

39_2.jpg

40_2.jpg

41_2.jpg

42_2.jpg

43_2.jpg

44_2.jpg

45_2.jpg

46_2.jpg

47_2.jpg

48_1.jpg

49_1.jpg

50_1.jpg

51_1.jpg

52_1.jpg

53_1.jpg

54.jpg

55.jpg

56.jpg

57.jpg

58.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9413855412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2018.04.22. 20:31:30

A PRIMO hogy eltűnt, pedig azok tök aranyos valamik voltak a célcsoportnak. Ez a Belville és Scala fura egy mellékvágánya a LEGO-nak. Nyilván meg akarták szólítani a lánygyermekeket is, de miért pont a Barbie másolásával és konkrét babaházak kiadásával akarták? A FRIENDS és az ELVES téma manapság sokkal elegánsabban és legósabban teszi ugyanezt, bár itt meg irgalmat sok felesleges mütyűrt bele tudnak csempészni egy-egy szettbe.

Anak 2018.04.22. 20:33:42

A városi téma meg ekkorra konkrétan mélypontra jutott.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.22. 20:42:59

@Anak: A primo nagyon sikertelen volt állitolag. A scala a másik ilyen. Nagyon sokat veszitettek rajta mert semmi piaca nem volt.

_z_ 2018.04.23. 10:04:09

Köszi! Bar ezt a katalogust is mar csak nezegettem, de akkor is komyol nosztalgia.
A dinos, meg a westernes Duplo nagyon vagany :).
Scalat nem is ertem... Mivel indokolhattak meg a szüksegesseget?
City tenyeleg eleg gagyi: azok a kerekek, azok a nyomtatott hütömaszkok, az a hasmagassag... Cityben nekem elegge beakadt a benzinkut, nagyon tetszenek, de ez valami borzalom, elsö ranezesre meg se tudtam volna mondani, hogy az. De azert a postat, meg a motorszerelö mühelyt elfogadnam.
Castel... Western... Hianyoznak :(.
Az egyiptomi tema szerintem marha jo, nekem nagyon tetszik!
Az Aquazone majdnem elmegy Space temanak :).
Az RC vonal is jopofa, nem tudom miert volt olyan rövid eletü. Tul draga volt talan?
Technik Competition? Borzaszto.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 10:41:24

@_z_: Szerintem a Scalával ugy gondolták hogy a Barbie meg a Sindy ellenében fognak tudni piacot fogni pusztán azzal hogy rajta van a dobozon az hogy Lego.

Igen ez már a City hanyatlósabb időszaka.

Az egyiptomi Adventurers nekem is nagyon tetszik.

Az RC vonal nem volt nekik kifizetődő. Hogy miért az jo kérdés . Gondolom a jóval magasabb gyártási költség lehetett a gond

_z_ 2018.04.23. 11:05:21

@Tota12: Ertem en, hogy Barbie konkurencia, de ez egesz egyszerüen nem Lego. Ha legalabb minden kiegeszitö (tehat nem figura es nem ruha) normal Lego elemekbol lenne (bar nekem ugy sem lenne elfogadhato), de meg csak az sem... Komolyan, teljesen ertetlenül allok a jelenseg elött.
Minden auto ugy nez ki, mint a mostani dzsungeles szettekböl a keteltü jarmü (60161-1) :).

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 11:08:58

@_z_: Nem csak ez a próbálkozása volt a Legonak kitörni abból hogy csak épitojátékot csináljanak. Ott volt a másik ordas nagy bukás a Galidor is. Úgy gondolták hogy versenyhátrányban vannak a többi játékgyárral mert ők kvázi csak egyféle játékot gyártanak mig a többiek minden szegmensben jelen vanak. Ezért megpróbálkoztak mindenfélével.

Aztán az uj CEO hirdette meg a "Vissza a kockákhoz" stratégiáját.

_z_ 2018.04.23. 12:29:49

@Tota12: Na ez a Galidor nekem teljesen kimaradt... Mondjuk ahogy nezem, jobb volt nekem eddig, boldog tudatlansagban :). Nekem egyebkent mar az epitös figurak is elegge ez a kategoria. A nagyobbik gyerek kapott valami Chima sasfigurat, gyakorlatilag semmit nem lehet belöle a többi Legohoz hasznalni (van par Technic elem, meg talan a tollak). Ennek se latom az ertelmet. Gömbcsuklokat hasznalva normal elemekböl is jo figurakat lehet epiteni (mint a Nexoknights kis mechak), bar teny, hogy szögletesebbek. Nem mintha a specko figurak olyan elethüek lennenek...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 12:54:01

@_z_: Igen az épithető figurák vonala ezért nem tetszik nekem sem, meg azért mert pl Star Warsnál ritka az amelyik jól néz ki.

