A Batman akciófigurák története - 11.rész

Úúúú náná kisszfromm a róóóózesz úú úú úúú….Elérkeztünk a harmadik Batman filmhez, a Batman Forever-hez kiadott Kenner játékfigurákig. Mit ne mondjak nem vártam ezt a pillanatot, de hát ezen is túl kell esni.

catalog1.jpg

1995-ben készült el sorrendben a harmadik Batman film, a Batman Forever, amely gyökeresen eltért az előző két próbálkozástól. Tim Burton már nem vállalta el a rendezést, ezért ő már csak producerként vett részt a munkában, így a rendező Joel Schumacher lett. Schumacher véleményem szerint Burton-höz képest egy mindenképpen kevesebb fantáziával megáldott, enyhén iparos jellegű rendező, akinek ugyan vannak olyan mesterművei, mint az Összeomlás című film, de azért a filmjei többnyire nem a brilliáns rendezésről híresek. A filmet most is a Warner készítette és mind ők, mind Batman eredeti kitalálója Bob Kane egy vidámabb, a 40-es, 50-es évek Batman gyökereihez visszanyúló alkotást akartak a vásznon látni. A főszerepet Michael Keaton nem vállalta el harmadjára….véleménye szerint Schumacher nem a megfelelő irányba akarta terelni a sorozatot (és milyen igaza volt), ezért Batman szerepére Tom Hanks-t vagy Alec Baldwint szerették volna felkérni, de végül, az akkor fénykorát élő Val Kilmer-re esett a választás. A gonosz szereplők közül Rébusz szerepére az akkor szintén óriási sztárnak számító komikust Jim Carrey-t nyerték meg Kétarc-nak pedig Tommy Lee Jones-t. Azt hozzá kell tenni, hogy eredetileg csak Rébusz lett volna a film gonosztevője, azt hogy Kétarc is szerepeljen benne Schumacher találta ki. Carrey és Jones is vívódott a szerep elvállalását illetően és Tommy Lee Jones-t végül a fia beszélte rá, hogy vállalja el a szerepet. Megjelent a filmben Robin karaktere is, akit Chris O’Donell alakított. Érdekesség, hogy eredetileg a későbbi Batman, Christian Bale is esélyes volt a szerepre. A női főszereplőt, Chase Meridian-t pedig Nicole Kidman játszotta, tehát adott volt egy abszolút 90-es évekbeli sztárparádé. A költségvetésen is dobtak egy keveset, így a film 100 millió dollárból forgott, ami azért akkoriban nem számított kevésnek.  1995 júniusában mutatták be és (a mai eszünkkel némiképpen meglepően) óriási siker lett. Ugye a film egy teljesen más hangvétellel rendelkezik, mint a korábbi alkotások. Bugyutább, kínosabb telis tele van ripacs alakításokkal, ami ezektől a remek színészektől némiképp meglepő is. De ennek ellenére be kell, valljam gyerekként én kedveltem, noha a korábbiak már akkor is sokkal jobban tetszettek. Viszont manapság nem tudom eldönteni, hogy ez a rész a rosszabb, amit félig meddig komolyan gondoltak és úgy lett borzasztó….vagy a Batman és Robin amit úgymond eleve gagyinak késztettek (mert arról elképzelhetetlen hogy komolyan gondolták volna). A jó múltkor megpróbáltam újranézni a Forevert és valahogyan végig is szenvedtem, de közben majdnem lekapartam az arcomat. Ma már szinte vállalhatatlan ez a film és főleg Tommy Lee Jones-nak nehéz a sok remek alakítása mellett ezt a kisiklást megbocsájtani.

Egy tévképzetet viszont még azért oszlassunk el…. manapság is igen sokan le szokták írni azt a Batman Forever-rel kapcsolatos cikkekben, hogy a film azért lett színes, szagos, neonos, hogy minél több akció figurát el lehessen adni hozzá… Nos, ez így ebben a formában nem igaz. Először is….egy játékgyártó félig meddig abból dolgozik, amit kap, tehát ha egy filmhez kell figurákat készíteni, akkor a gyártó nagyjából olyan küllemű, ahhoz kapcsolódó figurákat fog csinálni, amilyen a film. Erre jó példa a Batman Returns, ami abszolút nem színes neonos film volt és a Kenner -ennek megfelelően-, sötétebb tónusú figurákat adott ki és nagyon sokat el is adtak belőlük. A másik, hogy a színesítést és a korábbi 50-es évek ripacsabb Batman stílusához való visszanyúlást a Warner illetve Schumacher találták ki, nem a Kenner és még csak nem is azért, hogy „több akció figurát adjanak el” hiszen a korábbi részeinkből láthattátok, hogy így is millió féle Batman figura volt a piacon. Egyszerűen csak újra ki akarták találni a Batman franchise-t és a 90-es évek közepéhez talán már nem is igazán illett volna a 80-as évekhez kapcsolódó sötét Batman hangulat. Tehát szögezzük le mégegyszer…..a film nem a játékfigurák tervezett eladása miatt lett olyan, amilyen.

Természetesen a játékokon kívül más kapcsolódó termékek is készültek a filmhez. Volt Batman Forever számítógépes játék, flippergép sőt….még egy magyar gyártású Mindörökké Batman társasjáték is forgalomba került. Minden elképzelhető merch terméket elsütöttek, amit csak el lehetett.

30221846_424500871305521_7921993896739995648_n.jpg

A figurákat a Kenner teljesen a korábban megszokott módon és minőségben készítette el. Most is 5 ponton mozgatható, 4.75”-es méretű figurákat adtak ki meg persze méretben hozzájuk passzoló járműveket és playseteket. A jellegük és színviláguk most jobban kapcsolódik a filmhez, ám a kiadott felszerelések többségét most sem láthattuk a vásznon. A figurák sculptjai teljesen újak és némiképpen jobban igazodnak a filmes megjelenéshez. Például a Batman figurák feje hosszúkásabb, kicsit Val Kilmeresebb lett. Elvileg a felszerelések is újak, bár némelyikük emlékeztet 1-1 korábban már elsütött kiegészítőre.  A karakter szelekció megint elképesztően egyoldalú lett. Batman teszi ki a játékvonal 70%-át, Robin és Riddler kapott még pár változatot, de pl. Two Face csak két figurát kapott és más karaktereket pedig egyáltalán nem adtak ki.

 5687415879_33011fd9ed_b_1.jpg

A csomagolás gyökeresen eltérő volt, a korábbi cikkekben taglalt vonalaknál. Egy hosszúkásabb zöld alapszínű kartonon, egy elég nagy bliszerben helyezkedtek el a figurák. Bal oldalt a figura, jobb oldalon a kiegészítők. Közvetlenül a bliszter felett egy hosszúkás Batman Forever feliratot láthatunk, majd a karton felső részén egy kérdőjelbe oltott Batman logót, illetve egy nagyméretű rajzolt képet az adott karakterről. Némely esetben ez a kép elképesztően kínosra sikerült. Ezt a képet néhány esetben le is spórolták és a film plakátjának képével helyettesítették. A karton hátoldala kissé fapados hatást kelt. Ugyan majdnem az egészet beteríti egy checklist, ám ez mégis elég kis képkockákból áll és nem tűnik túl impozánsnak. A felső részen az adott karakter képét láthatjuk, de filecard az nincsen.

neon2.jpg

batmansonarsensor-series1-back.jpg

Ez a vonal a világ minden táján kapható volt, így természetesen nálunk is. Széles körben árusították őket és széles körben reklámozták is. Egészen sokat el is adtak belőlük. Ezt a szériát is erősen túlgyártották, úgyhogy rengeteg maradt fenn belőlük bontatlanul.  Viszont manapság nem éppen keresettek és közkedveltek, így egészen olcsón be lehet őket szerezni, ha valaki éppen ezekre vágyik.

Két hullámban összesen 26 db figurát, 5 db deluxe figurát, 2 db kettes pakkot, 1 nagyméretű figurát, 2 playsetet és 5 járművet adtak ki. ezen kívül ilyen kis szétnyithatós mini playseteket is, ami abban a korban igen népszerű volt.  Az összes kiadást lezongorázták 1995-ben tehát nem húzták sokáig a dolgot és az sem zavarta őket túlságosan, hogy rengeteg más Batman figura is kapható volt akkoriban. Így gyakorlatilag elárasztották a játékboltokat a Batman figurák és ezzel teljesen elinflálták ezeknek a játékoknak a lélektani értékét.

_57_1_3.jpg

És akkor most lássuk a cuccokat részletesen

  1. hullám - 1995 nyár

Figurák

Batman (Blast Cape) – Egy normál Batman figura némi pirosas festéssel a ruháján. Egy lepattintható köpenyt és két pengeszerű fegyvert adtak mellé.

blastcape3.jpg

blastcape.jpg

Batman (Fireguard) – Hát most mondhatnám, hogy tűzoltó Batman….de igazából persze nem az. A piros testű Batman-nek van egy áttetsző sisakja, egy furcsa pajzs és egy lángszóró szerűség. Ezen kívül egy vászon palást volt még a figura része. Hát ilyen Batman nem igazán szerepelt a filmben.

fireguard2.jpeg

fireguard.JPG

Batman (Manta ray) – Ehhez hasonló Batman kiegészítőket már adtak ki korábban is, de pont ezt persze nem. Ez egy mini tengeralattjáróval ellátott tengeri Batman és egészen tűrhetően néz ki felöltöztetve.

manta.jpg

mantaray.jpg

Batman (Night Hunter) – Sárgás színű Batman, aminek a szemei előtt éjjellátó szemüveg van. Ezen kívül egy óriási szárnyat és két nagy karmot kapott, ami a hátizsák alsó részéből nyúlik előre. Kicsit kevésbé erős színben még akár frankó is lehetne.

nighthunter2.jpg

nighthunter.jpg

Batman (Sonar sensor) A figura vállán van egy felpattintható szonár. Ezen kívül egy meglehetősen irritáló színű korong kilövőt és egy azonos színű pajzsot kapott.

sonar2.jpg

sonar1.jpg

Bruce Wayne (transforming) – Ehhez hasonló figurákat ugye már adtak ki korábban, de itt egy teljesen új sculpt-ról és páncélról van szó. Itt is Bruce Wayne-t lehet pár páncél felpattintásával Batman-né alakítani. A kezére pedig ilyen nagy karmokat lehet tenni.

bruce_wayne.jpg

bruce_wayne2.jpg

brucewayne3.jpg

Dick Grayson (Transforming) –Ebből a figurából kétféle változat is létezik. Az egyik esetben nincsen arcmaszk a figura arcán a másik változatnál van. A felszerelések ugyanazok. A Bruce figurához hasonlóan itt is pár páncél darabot lehet Robinra pattintani illetve kapott még két pengés kézifegyvert.

dickgrayson-series1-front.jpg

dickgraysonmask-series1-front.jpg

dick_1.jpg

dick2.jpg

Riddler (Trapping brain –drain helmet) – Már valahogy a figura sem az igazi, de a kiegészítő gyanánt adott hátizsákról előrenyúló nygmatech sisak is elég gagyin néz ki. Ez a koncepció valahogy nem illik Riddlerhez. Illetve illik, de valahogy a megvalósítás akkor sem jó.

riddler_darin.jpg

riddlerdrain2.jpg

Robin (Hydro claw) – Robin itt a hátára rakható sárga szárnyat kapott, amivel a víz alatt tud közlekedni. Ezen kívül egy rugós kézi kampó kilövőt.

robinhydro1.jpg

robinhydro2.jpg

Robin (Street biker) – Itt Robin az utcai viseletében látható, amit egy kicsit Karate kölykös módon sikerült megvalósítani. Rugós horog kilövőket és egy harci botot adtak mellé.

robinstreet2.jpg

robinstreet.jpg

Two-Face – Talán az egyetlen igazán normálisan kinéző figura az egész játékvonalból. Jól sikerült a figura kivitelezése, bár jó pár évvel fiatalosabbnak tűnik, mint szegény Tommy Lee Jones. A kiegészítőnek adott nagy érme teljesen rendben van, de a bazi nagy rugós forgókilövős fegyver elég ormótlanul fest és nem is illik a karakterhez.

twoface_1.jpg

two.jpg

two3.jpg

Deluxe figurák

Batman (Attack Wing) – Egy hatalmas, rugalmas gumiszerű anyagból készült denevérszárnyat kapott illetve két kapaszkodó karmot. Egészen impozánsan néz ki, amikor minden rajta van. A szárnyak végén pedig tapadókorongok vannak tehát fel lehetett rakni mondjuk a hűtőre. 

attacwing2.jpg

attackwing.JPG

Batman (Laser Disc) – Elég furcsa színe van ennek a figurának. Ezen kívül furcsa az áttetsző korongkilövő fegyvere is. A hátizsákja persze denevérszárnyas és mozgatható kék karok nyúlnak ki belőle.

laserdisc.jpg

laserdisc1.jpg

Batman (Lightwing) – Batman itt pirosas sárgás és gombnyomásra világító szárnyakat kapott, valamint egy szintén áttetsző műanyagból lévő rakétakilövőt.

lightwing2.jpg

lightwing.jpg

Riddler (Talking) – A film végén látható Riddler külsőt kapta meg ez a figura és egészen jól sikerült megvalósítani. Kiegészítőnek egy nagy kérdőjeles beszélő hátizsákot kapott, ami gombnyomásra 3 féle hangot játszott le a filmből. Gondolom Riddler fejtörőit.

talkingriddler2.jpg

talkingriddler.jpg

Robin (Martial Arts) – Különféle szúró vágó fegyvereket kapott ez a Robin, ami kivételesen akció mozdulatot is tudott csinálni. Ugye ebben a szériában ilyet nem kapott más figura, úgyhogy fogjuk rá, hogy ez extra volt. Egyébként a lábával tudott rúgó mozdulatot végezni.

martialartsrobin.jpg

martialartsrobin2.JPG

2 packok

Guardians of Gotham City – Egy abszolút alap Batman és egy alap Robin egybecsomagolva 1-1 kiegészítővel. Nem túl impozáns pakk pedig ebből tán ki lehetett volna hozni valami többet is.

guard2.jpg

guard4.jpg

Riddler &Two Face – Ez a pakk már egy kicsit jobban sikerült. A filmben látott alap ruhás Riddler a kérdőjelet formázó borjával és egy alap Kétarc figura került a csomagba. Kétarchoz egy pisztolyt és egy meglehetősen életképtelenül kinéző gépfegyvert adtak.

riddler_twoface_2pack.jpg

riddlet_twoface_2pack_2.JPG

15” figura

Ultimate Batman – Érdekes, hogy az animated vonalhoz hasonlóan itt is kiadtak egy ilyen giga Batman figurát. Mondjuk azt, hogy korlátozottan impozáns a megjelenése, bár elég kitekert pózban van szegény.

batmanultimate-front_1.jpg

batmanultimate-back.jpg

Járművek

Batboat – A film végi csatában volt látható Batman-nek ez a motorcsónakja és ezt teljesen jól meg is csinálták. A járgány átalakítható és kilövő illetve kihúzható pengék is a részei.

batboat.jpg

batboat2.jpg

Batmobile – Az új filmes Batmobile-t is kiadták és nem is sikerült rosszul. A hátsó részén található szárny rész kettényitható. Ezen kívül világít a pilótafülke és persze kapott egy elmaradhatatlan kilövőt is.

batmobile.jpg

batmobile1.jpg

batmobile2_2.jpg

Batwing – A filmben látható Batwinget teljesen jól sikerült megcsinálni járműként. A pilótafülke kihúzható és kisebb járműnek használható, ezen kívül a repcsi elején van egy kilövő is.

batwing.jpg

batwing2.jpg

Robin Cycle – Megint kiadtak egy szokásos hátrahúzós motort, de most nem adtak hozzá figurát és teljesen új tervezésű a járgány. A hátrahúzás utáni guruláskor hangot is ad ki.

robincycle.jpg

robincicle2.jpg

Triple Action Vehicle Set – No, ez egy nagyon érdekes koncepciójú cucc. Lényegében a dobozban alkatrészek vannak, amiből három járművet is össze lehet pattintgatni. A Batboat, a Batwing és a Batmobile állítható így össze. Nem tudom mennyire voltak ezek a járgányok így tartósak, mindenesetre jól nézett ki mind a három. Majdnem azonosan, mint a fentebb taglalt járművek.

tripleactionvehicleset-front.jpg

tripl2.jpg

tripl.jpg

Playsetek

Batcave - Ez egy elképesztően nagy playset és benne volt a legnagyobb playseteket bemutató cikkemben is annak idején. Van benne lift, forgatható Batmobile platform, rakétakilövő és Batwing dokkoló is. Nem a legjobb és legjátszhatóbb kivitelezésű cucc, de kétségtelen, hogy jó nagy és el lehet veszni a részleteiben.

batcave.jpg

batcave3.JPG

Wayne Manor Batcave Compound – A korábban már a Batman Returns-nál és az Animated-nél kiadott Wayne Manor playset-et harmadszor is elsütötték. Ez egy minimálisan ráncfelvarrott változat, de sok mindent azért nem változtattak rajta.

 

waynemanor.jpg

waynemanor1.jpg

 

  1. hullám – 1995 vége

Figurák

Batman (Batarang) – Lila Batman amihez egy hosszú Batarang pörgetős cuccot adtak. Hát nem fogott meg túlságosan.

batarang.jpg

batarang2.jpg

Batman (Ice Blade) – Egy szokásos „jeges” Batman, amihez egy jó nagy ráhúzható jégsikló jármű szerűséget adtak. A filmben nem szerepelt semmilyen jeges dolog (az a következő rész lesz…), de igazából már megszokhattuk, hogy az ilyesmi nem tartotta vissza a Kenner szakembereit.

iceblade.jpg

iceblade2.JPG

Batman (Neon Armor) – Egy kékes színű Batman, amire áttetsző neon zöld páncél darabokat lehetett pattintgatni. A kezébe pedig egy szigony kilövő puskát lehetett rakni. A neon színek és az elnevezés miatt talán ez a figura reprezentálja a legjobban ezt a játékvonalat.

neon2.jpg

neon.JPG

Batman (Night Flight) – Egy egészen oké Batman, amihez egy jó nagy, kicsit a Man-Bat-re hajazó denevérszárnyas hátizsákot adtak. Ezen kívül egy kézifegyvert is kapott.

nightflight2.jpg

nightflight.jpg

Batman (Power beacon) – Töksima Batman egy áttetsző UV színű, két részből összerakható fegyverrel. Erre a figurára mi szükség volt?

power2_1.jpg

power.JPG

Batman (Recon Hunter) – Szerintem ez Deluxe figurának indult, de a második hullámban már nem adtak ki Deluxe megnevezésű figurákat. Batman itt egy hatalmas siklójárművet kapott, ami szintén áttetsző műanyagból van.

recon2.jpg

recon.JPG

Batman (Solar Shield) – Batman itt egy nagyméretű, denevérszárny alakú kinyitható sikló hátizsákot kapott, aminek a szárnyfelülete kék vászonból van. Emellé egy nyílpuska szerű, kézre húzható fegyvert is kapott.

solar2.jpg

solar.JPG

Batman (Street Racer) – Itt Batman egy szép nagy és egészen jól kinéző utcai motort kapott kiegészítőnek, amibe bele lehet hasaltatni. Persze kilövő is van rajta.

street.jpg

street2.JPG

street3.jpg

Batman (Wing Blast) – Fémes hatású Batman figura, amihez egy hasonló színű szárnyat adtak.

wingblast2.jpg

wingblast.jpg

Riddler (Question Mark Bazooka) – Az első Riddler átfestett változata, de itt kiegészítőnek egy bazinagy kérdőjel alakú rakétakilövőt kapott. Hát az előző változatnál valamivel jobb ez, de azért ez sem az igazi.

riddler_bazooka.jpeg

batman-forever-the-riddler-with-bazooka.jpg

Robin (Skyboard) – A szokásos Robin egy kis guruló járművel. Az elejéről ki lehet lőni egy piros kis rakétát.

sykbo2.jpg

skyboard.jpg

Robin (Triple Stike) – Egy kék fekete Robin, akihez egy kézre húzható fegyvert adtak. Ebbe három fegyvert is be lehet tűzni többet között egy bárdot.

triplestrike_1.jpeg

triplestrike.JPG

Target exkluzív figurák – Ezeket a figurákat Amerikában csak a Target áruházlánc forgalmazta. A csomagolásuk is más egy kicsit. Esélyes, hogy Európában ezek nem voltak kaphatóak.

Bruce Wayne – A sima Bruce Wayne kicsit más színű változata.

brucewayne-target-front.jpg

Riddler (Capture Brain drain helmet) – Az első szériás Rébusz átfestett változata.

riddlerdrain_excl.jpg

Robin (Tide Racer) - Az első szériás Robin átfestett változata.

robintideracer-target-front.jpg

Mini Playsetek

Általában az ilyen kiegészítő cuccokkal nem nagyon szoktam foglalkozni, de mivel tudom, hogy az olvasóim közül sokat szeretik ezeket a – Mighty Max szerű – mini playseteket ezért most ezeket is megnézem. Egyébként kiadtak még 4 die cast cuccot is, de azokkal sem szoktam foglalkozni, általában csak a figurákra és a járműveikre koncentrálok.

Batcave Power Center – A batcave-t láthatjuk, ha a Batman fejet széthajtjuk. Belül egy mini Batman és Kétarc figurával lehet játszani illetve, van Batmobile és Batboat is.

batcavepowercentre.JPG

batcavepowercenter2.JPG

Batmobile Power Center – Ez egy nagyobb szétnyitható Batmobile, amiben a film jellegzetes helyszínei láthatóak. Van itt mini Batboat, helikopter illetve Batman, Kétarc és Riddler mini figura is.

batmobilepowercenter-front.jpg

batmobilepowercenter-back.jpg

Riddler Power Center – Egy szétnyitható Riddler fej, amelyben a film végén látható csatát lehet lejátszani. Mini Batwing, Riddler és Batman jár a készlethez.

riddlerpowercenter.jpg

A Batman Forever játékok némiképpen új színt hoztak a Kenner Batman figurák történetébe. Ugyan egyediek voltak, de mégis tetten érhető rajtuk a viszonylagos ötlettelenség. Hatalmas számuk pedig tovább növelte a Batman játékok piacának túltelítettségét. Ugyan épkézláb eladásokat produkáltak, de innentől kezdve a Batman játékok fokozatosan az érdektelenségbe süllyedtek. A Batman Forever játékvonal tartalmaz 1-1 olyan elemet, ami önmagában érdekes, vagy tetszetős, ám általánosságban áttekintve egy meglehetősen szürke figuravonal volt.  

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr914036322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.09. 08:37:58

amilyen szara film olyan jók a figurák átváltozós robinom még volt is!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (3) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) bat (24) batman (44) batman and robin (4) batman animated (16) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (31) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (3) blacktron (1) black series (34) board games (4) bootleg (9) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (15) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (6) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (833) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (236) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (237) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (4) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (31) gijoe figurák (194) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (238) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (51) gi joe járművek (46) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (194) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (456) hasbro játékok (460) hasbro katalógus (3) heman (4) heti video (110) he man (5) hidden side (1) hírek (79) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (1) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (933) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (934) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (148) kenner (258) kennertoys (251) kenner figurák (245) kenner története (4) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (19) kisautók (21) knex (1) ko (14) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (13) ko toys (13) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (5) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (329) lego2020 (3) legostarwars (117) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (10) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (12) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (62) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (161) lego exploriens (5) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (5) lego jurassic park (1) lego katalógus (106) lego katalogus (110) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (2) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (64) lego space police (10) lego space története (10) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (133) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (6) lego super heroes (4) lego szett (158) lego tehcnic (40) lego tmnt (1) lego történelem (155) lego town (31) lego train (11) lego tron (2) lego ufo (8) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) matchbox (28) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (9) maxx fx (1) mb (11) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (1) modern játékok (24) modern star wars figurák (20) moder star wars figurák (19) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (7) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (39) potf eu (7) potf expanded (2) potj (3) power of the force (39) power of the force története (1) power of the jedi (4) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (33) prototype (32) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (3) rebels (7) régi játék (698) régi játékok (692) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (6) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (461) starwarsfigures (389) starwarsjármű (87) starwarstoys (449) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (459) star wars 30th anniversary (4) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (14) star wars coin (1) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (307) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (374) star wars force awakens (5) star wars jármű (73) star wars kártya (3) star wars katalógus (10) star wars katelogus (5) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars mandalorian (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (3) star wars potf (58) star wars prototipus (67) star wars prototype (65) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (4) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (91) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (14) technic (14) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (47) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (1) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (4) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (663) town (15) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) train (3) transformers (51) transformers beast wars (2) transformers g1 (39) transformers g2 (6) transformers katalógus (4) transformers prototípus (2) transfrmers (32) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (111) vintage (515) vintagejátékok (637) vintagestarwars (149) vintagestarwarstoys (148) vintagetoys (628) vintage collection (42) vintage gi joe (218) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (132) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók