Az előző cikkben (ITT OLVASHATOD) ott hagytuk abba, hogy a Lego némiképp meglepő módon, 1997 után befejezte a kalózos témájú készletek kiadását. Ugyan az érdeklődés csökkent a téma iránt, de messze nem ez volt a kor legrosszabbul teljesítő termékcsoportja, így talán csak az indokolhatta a megszüntetést, hogy a Kalózos témájú készletek kicsit már önmagukat ismételték. No meg ebben az időben több már, ma már klasszikusnak számító témát beszüntettek és új, talán modernebbnek ható, de végül nem túl sikeres témával pótolták.
A mai részben a Pirates utóéletét, az újjáélesztését és a kapcsolódó témákban való megjelenését fogom taglalni.
1998 és 2001 között semmilyen kalózos témájú készlet nem jelent meg, se Pirates se más név alatt. A 2001-es évben, viszont jó ötletnek tartották kicsit megülni a már-már feléledő nosztalgia hullámot ( no meg sok új téma nem teljesített valami rózsásan) ezért kiadtak három Pirates készletet. Sajnos viszont mind a három szett újrakiadás volt és Lego exkluzív, tehát széles körű értékesítés nem fojt belőlük. Viszont legalább mind a 3 újrakiadás 1-1 igen jó kis szettet jelentett.
A 6290 Pirate Battleship a 6289 Red Beard Runner újrázása .
A 6291 Armada Flagship a 6280 Armada Flagship újra kiadása, de átnevezték Spaniard Ship-re.
A 6292 Enchanted Island pedig természetesen a 6278-ból volt egy újradobozolás.
Ez a relaunch nem volt hülyeség és nem is volt sikertelen. Sokan beszerezték őket, azért mert korábban esetleg ezt nem tették meg. Viszont ugye a korlátozott terjesztés miatt ezt azért nem tudta mindenki megvásárolni. A következő évben még 1 ilyen készletet kiadtak, de aztán ezt a programot befejezték.
A 10040 Black Seas Barracuda szintén egy Lego exkluzív újrázás volt, mégpedig a klasszikus és gyönyörű 6285 Black Seas Barracudát adták ki újra. Ezt már egy úgynevezett Legends sorozat berkein belül adták ki. 2001 és 2004 között számos, korábban képszerű készletet újra kiadott a Lego (összesen 10-et) Legends cím alatt.
2002 után aztán megint hosszú csend következett a kalózok frontján. 2004-ben a Duplo égisze alatt kiadtak egy rövid, négy készletből álló kalózos sorozatot a legkisebbeknek. Ez egészen cuki volt, de azért sok köze nincs az eredeti Pirates témához, úgyhogy csak említés szintjén szerepel itt.
A 7880 Pirate Ship egy 60 alkatrészből és 4 duplo figurából álló egészen aranyos kis készlet. Duplo-hoz képest egészen tökösen néz ki.
A 7881 Ghost Ship 33 alkatrészből és 2 figurából áll. Ez egy kisebb, de minimálisan talán félelmetesebbnek szánt készlet. Nincs ezzel semmi baj én simán vennék ilyet a gyerekemnek, aranyos játék.
7882 Shark Attack 13 elemből és 1 figurából áll. Egy kalózos tutajt ábrázol, amelyet megpróbál elnyelni egy nagy kék cápa. Érdekes, hogy a 70-es években egy ilyen sztori még horrorfilmnek számított nem duplo témának. A cápa mindenesetre szerintem nagyon jól néz ki.
7883 Treasure Hunt 14 elemből és 2 minifigurából állt. Egy kis kincses szigetes diorámát lehet belőle összepattintani.
De ez kitérő is csak 2006ig tartott, ezután megint hosszú csend következett, amikor is 2009-ben a Lego-nál úgy döntöttek, hogy a Castle-hez hasonlóan feltámasztják a Pirates témát is annak huszadik születésnapján.
5 kicsi és 3 normál méretű szettet adtak ki, ezen kívül 1 battle packot és 1 adventi naptárat. Már ebből a korlátozott mennyiségből is látszik, hogy nem igazán hihettek a sikerben. A szettek és figurák jellegével teljesen visszatértek a klasszikus Pirates vonalhoz, de persze egy kicsit azért fejlesztettek is a készleteken. A figurák hagyományos megjelenésűek, de teljesen újak. Nem a régi figurák újrakiadásai. A zászlók is ilyenek. A csomagolás is megváltozott, immáron egy jó nagy Pirates logót is a dobozra nyomtak. A frakciók tekintetében visszatértek a klasszikus kalózok vs Imperial Soldiers felálláshoz.
A kisebb szettek közül a 6239 Cannon Battle egy klasszikus küllemű, ágyús kis készlet. 45 elem és két minifigura. Semmi különösebben érdekes.
A 6240 Kraken Attackin egy kicsit érdekesebb. A 78 darabból és 2 figurából álló kis tutajhoz egy bordó polipot adtak, ami most szerepelt érdekes módon először a Pirates-ben, noha magát a polipot már 1995 óta használták más, pl Aqua Zone készleteknél.
A 6241 Loot Island egy 142 darabos szokásos kis sziget. Valamivel modernebbnek hat, mint a régi Pirates szigetek, de azért beleillik a sorba.
A 6242 Soliders Fort pedig egy elmaradhatatlan erőd készlet. 367 elemből és 6 figurából áll. Kicsit olyan mintha több régi erőd készletet gyúrtak volna egybe. Nekem egészen tetszik.
A 6253 Shipwreck hideout szintén egy korábban már használt témakört mutat be mégpedig egy hajótörés utáni kalóztanyát , amelyben a búvóhelyet a hajóroncsból alakították ki. 310 elemből és 6 minifigurából áll.
Az év csúcsa természetesen egy nagy hajó volt. A 6243 Brickbeard’s Bounty nem egy korábbi nagy hajó újrakiadása volt, hanem ez egy teljesen új készlet. 592 elemből állt és 8 figurát adtak mellé. De volt még hozzá csónak, cápa, majom és minden, amit a korábbi kalózhajóknál már megszokhatott a közönség. Tudomásom szerint itt jelent meg először sellő figura.
A 6299 Pirates Advent Calendar-ban pedig a mai adventi naptárakhoz hasonlóan kalózós témája figurák és apró kis összerakható cuccok voltak.
A 2010-es évben nem folytatták a kalózos témát, úgyhogy a normál Pirates pár évre megint álomba szenderült. Sajnos konkrét értékesítési adataim nincsenek, hogy ez az újraindítás hogyan teljesített. Viszont az biztos, hogy nem is tervezték továbbvinni a dolgot, hiszen a következő évben érkeztek a Karib tenger kalózai című filmhez készített szettek. A két kalózos téma pedig nem férhetett meg egymás mellett.
Ennek ellenére még 2010-ben megjelent egy készlet, amelyen ugyan nem volt rajta a Pirates logó, de egyértelműen a Pirates-hez kapcsolódott. Ma szerintem Creator cimkével jönne ki ez a hajó. A 10210 Imperial Flagship 75 x 60 x 20 centis méretével és 1618 elemével akkor a legnagyobb Lego hajó lett. Egészen eddig a pontig a Skulls Eye schooner volt a rekorder. A figurák és a zászlók jellege a korábbi Pirates / Imperial Soldiers frakciókból táplálkozik. Egy sereg újdonságot hozott ez a hajó, a korábbiaknak például nyitott volt a fedélzete, tehát mindenhez felülről hozá lehetett férni. Itt viszont teljesen zárt a fedélzet, de persze vannak felnyitható részei is. Összességében egy remek készlet és valamilyen szinten méltó lezárása a teljes kalózos témának akkor is, ha később még 1-1 dolog azért megjelent.
A Karib Tenger kalózai filmek, már 2003 óta folyamatosan jelen voltak a mozikban, ám Lego készletek ezeddig még nem készültek hozzájuk. Csak 2011-ben a 4. rész mellé hoztak ki 9 normál készletet, 3 polybag-est és 1 battle packot. Na, most ez ugye a filmhez tartozik, de mivel mégiscsak kalózos és a Pirates témát félig meddig ezzel váltották le ezért vegyük úgy, mintha ez a Pirates része lenne. A készletek nyilvánvalóan a film fontos jeleneteit és járműveit elevenítik fel.
A 4181 Isla de le muerta egy kicsi, 152 darabos készlet, viszont járt hozzá 4 egész jó minifigura.
A 4182 Cannibal escape egy kis őslakos éítményt ábrázol, amelynek nagyon jól kinéző ketrecében van Will. 279 elemből és 4 minifigurából áll.
A 4183 The Mill készlet egy 365 darabos egész pofás vizimallom épületet ábrázol.
A 4192 Fountain of Youth pedig az ifjúság forrásánál játszódó jelenet, sematikus megjelenítése. 125 darabból áll és 4 minifigurát adtak hozzá.
A 4193 London Escape szintén egy jelenetet idéz meg, mégpedig Jack londoni szökésének pillanatait. Ebben van épület, két szekér, 5 minifigura és 462 elemből áll.
A 4194 Whitecap Bay egy egészen csinos erőd készlet, amely mellé két csónakot is kapunk. A 745 darabos készletben 6 minifigurát is találunk, amelyből kettő sellő.
És akkor nézzük a hajókat….mert azért ennél is ezeken volt a legnagyobb hangsúly.
A 4195 Queen Anne’s Revenge feketeszakáll zászlós hajója. A hajó a valóságban is létezett, de persze ez a készlet a filmbéli hajóról készült. 1094 elemből áll és 9 minifigurát adtak mellé. Köztük ugye Blackbeard-öt és egy csomó zombit. A hajó csodálatos, nagy (ez volt a legnagyobb Karib tenger készlet 2017-ig) és a bordó vitorlái megfogják a tekintetet. Amikor a Toy fairen bemutatták a csontváznak még régebbi feje volt de ezt a kiadás előtt megváltoztatták. Ennek ellenére a dobozon még a régebbi fej látható.
A 4184 The Black Pearl 804 darabból és 6 minifigurából áll. Ez ugye Jack hajója, de ennek ellenére Davy Jones és Bocskor Bill is ebben a készletben volt megszerezhető. Ez a hajó is gyönyörű…színfekete, csodaszép hatalmas vitorlákkal. Valamivel kisebb, mint a Queen Anne, de azért ez sem kicsi.
Ezeken kívül ahogy említettem Battle Packot és polybages kisebb készleteket lehetett még beszerezni.
De sajnos a Pirates of the Caribean téma is úgymond csak egy lövéses volt. Az azóta eltelt időben csak egy újabb készletet adtak ki a témában.
2013-ban még Lego exkluzívként kiadtak egy kicsike kalózos battle pack szerűséget, a 850839 Classic Pirate Set-et. De ez csak amolyan tisztelgés volt a téma előtt.
2015-ben aztán volt még egy kisebb felfutása, pillanatnyi újjáéledése a Pirates témának. Alkalmi jelleggel, de kiadtak összesen 7 új készletet.
A 40158 Pirate Chess Set egy sakk készlet volt, amelyben a bábuk szerepét Pirates figurák látták el. Egészen pofás.
A 70409 Shipwreck defence egy 84 darabos kis klasszikus hangulatot árasztó szigetes készlet volt.
A 70410 Soldiers Outpost pedig egy 164 darabos kis erőd tutajjal. Ez is egészen felidézte a régi idők kisebb erődjeit. 3 minifigura járt hozzá.
A 70411 Treasure Island is felidézi a régi Volcano Island készletet. Persze azért eltér attól, de hasonlít rá. 181 elem…ágyú…csónak…krokodil…papagáj és 3 figura tartozik a készlethez.
A 70412 Soldoers fort engem a Saber Island készletre emlékeztet. Ez is egy kisebb, 234 darabos erőd börtöncellával. 5 figurát tartalmazott a szett.
A 70413 The Brick Bounty a 6243 Brickbeard’s Bounty hajó erősen módosított újrakiadása. A Lego rebrick platformon volt egy verseny és ennek a győztese adta a hajó új nevét. 745 dabaos a készlet és 7 minifigurát tartalmaz, tehát az elemszáma jóval magasabb, mint a 6243-nak.
Ez volt jelen állás szerint a Pirates utolsó megjelenési formája. 2017-ben a soron következő Karib Tenger Kalózai filmhez is csak egy készletet adott ki a Lego, igaz az meglehetősen nagy volt. A 2294 elemből álló 71042 Silent Mary egy elég rendhagyó hajó, lévén hogy egy szellemhajó szerűség. Gyakorlatilag egy úszó hajóroncsnak néz ki, de igen impozáns. 8 minifigurát, csónakot és két cápát adtak mellé.
Nem tudom, hogy lenne-e értelme feléleszteni a Pirates témát. A legutóbbi próbálkozások nem igazán voltak sikeresek. Tudom, hogy annó benne volt a téma a mely készleteket kellene újraéleszteni cikkemben (ITT OLVASHATOD), de elképzelhető, hogy ma ez már nem működne. Mindenesetre a klasszikus Pirates az egyik legjobb és legkedvesebb színfoltja volt a 90-es évek Lego készleteinek.
TB
Hozzászólások