Lehet hogy majd csinálok egy olyan cikket hogy a lego legnagyobb bukásai és azom aztán akkor lesz minden :D Scala, Galidor, Jack Stone , Lego fusion stb :)

_z_ 2018.04.23. 13:21:18

@Tota12: A Star Warsos figuraknal eszrevettem egy esztetikai törvenyt: Amelyiknek "organikus" arca van, annak eselye sincs jol kinezni. Ami robotfejü, vagy sisakos, akar meg lehet tetszetös is (bar nekem azok se kellenenek).
Hogyan lehet megallapitani, hogy mi volt bukas, es mi nem? Vannnak hozzaferhetö eladasi szamok, vagy mas adatok?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 13:34:46

@_z_: Sajnos kevés számszerű adat nyilvános. De azért össze lehet szedni innen onnan. Az ilyen listák összeállítása mindig nehéz

Anak 2018.04.23. 22:16:58

@_z_: Hamár itt merült fel: ... azért a CCBS rendszer építhetőségét nem a Systemhez lenne illdomos összemérni, hanem saját rendszerén belül. Tény hogy a normál legóhoz szokott szemnek és gondolkodásnak furcsák az elemek, de ettől még lehet belőle érdekes cuccokat készíteni és jónéhány system cuccal vegyíteni. Persze az is igaz, hogy jóval több készletre és "tehetségre" van hozzá szükség (itt most nem degradálnék, csak ennyivel valóban bonyolultabb ezen alkotóelemek használata), mint az aprólegó esetében.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 22:23:18

@Anak: Én nem ahhoz mérem és nem is önmagában az elemeikkel van gondom. Sőt némelyik - ahol megfelelően le vannak fedve a végtagok - jól néz ki. De az emberarcok tényleg nagyon rosszak és azoknál, ahol nem használtak elég vásznat meg takaró elemeket, a kilátszó darabos felépítés nem szép....szerintem

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 22:24:13

@Anak: Ja és ezt csak főleg SW -ra értem. pl Bionicle-nél nincs ezzel gond

Anak 2018.04.23. 22:47:25

@Tota12: Igen, ezzel egyet is értek meg nem is. Nem szép, de ezek a figurák nem replikák akarnak lenni. Arra ott vannak a Black Series tízensok centis nagy és részletes figurái. Ezek játékok akarnak lenni, amit a kölkök nyüstölhetnek. Árban ugye azért alatta is van azoknak és hát gondolom nem szívesen bontanál ki a dobozból és adnál oda a csemetédnek egy 13E-s BS figut játszásra. Mivé lenne az? Az emberi arcokon tényleg lehetett volna azért valamit javítani, de ennek végül ez lett a stílusa.
Szerintem ennyi kis realizmus feláldozása belefér a játszhatóság oltárán a LEGO figuk tekintetében.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.04.23. 23:10:53

@Anak: Bár nincs gyermekem és lehet hogy csak a saját gyerekkori beidegződéseim beszélnek belőlem de továbbra is úgy gondolom hogy, noha ezek masszivitásukban alkalmasak a játékra, de a méretük túl nagy ahhoz és nem méretarányos a többi Lego-val. Emiatt szerintem kifejezetten játékra nem jó a gyerekeknek.

_z_ 2018.04.24. 08:43:39

@Anak: a sajat rendszeren belul en sem mondanam rossznak, csak nekem ez nem Lego. Kicsit (azert nagyon nem annyira) olyan mint a Scala: jateknak biztos jo, de attol meg, hogy par elem kompatibilis a normal Legoval, meg nekem ez nem lesz Lego. Es ahogy mar irtam, a Nexoknights-os mini mechak mutatjak, hogy alapvetoen meg lehetett volna ezt csinalni legosabban is (bar nem olyan szepre). Gondolom az lehetett, hogy Bionicle-bol megmaradt a rendszer, es egyszerubb volt ezt hasznalni.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása